DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 1. szerda

Újabb „nem hagyományos ötleteket” fog javasolni az F1 vezére

Stefano Domenicali jelezte: nem akarnak a jelenlegi szinten megállni a Formula-1 növekedésével, és bár továbbra is a sportot szeretné megtartani a száguldó cirkusz alapkövének, várhatók még „nem hagyományos” újítások. Az F1 az utóbbi években elképesztő népszerűség-növekedésen ment át, miközben egyre több showelem kíséri a nagydíjhétvégéket, amelyeknek lebonyolításához is hozzányúltak már a sportág vezérei – elég csak a sprintfutamokra gondolnunk. Domenicali – aki korábban többször bedobta már például a fordított rajtrács ötletét és azt, hogy minden nap tétre menő eseményekre lenne szükség a szabadedzések helyett – szerint pedig további újítások is várhatók:

„Jelenleg izgalmas időszakot él át a Formula-1. Erős a növekedés, és mindenki azt kérdezi, hogy mi a következő lépés” – fogalmazott az F1 vezérigazgatója a széria hivatalos honlapján. „Továbbra is javasolni fogunk nem hagyományos ötleteket – és igyekszünk elérni egy olyan dimenziót, amely hagyományosan nem az F1-re született. Természetesen szeretnénk a fókuszt megtartani a versenyzésen. A sport jelenti a szívdobbanásunkat, és ezért jönnek jövőre új szabályok. Vadonatúj autókat fogunk látni átalakított motorokkal, amelyek fejlett fenntartható üzemanyaggal mennek majd. A papírformát széttéphetjük, az erősorrend a levegőben fog lógni. És végső soron a pálya fogja megmutatni, hol állnak a csapatok. Biztos vagyok benne, hogy nem ott fogsz végezni az év végén, ahol az első futamon, szóval gyors és intenzív fejlesztési versenyre van kilátás.”

motorok-7

Raikkönen és Giovinazzi a vízen is összemérte tudását

Az Alfa Romeo pilótái élvezték a mókát:

Simon Pagenaud a szó legszorosabb értelmében bevette Indianapolist

Övé volt ugyanis a belső pályán rendezett Indy GP is, majd megnyerte a szezon legfőbb megmérettetését, az Indy 500-at is. Ráadásul mindkettőt egy igencsak bevállalós előzéssel, mindkettőt a legvégén.

 

Óriásit mentettek az IndyCar nevelőszériájában

Ami a nagyoknak az Indy 500, az IndyCar nevelőszériájában, az Indy Lightsban a Freedom 100 nevű verseny. Az ifik fő attrakcióján egy óriási (és iszonyatosan szerencsés) mentést is láthattunk Robert Megennistől.

 

Jean Todt, az FIA elnöke látogatást tesz a zalaegerszegi tesztpályán

Az esemény kapcsán Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel közösen sajtótájékoztatót tartanak.

Időpont: 2019. május 30. (csütörtök) 14.45 óra

 

Cristiano Ronaldo mellett egy másik ismert vendége is volt Lewis Hamiltonnak

Méghozzá az amerikaifutball-sztár, Odell Beckam Jr.

 

Vettel hibája, Sainz rajtja és minden, ami lényeges: a monacói F1-es hétvége legjobb belső felvételei

A videó megtekinthető a Youtube-on erre a linkre, vagy alább átkattintva!

Ezzel az autóval fog versenyezni Hakkinen

Mika Hakkinen nem tud és nem is akar elbúcsúzni az autóversenyzéstől: hétvégén ő is ott volt Monacóban, de ezúttal nemcsak azért, hogy megnézze, hogyan boldogulnak a pályán az utódai. A finnek örök kedvence, Häkä egy partin vett részt, ahol bemutatták azt a versenyautót is, amellyel augusztusban fog száguldozni a suzukai tízórás versenyen.

Hakkinen soha sem titkolta, hogy magánemberként is imádja a szép autókat: nemrég (idén márciusban) egy új szuperautó, a McLaren Senna tulajdonosa lett (bár volt már szuperjárgánya korábban is). A kék gép nagyon gyakori szereplője Hakkinen közösségi oldalainak, a finn gyakran és örömmel mutogatja feltűnő szuperautóját.

A Monacóban megmutatott McLaren 720S GT3 stílszerűen papaja színben pompázik, ahogy a Hakkinen által megosztott fotókon is látszik:

mclaren_5

mclaren2_1

Ennyi: jövőre már nem lesz Red Bull Air Race

A Red Bull úgy döntött, hogy a 2019-es szezon lesz az utolsó a Red Bull Air Race sorozatban, a következő évtől nem folytatódik a széria - minderről egy közleményben számolt be a cég.

A Red Bull Air Race 2003-as kezdete óta több, mint 90 futamot rendeztek világszerte. A cég közleménye szerint hiába kínált kimagasló színvonalú sportélményt, nem vonzott akkora érdeklődést, mint a cég egyéb rendezvényei. A cég a pilótáknak, a csapataiknak, a partnereiknek, a fogadó városoknak, illetve Red Bull alkalmazottainak is megköszönte az eddigi bő másfél évtizedet.

Magyarországon eddig 12 versenyt rendeztek, melynek mindig Budapest volt a házigazdája. Tarlós István főpolgármester 2019-re nem engedte a verseny rendezését, ezért kellett új helyszín után nézni. A lehetséges opciók közül gyorsan esélyessé lépett elő a Balaton és a Velencei-tó környéke, végül március elején Zamárdi nyert - július 13-14-én látogat ide a sorozat, előtte még Oroszország ad otthont egy fordulónak, majd szeptemberben, Kínában zárul le a bajnokság története.

