MotoGP: Acosta dupla bukás után az élen a Hondák és Yamahák előtt
https://formula.hu/parc-ferme/39895
Pedro Acosta vezetésével zárult a Malajziai GP első napja, amelyet délelőtt egy erősebb zápor, délután némi szemerkélés zavart meg: a KTM-es spanyol annak ellenére bizonyult a leggyorsabbnak a délutáni edzésen, hogy kétszer is bukott pénteken. Mögötte pedig ezúttal a japán gyártók motorosai villogtak: Johann Zarco és Jack Miller egy-egy szatellit Hondán és Yamahán következett a második és harmadik helyen, majd Joan Mir és Fabio Quartararo révén egy-egy gyári márkatársuk jött mögöttük.
A Ducatik először a hatodik-helyen tűntek fel a VR46 párosa, Fabio di Giannantonio és Franco Morbidelli révén, míg a top 10-be és ezzel a Q2-be a Maverick Vinalest helyettesítő Pol Espargaro, valamint a szintén eleső Alex Marquez és Alex Rins fért még be. A Q1-ben lesz viszont jelenése többek között Luca Marininek, a középszerű kezdést produkáló Francesco Bagnaiának, az indonéziai győztes Fermin Aldeguernek, a vb-összetettben harmadik Marco Bezzecchinek és a múlt héten futamot nyerő Raul Fernandeznek. A V4-es Yamahán ülő Augusto Fernandez a sor végén zárt.
A péntek délutáni edzés eredményei (a top 10 bejutott a Q2-be):
| 1. | Pedro Acosta | KTM | 1'57.559 | |
| 2. | Johann Zarco | LCR Honda | 1'57.578 | 0.019 |
| 3. | Jack Miller | Pramac Yamaha | 1'57.840 | 0.281 |
| 4. | Joan Mir | Honda | 1'57.854 | 0.295 |
| 5. | Fabio Quartararo | Yamaha | 1'57.868 | 0.309 |
| 6. | Fabio di Giannantonio | VR46 Ducati | 1'58.039 | 0.480 |
| 7. | Franco Morbidelli | VR46 Ducati | 1'58.041 | 0.482 |
| 8. | Pol Espargaró | Tech3 KTM | 1'58.055 | 0.496 |
| 9. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 1'58.057 | 0.498 |
| 10. | Alex Rins | Yamaha | 1'58.117 | 0.558 |
| 11. | Luca Marini | Honda | 1'58.179 | 0.620 |
| 12. | Francesco Bagnaia | Ducati | 1'58.206 | 0.647 |
| 13. | Fermín Aldeguer | Gresini Ducati | 1'58.279 | 0.720 |
| 14. | Ai Ogura | Trackhouse Aprilia | 1'58.300 | 0.741 |
| 15. | Marco Bezzecchi | Aprilia | 1'58.360 | 0.801 |
| 16. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 1'58.581 | 1.022 |
| 17. | Brad Binder | KTM | 1'58.739 | 1.180 |
| 18. | Miguel Oliveira | Pramac Yamaha | 1'58.776 | 1.217 |
| 19. | Enea Bastianini | Tech3 KTM | 1'58.953 | 1.394 |
| 20. | Somkiat Chantra | LCR Honda | 1'58.964 | 1.405 |
| 21. | Lorenzo Savadori | Aprilia | 1'59.252 | 1.693 |
| 22. | Michele Pirro | Ducati | 1'59.741 | 2.182 |
| 23. | Augusto Fernández | Yamaha | 1'59.974 | 2.415 |

