„Ha nem javul a nyári szünet után, Hamilton az év végén befejezheti” – Steiner
https://formula.hu/parc-ferme/39651
Günther Steiner szerint nem kizárt, hogy Lewis Hamilton már a 2025-ös szezon végén távozik az F1-ből, ha az évad második felében sem javul a teljesítménye a Ferrarinál. A hétszeres világbajnok számára eddig a kínai sprintgyőzelmen és néhány villanáson kívül a küszködésről szól a maranellói kaland, a legutóbbi Magyar Nagydíjon pedig eredmények és nyilatkozatok terén is új mélypontra jutott: az időmérőn és a futamon sem jutott top 10-be, ami után a brit haszontalannak nevezte magát, és azt javasolta a Scuderiának, hogy cseréljenek versenyzőt.
A Haas egykori csapatvezetője – aki a hírek szerint rövidesen a MotoGP-s Tech3-csapatot vásárolhatja fel – pedig nagyon is elképzelhetőnek tartja, hogy Hamilton tényleg befejezi év végén az érvényes szerződése ellenére is: „A nyári szünet az elmélkedés időszaka lesz számára. Talán kipihentebben tér vissza a szünet után és a teljesítménye javulni fog. De lehet, hogy nem, és akkor nagyon is el tudom képzelni, hogy az év végén azt mondja: ’ennyi volt, nem fogok még egy évet végignyomni’. Rengeteg érdekeltsége van a Formula-1-en kívül, ő egy önálló márka. Sok pilótának szüksége van az F1-re platformként, de Lewisnak már nincs. És ezért is könnyebb számára, hogy meghúzza a vonalat” – nyilatkozta Steiner a Web.de portálnak.
Steiner ugyanakkor megjegyezte, hogy Hamilton valószínűleg megvárja a jövő évi nagy szabályváltozásokat – de ha akkor sem talál magára, tényleg véget érhet az F1-es karrierje: „Lewisnak az elejétől kezdve gondjai vannak a ground-effect autókkal. 2026-ban pedig új autók és motorok jönnek, és senki sem tudja, ki lesz a legerősebb. Talán ezt mondja, hogy ezt bevállalja. De ha ez sem működik, akkor vége. Még ha nem is azonnal. Ha távozni akar, időben fogja kommunikálni, hogy a csapatnak legyen ideje helyettest találni.”

Ez volt a pénteki tesztnap két és fél percben
https://formula.hu/parc-ferme/24609
Bottas legjobb köre, négy piros zászló, megpördülések - röviden így zajlott a téli teszt harmadik napja.
Ha Barcelona, akkor magyar Raikkönen-drukkerek a helyszínen
https://formula.hu/parc-ferme/24604
Hasan Bratic Instagramra feltöltött fotójában egy méretes magyar zászló tűnik fel, benne Hajrá Kimi felirattal. Kolégánk, Mészáros Sándor szerint ez a zászló még akkor is ott volt minden alkalommal Barcelonában, amikor Raikkönen még csak nem is versenyzett az F1-ben.
Kedves gesztussal búcsúztatta távozó szakemberét a Haas
https://formula.hu/parc-ferme/24602
Munkatársai által aláírt padlólemez-elemet kapott ajándékba a Haastól távozó egyik szakember. Rick az istálló első szezonja óta az amerikai istállónál dolgozott, mint technikus.
Today we say goodbye to our garage technician Rick, who has been with us since we started racing in 2016.
— Haas F1 Team (@HaasF1Team) February 21, 2020
Good luck in the future Rick, we’ll miss you! #HaasF1 pic.twitter.com/iR88bxfDlZ
Egyedüli magyarként indul a Formula Renault Európa-kupában Tóth László
https://formula.hu/parc-ferme/24597
Hazánk 19 éves autóversenyzőjével áll rajthoz az olasz Bhia Tech Racing csapata az európai formulaautós szériában - derült ki csütörtöki bejelentésükből. A bajnokság idén tíz helyszínt látogat meg, májusban az F1 betétsorozataként Monte-Carlóban is felvonul, szeptember utolsó hétvégéjén pedig a Hungaroringen állomásozik.
Tóth László gokartozással kezdte, majd különböző nemzeti Formula-4-es sorozatokban folytatta pályafutását. Tavaly az első alkalommal megrendezésre kerülő Autósport Játékokon hazánkat képviselte, és az F4-esek között egy negyedik és helyet szerzett a 19 fős mezőnyben. A pilóta karrierjét a Nicolas Todt által vezetett All Road Management egyengeti.

Új pilótához került Vincze Ferenc bajnok autója
https://formula.hu/parc-ferme/24600
2020-ban Vizelli András, a ladás közönségkedvenc fogja vezetni Vincze Ferenc Skodáját, amivel a pilóta tavaly megnyerte a magyar bajnokságot. A gép Borsodnádasdon, a Mátéhegyi Ökopark rendezvényén pénteken testközelből is megtekinthető volt.



Különleges gumikkal készül a Holland Nagydíjra a Pirelli
https://formula.hu/parc-ferme/24603
A zandvoorti pálya egyedisége miatt új abroncsfelhozatallal készül a Holland Nagydíjra a Pirelli. Az F1 gumiszállítója a pálya utolsó, döntött kanyarjára készül az új típusokkal, amelyek közül a C2-es, második legpuhább keveréket a csapatok már a jövő heti teszten kipróbálhatják. Drasztikus változásokra nem kell készülniük, a prototípus legfőbb jellemzője, hogy valamivel ellenállóbb a megszokott abroncsoktól.
Érdekesség, hogy csak az első kerekeken változtattak, és azokat is csak akkor fogják élesben használni, ha azt indokoltnak találják. Előbb felmérik a frissen leaszfaltozott pálya tulajdonságait, és megvárják a csapatok visszajelzéseit is, szóval ez elsősorban egy óvintézkedésnek számít.

Fotó: DPPI
Fél év lenne lemásolni a Mercedes trükkjét
https://formula.hu/parc-ferme/24599
Jelenleg nincs olyan istálló az F1 paddockjában, amelyet ne foglalkoztatna a Mercedes tegnap felfedezett megoldása, a DAS, amivel a pilóta menet közben tudja állítani a kerekek széttartását. Ilyenkor minden, valamire való mérnök fejében végigfut a gondolat, hogy ezt érdemes lehet lemásolni, ám a Racing Point technikai igazgatója szerint ehhez komoly erőforrások szükségesek.
"Ez nem egyszerű. Még az olyan csapatoknak is, mint a Ferrari vagy a Red Bull, hat hónapba telne lemásolni. Az autó orrát, de talán még a karosszériát teljesen át kellene tervezni" - nyilatkozta Andy Green. Az tehát egyértelmű, hogy a megoldást jó ideig kizárólag a Mercedes fogja tudni használni, így most az a kérdés, mekkora előnyük származik belőle.

Fotó: DPPI
A Williams szponzora támogatja a kis Hamilton szezonját a BTCC-ben
https://formula.hu/parc-ferme/24596
Zsinórban a második évben marad a Brit Túraautó-bajnokságban Nicolas Hamilton, csapatot és márkát váltva: a Motorbase Ford Focusa helyett Volkswagen CC volánja mögé ül a Team Hard színeiben. Említésre érdemes a 27 éves, mozgáskorlátozott pilóta főtámogatója is, a ROKiT telekommunikációs vállalat, amely a Formula-1-ben a Williams névadó szponzora.
A versenyző célja az lesz, hogy ezúttal a BTCC minden fordulóján részt vehessen, hiszen 2015-ben csak részleges szezont futott, tavaly pedig az utolsó két fordulót hagyta ki anyagi problémák miatt.
„A tavalyi év nagy kihívás volt számomra. Közel kerültem ahhoz a realitáshoz, hogy a karrieremnek vége lehet, ami igazán nehéz volt. Az emberek azonban kitartottak mellettem, segítettek, hogy fókuszált és pozitív maradjak. Most kiváló helyen vagyok, hogy új fejezetet kezdhessek el” – nyilatkozta a hatszoros világbajnok öccse, aki 2011-ben kezdett versenyezni, az évek során a BTCC mellett a brit Renault Clio Kupában és a túraautó Európa-kupán szerepelt a mezőny hátsó traktusában.

Sokak szívébe beférkőzött az Alpha Tauri – mi a te véleményed róla?
https://formula.hu/parc-ferme/24598
A Toro Rosso új nevet és megjelenést kapott, így született meg a 2020-as rajtrács nevében új csapata, az Alpha Tauri. A fehér-sötétkék dizájn sokak tetszését elnyerte, olyan véleménnyel is találkoztunk, amely az elmúlt öt év legszebbjének nevezte. De mi a te véleményed róla? Tudasd szavazómodulunkkal!


Felkarolta a Red Bull a Force India egykori indiai reménységét
https://formula.hu/parc-ferme/24595
Új taggal bővült a Red Bull juniorcsapata – amely így már nyolc főt számlál –, a 21 éves indiai, Jehan Daruvala csatlakozott az utánpótlásprogramhoz. A versenyző nagyon sokáig volt a Force India kötelékének tagja: az istálló 13 éves korában karolta fel azzal a reménnyel, hogy a következő indiai F1-es faragják belőle, és egészen addig egyengették útját, míg a csapat csődbe nem ment 2018-ban. A sors fintora, hogy Daruvala „függetlenként” villant meg igazán először, tavaly harmadikként zárta a GP3-as sorozatot.
Szintlépésként idén már a Formula-2-ben szerepel, korábbi csapatához, a Carlinhoz visszatérve: társa az ugyancsak Red Bull-védenc, Honda által is támogatott Yuki Tsunoda lesz.

