DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 30. csütörtök

Phillip Island helyett Adelaide utcáin rendezik a jövőben a MotoGP Ausztrál Nagydíját

Hosszú hónapok találgatása után a MotoGP Sports Entertainment Group (korábbi nevén Dorna Sports) bejelentette, hogy 2027-től az adelaide-i városi pályán rendezik az Ausztrál GP-t. A sokak által a világ legjobb motorversenypályájának tartott Phillip Island sorsa jó ideje a levegőben lógott azok után, hogy elmaradtak az évekkel ezelőtt ígért fejlesztések, ráadásul a MotoGP vezetősége inkább az F1-es futamnak otthont adó melbourne-i Albert Parkban látta volna szívesen a versenyt. Victoria állam inkább maradt volna a Phillip Island-i helyszínnél, ám végül egy másik állammal, Dél-Ausztráliával kötöttek megállapodást.

phillipisland2

A szerződés hat évre szól, azaz 2027-től 2032-ig rendezik az új helyszínen az ausztrál fordulót. A közlemény szerint a csütörtökön bemutatott nyomvonal a Formula-1 által 1985 és 1995 között használt pálya vonalvezetésének alapjait követi, de mint azt hangsúlyozzák, a MotoGP biztonsági standardjai által megkövetelt módosításokkal. A nyomvonal nagyjából 4195 méter hosszú lesz 18 kanyarral Adelaide belvárosi utcáin, ezzel ez lesz a motorsport királykategóriájának első ilyen jellegű helyszíne és futama. Carlos Ezpeleta, a MotoGP SEG sportigazgatója hangsúlyozta, hogy nem kötöttek kompromisszumokat az első számú prioritásként kezelt biztonság terén, de a kalkulációk szerint akár 340 km/h-s órás tempót is elérhetnek majd az új helyszínen a MotoGP-s gépek. Az első adelaide-i futamot 2027 novemberében rendezik majd.

adelaide-motogp

Jack Miller jelenlétében mutatták be a tervezett nyomvonalat (Fotó: Yamaha Motor Australia)

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Kétszer is gyorshajtáson kapták Ricciardót a szabadedzésen

A Monacói Nagydíj első szabadedzésén a stewardok tájékoztatása szerint kétszer történt sebességátlépés a bokszutcában, ráadásul mindkettőt ugyanaz a versenyző követte el, Daniel Ricciardo a különleges festésű McLarennel. A városi pályán 60 km/h a bokszutcai limit, melyet az ausztrál kétszer átlépett egy hajszálnyival: először 61,7 km/h, másodszor 61,3 km/h sebességgel haladt.

A versenyfelügyelők figyelmét nem kerülte el a szabálytalanság, ezért két csekket is írtak Ricciardónak egyenként 200 eurós bírságról. A 140 ezer forintnak megfelelő összeg láttán mi biztosan szitkozódnánk, de az első tréninget 15. helyen záró ausztrál számára ez csak aprópénz.

Ricciardo sportautóval járta körbe a monacói pályát és erről egy epizódot is csinált a vlogjában

Daniel Ricciardo, a sportautója és Monaco:

Vettel: Ismeritek azt a viccet, amikor a gyufa fölmegy a hegyre?

"Egy gyufaszál mászik föl a hegyre, de már izzad a kimerültségtől. Már majdnem elérte a csúcsot, amikor elsétál mellette egy sün. Mire megszólal a gyufa: 'Ó ha tudtam volna, hogy jár a busz, azzal jövök!'"

Ezzel a viccel köszönt be Sebastian Vettel a Monacói Nagydíj sajtótájékoztatóján, majd pedig erősen nehezményezte, hogy a teremben sem a riporter, sem a mellette ülő Max Verstappen nem nevetett a csattanón.

