DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 30. csütörtök

IndyCar: O’Ward és Palou győzött az iowai oválon

Dupla fordulóval folytatódott az IndyCar 2025-ös idénye az iowai oválpályán. Szombaton az Arrow McLarent erősítő Pato O’Ward aratta idei első győzelmét, miután a bokszkiállások utolsó köre során átugrották az addig a futamot nagyjából uraló Josef Newgardent, akit aztán maga mögött is tudott tartani a mexikói. A dobogót egy másik Penske-pilóta, Will Power tette teljessé, megelőzve harmadik társukat, a mezőny végéről felzárkózó Scott McLaughlint és a bajnokságot domináló Alex Palout.

 

Palou aztán vasárnap a pole-ból indulva megnyerte a második versenyt: ez volt idei hetedik sikere, ebből a második oválon az Indy 500 után. Hiába előzte meg ugyanis kétszer is a spanyolt Newgarden, az amerikai számára rosszul jöttek ki a sárga zászlók, így az egyébként jobban is spóroló címvédő diadalmaskodott. Newgarden ráadásul csupán tizedik lett, a dobogót végül Scott Dixon és Marcus Armstrong tette teljessé. A tabellán Palou 129 ponttal vezet a vasárnap ötödik O’Ward előtt, aki kissé leszakította magáról Dixont és a gyenge hétvégét produkáló Kyle Kirkwoodot.

 

A szombati futam végeredménye:

1. Patricio O'Ward Arrow McLaren  
2. Josef Newgarden Team Penske 0.2352
3. Will Power Team Penske 1.2128
4. Scott McLaughlin Team Penske 2.3576
5. Alex Palou Chip Ganassi Racing 3.0020
6. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 3.6218
7. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 3.7720
8. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 4.0938
9. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 4.9885
10. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 5.5263
11. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 6.1942
12. David Malukas A.J. Foyt Enterprises 6.3619
13. Colton Herta Andretti Global 7.2357
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 7.9742
15. Marcus Ericsson Andretti Global 8.2510
16. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 1 kör /9.5249
17. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 1 kör /9.8674
18. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 1 kör /10.2390
19. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör /10.8018
20. Robert Shwartzman Prema Racing 1 kör /11.7636
21. Christian Lundgaard Arrow McLaren 1 kör /12.5108
22. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1 kör /12.8566
23. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
24. Nolan Siegel Arrow McLaren Kiesett
25. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing Kiesett
26. Kyle Kirkwood Andretti Global Kiesett
27. Jacob Abel Dale Coyne Racing Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi Racing  
2. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 0.5280
3. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 2.7436
4. David Malukas A.J. Foyt Interprises 4.0007
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 4.8250
6. Christian Lundgaard Arrow McLaren 6.4378
7. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 6.9021
8. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 7.8354
9. Robert Shwartzman Prema Racing 9.0457
10. Josef Newgarden Team Penske 10.1300
11. Jacob Abel Dale Coyne Racing 11.8122
12. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 11.8317
13. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 13.4066
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 14.5475
15. Santino Ferrucci A.J. Foyt Interprises 1 kör /12.2954
16. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 1 kör /12.7896
17. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 1 kör /15.0914
18. Kyle Kirkwood Andretti Global 1 kör /15.5878
19. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 3 kör /1.5617
20. Colton Herta Andretti Global Kiesett
21. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
22. Marcus Ericsson Andretti Global Kiesett
23. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing Kiesett
24. Will Power Team Penske Kiesett
25. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing Kiesett
26. Scott McLaughlin Team Penske Kiesett
27. Nolan Siegel Arrow McLaren Nem indult

indycar-oward-iowa

Norrist látták a rajongók a szezon eddigi legjobbjának

9 futam ment le eddig a tervezett 17-ből 2020-ban, azaz máris túl vagyunk a 2020-as idény felén, így amellett, hogy podcaststábunk értékelte a versenyzőket, a Formula1.com a rajongók véleményét is kikérte azzal kapcsolatban, hogy kit láttak eddig a legjobbnak idén. Nos, a beküldött 87 ezer szavazat 23 százaléka érkezett Lando Norrisra: a szezont dobogón nyitó, s azóta is többször a legjobb hatba beférő brit a negyedik helyen áll a Mercedesek és Max Verstappen mögött a vb-tabellán, így ilyen tekintetben nem véletlen az elsősége.

