DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 13. szombat

Wolff eladott része alapján 6 milliárd dollár a Mercedes F1-es csapatának értéke

Mint arról beszámoltunk, Toto Wolff a korábbi pletykáknak megfelelően eladta a Mercedes F1-es istállójában meglévő részesedésének egy részét. A csapatvezető holding vállalata, a Motorsport Invest Limited magához a Mercedes-Benzhez és az INEOS-hoz hasonlóan az alakulat egyharmadát birtokolta, most ennek a Wolffékhoz tartozó 33,33 százaléknak a 15 százaléka – azaz nagyjából a teljes részvények 5 százaléka – került a CrowdStrike alapító-vezéréhez, George Kurtzhoz, aki egyúttal technológiai tanácsadóként is csatlakozik a gárdához.

Wolff a hírek szerint 300 millió dollárért adta el a részesedést, ami azt is jelenti, hogy a Mercedes F1-es csapatának értékét döbbenetesnek ható 6 milliárd dollárra taksálták ezzel. „Úgy gondolom, ez szép fejlődést mutat, hiszen a csapatok fenntarthatóvá és nyereségessé váltak” – magyarázta a csapatfőnök a Las Vegas-i Nagydíj csütörtöki edzései között a Sky Sports F1 kamerái előtt. „Nem a semmiből jött ez az értékelés. Ha megnézzük a bevételeinket és a pénzáramlásunkat, akkor ott vagyunk az öt vagy talán három legnyereségesebb sportcsapat között a világon, és innen jön ez a minősítés. Ez a sokéves munkának és annak az eredménye, hogy jó helyzetben van a sport.”

Fontos kihangsúlyozni, ahogy azt a Mercedes közleménye is tette, hogy Kurtz érkezése nem hoz változást a csapat vezetésében (már csak azért sem, mert a Wolff-féle MIL-en keresztül szerzett részesedést, ráadásul személyes szinten, nem pedig a CrowdStrike szállt be ezzel a csapatba), Wolff is minden pozícióját megtartja. A felek egyébként a többéves jó munkakapcsolattal indokolták a lépést: Wolff egy megbízható és eltökélt partnert lát Kurtzban, aki egyébként maga is versenyző, idén is rajthoz állt az IMSA-ban és a Le Mans-i 24 óráson is, és több kategóriagyőzelmet is aratott már.

wolff-kurtz-mercedes-f1

Antonio Giovinazzi is egyre inkább mutogatja oroszlánkörmeit

Bele is izzadt Nico Hülkenberg, hogy az olasz újoncot maga mögött tudja tartani Azerbajdzsánban.

 

Nizzában is rendeztek F1-es parádét

Ott Daniel Ricciardo tette tiszteletét (Franciaország, Renault, nyilván), aki így fánkozott.

 

Vajon milyen rejtélyes dolog épül az autópálya hungaroringi lehajtójánál?

Ezek a képek az M3-as autópálya hungaroringi lehajtójánál készültek. De vajon mi az, amit építenek?

hungaroring3hungaroring4hungaroring5

Senna társaságában érte el első dobogóját Hakkinen

A kétszeres világbajnok az 1993-as Japán Nagydíjat idézte fel: a versenyen Ayrton Senna első, Mika Hakkinen harmadik helyezést ért el. A finn csupán három futam erejéig volt Senna csapattársa, mielőtt a brazil átigazolt a Williamshez. Számára hosszú és eredményes időszak kezdődött Wokingban.

„Kiváltságosnak érzem magam, hogy Ayrtont csapattársamnak nevezhettem. A versenyzés sokat ad nekünk, de néha túl korán vesz el” – írta Hakkinen a brazil halálának 25. évfordulóján.

Ricciardo tolatása és más bakui pillanatok fedélzeti kamerából

A Formula-1 YouTube-csatornájának szokásos onboard válogatása (megtekintés átkattintás után lehetséges):

Menő budapesti látképpel hangol a Red Bull a Nagy Futamra

Az energiaitalosok megérkeztek már tegnap, este pedig körbe is néztek, milyen a kilátás fővárosunkban.

 

A világon nem létezik ennél mázlisabb bokszkiállás

A helyszín a NASCAR hétvégi futama, Talladega, aki pedig bemutatja, az a bokszhelyére egy megcsúszás után a szó legszorosabb értelmében befaroló Brad Keselowski. Ja, és ha valakiben felmerülne: teljesen szabályok kiállás történt.

