DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 18. hétfő

IndyCar: O’Ward és Palou győzött az iowai oválon

Dupla fordulóval folytatódott az IndyCar 2025-ös idénye az iowai oválpályán. Szombaton az Arrow McLarent erősítő Pato O’Ward aratta idei első győzelmét, miután a bokszkiállások utolsó köre során átugrották az addig a futamot nagyjából uraló Josef Newgardent, akit aztán maga mögött is tudott tartani a mexikói. A dobogót egy másik Penske-pilóta, Will Power tette teljessé, megelőzve harmadik társukat, a mezőny végéről felzárkózó Scott McLaughlint és a bajnokságot domináló Alex Palout.

 

Palou aztán vasárnap a pole-ból indulva megnyerte a második versenyt: ez volt idei hetedik sikere, ebből a második oválon az Indy 500 után. Hiába előzte meg ugyanis kétszer is a spanyolt Newgarden, az amerikai számára rosszul jöttek ki a sárga zászlók, így az egyébként jobban is spóroló címvédő diadalmaskodott. Newgarden ráadásul csupán tizedik lett, a dobogót végül Scott Dixon és Marcus Armstrong tette teljessé. A tabellán Palou 129 ponttal vezet a vasárnap ötödik O’Ward előtt, aki kissé leszakította magáról Dixont és a gyenge hétvégét produkáló Kyle Kirkwoodot.

 

A szombati futam végeredménye:

1. Patricio O'Ward Arrow McLaren  
2. Josef Newgarden Team Penske 0.2352
3. Will Power Team Penske 1.2128
4. Scott McLaughlin Team Penske 2.3576
5. Alex Palou Chip Ganassi Racing 3.0020
6. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 3.6218
7. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 3.7720
8. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 4.0938
9. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 4.9885
10. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 5.5263
11. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 6.1942
12. David Malukas A.J. Foyt Enterprises 6.3619
13. Colton Herta Andretti Global 7.2357
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 7.9742
15. Marcus Ericsson Andretti Global 8.2510
16. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 1 kör /9.5249
17. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 1 kör /9.8674
18. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 1 kör /10.2390
19. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör /10.8018
20. Robert Shwartzman Prema Racing 1 kör /11.7636
21. Christian Lundgaard Arrow McLaren 1 kör /12.5108
22. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1 kör /12.8566
23. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
24. Nolan Siegel Arrow McLaren Kiesett
25. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing Kiesett
26. Kyle Kirkwood Andretti Global Kiesett
27. Jacob Abel Dale Coyne Racing Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi Racing  
2. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 0.5280
3. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 2.7436
4. David Malukas A.J. Foyt Interprises 4.0007
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 4.8250
6. Christian Lundgaard Arrow McLaren 6.4378
7. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 6.9021
8. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 7.8354
9. Robert Shwartzman Prema Racing 9.0457
10. Josef Newgarden Team Penske 10.1300
11. Jacob Abel Dale Coyne Racing 11.8122
12. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 11.8317
13. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 13.4066
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 14.5475
15. Santino Ferrucci A.J. Foyt Interprises 1 kör /12.2954
16. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 1 kör /12.7896
17. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 1 kör /15.0914
18. Kyle Kirkwood Andretti Global 1 kör /15.5878
19. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 3 kör /1.5617
20. Colton Herta Andretti Global Kiesett
21. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
22. Marcus Ericsson Andretti Global Kiesett
23. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing Kiesett
24. Will Power Team Penske Kiesett
25. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing Kiesett
26. Scott McLaughlin Team Penske Kiesett
27. Nolan Siegel Arrow McLaren Nem indult

indycar-oward-iowa

Michelisz a 9., Tassi csak a 23. a második edzésen

A sűrű menetrend révén már péntek késő délelőtt sor került a WTCR-esek második szabadedzésére a Slovakia Ringen, ahol ezúttal már néhány esőcsepp is megjelent a kamerákon. Michelisz Norbert korábbi elsősége után ezúttal is egy Hyundai végzett az élen, ám ezúttal Nicky Catsburg révén. A 2:10,3-as autózó holland mögött két cuprás következett Tom Coronel és Aurélien Panis révén, majd jött Kevin Ceccon az Alfa Romeóval és Frederic Vervisch az Audival.

Ami a magyarokat illeti: Michelisz ezúttal kilencedik lett, de a reggeli eredményétől is elmaradt minimálisan, így valószínűleg több van ennél a BRC Racing pilótájában, miközben Tassi Attila a 23. helyen zárt a KCMG Honda színeiben. A tréning során egyébként több megforgás is történt: Esteban Guerrieri és Thed Björk a hajrában mutatott be ilyesfajta produkciót, míg korábban Andy Priaulx ismerkedett meg a kelleténél közelebbről a sóderággyal. Folytatás kora délután az első időmérővel.