A McLaren pilótája mögött a Monzában nyerni tudó Pierre Gasly végzett másodikként 18 százalékkal, majd jön a hetedik vb-címe felé menetelő Lewis Hamilton 12 százalékkal, megelőzve Max Verstappent (11 százalék) és Daniel Ricciardót (7 százalék). Voltak néhányan, akik az egyszázaléknyi voksot sem érték el: Romain Grosjean, Nicholas Latifi, Antonio Giovinazzi, Danyiil Kvjat és Esteban Ocon szerepel ezen a listán. A teljes eredmény ITT nézhető meg.

norris-mclaren

Nem először torkollt az újraindítás tömegbalesetbe

A Toszkán Nagydíjhoz hasonló pillanatok az F1 múltjából, 1987-ből Ausztriából, 1988-ból Portugáliából, 1998-ból Kanadából és 2016-ból Brazíliából: amikor a nézők megörülhettek, hogy végre újra verseny, máris kitört a káosz…

(A videót a Formula-1 töltötte fel, ezért a YouTube-ra átkattintás után indul.)

Szavazz: Ki lesz idén a világbajnok a MotoGP-ben?

Hét futam lement, hét van még hátra, azaz éppen a felénél jár a motorosok királykategóriának 2020-as idénye. Amely viszont minden korábbinál őrültebb és kiszámíthatatlanabb, így csak hellyel-közzel lehet következtetéseket levonni az erőviszonyokról. Kíváncsiak vagyunk olvasóink véleményére is: szerintetek ki foglalhatja el a sérült Marc Marquez trónját a szezon végén?

A Netflix is megörökítené Hamilton rekordbeállítását – és ez aligha jó ómen neki…

Javában készül a Drive to Survive című dokumentumfilm-sorozat harmadik évada, s a soron következő Orosz Nagydíjon a Netflix stábja a Mercedeshez is beléphet. Az ok egyszerű: Lewis Hamilton Szocsiban beállíthatja Michael Schumacher 91 futamgyőzelmet számláló abszolút csúcsát. A brit másfél hete Mugellóban a 90. sikerét jegyezte, így az orosz futamon adódik erre az első lehetőségre.

Persze a Netflix-stáb jelenléte nem feltétlenül jelent jó óment számukra: eddig egyszer, konkrétan a tavalyi Német Nagydíjon kapott belépést a forgatócsoport a világbajnok istállóhoz, amikor a 125 éves motorsportos szereplésüket ünnepelték. Emlékezhetünk rá, hogy az esős hockenheimi verseny totális kudarcba fulladt akkor a Mercedes számára, többek között az alábbi képen látható jelenetnek is köszönhetően…

hamilton-2019-hock-dppi

A nap fotója: Alonso visszatért a Renault gyárába

Na jó, igazából már hétfő este tweetelte az istálló azt a képet, amelyen a 2021-ben újra náluk versenyző Fernando Alonso renault-s szerelésben sétál az enstone-i központban. A kétszeres F1-es világbajnok mellett a gárda vezető versenymérnöke, Ciaron Pilbeam látható.

„Hihetetlen izgalommal tölt el, hogy visszatérek a gyárba. 2002-ben érkeztem meg a Renault-hoz, amikor 21 éves volt, ismerem minden szegletét, minden sarkát, minden ajtaját ennek a helynek… Nagyon különleges nap volt ez” – írta maga a spanyol ugyanezen fotó mellé.