A fél mezőny különleges sisakokkal készült Monacóra

Speciális autófestéshez speciális sisakfestés dukál: ha már a McLaren múltidéző köntöst kapott a hétvégi nagydíjra, a versenyzők sisakjaira is retródizájn került. Daniel Ricciardo számára az inspiráció az 1974-es Indy 500-at megnyerő McLaren fényezése volt – amellyel ráadásul a 3-as rajtszámmal versenyzett Johnny Rutherford –, míg Lando Norris egy még korábbi érát idéz a sisakra festett védőszemüveggel és a bőrsisakot imitáló festett varrásokkal.

A Williamsnél egy mérföldkövet ünnepelnek, a csapat 750. nagydíját. A szám George Russell és Nicholas Latifi sisakjára is felkerült. Előbbire számos legendás Williams-autót felfestettek a múltból, utóbbi nosztalgikus kék és sárga színeket kapott, valamint a konstruktőri vb-címek évszámait is hordozza.

 A hazai versenyző Charles Leclerc az egyetlen monacói előtt tiszteleg, aki nyert a Monacói Nagydíjon: az 1931-es évszámot és Louis Chiron nevét pingáltatta a bekékülő sisakra.

Így lehet drónnal követni egy versenykamiont - videó

Csajtai Kristóf drónfelvételét mutatjuk meg - június 12-13-án látogat a Hungaroringre a kamion-Eb, addig is hangolódjunk ezzel a videóval. 

 

Csütörtökön lesznek az F1-es szabadedzések, íme a menetrend

A monacói szokásoknak megfelelően csütörtökön lesznek a szabadedzésen a hercegségben - mutatjuk a menetrendet és a tv-közvetítéseket:

Csütörtök

9:45-10:30 Formula-2, szabadedzés

11:30-12:30 Formula-1, első szabadedzés (vizes Eb után M4 Sport)

13:20-14:00 Formula-2, időmérő (M4 Sport)

15:00-16:00 Formula-1, második szabadedzés (M4 Sport)

A teljes hétvégi menetrend itt megtekinthető!

mon2

fotó: dppi

Helyszíni: Leclerc húzása a nap cukisága Monacóban

A Monacói Nagydíj szerdai sajtónapjának cukiságbombáját minden kétséget kizáróan a helyi hős, Charles Leclerc dobta le. Miután végzett a médiával kapcsolatos kötelezettségeivel, a Ferrari pilótája – sok más versenyzőtársával ellentétben – nem volt rest megállni a kapuk mellett ácsingózó szurkolók maroknyi csapatának. Köztük egy aprócska kisgyerek felvetette: „Megkaphatnám a sapkádat?”

A hazai pályán eddig nem túl szerencsés monacói előbb egy sanda pillantást vetett az őt kísérő szigorú sajtófőnökre, majd nem tétovázott: levette a sapkáját, aláírta és a kerítésen keresztül átadta a kis szurkolónak. Naná, hogy a kedves gesztust tapsvihar és éljenzés fogadta – jelentette a helyszínről a Formula.hu tudósítója.

 

Ez a (közel)jövő? Így szól a teljesen elektromos raliautó - videó

A Herczig Norbertnek hosszú évekig autót szállító osztrák BRR teszteli a teljesen elektromos Skoda Fabiát - milyen a hangja?

 

 

A W Series pilótanője lett az Aston Martin F1 Team nagykövete

A Versenyző Nagykövet pozícióba nevezte ki az Aston Martin csapata a 26 éves versenyzőnőt, Jessica Hawkinst. A jól hangzó névhez tartozó pontos szerepkörről egyelőre csak annyit tudni, hogy Sebastian Vettel, Lance Stroll és Nico Hülkenberg mellett fog dolgozni.

Hawkins a női versenysorozat, a W Series 2019-es szezonjának 11. helyezettje, és a 2021-es évadban is rajthoz fog állni. Emellett kaszkadőrként dolgozik, a legújabb James Bond-film, a Nincs idő meghalni stábjában is szerepel – összefonódás, hogy akárcsak a többi Bond-filmben, ebben is felbukkan az Aston Martin márka több modellel.