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Marquez nem viccelt: Két nappal műtétje után megérkezett Jerezbe
https://formula.hu/parc-ferme/26104
A nyolcszoros világbajnok a vasárnapi Spanyol Nagydíjon bukott és törte el felkarját, melyet kedden műtöttek meg Barcelonában. Hétköznapi halandóként az is szinte felfoghatatlan, hogy a sérülés után három héttel, a cseh hétvégén újra versenyezzen. Marc Marquez azonban megpróbálkozik a lehetetlennel: csütörtökön betoppant Jerezbe, a hétvégi Andalúz Nagydíj helyszínére, hogy megkísérelje a visszatérést!
A bejegyzés megtekintése az InstagramonMarc is back! #AndaluciaGP #MM93 #MarcMarquez #MotoGP #Motorcycle #Motorsport #ThisIsMotoGP
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ennyivel volt gyorsabb az idei Hamilton a tavalyi Verstappennél
https://formula.hu/parc-ferme/26101
A 2019-es és a 2020-as hungaroringi körrekord egymás mellett, egy videón - ez ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!
Megugrott a fertőzöttek száma Barcelonában, de veszélyben van-e a Spanyol Nagydíj?
https://formula.hu/parc-ferme/26102
A koronavírus-járvány miatt átalakított versenynaptár szerint augusztus 16-án rendeznék meg a Formula-1-es Spanyol Nagydíjat, az utóbbi napokban azonban felmerültek kétségek ezzel kapcsolatban a sajtóban. Katalóniában ugyanis megugrott a pozitív esetek száma, így ismét szigorítások léptek életbe: a barcelonai lakosokat arra kérték, hogy 15 napig maradjanak otthon, betiltották a 10 főnél nagyobb találkozókat, valamint a kulturális és szabadidős sporttevékenységeket.
Emiatt már arról szóltak a pletykák, hogy az F1 vésztervként egy harmadik silverstone-i futamban gondolkodik a Brit és a 70. Évfordulós Nagydíj után, ám a rendre megbízható Motorsport.com szerint erről szó sincs. Mivel a Circuit de Catalunya Barcelonán kívül esik, a pályára érkezőket nem érintik a szigorítások, így minden a terv szerint halad (legalábbis egyelőre). Az F1 amúgy készen állna beugró pályákat keresni, ha egy bejelentett helyszínen ellehetetlenülne a rendezés, ám úgy hírlik, ez ügyben még nem tettek lépéseket.
Mindeközben egyébként alakulni látszik a szeptember utáni program is: a hírek szerint a Nürburgring, Portimao és Imola is csatlakozhat rövidesen a menetrendhez.

Hegyibiciklizéssel kapcsolódott ki Hamilton, Bottas nem egészen ezt csinálta
https://formula.hu/parc-ferme/26100
A világbajnoki címvédő saját bevallása szerint itt-ott azért megérezte a kerékpáros túrát - két fotót posztolt róla, majd a Mercedes megmutatta, hogy Valtteri Bottas kicsit másképp pihente ki a három egymást követő versenyhétvégét:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Gumigyilkos pálya lesz Mugello
https://formula.hu/parc-ferme/26098
A Pirelli arra számít, hogy a Formula-1-ben a Toszkán Nagydíj helyszíneként bemutatkozó Mugello karakterisztikája és aszfaltja alaposan meggyötri az abroncsokat, ezért a szeptember 11-13-i versenyre a kínálat keményebb abroncsait fogja elvinni. A Pirelli skálájában ötféle keverék szerepel: a C1-es jelű a legkeményebb, a C5-ös a legpuhább. A gumicég bejelentése alapján Mugellóban a C1 (kemény), C2 (közepes) és C3 (lágy) keverékek kapnak szerepet. Toszkána mellett csak Silverstone-ban (a Brit Nagydíjon) és Barcelonában állnak majd rendelkezésre a legkeményebb gumik, kettő, az abroncsokat ismerten fogyasztó pályán.

Közölték az Orosz Nagydíj gumikínálatát is, ahol épp a skála másik vége kap szerepet: Szocsiban a C3 lesz a kemény, a C4 a közepes, a C5 pedig a lágy megnevezésű abroncs – utóbbi, melyet városi pályákon szoktak használni, ekkor kap szerepet idén először. A szabad gumiválasztásra vonatkozó szabályt 2020-ban a futamok sűrűsége és naptár bizonytalansága miatt eltörölték: minden versenyző két szett kemény, három szett közepes és nyolc szett lágy abronccsal rendelkezik.
A 2020-as versenynaptár eddig tíz véglegesített futamból áll, és már mindegyikről tudni, milyen keménységű abroncsok állnak rendelkezésre. Áttekintő táblázat Ausztriától Oroszországig:

Neves csapattal tesztelt formulaautót Keszthelyi Vivien
https://formula.hu/parc-ferme/26099
Az ország legismertebb hölgyversenyzője fotót osztott meg közösségi oldalán rajongóival, melyhez csak rövid leírást fűzött. Ebből annyi derül ki, hogy egy Dallara 320-at tesztelt Portimaóban, a Carlin istállóval, a formulaautózás szinte minden szintjén érdekelt brit csapattal.
A 19 éves, tavaly W Seriesben szereplő pilóta terveit egyelőre titokban tartja. A kevés információból azonban el lehet indulni: a Dallara 320 versenygépet az Euroformula Open szériában használják, ahol érdekelt a Carlin is. A csapatnál pedig egyelőre van egy kiadó hely az augusztusban Hungaroringen startoló, közép- és dél-európai pályákon folytatódó szezonra.
Red Bull-os vált Red Bull-ost – a mezőny hatoda átalakult az FE-szezon szuperdöntőjére
https://formula.hu/parc-ferme/26097
Már azt is tudjuk, mely három vonalvezetés használatával bonyolítja le kilenc nap alatt szezonbeli utolsó hat versenyét a berlini Tempelhof repülőtéren a Formula-E, és ezzel egyidejűleg egy újabb megüresedett ülés is gazdára talált a mezőnyben. A korábban az F1-ben a Toro Rossónál is megfordult Brendon Hartley öt verseny után kiszállt a Dragon üléséből és a sorozatból, helyét pedig egy újonc, a brazil Sergio Sette Camara veszi át a hat szezonzáró versenyre, ami tulajdonképpen a 11 futamot tartalmazó évad több mint fele. A 22 éves pilóta az előző két évben a Formula-2 élmezőnyének környékén harcolt, hátterét illetően pedig az elmúlt időszakban a Red Bull és a McLaren pilótája is volt - az energiaitalosok tőlük nem szokatlan módon 2017-ben kidobták őt a programukból, majd idén visszavették. Sette Camara emellett a Super Formulában is versenyezni fog idén.
Ezzel együtt már négy pilótacsere ment végbe az FE-ben a március óta tartó kényszerszünetben:
- Az Audi menesztette Daniel Abtot, és René Rastot ülteti a helyére.
- Abt átnyergelt a NIO 333-hoz, ahol Ma Csing-hua az utazási korlátozások miatt nem tud versenyezni.
- A Mahindrától váratlanul távozó Pascal Wehrlein autójába Alex Lynn ül.
- A Dragonnál Brendon Hartley-t Sergio Sette Camara váltja.
A hatfutamos berlini őrület augusztus 5. és 13. között tart majd.

Verstappen megkapta ajándékba a Hungaroringen eltört futóműalkatrészt
https://formula.hu/parc-ferme/26096
Egy igazán emlékezetes meglepetést kapott Max Verstappen a Magyar Nagydíjat követően. A pilóta azt az eltört futóműelemet viheti haza, amit az istálló szerelői percekkel a vasárnapi futam rajtja előtt cseréltek ki, miután a versenyzői a bokszból kivezető körén falnak koccant. A felvételeken egyébként jól látszik, milyen közvetlen a viszony a pilóta és a szerelők között.
A Hagyományos, a Fordított és az Új – bemutatták a Formula-E berlini vonalvezetéseit
https://formula.hu/parc-ferme/26095
Augusztus elején folytatódik és zárul a Formula-E hatodik, 2019/2020-as idénye, méghozzá nem kevesebb, mint hat berlini futammal. Mivel azonban a helyszín a Tempelhof repülőtér, a szervezőknek lehetőségük van többféle nyomvonal kialakítására, és ezzel – viszonylag – éltek is. Összesen három vonalvezetést fognak használni majd a pilóták – pontosabban csak kettőt, az egyik ezek közül ugyanis a már az előző évekből ismert pálya, csak fordított irányban fognak rajta haladni. Ezzel a duplával indul majd a berlini maraton augusztus 5-én és 6-án, majd jön a hagyományos irányú pálya 8-án és 9-én. Az utolsó páros versenyhétköznapra (merthogy ezek szerdára és csütörtökre esnek) pedig néhány plusz kanyart betoldottak a vonalvezetés középső szekciójába, így 12-én és 13-án tényleg némileg módosított nyomvonal köröznek majd a pilóták. Íme, a három verzió:

Videó: A Magyar Nagydíj legjobb onboard felvételei
https://formula.hu/parc-ferme/26094
A rádiós összeállítás mellett természetesen megérkezett a belső kamerás felvételek válogatása is a 35. hungaroringi F1-es futamról (a videó átkattintás után indul!):
Különleges információk a Magyar Nagydíj zárt kapui mögül
https://formula.hu/parc-ferme/26093
Legutóbbi podcastadásunkban természetesen a hungaroringi F1-es futamot veséztük ki, ráadásul törzsgárdánk tagja, Mészáros Sándor egyedüli magyar újságíróként a pályáról követhette az eseményeket, és rengeteg kulisszatitkot meg is osztott veletek. Hallgassatok belénk!
A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
Latifi hungaroringi rajtja is megér egy visszajátszást
https://formula.hu/parc-ferme/26092
A Williams kanadai pilótájáról nem sok szó esett a múlt hétvégi Magyar Nagydíjon, pedig a rajtja óriásira sikeredett: a tizenötödik helyről indulva a kör végére a tizedik helyig kapaszkodott fel. Sajnos a bokszkiállását követően a csapat hibájából fakadóan nekiütközött az egyik McLarennek, és kénytelen volt defektes autóval egy teljes kört megtenni, így az esélytelen utolsó helyre csúszott vissza.
Néhány szerencsés Budapesten összefuthatott F1-es pilótákkal
https://formula.hu/parc-ferme/26090
Bár a Formula-1 idei szezonja során az eddigieknél is nehezebb közel kerülni a versenyzőkhöz, néhány alkalom azért így is adódik rá. A Magyar Nagydíj hétvégéjén például Budapest elkerülhetetlen állomásnak számított a futamról repülőgéppel hazautazók számára, így néhány szerencsés rajongó összefuthatott például Kimi Raikkönennel, Charles Leclerc-rel, Lando Norrisszal, Lewis Hamiltonnal vagy éppen Daniel Ricciardóval. Schneider Erika fotói közül válogattunk, aki jókor volt jó helyen.