Arról mi is beszámoltunk, hogy Alonso először az Abu Dhabi Nagydíjat követő teszten ülhet először autóba, ehhez azonban az kell, hogy vagy külön engedélyezzék ezt a rivális csapatok, vagy megváltoztassák a teszt formátumát, mivel eredetileg újonctesztként funkcionálna, amelyen csak olyan versenyzők vehetnek részt, akik legfeljebb két F1-es nagydíjon álltak rajthoz.

 

Elhunyt honfitársára emlékezett a MotoGP futama után a Honda versenyzője

Egy MotoGP-futam végén, a levezető körben általában ünnepelni állnak meg a versenyzők, de az LCR Honda motorosának, Takaaki Nakagaminak egészen más oka volt erre az Emilia-Romagna-i Nagydíj leintését követően. A japán gyászolás, megemlékezés miatt parkolt le a misanói Curvone kanyarban, ahol elesve 2010. szeptember 5-én honfitársa, Shoya Tomizawa halálos sérüléseket szenvedett a Moto2 futamán.

Pont nélkül is a legjobbak között: így láttuk Russell idei produkcióját!

Egy mezőny végén nehéz érvényesülni, ám az F1-ben második évét teljesítő George Russell az autója jelentette technikai korlátok ellenére úgy épül be a köztudatba, mint a pilóta, akiből később bajnok lehet. Legutóbbi podcast-adásunkban kiveséztük a fiatal brit 2020-as teljesítményét.

Visszanézhető: Motorsporthíradó szeptemberben

Tartalom:

Vincze és Velenczei csatája az Eger Ralin

Az utánpótlás: a magyar gokart volt a téma a stúdióban

- Fél év szünet után újraindult a WRC

Ralikrossz: Második felvonás a Kakucsringen

Kulturált jet-skizést népszerűsít az autóversenyző

100 éves lett a legidősebb korábbi F1-es versenyző

Kereken 100 esztendővel ezelőtt, 1920. szeptember 21-én született az angliai Cobhamben Kenneth McAlpine, légierő-pilóta, borász és Formula-1-es autóversenyző. Az építőiparban érdekelt jómódú McAlpine család tagjaként szponzorként szerepe volt az F1-es hőskor számos brit csapatának egyike, a Connaught megszületésében, és ezzel a konstruktőrrel versenyzett is hét nagydíjon: 1952-ben kétszer, 1953-ban négyszer és végül 1955-ben egyszer. Pontot sosem szerzett, legjobb eredménye egy 13. pozíció volt a Nürburgringről. 1955-ben visszavonult az autóversenyzéstől, megházasodott és a családi vállalkozásban helyezkedett el.

Az 1919-es születésű francia André Guelfi halála után McAlpine vált a legidősebb élő Formula-1-es versenyzővé – kívánjuk neki 100. születésnapján, hogy még sokáig maradjon az!

A dobogón, amelynek legmagasabb fokát McAlpine foglalja el, a 98 éves Leslie Marr, valamint a 94 éves Paul Goldsmith állnak még.

Kimi Raikkönen – Az autón kívül szelíd, az autóban vadállat

Ez a vicces animációs videó persze kicsit túlkarikírozza Kimi Raikkönen karakterét - de tényleg csak egy kicsit! A mikrofon előtt alig hallható, de amikor az autóban ülve nem tetszik neki valami, recseg a hangszóró, mint azt például a legutóbbi Toszkán Nagydíjon is hallhattuk...

Újabb nagyágyút igazolt a Racing Point

Nagynevű marketingszakember érkezését jelentette be a hamarosan Aston Martinná alakuló Racing Point: Jefferson Slack fogja irányítani az istálló minden reklám- és marketingfeladatát. Slack h árom évtizede van a szakmában, ő volt többek között Michael Jordan, mindenidők legjobb kosárlabdázójának marketingfelelőse, de dolgozott a labdarúgásban az olasz Internél, illetve a MotoGP jogait birtokló Dornánál is. Slack közvetlenül Otmar Szafnauer csapatfőnöknek fog majd beszámolni.

racingpoint

fotó: dppi

A Toyota harmadik győzelme, a Porsche szenvedése, a Rebellion utolsó 24 órása - ez volt az idei Le Mans

Megérkezett a kommentár nélküli összefoglaló a 2020-as, rendhagyó Le Mans-i 24 órás versenyről, aminek mozzanatairól mi is részletes dokumentációt készítettünk. A futam eseményei időrendi sorrendben itt olvashatók, a futamösszefoglaló pedig itt elérhető.

A németek is beálltak a sorba, 20 000 nézőt várnak a Nürburgringre

Bár a Formula-1 júliusi rajtja óta lassan megbarátkoztunk az üres lelátók és a kietlen parkolók nyújtotta látvánnyal, valahol mélyen folyton ott motoszkál bennünk a gondolat, hogy ez így nem az igazi F1-es élmény. Ezt pontosan tudják az Eifel Nagydíj szervezői is, akik egy bravúr véghezviteléről tájékoztatták a sajtót ma délelőtt 11 órakor. Közleményük szerint nem kevesebb, mint 20 000 néző a helyszínről követheti végig az október 11-ére kitűzött németországi futam eseményeit. A több hullámban zajló jegyértékesítés kedden kezdődik, a megnyitott tribünök száma pedig az érdeklődők számától függ, akik névre szóló helyjegyeket vásárolhatnak.

A szervezők természetesen a járványügyi intézkedések szigorú betartása mellett bonyolítják le a futamot. A tribünök közötti átjárás kizárt, a lelátókat a távolságtartás garantálása érdekében négyes blokkokra osztják, a maszkviselés pedig az ülőhely elhagyása esetén kötelező.

Az Eifel Nagydíj lehet az idei harmadik futam, ahová nézőket enged be az F1. A sort a múlt hétvégi Toszkán Nagydíj kezdte 3000 szurkolóval, a jövő hétvégi Orosz Nagydíjra pedig tízezres nagyságrendben számolnak nézőkkel.

nurburgring-ambiance

Fotó: DPPI

„Ma már minden a gumikról szól, 10 éve sokkal jobb volt” – mondták 1976-ban

„A gumik jelenleg nagyon kényes pontok; ha nem a pont megfelelő gumi kerül az autóra, sehol sem vagyunk. Tíz évvel ezelőtt a gumik tekintetében még sokkal nagyobb volt a mozgástér, és a versenyző képessége tehetett egy autót győztessé. Mostanra viszont a gumifejlesztés eljutott egy olyan szintre, hogy nagyon kíméletesen kell őket kezelni, mert így hozhatjuk ki a maximumot az autóból. Ha keményebben meghajtjuk az autót, csak lassabb lesz. Meg kell találnunk azt a nagyon keskeny határmezsgyét a vezetés során.”

Akár azt is gondolhatnánk, hogy ez az idézet Kimi Raikkönentől, Sebastian Vetteltől vagy Lewis Hamiltontól származik, pedig egyáltalán nem. Nem is napjainkban, hanem 44 évvel ezelőtt, 1976-ban hangzott el ez a mondat, amit a Shadow 1976-os pilótája, Tom Pryce nyilatkozott ebben a Dieter Rencken által fellelt interjúban.

Nos, az F1 kihívásai talán nem is változtak olyan sokat az évtizedek során, mint gondolnánk, és a gumik sem ebben az évtizedben váltak ilyen nehezen kezelhetővé…  

 

Nyaralás helyett nézz WRC-összefoglalót Dél-Törökországból!

Csodás, tengerközeli, hegyes-szikás tájakon versenyzett a Rali-világbajnokság a mögöttünk hagyott hétvégén a törökországi Marmaris környékén. Íme néhány emlékezetes pillanat a defektekkel teli vasárnapról.

