DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 5. szombat

Kiderült, milyen nevet kap a 2026-os F1-es Ferrari

Nem töri meg az előző évek hagyományait a Ferrari az új szabályrendszer első évére építendő autójával: az SF-26-os nevet fogja viselni Charles Leclerc és Lewis Hamilton idei versenygépe. Ez a koncepció 2023 óta változatlan, azaz Frederic Vasseur irányítása alatt végig az SF betűk (ami természetesen a Scuderia Ferrarit jelenti) és az adott évszám kapott helyet az autó nevében.

Pedig a korábbi esztendőkben változatosabb névadási technikákat alkalmazott a maranellói gárda: 2022-ben például az istálló alapításának 75. évfordulója előtt tisztelegve F1-75-re keresztelték az autót, 2020-ban az ezredik F1-es nagydíjukra emlékezve SF1000 névre hallgatott a versenygép, míg az előző évtized közepén gyakran feltűnt a T vagy a H betű is a kódnévben, utalva a turbó hibrid motorokra. A számok hol az évre, hol a Ferrari fennállásának évfordulóira utalnak, a legérdekesebb névválasztás pedig alighanem a 2011-es volt az utóbbi időkben, ott ugyanis Olaszország egyesülésének 150. évfordulóját ünnepelte az istálló – sőt, az eredeti F150-es név miatt még jogi vitába is keveredett a Forddal.

Mindenesetre az SF-26-ost január 23-án mutatja be a Ferrari, amelyet a tervek szerint Fioranóban be is járatnak, mielőtt pár nappal később már a barcelonai zárt kapus teszten lesz jelenésük vele.

Az F1-es Ferrarik nevei ebben az évezredben:

Év Név 2013 F138
2026 SF-26 2012 F2012
2025 SF-25 2011 150° Italia
2024 SF-24 2010 F10
2023 SF-23 2009 F60
2022 F1-75 2008 F2008
2021 SF21 2007 F2007
2020 SF1000 2006 248 F1
2019 SF90 2005 F2005
2018 SF71H 2004 F2004
2017 SF70H 2003 F2003-GA
2016 SF16-H 2002 F2002
2015 SF15-T 2001 F2001
2014 F14 T 2000 F1-2000

ferrari-auto-f1

Semmi meglepő: egy újabb Európa-bajnoki futamot halasztanak

A szezonnyitó után az évad második versenyét is elhalasztotta a Rali Európa-bajnokság: a Kanári-szigeteken a kormányzati intézkedések, korlátozások miatt nem rendezhetik meg az eredetileg május elejére kiírt futamot. Egyelőre valóban csak halasztásról van szó és nem törlésről, szeretnék a későbbiekben pótolni az ERC-naptár egyik jeles és nagy népszerűségnek örvendő eseményét, de új időpontról egyelőre nem szól a közlemény.

02-Juan-Carlos-Alonso

fotó: FIA ERC

Egy versenyzőnek több félnivalója van az asszonytól, mint a vírustól?

A sportautózásban megkerülhetetlen névnek számító belga versenyző, Laurens Vanthoor próbált egy kis humort csempészni ezekbe a vészterhes időkbe.

"Én úgy látom, hogy ránk, versenyzőkre nagyobb veszély is leselkedik, mint a COVID-19. Nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy két hétnél tovább otthon legyünk. A feleségeink végül ki fognak minket nyírni!" - viccelődött közösségi oldalán a 2018-as Le Mans-i 24 órás GT-s kategóriagyőztese és a tavalyi IMSA sportautó-bajnokság GT-kategóriájának győztese. 

 

02519001_171

Leclerc unalmában már kézen járkál a teraszon

Bár elmondása szerint csak új edzésformával kísérletezik a kényszerű otthonmaradás idején.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Anyone taking on @charles_leclerc's handstand challenge?! .

Gyenge kezdés után erős befejezés: Sainz és a WC-papír-kihívás

Quartararo és Ricciardo után, Alonso kihívására Carlos Sainz sem akart kimaradni a sorból, és a gurigával való rövid ismerkedés után el is jutott a tíz érintésig, amit célként tűzött ki. A kihívottjai között pedig ott van saját apja, idősebb Carlos Sainz is. Már alig várjuk, hogy tőle is láthassuk ugyanezt, ha már ez a legizgalmasabb, ami mostanában az autósportban történik.