A második edzés eredménye:

w800px_15bb3a49f99a6122e8e945a2bf5a8433

A kommunikáció, mint a Ferrari egyik alappillére

Tovább folytatja videósorozatát az olasz csapat, amelynek minden részét a Ferrari-életérzés egy-egy fontos összetevőjére hegyezi ki. A legutóbbi epizódot a szorgos kezeknek szentelték, a mostanit pedig a kommunikációnak. 

Michelisz kezdte az élen a WTCR hétvégéjét

Ma délelőtt megtartották a WTCR első szabadedzését a Slovakia Ringen és magyar sikerről tudunk beszámolni ezzel kapcsolatban: Michelisz Norbert zárta az élen a gyakorlást. A magyar pilóta alig három századmásodperccel utasította maga mögé legközelebbi riválisát, Ma Quing Huát és bő egy tizeddel Tom Coronelt. Tassi Attila a középmezőnyben, a 17. helyen zárta az edzést. Folytatás 11:30-12:00 között a második szabadedzéssel!

Az eredmény:

wtcr

Na ez szokatlan: az IndyCarból igazolt juniorpilótát a Red Bull

Nem nagyon kutakodott eddig az amerikai kontinensen a Red Bull, amikor pilótanevelő-programjába keresett újabb jelölteket, ám most kivételt tett. A mexikói Patricio O'Ward került a kötelékükbe, amit maga a 20 éves versenyző jelentett be Twitteren. O'Ward ugyan első versenyautóban töltött szezonjait még Európában húzta le, 2015-től azonban az Egyesült Államok formulaautós kategóriáira váltott. Tavaly megnyerte az IndyLights sorozatot, ami az IndyCar előszobájának számít, és a szezonzárón már debütálhatott is a legnagyobbak között. Idén a Carlin színeiben kezdte meg a szezont, de szerződése értelmében nem áll rajthoz az összes futamon. A Red Bull-lal kötött megállapodás azonban egészen új mederbe terelheti a karrierjét, az energiaitalosok alighanem európai központú sorozatok felé fogják őt terelni a jövőben.

D6IXgzNW4AUf4yx

Ricciardo és Hülkenberg most jógázó lányok fejébe másztak bele

 Azt hittük, hogy a papírgalacsin-hajító versenyt már nem lehet überelni, de elhamarkodottan ítélkeztünk! Nézzétek csak:

Meddig tart a Red Bull türelme az alulteljesítő Gaslyvel szemben?

Ezt a kérdést is feszegettük az Autósport és Formula Magazin legújabb számában.4k46o7ptqlopubvb82s7_lg

Ne maradj le semmiről, íme a pénteki motorsport-program

Mutatjuk, hogy mire kell figyelni pénteken:

9:15-10:00 WTCR, első szabadedzés

11:00-12:30 Formula-1, első szabadedzés (M4 Sport)

11:30-12:00 WTCR, második szabadedzés

13:45-14:15 WTCR, első időmérő

15:00-16:30 Formula-1, második szabadedzés (M4 Sport)

16:40-17:35 WTCR, második időmérő (Eurosport 2)

16:55-17:25 Formula-2, időmérő edzés

17:50-18:20 Formula-3, időmérő edzés

bar

fotó: dppi

Most Carlos Sainz a soros - ki más mutatná meg nekünk a spanyol pályát?

A minden futam előtt megérkező pályabemutató videó "vendége" ezúttal Carlos Sainz, a helyiek pilótája - a videó erre a linkre, vagy alább a Youtube-ra átkattintva megtekinthető:

Kiállították Senna szobrát a barcelonai pályán

A rajongók számára elérhető helyen, a főtribün mögött kapott helyet Ayrton Senna szobra, amellyel a brazil világbajnok előtt halálának 25. évfordulóján tisztelegnek. Ez ugyanaz a 160 kilogrammos bronzszobor, amely a McLarennél is ki volt állítva néhány hónappal ezelőtt. A művész, Paul Oz az Eau Rouge-ban fordulás pillanatában örökítette meg a versenyzőt.

A hétvégén fontos szerepet kap az a félig brazil, félig osztrák zászló is, amellyel Senna mellett a tragikus 1994-es imolai hétvége másik áldozatának, Roland Ratzenbergernek is emléket állítanak.

Chicagóban lesz a következő F1-es utcai fesztivál

A 2019-es szezonra kitűzött négy parádé közül a sanghajira már sor került, most Chicago következik június 8-án, a Kanadai Nagydíj időmérőjével egyidejűleg. Az ingyenes eseményre a szervezők F1-es atmoszférát, pilótákat, kiállítást és a Judah & the Lion koncertjét ígérik. A montreali eseményeket kivetítők közvetítik.