Szerelői szemszög: mit teker, csavar és eszik egy F1-es csapattag?

Érdekes videó a Mercedes garázsából, ahol az egyik szerelő fejkamerát kapott a Magyar Nagydíj szombati szabadedzése és időmérője között, így szöveges magyarázat mellett figyelhetjük meg, hogyan is tölti egy az autók felkészítésén dolgozó csapattag a versenyhétvége talán legmozgalmasabb időszakát. 

Ralira cserélte az F1-et Michael Masi

Mindenkire ráfért már egy kis környezetváltás az F1-ben azok után, hogy a szezon 11 hétvége alatt lezavart 9 fordulóval indult, ám míg a versenyzők többnyire kikapcsolódással töltik az időt, amely során nem is gondolnak a versenyzésre, addig a Formula-1 versenyigazgatója igazi munkamániásként még most is egy autóversenyen járt, meglátogatta ugyanis a WRC hétvégi fordulóját, a Török Ralit. Az ausztrál szakembert az FIA biztonsági küldöttje és női szervezetének elnöke, a WRC egyetlen női futamgyőztese, Michele Mouton vezette körbe a helyszínen. Masi a felvezetőautóban ülve itt is belekóstolhatott a pályainspekcióba egy szakasz rajtja előtt.

EiRok36XcAA40_L

EiRonVGXgAEWbfY

EiRomcaWsAI1YzD

Sisakfóliával végezte ki üldözőjét Quartararo

Valószínűtlen körülmény okozta Jack Miller kiesését a MotoGP Emilia-Romagna-i Nagydíján. Az idén már többször is a győzelem közelében járó ausztrál a misanói verseny első körbeiben az 5. helyen haladva Fabio Quartararót üldözte, amikor egyszer csak tempót veszített alatta a Pramac Ducati. Miller tehetetlen volt, a 7. körben a bokszba hajtott és feladta a versenyt. Nem kellett azonban sokáig kutakodni, hogy kiderüljön, mi okozta a bajt: egy sisakfólia eltömítette a motor hűtésére szolgáló légbeömlőt, így az erőforrás túlmelegedett. A "vétkes" pedig nem bújkálhatott, hiszen a fólián rajta volt a 20-as rajtszám, ami Quartararóé. 

"Találtam valamit, ami a tiéd" - vetette oda riválisának Miller az Instagramon. 

119883886_330995644677852_4568759075221146092_n

Döbbenetes győzelmi mérleggel lett világbajnok az újonc a Supersport-vb-n

Andrea Locatelli idén igazolt át a Moto2-ből a Supersport-világbajnokságba, amelyet valósággal letarolt a tavalyi világbajnok alakulat, a Bardahl Yamaha színeiben. Rögtön az első futamát megnyerte még március 1-jén Phillip Islanden, s a koronavírus-járvány miatti szünet után sem volt megállás, így Barcelonába úgy érkezett meg, hogy már két fordulóval a vége előtt világbajnok lehet.

Ez végül a vasárnapi második versenyen össze is jött neki: az olasz 11-ből 10 futamot megnyert eddig idén, így behozhatatlan előnyre tett szert. És bizony az az egy „vereség” – ami egy 4. hely formájában nyilvánult meg – is nagyrészt az időjárásnak volt köszönhető, szombaton ugyanis hatalmas eső zúdult le a katalán pályára. Ezt meg is mutatjuk, ahogy Locatelli szezonjának legjobb pillanatait is:

A Toyota már idén ment egy kört Le Mans-ban jövő évi autójával

A még fejlesztés alatt álló Toyota GR Super Sport 2021-ben csatlakozik a Hosszútávú-világbajnokság új, az LMP1-et váltó Hypercar-kategóriájába, a lenyitható tetejűmodell pedig az idei Le Mans-i 24 órás előtt bemutatkozott a nyilvánosság előtt is a pályán. Az autót a kétszeres Le Mans-győztes Alexander Wurz vezette.