A Racing Pointnál is lesz DAS? Ha már az a tavalyi Mercedes...
https://formula.hu/parc-ferme/24594
Érdekes kérdést kapott Otmar Szafnauer, a Racing Point csapatvezetője azzal kapcsolatban, hogy átveszik-e ők is a Mercedes új DAS rendszerét - hiszen elég egyértelmű, hogy a csapat konkrétan a tavalyi Mercedest építette meg idénre.
"Vicces, hogy ezt kérdezitek... bár mi nem veszünk kormányrendszert a Mercedestől, de azt hiszem, hogy amúgy vehetnénk, ez egy átvehető alkatrésznek számít, szabályos lenne. Viszont nem vesszük meg tőlük, mert nem akarjuk. Ha úgy döntünk, hogy ebbe az irányba megyünk el, akkor megcsináljuk magunknak" - mondta Szafnauer.

fotó: dppi
Ti melyik sisakot választanátok Hamilton helyett?
https://formula.hu/parc-ferme/24593
A hatszoros világbajnok nehezen tud dönteni...
A bejegyzés megtekintése az InstagramonTorn between these two, which do you guys like most? Purple or Violet? ? #teamlh
Hétvégén jön a WEC austini futama - íme a program
https://formula.hu/parc-ferme/24591
A 2019/2020-as szezon negyedik állomásához érkezik a hosszútávú-világbajnokság mezőnye, ezen a hétvégén Austinban feszülnek majd egymásnak a résztvevők. Mutatjuk a programot:
Szombat
15:00-17:00 Első szabadedzés
19:45-21:45 Második szabadedzés
Vasárnap
00:40-01:30 Időmérő
19:00-01:00 Futam

fotó: dppi
Kedves gesztussal búcsúztatta távozó szakemberét a Haas
https://formula.hu/parc-ferme/24601
Munkatársai által aláírt padlólemez-elemet kapott ajándékba a Haastól távozó technikus, aki a csapat első szezonja óta az amerikaiaknál teljesített szolgálatot.
Today we say goodbye to our garage technician Rick, who has been with us since we started racing in 2016.
— Haas F1 Team (@HaasF1Team) February 21, 2020
Good luck in the future Rick, we’ll miss you! #HaasF1 pic.twitter.com/iR88bxfDlZ
Ez történt a második F1-es tesztnapon
https://formula.hu/parc-ferme/24592
Rövid videós összefoglaló a csütörtöki napról - a videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!
Videó: ez történt mostanában a McLarennél
https://formula.hu/parc-ferme/24590
Kijött a McLaren Unboxed sorozat legfrissebb epizódja, benne az utóbbi hetek fontosabb eseményeivel:
Újabb nagy név távozik a WTCR-ből
https://formula.hu/parc-ferme/24588
Egy világbajnokkal lesz szegényebb 2020-ban a túraautó-világkupa mezőnye, Rob Huff bejelentette távozását a sorozatból. Döntését azt követően hozta meg, hogy a mögötte álló Volkswagen úgy határozott, az idei évtől nem indít autót a szériában. A brit 15 évet versenyzett a túraautózás csúcsának számító WTCC-ben, majd WTCR-ben, ezalatt 350 futamot teljesített, szerzett egy vb-címet és 31 futamgyőzelmet. Figyelmét innentől saját versenycsapatára, a Teamwork Huff Motorsportra fordítja, amely idén a TCR Malajziában indít autót.
A pilótától Michelisz Norbi is elbúcsúzott.
Vettel jobban van, délután övé a terep
https://formula.hu/parc-ferme/24589
Jó hírünk van Sebastian Vettel rajongóinak: a német jobban van, így a barcelonai teszten ma délutánra átvette az autót csapattársától. Tegnap a Ferrari kénytelen volt Charles Leclerc-rel helyettesíteni a négyszeres világbajnokot, aki influenzaszerű tüneteket produkált, így nem tudta vállalni az első napot.

Videó: Ennyivel gyorsabb egy körön az idei Williams a tavalyinál
https://formula.hu/parc-ferme/24585
George Russell nagyon pozitívan nyilatkozott az FW43-ról, a tempó pedig alátámasztja az elmondottakat: az első tesztnapon 0,9 másodperccel volt gyorsabb, mint legutóbb a pályán, a tavalyi Spanyol Nagydíj időmérőjén.
(A videó a YouTube-ra átkattintás után indítható el.)
Előre-hátra mozgatja a kormányt Hamilton
https://formula.hu/parc-ferme/24587
A teszt nézői közül többen kiszúrták a fedélzeti felvételeken, hogy a Mercedes kormánya egy szokatlan mozgásra képes: Lewis Hamilton körein látszik, hogy az egyenes szakaszokon közelebb húzza magához, majd visszatolja eredeti helyére. Sőt, ha jobban megnézzük: a mozdulattal egyidejűleg a kerekek is közelednek egymáshoz, majd távolodnak. Közben a magyarul jelölésnek fordítható „marker” felirat villan fel a kijelzőn.
El foco de la polémica ahora mismo, el movimiento del volante del Mercedes hacia delante y hacia atrás, ¡y fijaos en la convergencia de las ruedas delanteras cuando acciona el sistema! ¡Cambian por completo!
— MrAlexF1 (@MrAlexF1) February 20, 2020
Se viene lío... #F1 pic.twitter.com/1L4TaDR47D