A folytatásban Los Angelesben és Brazíliában szerveznek még hasonló fesztivált.

Hogy ki teszteli mindkét nap a Racing Point autóját Barcelonában?

A Spanyol Nagydíj után kedden-szerdán kétnapos teszten maradnak a pályán a csapatok, és lassan szállingóznak a bejelentések a pilótákkal kapcsolatban. A Racing Point rövid közleményén megakadt a szemünk: az egyik RP19-et Nick Yelloly vezeti. Hivatalosan ő tesztel a csapatnak mindkét nap, míg Sergio Perez kedden és Lance Stroll szerdán a Pirellinek végez fejlesztőmunkát.

Hogy kicsoda? Yelloly neve még ismerős lehet azoknak, akik négy-öt éve követték az alacsonyabb kategóriákat: futamgyőzelmeket szerzett a GP3 és Formula Renault 3.5 szintjén. 2015-ben Formula-1-es teszten is szerepelt az akkor még Force Indiaként futó csapattal.

Igen ám, csakhogy azóta a 28 éves brit pilóta teljesen elszakadt a formulaautózástól: tavaly a Porsche Supercupban ért el ezüstérmet, idén pedig eddig a kínai GT-bajnokságban versenyez gyári BMW-pilótaként. Ennek fényében igencsak meglepő, hogy rá esett a Racing Point választása – igaz, tesztpilóták és juniorprogram híján mindenképpen külsőst kellett hívniuk.

A Ferrarinál és a Mercedesnél edződött mérnökkel erősít a Renault

Mindkét főhadiszállásán átszervezi technikai részlegét a Renault a következő hónapokban. Az angliai, enstone-i bázison az a Matthew Harman kap előléptetést, aki tavaly csatlakozott a Renault-hoz azt követően, hogy több mint 17 évet töltött el a Mercedes kötelékében. Harman főtervező-helyettesi posztból mérnökigazgatóvá válik, és közvetlenül a technikai igazgató, a karosszériáért felelős Nick Chester lesz a felettese.

Eközben a franciaországi Viryben, ahol a motorfejlesztés zajlik, az 1994 óta a Ferrari és a Mercedes motorrészlegénél is megfordult Christophe Mary csatlakozik a stábhoz augusztus 1-jétől, szintén mérnökigazgatói poszton. A részleget vezető Remi Taffin Mary mellett egy másik segédet is kap, a már hosszú ideje a csapat alkalmazásában álló Stephane Rodriguez projektigazgatóként szintén neki jelent majd ezentúl.

00119006_669

A Racing Point harcra kel a Red Bull-lal a vendéglátás fegyverkezési versenyében

A külső szemlélő számára olyan nagyon sok jele nem látszik a csapaton végbement változásnak azóta, hogy a Lawrence Stroll által vezetett befektetőcsoport tavaly nyáron megvette a Force Indiát, és Racing Pointtá alakította azt. Persze az autókon elburjánzott szponzorlogók mutatják, hogy anyagilag stabilizálódott a csapat helyzete, ám Barcelonában ennek egy minden eddiginél kézzelfoghatóbb jele is megmutatkozik: a szezon első európai futamán az istállók végre felvonultathatják teljes harci felszerelésüket, és bár a Red Bull rengeteg fát használó motorhome-ja bizonyosan magára irányítja mindenki figyelmét a hétvégén, érdemes megjegyezni, hogy a Racing Point is új vendéglátó-egységgel rukkolt elő. Korábban a Force Indiáé volt az egyik legkisebb paddocképület, amely a helyszűke miatt nem is volt túl befogadó a média képviselőivel szemben, most bemutatott üvegfalú létesítményükkel azonban ilyesmi problémájuk már biztosan nem lesz.

rp1

rp2

rp3

 

Összehasonlításként ez volt az istálló motorhome-ja a tavalyi év végéig:

DlRfXQoX0AAFEBE

Amikor Loeb három kerékkel versenyzett, és lekapcsolta a rendőr

Idézzük fel a rali-vb egyik legabszurdabb jelenetsorát, amelynek még 2005-ben volt főszereplője az akkor a Citroennél versenyző Sebastien Loeb és navigátora, Daniel Elena. A Mexikó Rali harmadik szakaszán eltört a hátsó felfüggesztésük, a jobb oldali kerék pedig minden erőfeszítésük ellenére sem bírta a végéig, az összekötő szakaszt Loebéknek már három keréken kellett megtenniük a szervízig. A közúton a páros radikális módszerhez folyamodott annak érdekében, hogy ne sérüljön még jobban az autó jobb hátulja: Elena kívülről csimpaszkodott a pilóta felőli ablakba, ezzel próbálva minél nagyobb súlyt áthelyezni a sértetlen bal oldalra. 