Ki foghatja meg idén Marquezt? – A MotoGP-szezon esélyeit latolgattuk

A koronavírus-járvány a gyorsaságimotoros-vb királykategóriájának is betett, leghamarabb májusban indulhat el a 2020-as idény, az AFM MotoGP-szakírójával viszont már arról beszélgettünk, mi várható az évad során, ha az végre elkezdődik:

 

Jelentkezzen, aki ügyesebben bánik a WC-papírral, mint Fernando Alonso!

A koronavírus a legjobbat hozza ki az autóversenyzőkből! Alonso folytatta a virtuális őrületet, majd kihívta Carlos Sainzt és Jose Maria Lopezt.

Lélegeztetőgépek gyártására állhatnak át az F1-es csapatok

A koronavírus elleni harc egyik kritikus kérdése a lélegeztetőgépek száma, hiszen a legsúlyosabb állapotban levő, intenzív osztályon fekvő betegeknek szükségük van a létfenntartó berendezésre. Olaszországban a hírek szerint már most nincs elég gép, máshol pedig készülnek a legrosszabbra.

A Formula-1 is közbeléphet, hogy segítsen a szó szerint életbevágó problémán. A BBC Sport arról számolt be, hogy sorozat közössége már párbeszédet folytat a kérdésről, és hamarosan részletek is érkeznek arról, hogyan tudnak segíteni a mezőny csapatai. Számos formációnak van alkalmazott technológiai részlege, amely beszállhat a tervezés és gyártás folyamatába. A Racefans.net szerint más orvosi felszerelés előállításában is szerepet vállalhatnak az F1 csapatai.

A hírek szerint az Egyesült Királyságban a Mercedes, a Red Bull, a McLaren és a Williams válaszolt a kormány felhívására, amely a technológiai cégek segítségét kérte – az országnak a becslések szerint 20 ezer gépre lenne szüksége. Olaszországból a Ferrarit említi a BBC. A cég tulajdonosi körébe tartozó Agnelli család már most 10 millió eurót adományozott a koronavírus elleni küzdelemre, valamint 150 lélegeztetőgépet vásárolt.

„Nem biztos, hogy ez érdekel” – kifakadt a WRC egyik legnagyobb sztárja

Nem nyerte el Thierry Neuville tetszését a rali-vb új, 2022-re tervezett technikai szabálycsomagja. A Hyundai vb-esélyes sztárversenyzője úgy fogalmazott, hogy lebutítják a mostani szenzációs autókat, hiszen a WRC-k helyett a jelenlegi R5-ösök felé indul ez a sportág - ötsebességes váltók, egyszerűbb hajtásláncok, egyszerűbb aerodinamika, miegymás.

"Három éve úgy döntöttünk, hogy felturbózzuk a WRC-ket, új életet öntünk ebbe és őszintén szólva ez teljesen jól is működött. Most pedig visszatérünk egy R5-pluszhoz. Nem tudom, hogy engem tényleg érdekel-e, hogy ezeket az autókat vezessem" - mondta Neuville, aki hozzátette, hogy egyenesen megkérdezte csapatfőnökétől, Andrea Adamótól, hogy tényleg támogatta-e ezt a sz*rt", de igen, természetesen a Hyundai is benne volt a megállapodásban.

neuville_4

fotó: dppi

Mi lenne, ha Vettel vagy Hamilton annál a csapatnál maradt volna, ahol debütált?

Egy rajongói oldal, az F1 Addict révén megnézhetjük, hogyan mutatna Sebastian Vettel, Fernando Alonso, Lewis Hamilton és Kevin Magnussen annál az istállónál, ahol az F1-es karrierjüket kezdték. Utóbbi két pilóta esetében nincs nagy zavar a csapat nevével, hiszen a McLaren évtizedek óta McLaren, a másik két alakulat azonban változatosabb múlttal rendelkezik.