Két lány és két autó: Betekintés egy fotózás forró kulisszái mögé
https://formula.hu/parc-ferme/26086
Az Autósport és Formula Magazin egyik népszerű rovata az Egy lány és egy autó. A sorozat legutóbbi fotózására nem csupán fényképezőgéppel, hanem kamerával is felszerelkezve érkeztünk, hogy megmutathassuk nézőinknek, mi történik a színfalak mögött. Két csinos hölgy, Szabina és Virág állt modellt nekünk, és természetesen főszerepet kapott két versenyautó, egy Mitsubishi Lancer Evo 9 és egy Citroen C2.
Készül Ferjáncz Attila egykori bajnok raliautója
https://formula.hu/parc-ferme/26091
Az örökös magyar bajnok Ferjáncz Attila a nyolcvanas években a Renault több típusával is uralta a hazai bajnokságot - az egyik éppen készül egy műhelyben... Méhes László képei:



Olvasónk bemutatja: ilyen jól lehetett látni a Magyar Nagydíjat a kerítésen túlról
https://formula.hu/parc-ferme/26089
Rába Ármin már az időmérő után is küldött nekünk helyszíni felvételeket a Hungaroringről, amelyekből az otthon maradók is képbe kerülhettek azzal, milyen élményekkel gazdagodott, akit a zárt kapuk sem tántorítottak el az idei mogyoródi kalandtól. Olvasónk vasárnap is ott volt a helyszínen, alább egyedi futamösszefoglaló videóját láthatjátok.
Visszaszólt Hamilton a bajnokoknak: Sajnos vannak ilyenek az öregek között
https://formula.hu/parc-ferme/26088
A múlt két F1-es világbajnoka, Mario Andretti (1978) és Jackie Stewart (1969, 1971, 1973) kritizálta Lewis Hamiltont azért, amiért a feketék jogaiért kampányolva eltúlozza, hogy hátrányos helyzetből indulnak a színesbőrűek az autósportban. „Úgy érzem, amit most csinál, az egy kicsit képmutató. A motorsportban senkit sem érdekel a bőröd színe” – mondta Andretti.
„Csalódást keltő, de sajnos a realitás az, hogy az öregebb generációból néhányan, akiknek még mindig figyelnek a hangjára, nem képesek eltérni a régimódi gondolkodástól, és nem ismerik fel, mi a probléma” – reagált a felbosszantott Hamilton szokásos felületén, az Instagramon, felszólítva a 80 éves Andrettit, hogy tájékozódjon. „Ez színtiszta tudatlanság, de engem nem fog meggátolni, hogy tovább küzdjek a változásért. Sosem késő tanulni, ezért remélem, hogy ez az ember, akit mindig is tiszteltem, időt szán majd arra, hogy edukálja magát.”
Stewart megjegyzésére – aki szerint „nincs akkora probléma, mint amekkorának tűnhet” – már csak tömören reagált: „Megint, egy újabb. Egyszerűen csalódást keltő” – posztolta Hamilton, aki az FIA elnökét, Jean Todtot is meg akarja keresni, hogy az autósport felelősségvállalásáról beszéljen vele.

Hamilton azt hitte, Verstappen már kiesett – így szólt a rádió a Hungaroringen
https://formula.hu/parc-ferme/26087
A Magyar Nagydíj után is megérkezett a szokásos rádiós válogatás, benne a versenyhétvége legjobb üzenetváltásaival (a videó átkattintás után indul!):
Vettel megállította az interjút, hogy az egyik technikus ne ázzon meg
https://formula.hu/parc-ferme/26085
A Magyar Nagydíjon Sebastian Vettelt éppen a Sky Sports interjúvolta meg Johnny Herberttel, Vettel azonban szólt neki, hogy álljunk meg, a hangosító kolléga teljesen elázik az esőben, adjanak már neki egy esernyőt - Herbert bocsánatot kért a technikustól, megoldották a gondot és így folytatódhatott az interjú:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Bereznay Dani kielemezte a Magyar Nagydíjat: Hamilton idén is bajnok lesz?
https://formula.hu/parc-ferme/26084
A magyar F1-es szimulátoros versenyző legújabb videójában a Magyar Nagydíjat vette górcső alá és jó pár témát érintett - íme:









