DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 30. csütörtök

MotoGP: Bezzecchi büntetéssel és hatalmas körrekorddal nyitott Phillip Islanden

Marco Bezzecchi elsőségével zárult a MotoGP Ausztrál Nagydíjának első napja: a délelőtti szabadedzésen még a hazai hős Jack Miller volt a leggyorsabb, délután viszont az Aprilia olasz motorosa 1:26,492-es óriási rekordidővel – ez több mint hét tizeddel jobb az előző csúcsnál – ragadta magához a kezdeményezést (miközben a futamon majd dupla hosszúkörös büntetés vár rá a Marc Marquezzel történt indonéziai ütközésért). A noalei gyártó ráadásul kettős sikert könyvelhetett el, hiszen a Trackhouse-t erősítő Raul Fernandez lett Bezzecchi mögött a második, megelőzve a VR46 Ducatin ülő Fabio di Giannantoniót.

Jól kezdett a Yamaha is, hiszen a gyári páros, Fabio Quartararo és Alex Rins a negyedik és hatodik helyen zárt – kettejük közé Alex Marquez fért be a Gresini Ducatival. Luca Marini hetedik a Hondával, a sérült Maverick Vinalest pótló Pol Espargaro legjobb KTM-esként a nyolcadik, míg Francesco Bagnaia hullámvasútszerű edzések után lett kilencedik: mindkét gyakorláson egyből megszakította az első körét és motort cserélt a bokszban. Rajtuk kívül az edzés első felében eleső Pedro Acosta verekedte még be magát a szombati időmérő második szakaszába, viszont a Q1-ben lesz jelenése például a legutóbbi győztes Fermin Aldeguernek, valamint az FP1-et még behúzó Millernek. Jorge Martin és Marc Marquez helyettesei, Lorenzo Savadori és Michele Pirro csak a sor végén.

A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):

1. Marco Bezzecchi Aprilia 1'26.492  
2. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 1'26.783 0.291
3. Fabio di Giannantonio VR46 Ducati 1'26.912 0.420
4. Fabio Quartararo Yamaha 1'26.926 0.434
5. Álex Márquez Gresini Ducati 1'26.945 0.453
6. Alex Rins Yamaha 1'27.006 0.514
7. Luca Marini Honda 1'27.051 0.559
8. Pol Espargaró Tech3 KTM 1'27.054 0.562
9. Francesco Bagnaia Ducati 1'27.132 0.640
10. Pedro Acosta KTM 1'27.145 0.653
11. Fermín Aldeguer Gresini Ducati 1'27.150 0.658
12. Brad Binder KTM 1'27.269 0.777
13. Jack Miller Pramac Yamaha 1'27.309 0.817
14. Joan Mir Honda 1'27.319 0.827
15. Johann Zarco LCR Honda 1'27.376 0.884
16. Miguel Oliveira Pramac Yamaha 1'27.696 1.204
17. Franco Morbidelli VR46 Ducati 1'27.906 1.414
18. Ai Ogura Trackhouse Aprilia 1'27.920 1.428
19. Lorenzo Savadori Aprilia 1'27.978 1.486
20. Enea Bastianini Tech3 KTM 1'28.115 1.623
21. Michele Pirro Ducati 1'29.040 2.548
22. Somkiat Chantra LCR Honda 1'29.112 2.620

motogp-bezzecchi-day1-phillipisland

fotó: Michelin Motorsport

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán! 

Az Envision Racing lesz a Formula-E legzöldebb csapata

Bemutatta a Formula-E nyolcadik szezonjára készült festését az Envision Racing, amely alighanem a legzöldebb csapat lesz az elektromos széria mezőnyében. Annál is inkább, merthogy a csapat a COP26 klímaváltozással foglalkozó konferencián mutatta be a 2021-22-es fényezést, amely a pályán majd január 28-29-én mutatkozik be, a diriyahi szezonnyitón.

 

Idei festés az 1950-es évekbeli autókon

A Formula Addict Instagram oldalára került ki az alább végiglapozható grafika, melyen az 1950-es években látott autókra került fel a 2021-es Formula-1-es gépek festése. Az eredmény lélegzetelállító, így mi sem hagyhattuk ki, hogy megosszuk ezt veletek. Ha nem szeretnétek lemaradni a hasonló tartalmakról, akkor kövessétek a Formula.hu-t már az Instagramon is!

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Formula.hu (@formula.hu) által megosztott bejegyzés

 

A McLaren sikereinek kulcsa: a nagy hátralépés

Az exkluzív Andreas Seidl-interjúnk kapcsán többek között arról is szót ejtettünk a Formula Podcast legújabb adásában, hogy mennyire fontos szerepet játszott a McLaren felemelkedésében az a mozzanat, hogy Zak Brown felismerte, hogy nem érdemes csapatfőnökként irányítania a wokingiakat, mert van erre nála alkalmasabb személy… Az adás e szakasza 30:14-től hallható.

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

MiniDrivers: Verstappen kölcsönkéri Hamilton kalapácsát

Így dolgozta fel a körömlerágós USA Nagydíjat a MiniDrivers csapata:

Yamamoto bekerült a japán parlamentbe!

A korábbi Formula-1-es pilóta még 2006-ban, a Super Aguri színeiben mutatkozott be a száguldó cirkuszban, majd versenyzett a Spykernél is. Később 2010-ben tért vissza a Hispania Racing Team versenyzőjeként, de mély nyomot nem hagyott maga után. Annál inkább esélye van erre viszont a politikai életben, hiszen a 39 éves Sakon Yamamoto a Liberális Demokrata Párt egyik jelöltje volt, s beválasztották őt a japánok a 465 képviselő egyikeként a parlamentbe.

Valaki már teljesen biztos Verstappen vb-címében

Öt futam van még hátra a 2021-es szezonból, és sem a Mercedes, sem a Red Bull nem győzi hangsúlyozni, hogy még bármi megtörténhet. Max Verstappen ugyan vezet, de még csapata sem adná neki a vb-címet. A holland egyik rajongója azonban annyira magabiztos, amit bárki megirigyelhetne, már most magára varratta ugyanis a Red Bull-pilóta győzelmét ünneplő tetoválást. Vajon mennyire „öregszik majd jól” ez a minta?

A Red Bull már nagyon készül Mexikóra

A Mexikói Nagydíj 2015-ben tért vissza az F1 versenynaptárába, azóta pedig biztos helye volt benne. A hangulat minden alkalommal fantasztikus az Autódromo Hermanos Rodríguez versenypályán, idén pedig még komolyabb őrületre lehet számítani, hiszen a hazaiak nagy kedvence Sergio Perez idén végre győzelemre esélyes autóban ül, miután jelenleg a Red Bull pilótája. Az energiaitalosok hoztak néhány fotót abból, mire lehet számítani a következő hétvégén.

Bemutatkozik Toto Vérfarkas

Halloween éjszakája előtt rengeteg olyan fotó került fel a különböző social media oldalakra, melyeknek az rémisztő dolgok mellett a Formula-1 volt a témája. Mindezt a Mercedes vette az egyik legkomolyabban, előbb a csapattagokat ábrázolták szokatlan módon, kora estére pedig az alábbi képet posztolták a Twitteren, melyen Toto Wolffot ábrázolták farkasemberként.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Formula.hu (@formula.hu) által megosztott bejegyzés

A NASCAR még halloweeni statisztikával is rendelkezik

Október 31-e és ezzel a halloween idén vasárnapra esik, így ugyanarra a napra került, amikor a NASCAR Cup Series idei szezonjának utolsó előtti futamát rendezik melyet a Martinsville Speedwayen. A sorozat történetében nem először fordul elő, hogy ilyenkor tartanak versenyt, egészen pontosan öt alkalommal volt már ilyen. Mindezt onnan tudhatjuk, hogy a FOX kigyűjtötte nekünk ezeket az éveket és azt is, a helyszínt is, valamint hogy ki nyerte a futamokat.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

NASCAR on FOX (@nascaronfox) által megosztott bejegyzés

Látványos videóval zárta első szezonját a PURE ETCR

Az idei évben vette kezdetét a Pure ETCR sorozat, amely tisztán elektromos hajtású túraautókat vonultatott fel. A széria elég különlegesre sikerült, már a lebonyolítását tekintve is, az első idényt pedig az a Mattias Ekström nyerte meg, aki korábban a WRX és a DTM bajnoka is lett, most pedig a Zengő Motorsporttal ért el újabb sikereket. A videó gyakorlatilag magáért beszél.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

PURE ETCR (@pure_etcr) által megosztott bejegyzés

Különös módon tisztelgett Perez előtt egy rajongó

A halloween alkalmából igazán érdekes posztok jelennek meg a közösségi médiában, még akkor is, ha éppen a témát a Formula-1 adja. A Mexikóban élő Rodrígo Alcaraz kitett magáért, hiszen egy nagyon érdekes alkotást hozott össze, amikor elkészítette a Sergio Perez versenygépére hasonlító Piñatát. Azt talán mondanunk sem kell, hogy a Red Bull RB16B ezen verziója könnyen törik, a művésszel pedig nemrégiben az ESPN is interjút készített.

„Amikor Checo a Saubernek versenyzett és onnan követtem őt, vártam, hogy egy jobb csapathoz szerződjön. A McLarennél volt, de rosszul mentek a dolgok, most a Red Bullnál valósult meg az álom és így jött ez a nagyszerű ötlet. Ezért készítettem el, mert a Red Bull autója a legjobb konstrukció, ami jelenleg a Formula-1-ben van” - mondta Alcaraz.

Csúnya baleset Monzában, csapattársak akadtak össze az élen

F1 ugyan nincs a hétvégén, más, kisebb sorozatok azonban versenyeznek, és ezekben is zajlanak az események. A Formula Regional szezonzáróján, Olaszországban egy ijesztő, első körös karambolnak lehettek szemtanúi a nézők. A Prema élen haladó két versenyzője, David Vidales és Dino Beganovic ugyanis a nagy küzdelemben a pályán kívülre csúsztak, ahonnan Vidales a levegőbe emelkedve tért vissza, majd mindkettejüket kiütötte a versenyből. Szerencsére ő és társa is megúszták sértetlenül az esetet.