Az Alfa Romeo elődje az 1990-es évek első felében alapított Sauber volt, ami fennállása legnagyobb részében ezt a nevet viselte, egészen az olaszok 2019-es térnyeréséig. Az Alpha Tauri elődjének még ennél is távolabbra nyúlik vissza a története, mivel az istálló az 1980-as évek közepén alapított Minardira épült.

vetham1

alomag

A Renault home office-ba küldi összes dolgozóját

A sárga istálló különleges helyzetben van: mivel az F1-es csapat bázisa Nagy-Britanniában (Enstone), a motorrészleg viszont Franciaországban (Viry-Chatillon) található, két ország szabályozásához kell alkalmazkodniuk a koronavírus-helyzet közepette, ráadásul a Groupe Renault vállalati iránymutatását is követniük kell.

A versenyrészleg úgy döntött, fokozatosan bevezeti a távmunkát dolgozói között – az átállás az Ausztrál Nagydíjon járt csapattagokkal kezdődött, akiket arra kértek, 14 napig maradjanak otthon. Jövő hétfőtől, március 23-tól már mindenkinek otthonról kell dolgoznia.

A home office nem egyezik meg az előrehozott nyári leállással, melyről tegnap döntött a sportág vezetése. A háromhetes munkaszünetet március 30. és április 19-ig között jelölték ki Enstone-ban. Ebben az időszakban a szervereket is kikapcsolják, így a távmunka sem lesz lehetséges. A leállás csak a csapatokra érvényes, a motorgyártókra nem: Viry április 5-ig lesz majd bezárva, addig otthonról dolgozik a személyzet.

A csapatok maguk dönthetik el, március és április folyamán melyik három hétre állnak le. Eddigi állás szerint a Renault függeszti fel legkésőbb a munkát: a Ferrarinál és a Haasnál már ma sem dolgoznak, az Alfa Romeónál 23-án kezdődik a szünet, a Red Bull 27-én zár be.

Az is kérdés, lesz-e futam Monacóban, mindenesetre a Pirellinél már lehet válogatni a gumik közül

Miközben az F1, a csapatok és a szurkolók számára ma elsősorban a 2020-as szezon helyzete van terítéken, a Pirelli ezzel mit sem törődve nyilvánosságra hozta, melyik három abroncsát viszi a Monacói Nagydíjra. Persze ők is csak a kötelességüket teljesítik, a bizonytalanság ellenére nekik meghatározott idővel a versenyhétvége előtt közzé kell tenniük ezt az információt. Az elérhető keverékek pedig szokás szerint a legpuhábbak lesznek, a C3-C4-C5 hármasa közül válogathatnak a csapatok.

monaco-action-20191

Videó: Ők alkotják a ralikrossz-vb mezőnyét 2020-ban

13 állandó versenyző szerepelt a WRX nemrég kiadott nevezési listáján. A legnagyobb hír kétségkívül a kétszeres bajnok, Johan Kristoffersson visszatérése, de a többiek sem kispályások: 7 korábbi futamgyőztes és még 3 dobogós van köztük.

3D nyomtatással készül a Cupra TCR-gépe

A WTCR-ben is szereplő versenygép megalkotásához a legmodernebb gyártási technológiát is felhasználják. 3D nyomtatás, szélcsatorna és pálya: így készül a TCR-specifikációjú Cupra León Competicion.

Most hétvégén rendeznék a Bahreini Nagydíjat: mennyit tudsz a történetéről?

A koronavírus-járvány miatt ugyan a szezon második futamának szánt versenyét is elhalasztották, de kvízünk segítségével tesztelheted tudásod a korábbi nagydíjak történéseiből IDE vagy a képre kattintva:

bahrein-f1

Szeptemberben fogják megtartani a Le Mans-i 24 órást

A legendás egynapos is kénytelen volt megadni magát a koronavírusnak. A szervező Automobile Club de l’Ouest hétfőn még ragaszkodott a június 13-14-i időponthoz, és azt ígérte, egészen április közepéig kivár. Azóta viszont Franciaországban bevezették a kijárási tilalmat, ezért az ACO lemondott a júniusi rendezésről, és szeptember 19-20-ára helyezte át a viadalt.