 

Alonso már a hétvégén világbajnok lehet

A WEC pontversenyének éllovasa, a #8-as rajtszámú Toyota, a legénységben Fernando Alonsóval, Sebastien Buemivel és Kazuki Nakajimával 135 ponttal rendelkezik, 15-tel többel, mint a második helyezett #7-es Toyota (legénysége Mike Conway, Kamui Kobayashi és Jose Maria Lopez). Bár még maximum 64 egység megszerezhető, szerencsével Alonsóék már a szombati utolsó előtti fordulón, a spái 6 óráson bebiztosíthatják bajnoki címüket, a másfélszeres pontszámot érő Le Mans-i 24 órás előtt.

A WEC pontrendszere komplikáltabb a szokásosnál: a győztest 25 ponttal jutalmazó kiosztás mellett egy pont jár a pole-pozícióért és fél pont azért, ha valaki célba ér a top 10-en kívül.

Alonsóék csak akkor biztosítják be a világbajnoki címet Spában, ha nyernek, emellett pedig teljesülnek a következő feltételek:

- pole-pozícióból indulnak, a #7-es pedig nyolcadik helynél hátrébb végez

- egyik Toyota sem indul pole-pozícióból, a #7-es pedig kilencedik helynél hátrébb végez

- a #7-es indul pole-pozícióból, de nem ér célba.

Érdekesség, hogy nagyon csekély matematikai esélye a vb-címre még az 54 pontos hátrányban bajnoki harmadik #3-as Rebellionnak (Gustavo Menezes, Thomas Laurent) is esélye van.

Több mint 30 klasszikus F1-es autót vittek táncba Imolában

A Historic Minardi Day keretein belül harmincnál is több klasszikus F1-es autó gördült pályára a hétvégén Imolában - erről hoztunk egy hangulatos videót.

„Kinyitotta a garázsajtót” egy versenyző Belgiumban

Persze nem szándékosan: a pálya mellett lévő ház tulajdonosai valószínűleg nem voltak túl boldogok az eset után.

A Ferrari több lágy keveréket kért Barcelonába

A Spanyol Nagydíj három gumikeveréke a C3 (lágy), C2 (közepes) és C1 (kemény) lesz: utóbbit Bahreinbe vitte el eddig a Pirelli, de nem örvendett nagy népszerűségnek. A Ferrari két pilótájának 13 szettből 9 lágyat kért (hasonlóan a Renault-hoz és Alfa Romeóhoz), míg a Red Bull 7-et, a Mercedes 8-at. A Ferrarinál és Mercedesnél házon belül különbség van a közepes és kemény keverékek megoszlásában is. A C2-ből Bottas néggyel is gazdálkodhat, Leclerc csak kettővel.

Soha nem látott, de elég komoly problémával szembesült Felipe Massa

Furcsa gondot kellett leküzdenie a párizsi Formula-E-futamon Felipe Massának, ugyanis az eleredő eső konkrétan belefolyt a sisakjába, ami miatt alig látott valamit. "Sajnos amikor nekieredt az eső, egy olyan problémával szembesültem, amivel pályafutásom során még soha. Valamilyen okból egy csomó víz úgy döntött, hogy bemegy a sisakrostélyomon, emiatt nem láttam semmit sem. Az egész futamot nyitott rostéllyal kellett megoldanom az esőben, kinyitottam, kicsit becsuktam, megint kinyitottam... emiatt nyilván lassabban tudtam menni, ezért voltak a hibák és a pozícióvesztések" - magyarázta a brazil az Autosportnak.