Jessica Hawkins a W Series második tagja, aki Formula-1-es pozícióhoz jut: a 2019-es év bajnoka, Jamie Chadwick a Williams fejlesztőpilótája.

Videó: Amikor Schumacher és Latifi összeakasztotta a bajszát

Monacóban köztudottan borzasztóan nehéz előzni, de ez nem azt jelenti, hogy a pilóták ne is próbálkoznának. A hercegségben rendezett 2019-es F2-es hétvégén Nicholas Latifi az újonc Mick Schumachert támadta az alábbi manőverrel, aminek koccanás lett a vége.  Csak emlékeztetjük az olvasóinkat, hogy idén is egy ligában versenyeznek...

Kalapács alatt Hamilton egyik futamgyőztes autója

Az idei Brit Nagydíj ideje alatt kalapács alá kerül Lewis Hamilton 2010-es McLaren MP4-25-ös F1-es autója – értesült a Racefans. A szaklap tudomása szerint ez az első olyan árverésre bocsájtott versenyautó, amit a hétszeres világbajnok vezetett. Előzetes becslések szerint az 1-es karosszériaszámú, Törökországban futamgyőzelmet szerzett konstrukció 5-7 milliió dollárért találhat gazdára.

ham-2010-torokgp

Fotó: DPPI

Mitől Williams a Williams?

A bajtársiasság, a csapaton belüli egyedülálló atmoszféra, a hagyományok, Frank Williams személye... A Monacói Nagydíjon fennállása 750. F1-es futamára készülő Williams az alábbi videóban idézi fel a dicső múlt ikonikus pillanatait, miközben a csapat történetének kulcsszereplői próbálnak választ adni a címben feltett kérdésre.

Női overallok és új színek a W Series tesztjén

Fontos hét ez a W Series számára, a női formulaautós széria ugyanis a tavalyi szezon törlése után készül a visszatérésre, a főpróbának pedig a Wales festői környezetébe beágyazott anglesey-i versenypálya ad otthont. Itt tesztel a mezőny 18 tagja, vagyis az előző szezon 12 legjobb helyezettje, valamint a 2019 végi válogatón kiválasztott hat újonc - akikhez most még csatlakozott néhány új név, például a brit F4-ben jeleskedő Abbi Pulling, s talán még ő is kaphat versenyzési lehetőséget a szezonban.

A teszten bemutatkoztak a változatosabb színű autófestések, de a hölgyek büszkén viselték a Puma által kifejlesztett új overallt is, amit kifejezetten a női testfelépítéshez szabtak.

A W Series június 26-án kezdi meg szezonját, de az F1 naptárváltozása miatt nem a Paul Ricardon, hanem a Red Bull Ringen - a Stájer és az Osztrák Nagydíjon is ott lesznek, az évadot pedig nyolc fordulósra tervezik.

Ideiglenesen visszatér az F2-be a Williams akadémistája

Két versenyhétvége erejéig visszatér a Formula-2-be Jack Aitken. A brit pilóta Monacóban és Bakuban Matteo Nanninit fogja helyettesíteni a HWA istállójánál, miután az olasz versenyző úgy döntött, június első feléig kizárólag az F3-as kötelezettségeivel kíván foglalkozni, miután a sorozat barcelonai első hétvégén dobogós helyezést ért el.

Aitken háromévnyi F2-es tapasztalattal bír, tavaly év végén Bahreinben pedig egy F1-es futamon is rajthoz állt a Williams színeiben. A brit idén a GT World Challenge szériájában versenyez.

2_hwa_racelab_formula2_aitken_jack

Elektromos gokartokkal versenyeznek az ötévesek

Az E-Bambini egy elektromos hajtású gokart a legkisebbeknek, amelyet a Willisits Team fejlesztett ki. Ebben a kategóriában akár 5 éves kortól vehetnek részt gyerekek. Az idei első fordulón 7 gyermek állt rajthoz ebben a géposztályban. Mindenki remekül vette az akadályokat és a WMS tagjai komoly potenciált látnak ezekben a gyerekekben. Ez a géposztály egy rendkívül hasznos, alapozó korszak a sportba belépők számára.

A Red Bull első győzelme, Alonso és Button rádiózása – öt jó hangulatú pillanat Monacóból

A legújabb F1-es válogatással a monacói "feelgood" pillanatok kerültek a középpontba: visszaemlékezhetünk többek között a Red Bull istállójának első dobogós helyezésére, Jenson Button gyalogosan megtett tiszteletkörére, valamint arra az alkalomra is, amikor Fernando Alonso az Indy 500 helyszínéről hívta fel az őt helyettesítő Jenson Buttont.

A mezőny már alig várja, hogy birtokba vegye Monaco utcáit

Bár a pályán zajló események csak csütörtökön kezdődnek, az F1-es istállók néhány nappal ezelőtt már beköltöztek a monacói paddockba. A hely hangulata kétségtelen, amiről a csapatok által készített fotók is tanúskodnak. Így mutat egy versenyhétvége előtt hétköznapon Monaco belvárosa:

E1rOfLeX0AII55e

E1rOhp7WUAQv4Ra

E1rD5wQXMAwVf3F

E1rLzNrWQAExP8i

Wolff még mindig azt mondja, hogy a Red Bull a legerősebb, tőlük pedig bravúr lenne a győzelem

Az utóbbi években megszokhattuk, hogy Toto Wolff szereti úgy beállítani az erőviszonyokat a nyilatkozataiban, hogy az ő csapatától bravúr lenne a győzelem, így tesz most is - Monacóra készülve azt hangoztatja, hogy itt a Red Bull az esélyes...

"Monaco nagy leszorítóerőt kíván és tudjuk, hogy ez a Red Bull egyik erőssége. Nagyon jók voltak a barcelonai harmadik szektorban, az pedig gyakran jó erőfelmérő a monacói pályához. Úgy megyünk bele a hétvégébe, hogy tudjuk: ők az esélyesek, ők a legjobbak és azt is tudjuk, hogy más csapatok is kihívást fognak jelenteni. Élvezzük a vadász szerepét" - mondta Wolff.

wol_2

fotó: dppi

A Toyota is megmutatta, hogy hogyan szól a hibrid WRC-je - videó

A készülő Rally1-es Yaris hangjával nekünk nincs problémánk...

Yuki Tsunoda csak most tudta meg, hogy Monacóban csütörtökön vannak a szabadedzések

A 21. születésnapját egy hete, május 11-én maga mögött tudó (de különösebben nem megünneplő) Yuki Tsunoda életében először fog Monte-Carlo városi pályáján versenyezni, mivel a tavalyi nagydíjhétvégét a Formula-2-vel együtt nem tartották meg, korábban pedig olyan kategóriákban szerepelt, melyek nem versenyeznek Monacóban. Így lehet, hogy a fiatal japán rácsodálkozott, hogy ezen a pályán csütörtökön tartják a szabadedzéseket…

„Várom már Monacót, főleg, mivel a spanyol egy nehéz hétvége volt számomra, nem vezettem jól az időmérőn és hibáztam. Néhány nappal a verseny után volt a 21. születésnapom, de semmi különöset nem csináltam: Covid-mintavétel reggel, utána edzés – szokásos hétköznap!” – tréfálkozott az AlphaTauri előzetesében Tsunoda.

„Soha semmilyen kategóriában nem versenyeztem még Monacóban, de Makaóban például már igen, szóval van némi tapasztalatom utcai pályákon. Elmennek. Sok szokatlan tényező lesz ezen a hétvégén, nem is olyan rég, még Spanyolországban tudtam meg, hogy itt csütörtökön tartják a szabadedzést, pénteken pedig nem vagyunk a pályán. Nem lesz szabad kizökkennem emiatt” – árulta el a japán, aki legalább nem csütörtök reggel értesült arról, hogy aznap vezetnie kell.