Az idei Le Mans így is a 2019/20-as WEC-szezon zárófordulója marad, holott az eredeti terv szerint szeptember 5-én már a 20/21-es idény kezdődött volna Silverstone-ban. Az elnyúlt aktuális évad finisét egy hatalmas hézag fogja megelőzni: a mezőny utoljára februárban versenyzett Austinban, a sebringi fordulót törölték, a spáit halasztották. Austint és Le Mans új időpontját közel hét hónap választja el egymástól – a szünet lerövidülhet, de még mindig tetemes marad, amennyiben a belga futamot pótolják.

A Le Mans-i 24 órás júniusi dátuma szinte kőbe vésett a rajongók számára, de néhány kivételt azért találunk az 1923 óta megtartott verseny történetében. Az első kiadást májusban, az 1956-ost pedig júliusban rendezték. 1968-ban a franciaországi zavargások miatt szintén szeptemberre halasztották a futamot. A 88. verseny csupán a negyedik kivétel lesz a júniusi időpont alól.

Videó: a legszorosabb befutók a MotoGP történetében

Továbbra sem hagynak unatkozni minket a koronavírus-kényszerszünet ideje alatt a gyorsaságimotoros-vb közösségiamédia-felelősei, ezúttal ugyanis öt olyan futam befutóját osztották meg, ahol csupán ezredek döntöttek a győzelemről. A válogatásban szerepel többek között Alex Rins tavalyi silverstone-i sikere, de Valentino Rossi is feltűnik az összeállításban – győztesként és vesztesként is:

 

Kiss Norbiék az állatok védelmére figyelmeztetnek a koronavírus-járvány kapcsán

Kétszeres kamionos Európa-bajnokunk köztudottan kedveli a macskákat, így a Macskaárvaház Alapítvánnyal együtt hívta fel a figyelmet arra, hogy állatoktól nem lehet elkapni a COVID-19-et, és hogy a járvány idején is figyeljünk állatainkra:

 

A versenyzők kezdenek megőrülni: terjed a WC-papírral dekázós kihívás!

Kellemes felfrissülést jelent ezekben az ínséges időkben, hogy világ autó- és motorversenyzői között akadnak olyanok, akik szerint jobb kifigurázni a koronavírus-pánikot, mint a részesének lenni. A WC-papír sütés még csak a kezdet volt, most ugyanis útjára indult egy kihívás, amely szintén ezzel a - sokak otthonában kupacokban álló - tisztálkodási kellékkel kapcsolatos, és amely talán gyorsabban fog terjedni a közösségi médiában, mint a koronavírus a levegőben.

Egyelőre a tudósok sem tudják biztosan, hogy ki volt az első fertőzött, akiről aztán elkezdett terjedni a WC-papírral dekázós vírus, mi egyelőre a MotoGP-sztár Fabio Quartararóig tudtuk visszavezetni a járvány eredőjét, aki aztán egy felkéréssel Daniel Ricciardónak adta át ezt a fertőző kórt. Kíváncsian várjuk, kiket fognak legközelebb diagnosztizálni ezzel az őrülettel.  

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

I’m getting crazy

 

Kérdezzetek bátran Michelisz Norbitól!

"Sziasztok! Remélem, jól vagytok és minél többen otthon tudtok maradni. Arra gondoltam, hogy "beszélgethetnénk" egyet, úgyhogy a kép alá hozzászólásban várom a kérdéseiteket, én pedig pénteken jelentkezem a válaszokkal. Ne kíméljetek!" - írta közösségi oldalán Michelisz Norbert. A poszt, ahova a kommenteket várja:

 

Rajtszámot vált Michelisz Norbi: a bajnoknak járó 1-essel versenyez idén

„Korábban is mondtam, hogy egyetlen rajtszám van, amire lecserélném az 5-öst… Bajnokként választhattam az #1-est, és éltem a lehetőséggel, 2020-ban ez lesz a rajtszámom. Nehéz döntés volt, de az új logómba is beépítettem, méghozzá a piros-fehér-zöld színekkel kombinálva. Mit szóltok?” – írta Facebook-oldalán a WTCR címvédője. És tényleg: mit szóltok?