Rémisztő környezetbe került Lewis Hamilton

Ahogyan az várható volt a csapatok és készültek néhány különlegességgel a halloween miatt, ebből a buliból pedig a Mercedes istállója sem maradt ki. Az Twitter oldalukon egy olyan képet posztoltak a hétszeres világbajnokról, ahol az autója körül abszolút nem szokványosak a kollégái a bokszban.

Fantasztikus rajzok születtek a Haas csapatáról

Az autósport néha kifejezetten megihleti az embereket, a Haas istállójának rajongói pedig kitettek magukért. Az amerikaiak az Instagram oldalukon osztottak meg néhány olyan különleges alkotást, melyet a rajongóik készítettek a számukra. A képek gyakorlatilag magukért beszélnek.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Haas F1 Team (@haasf1team) által megosztott bejegyzés

Halloween sétát tartottak a Hungaroringen

Mindig nagyszerű dolog végig gyalogolni egy versenypályán és ebben a formában megtekinteni egy helyszínt, ez pedig a Hungaroring esetében sincs másképpen. Ezúttal viszont még a szokásosnál is különlegesebb élményben lehetett része azoknak, akik a halloween alkalmából jelmezt öltöttek és így sétálhattak körbe. Erre az egyedi eseményre korlátozott számban lehetett jegyet kapni, de néhány szerencsés egy nyereményjátékon keresztül juthatott hozzá a belépőhöz, a rendezvényről készült képeket pedig az alábbi Instagram posztban lehet megtekinteni.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

hungaroring_official (@hungaroring_official) által megosztott bejegyzés

Az Arrows legendás festése egy 2022-es autóra is felkerült

Sok olyan elképzelés létezik az interneten ahol a jövő évi versenygépek koncepcióira korábbi emlékezetes dizájnokat tesznek. Korábban már mutattunk egy hasonlót, akkor a Jordan 1991-es színei jelentek meg Simon Colabufalo munkásságán keresztül, az alábbi képek pedig szintúgy neki köszönhetőek. Ezúttal az Arrows istálló 2000 és 2002 között használt festését láthatjuk egy 2022-es autón. Aki szeretne még hasonló tartalommal találkozni, az bátran csatlakozzon a Formula Retro nevű Facebook csoportunkhoz.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

simon (@simon.colabufalo) által megosztott bejegyzés

Rendhagyó kérdezz-felelek Schumacherrel és Vettellel

Újabb különleges játékot ötlött ki az F1: egy óriás Jengát alkottak meg, minden fahasábon egy-egy kérdéssel. A két játékosnak, ezúttal Mick Schumachernek és Sebastian Vettelnek felváltva kellett egyet elvennie a toronyból, majd meginterjúvolnia a kollégát. Többek között olyan információkat tudhattunk meg, hogy ha együttest kellene alapítaniuk, ki lenne benne a paddockból, vagy éppen milyen tetoválást varratnának magukra. A legfőbb kérdés a végén persze úgyis az, kinél borul le a torony... A teljes videó a képre kattintva indul.

 

Tegyük el ezt a szóviccet Árpád-napra

Egyik kedves olvasónk, Bácskai Árpád küldte nekünk az alábbi szóviccet, arra biztatunk minden Árpádot, hogy "használja" nyugodtan!

076

Forró fotók gyönyörű nőkről és hozzájuk illő autókról - ezt ajánlja a Formula Girls

A tapasztalatok alapján nagy népszerűségnek örvend Nap Lánya rovatunk, illetve az időnként közzétett lányos-autós galériáinkat is kedvelik olvasóink. Aki hasonló tartalmakat szeretne látni, annak bizony megéri csatlakozni Formula Girls csoportunkhoz - várunk mindenkit ezen a linken!

xy3a0xmai7n1akcg1f2i_lg

Már megismerkedésük előtt felidegesítette Gaslyt Tsunoda

A koronavírus miatti korlátozások a rajongók és a pilóták találkozóit is a virtuális térbe terelik. Egy ilyen, szurkolóknak szervezett videós beszélgetésen mesélt el kérésre Pierre Gasly egy vicces esetet, ami vele és egy másik pilótával történt. Ez a másik éppenséggel a csapattársa, Yuki Tsunoda volt, aki már azelőtt belépett Gasly életébe, hogy a francia egyáltalán tudott volna róla.

A történet szerint hivatalos megismerkedésük előestéjén Gasly épp nyugovóra tért volna a hotelszobájában. De csak volna, ugyanis a szomszéd szobából éktelen üvöltözés zavarta a pihenését. Az AlphaTauri versenyzője el se tudta képzelni, mi történhet, de eléggé bedühödött, hogy nem hagyják aludni. Másnap sor került a két pilóta találkozójára, és amikor beszélgetni kezdtek, kiderült, hogy a Play Station-rajongó Tsunodát éppen a Gasly melletti szobában szállásolták el…