Mit szól egy rendőr, amikor meglát egy három keréken közlekedő autót, amelynek az ablakából lóg ki egy ember? Természetesen azonnal megállítja azt, de Loeb és Elena ki tudta magyarázni a helyzetet, olyannyira, hogy végül még motoros rendőri kíséretet is kaptak a szervízparkig. A versenyt végül a 4. helyen zárták, ez lett abban az évben az egyetlen olyan befejezett ralijuk, amelyen nem állhattak dobogóra.

Mi lesz veled, Sebastian Vettel?

A négyszeres világbajnokot egykor övező dicsfény mára már a múlté, Vettelt a Ferrarinál töltött utóbbi éveiben már inkább a kritikus pillanatokban elkövetett hibái, valamint idéntől a gyorsan fejére nőtt csapattársa, Charles Leclerc miatt emlegetik. Van-e még visszaút a sikerek és a hőn áhított bajnoki cím felé, vagy jobban tenné a német, ha minél előbb távozna, nem rombolva tovább a róla kialakult képet? Ezzel kapcsolatos elemzésünket is olvashatjátok az Autósport és Formula Magazin legújabb számában.

x5ix2b6qs4cdv4sro1li_lg

Ezen a napon veszítette életét a legnagyobbak egyike, Gilles Villeneuve

A tehetséges kanadai Ferrari-pilóta 32 éves korában, 1982. május 8-án szenvedett halálos balesetet a Belga Nagydíj időmérő edzésén Zolderben.

Fotók és videó a Red Bull és a Toro Rosso új, gigantikus motorhome-járól

Tavaly Ausztriában, "hazai pályán" már megmutatta egyszer, most viszont az európai szezonban folyamatosan beveti luxus motorhome-ját a Red Bull és a Toro Rosso. A gyönyörű építmény 27%-kal nagyobb területet jelent, mint az elődje, összesen 1221 négyzetméterrel gazdálkodhatnak a csapattagok - akik közül egyébként 25 fő két napig építi és egy napig bontja mindezt a versenyhétvégék előtt és után. A Toro Rosso képeket is mutatott a motorhome-ról:

toro1

toro2_1

toro3

toro4

toro5

Van bő 30 millió forintod? Vehetsz egy 600 lóerős ralikrossz-Audit

Kereken 100.000 euróért, vagyis bő 30 millió forintért megvehető egy 2014-ben épített, A1-es ralikrossz-Audi 600 lóerős és 800 Nm-es motorral - adnak hozzá tartalékalkatrészeket és bár a motorblokkot, hengerfejet fel kell újítani (hat verseny van benne), a sebességváltó például egészen friss. És hogy ki hajtotta eddig? Nem akárki: Robin Larsson Európa-bajnok, aki a WRX-ben is nyert futamot. (akit érdekel több információ, a Lars@redslareds.com email-címen kérhet)

pf8_10

Amikor Senna 14 ezreddel nyert Spanyolországban

1986-ban az első F1-es futamot rendezték az új jerezi versenypályán, Spanyolországban és ez a délután Ayrton Senna, valamint Nigel Mansell óriási csatájáról maradt emlékezetes. A pole-ból rajtoló Senna (Lotus) eljött az élen, míg Mansell csapattársával, Nelson Piquet-vel küzdött eleinte - majd megelőzte és Senna után iramodott, sőt, egy jól kitervelt előzéssel át is vette a vezetést. Senna azonban ezt nem hagyta annyival, agresszív manőverével visszaelőzte Mansellt, aki közben a második helyet is elvesztette, mert a mclarenes Alain Prost is megérkezett.

Mansell aztán kijött a bokszba, a friss gumikon pedig mindenkinél sokkal gyorsabb volt, utolérte és megelőzte Prostot, majd Sennát támadta a győzelemért, aki hatalmasat védekezve végül megőrizte az első helyet - úgy, hogy a célegyenesben már kibújt a szélárnyékból Mansell és egymás mellett fejezték be a futamot. Senna előnyéből 14 ezredmásodperc maradt a végére, ami az F1 történetének harmadik legszorosabb befutóját jelenti.

A videó erre a linkre, vagy az alábbi helyen a Youtube-ra átkattintva megtekinthető:

Tömegbaleset és tükörsima Hamilton-siker - ez történt tavaly Barcelonában

A hétvégi Spanyol Nagydíjra hangolódva nézzük meg, hogy mi történt a tavalyi futamon - erre a linkre, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető a videó.