"Azonnal jelentkezett ez, amint elkezdett esni az eső, nagyon rossz volt. Sosem történt még velem ilyen, úgyhogy erősen ki kell vizsgálni ezt a beszállítóval" - tette hozzá, kérdőre vonva a Schuberth céget is.

mas

fotó: dppi

Megjöttek az Azerbajdzsáni Nagydíj legjobb rádiüzenetei

Raikkönen, Vettel, Bottas, Hülkenberg - átkattintás után az F1 hivatalos Youtube-csatornáján megtekinthető a videó:

Michelisz, Kiss és a magyar Bosszúállók

A MotorsTroll Hungária képe a magyar autósport és a Bosszúállók: Végjáték "összevetésében":

 

Ismét jól szerepelt Amerikában a fiatal magyar kamionversenyző

"Ismét egy remek hétvége. A Myrtle Beach Speedwayen rendezték a szezon második versenyét. Sajnos nem volt egyszerű dolgunk, mivel nehezen tudtuk levinni a tapadást a csúszós aszfalt miatt. Ennek ellenére az időmérőn sikerült megfutni a leggyorsabb kört, kopott hátsó gumikon. Sokat küzdöttünk, de végül úgy döntöttünk, hogy csak jobb oldalra rakunk fel új gumikat a fő futamra. A 9. helyről vártuk a rajtot, mivel a fő futam rajtsorrendjét sorsolás alapján határozzák meg. Izgultunk, hiszen akik számítanak a bajnokságban, mind előlünk rajtoltak. Szerencsére az új gumi meghozta a tapadást és egészen a 3. helyig tudtunk menetelni! Nagyon örülök ennek az eredménynek, hiszen egy nehéz hétvégén vagyunk túl és szerintem megint nagy show-t csináltunk! Köszönöm a szurkolást és köszönöm a csapatomnak, valamint a támogatóimnak a lehetőséget

Külön köszönöm Misinek a remek munkát, megint kitett magáért és egy megbízható erős technikával tudtunk versenyezni!" - posztolta közösségi oldalán Molnár Bendegúz, a fiatal kamionversenyző, aki az Egyesült Államokban, a Bandit Big Rig Seriesben versenyez.

molnár

„Ezt így szoktuk fordulni... nem akarattal volt, bocs...” – óriásit mentett a magyar ralis

Szauer Gergőt egyébként is azért szeretik a raliversenyekre járók, mert nem megy a szomszédba "bátor" és látványos kanyarvételekért - ezúttal a Peugeot Kupa második helyét szerezte meg a hétvégi Miskolc Ralin. Kalandja azért akadt, íme egy rövid videó...

Verstappen és a tökéletesen időzített előzés

A Red Bull hollandja Sergio Perezt vadászta le Bakuban úgy, hogy a lehető legjobban időzítve bújt ki a Racing Point mögül, majd úgy előzte meg, hogy a mexikóinak nem is volt esélye visszatámadni - pont akkor került elé Verstappen, amikor már semmit sem tudott tenni ellenfele, pedig ebben az egyenesben az erős szélárnyék és a hatékony DRS miatt könnyű volt úgy utolérni a másikat, hogy azonnal ellentámadási lehetőség is nyíljon.

 

Óriási mázlijuk volt ezenek a nézőknek a Miskolc Ralin

Kevésen múlt annak a néhány nézőnek az élete, akik a tiltás ellenére a lezárt területről nézték hétvégén a Miskolc Rallye-t. Az egyikük által készített felvételen jól látszik, hogy a különösen veszélyes külső ívről, a fák közül nézték az autókat, amikor az egyik versenyző óriási sebességgel megérkezett az erdőbe. 

Lassítás nélkül, hatalmas tempóval szállt el Bodolai László autója a hétvégi Miskolc Rallye-n, a mályinkai szakaszon. Az életveszélyes bukótérben álló nézők egyike készítette a felvételt, amit a Rallye Dream Blog tett közzé Facebook-oldalán.

Leclerc megfutotta a Ferrari 250. leggyorsabb körét

Jubilálhatott a Ferrari az Azerbajdzsáni Nagydíjat követően, hiszen azzal, hogy Charles Leclerc-é lett a versenyben futott leggyorsabb kör, 250. alkalommal könyvelhette ezt el egy Ferrari-pilóta. A második Williams és a harmadik Lotus összesen nem ért el ennyit.

Ricciardo és az azeri pályabírók ünneplik a Tánc Világnapját

Az azerbajdzsáni pályabírók - vagy legalábbis a pályabírónak öltözött táncosok, ki tudja - rendkívül előrelátóak voltak, és egy kis táncos előadással fűszerezték meg a vasárnapi versenyzői parádét, hiszen a mai napon tartják a Tánc Világnapját. Ki más szállt volna be ebbe a mókába, ha nem Daniel Ricciardo? Mi mondjuk azért megnéztük volna azt is, ahogyan Raikkönen táncra perdül...