Tehát: bár elterjedtek olyan hírek, melyek szerint már az idei versenyek is elmaradnak, ez nem igaz, kérdésünkre hivatalos forrásból is megerősítést kaptunk - a hátralévő három verseny, köztük a magyarországi forduló a tervek szerint megrendezésre kerül.

rbar

fotó: Red Bull Air Race

Élőben nézhető Niki Lauda temetése

Az M1 élő streamje:

(frissítés: a család kérésére zártkörű lesz a temetés, így a közvetítés véget ért)

Hamilton kombiban autóztatta meg a 72 éves showmant

David Letterman netflixes műsorában – amely pénteken jön ki – Lewis Hamilton lesz az egyik sztárvendég. Az ötszörös világbajnok nemcsak beszélgetett a showmannel, de meg is autóztatták egymást: előbb Letterman vezetett, aztán méhecskés pulóverében Hamilton ült a kombi volánja mögé, megmutatva, igazából hol kell fékezni.

A létező legrosszabb helyen pöckölte meg Antonio Giovinazzi Robert Kubicát

Az elmúlt évek, vagy akár a betétszériák példáiból tudjuk, ha itt koccanás van, akkor gyakorlatilag teljesen elzáródik a pálya: nem volt ez másként Antonio Giovinazzi és Robert Kubica koccanásánál sem.

 

Az Indy 500 győztese New Yorkban sétáltatta meg a győzelmi babérkoszorút

Simon Pagenaud mindezt ráadásul talpig overallban tette a New York-i Times Square-en.

 

Így zajlott volna a Monacói Nagydíj?

Mémben mesélik el az interneten Hamilton és Verstappen küzdelmét.

 

Van, ami nem változott tavalyhoz képest az Indy 500-on

Mégpedig a győztes csapat. Tavaly Will Power diadalmaskodott, idén a szintén a Team Penskénél versenyző Simon Pagenaud locsolhatta a pezsgőt.

 

A futballvilág szupersztárjaival focizott Sebastian Vettel

Az F1 négyszeres német világbajnoka a Partita Del Cuore nevű olasz jótékonysági meccsen szerepelt olyan csapattársakkal, mint például Andrea Pirlo, Pavel Nedved vagy éppen a jelenkor egyik, ha nem a legnagyobb sztárja, Cristiano Ronaldo. A meccs célja a rákbetegeknek való gyűjtés volt.

 

Kubica az első helyen – a kiállások versenyében

2,07 másodperc alatt cserélt kereket a Williams Robert Kubica autóján, ezzel ők voltak a leggyorsabbak Monacóban a Renault és a Ferrari előtt.

A leggyorsabb bokszkiállásokat pontozó értékelést a Red Bull vezeti a Ferrari és a McLaren előtt. Érdekes, hogy a Racing Point és Alfa Romeo milyen lassú a bokszban: hat versenyen egy-egy 10. helyezést szereztek.

Ha ezt a Hyundait látjátok az utakon, biztosra vehetitek, ki ül benne!

A TCR Europe pilótája, Nagy Dániel egy Hyundai i30 N Fastbackre tette rá a kezét – az autót a Hyundai hatvani szalonjától kapta.

Versenyautójához nemcsak külsőleg, hanem belsőleg is megszólalásig hasonló Hyundait használ mostantól a közutakon Nagy Dániel. A Hyundai Hatvan jóvoltából egy Hyundai i30 N Fastbackkel közlekedhet a TCR Európa-kupában versenyző magyar pilóta.

Az utcai autó motorblokkja megegyezik a Hyundai i30 N TCR motorblokkjával, a 2.0 literes, T-Gdi motor mindössze teljesítményben tér el hangyányit versenyautó testvérétől: Dani 275 lóerős Fastbacket vezet mostantól, míg a pályán használt változat 350 lóerővel száguld.

A most átadott utcai autó 353 nm maximum nyomatékkal és 6.1 másodperces gyorsulásal adja meg a versenyélményt, amit mostantól bárki átélhet, aki részt vesz a Dani és a Hyundai Hatvan által közösen elindított "Ngedd meg magadnak az élményt!" programban. Ennek részleteit Dani közösségi oldalain találhatják meg hamarosan az érdeklődők.

Két nagydíjon újra eltünteti azt a bizonyos szponzort a Ferrari

A Ferrari új főtámogatóval gazdagodott az idei szezonban, az Ausztrál Nagydíjra azonban lekerültek a szponzormatricák – és ennek megfelelően a teljes csapatnév is megváltozott –. mivel a helyi hatóságok vizsgálódni kezdtek bújtatott dohányreklám gyanújával. A szezonnyitón a Ferrari alapításának 90. évfordulóját hirdető feliratok kerültek az SF90-re.

Bahreintől Monacóig szerepelt az autón a főszponzor neve, a motorsport.com beszámolója szerint a következő két versenyen, a Kanadai és Francia Nagydíjon újra a 90-es matricákkal ragasztják tele a versenygépet. A Ducati gyári MotoGP-csapata szintén eltávolította ugyanezen szponzor matricáit a széria francia versenyén. A Ferrari hangsúlyozta, a partner továbbra is az istálló névadó támogatója a 2019-es szezonra.

Raikkönenhez méltó beszólása volt Kubicának Monacóban

Mérnöke elkezdte darálni: „Ok Robert, odaléphetünk ezen a szetten, hozd be. Jelenleg George a leggyorsabb autó tiszta levegőben.”

A Williams-pilóta válasza így hangzott: „Paul… Már tudom, mit kell csinálni.”

Így szólt a csapatrádió Monacóban

A legjobb pillanatok és a velük együttjáró legjobb rádióüzenetek a Monacói Nagydíjról: