DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 27. hétfő

IndyCar: O’Ward és Palou győzött az iowai oválon

Dupla fordulóval folytatódott az IndyCar 2025-ös idénye az iowai oválpályán. Szombaton az Arrow McLarent erősítő Pato O’Ward aratta idei első győzelmét, miután a bokszkiállások utolsó köre során átugrották az addig a futamot nagyjából uraló Josef Newgardent, akit aztán maga mögött is tudott tartani a mexikói. A dobogót egy másik Penske-pilóta, Will Power tette teljessé, megelőzve harmadik társukat, a mezőny végéről felzárkózó Scott McLaughlint és a bajnokságot domináló Alex Palout.

 

Palou aztán vasárnap a pole-ból indulva megnyerte a második versenyt: ez volt idei hetedik sikere, ebből a második oválon az Indy 500 után. Hiába előzte meg ugyanis kétszer is a spanyolt Newgarden, az amerikai számára rosszul jöttek ki a sárga zászlók, így az egyébként jobban is spóroló címvédő diadalmaskodott. Newgarden ráadásul csupán tizedik lett, a dobogót végül Scott Dixon és Marcus Armstrong tette teljessé. A tabellán Palou 129 ponttal vezet a vasárnap ötödik O’Ward előtt, aki kissé leszakította magáról Dixont és a gyenge hétvégét produkáló Kyle Kirkwoodot.

 

A szombati futam végeredménye:

1. Patricio O'Ward Arrow McLaren  
2. Josef Newgarden Team Penske 0.2352
3. Will Power Team Penske 1.2128
4. Scott McLaughlin Team Penske 2.3576
5. Alex Palou Chip Ganassi Racing 3.0020
6. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 3.6218
7. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 3.7720
8. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 4.0938
9. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 4.9885
10. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 5.5263
11. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 6.1942
12. David Malukas A.J. Foyt Enterprises 6.3619
13. Colton Herta Andretti Global 7.2357
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 7.9742
15. Marcus Ericsson Andretti Global 8.2510
16. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 1 kör /9.5249
17. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 1 kör /9.8674
18. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 1 kör /10.2390
19. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör /10.8018
20. Robert Shwartzman Prema Racing 1 kör /11.7636
21. Christian Lundgaard Arrow McLaren 1 kör /12.5108
22. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1 kör /12.8566
23. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
24. Nolan Siegel Arrow McLaren Kiesett
25. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing Kiesett
26. Kyle Kirkwood Andretti Global Kiesett
27. Jacob Abel Dale Coyne Racing Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi Racing  
2. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 0.5280
3. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 2.7436
4. David Malukas A.J. Foyt Interprises 4.0007
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 4.8250
6. Christian Lundgaard Arrow McLaren 6.4378
7. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 6.9021
8. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 7.8354
9. Robert Shwartzman Prema Racing 9.0457
10. Josef Newgarden Team Penske 10.1300
11. Jacob Abel Dale Coyne Racing 11.8122
12. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 11.8317
13. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 13.4066
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 14.5475
15. Santino Ferrucci A.J. Foyt Interprises 1 kör /12.2954
16. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 1 kör /12.7896
17. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 1 kör /15.0914
18. Kyle Kirkwood Andretti Global 1 kör /15.5878
19. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 3 kör /1.5617
20. Colton Herta Andretti Global Kiesett
21. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
22. Marcus Ericsson Andretti Global Kiesett
23. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing Kiesett
24. Will Power Team Penske Kiesett
25. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing Kiesett
26. Scott McLaughlin Team Penske Kiesett
27. Nolan Siegel Arrow McLaren Nem indult

indycar-oward-iowa

Videó: Az elmúlt tíz év legnagyobb MotoGP-csatái

Marquez és Lorenzo mugellói párharca, Rossi és Pedrosa aragóniai összecsapása, az asseni és Phillip Island-i őrületek, és persze Dovizioso és Marquez több felejthetetlen utolsó körös ütközete – ezek mind szerepelnek a MotoGP legújabb top 10-es válogatásában (a videó YouTube-ra átkattintva indul!):

Jövőre nem megy Le Mans-ba a WEC-bajnok Aston Martin gyári csapata

Kivonja gyári csapatát a WEC-ből az Aston Martin. A brit autógyártó jövőre már csak privát csapatoknak szállít a saját fejlesztésű technikából, így 2021-ben biztosan nem tudja megvédeni a Prodrive-val idén szerzett bajnoki címét a GTE Pro kategóriában. Ezzel egyidőben bejelentették azt is, hogy a Prodrive fogja építeni és árusítani a GTE, GT3 és GT4 osztályainak megfelelő orrmotoros konstrukcióit. A márka azzal indokolta a lépést, hogy a legutóbbi szezon során a Vantage GTE típussal "minden célt" sikerült elérnie. Ebbe beletartozik Nicki Thiim és Marco Sorensen GTE Próban szerzett bajnoki címe, valamint Maxime Martin, Alex Lynn és Harry Tincknell Le Mans-i 24 órás győzelme is.

A márka különböző partnercsapatokon keresztül jövőre is részt vesz többek között az IMSA és a Super GT soroaztaiban is, valamint a WEC GTE Am kategóriában is jelen lesz.

aston-lemans-20201

Fotó: DPPI

Egy kapcsolat vége: Norris és Sainz legszebb közös pillanatai

Az F1 hivatalos oldala is tudhatta volna, hogy nem lehet egy egyperces videóba belesűríteni az idei McLaren-páros elmúlt két évének minden bolondozását, mindenesetre itt van egy kis zanza Carlos Sainz és Lando Norris őrültködéseiből. Jövőre új partnerrel, Sainznak Leclerc-rel, Norrisnak pedig Ricciardóval kell megtalálnia a vágyott harmóniát, de azért már vannak arra utaló jelek, hogy a Sainz-Norris kettős sem zárta le teljesen a brománcot.

Ennél sterilebb már nem lehet egy versenysorozat: elektromos és virtuális!

Vajon eljön majd a pont, amikor már a virtuális térben is ciki lesz benzint égetni? Az új, hamarosan induló eX nevű szimulátorbajnokság mindenesetre elébe szaladt az ilyesféle bajoknak, hiszen még a virtuális térben száguldó autói is elektromos hajtásúak - ennél nyomatékosabban már aligha lehetne promótálni a környezettudatos versenyzést, és természetszerűleg az eX kísérőműsorai is nagy hangsúlyt fektetnek majd a klímaváltozás elleni harcra. Néhány nagy formátumú versenyzőt már meg is nyert magának a széria, például Romain Grosjeant, aki az alábbi videóban már le is zavart egy kétfős tesztversenyt az eX társalapítójával, a DTM-bajnok Mike Rockenfellerrel.

Az utazási tilalom sértésén kapták Senna egykori csapattársát

Johnny Dumfries 1986-ban egyetlen szezont versenyzett a Formula-1-ben, amikor Ayrton Senna csapattársa volt a Lotusnál. A John Colum Crichton-Stuart néven született skót azonban nem emiatt, és még csak nem is 1988-as Le Mans-i győzelme okán a legismertebb hazájában, hiszen ő a Skóciához tartozó Bute-sziget őrgrófja, és rokoni szálak is kötik a brit uralkodói családhoz.

Az exversenyző most azzal került be a hírekbe hazájában, hogy hetedmagával megsértette az Egyesült Királyságban a napokban életbe lépett utazási korlátozásokat: Londonból ugyanis Skóciába utazott egy motorcsónakon, márpedig az új intézkedések óta az országon belüli határokat is tilos átlépni. A hatóságoknak hamar a tudomására jutott a szabálysértés ténye, és megkezdték az eljárást. A hazája legtehetősebb embereinek listáján rendre szereplő Crichton-Stuartnak valószínűleg nem fog nehezére esni kiperkálni azt a 60 fontos büntetést, ami a törvény értelmében az utazási korlátozások megsértéséért kiróható - sőt, gyors befizetés esetén az összeg 30 fontra mérséklődik!

A különös múltú, az F1-be vagyona ellenére saját erőből eljutó versenyző történetéről itt írtunk korábban.

dumfries

Üdv az olaszoknál: Sainz érzelmes videóját megzavarja egy pizza

Carlos Sainz le sem akarja venni a piros pólót, amit a Maranellóban tett múlt heti látogatása során kapott. A spanyol már alig várja, hogy megkezdje a közös munkát álmai csapatával, addig is keményen edz, boldog karácsonyt kíván, nagyon szeret mindenkit, és... hopsz!

 

Azt pedig jó látni, hogy az idei McLaren-csapattársak a különválással sem hagyták abba a poénkodást, mint a videó alatti piszkálódás ezt jól mutatja:

Lando Norris: Az eBay-en vetted?
Carlos Sainz: Nem, de megkérhetem a Ferrarit, hogy küldjenek egyet a legnagyobb rajongómnak!

Modern technológiával varázsolta még látványosabbá Senna monacói körét egy rajongó

Aytron Senna legendás 1990-es monacói belső kamerás felvétele átesett egy ráncfelvarráson, így minden eddiginél élvezhetőbbé vált. Egy rajongó, Liam Freeman modern számítógépes technikákat bevetve megduplázta a felvétel másodpercenkénti képkockáinak számát, a hangot pedig feljavította, így született meg az alábbi változat:

Grosjean hátborzongató ütközése, tömegbaleset Mugellóban - ezek voltak a szezon legdrámaibb pillanatai

Újabb nap, újabb látványos szezonösszefoglaló az F1 részéről. Ezúttal az idény tíz legdrámaibb pillanatait élhetjük újra, a dobogós helyezéstől megfosztott Albontól kezdve a tűzvészt túlélő Grosjeanig.

Megjöttek az idei szezon legjobb belső felvételei

A Formula-1 szokásos válogatása az év top10 belsőkamerás felvételeiből ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Ricciardo elmúlt napjai sűrűbbnek tűnnek, mint egy versenyhétvége

Ha egy versenyző van, akinek még ilyen hajtós F1-es szezon után is van kedve pörögni, akkor tudjuk, hogy ki lesz az... Persze az is egy szempont, hogy most kell bepótolni azt a sok mindent, amire az egymást érő versenyhétvégék miatt korábban nem jutott idő.

Sisakcsere a MotoGP-sztár Fabio Quartararóval, fenyőfaválasztás karácsonyra és találkozó Jenson Buttonnal és kisfiával, Hendrixszel. Ez csak az elmúlt néhány nap termése Daniel Ricciardo nyüzsgő életének. És persze számítsunk rá, hogy egyszer csak megjelenik majd McLaren-szerelésben is!

ricci1

 

ricci2

 

ricci3

Ezek voltak a WRC-szezon legemlékezetesebb pillanatai - videó

Egy tízes listát állított össze a DirtFish:

Sebastien Loeb hibája és "billegése" Monte-Carlóban

Gus Greensmith jeges becsúszása ugyanitt

Kalle Rovanpera első szakaszgyőzelem a Svéd Rali power stage-én

Sean Johnstonék kigyulladása

Elfyn Evans első toyotás győzelme Svédországban

Teemu Suninen döbbenetes autózással megnyert első szakasza Szardínián

Evans vb-címről döntő hibája a Monza Rali havas hegyi részén

Gus Greensmith méretes esése ugyanitt

Esapekka Lappi elégő Ford Fiestája

És természetesen Ott Tanak brutális bukása Monte-Carlóban

Vettel itt tényleg hajbeültetési tanácsokat kér Hamiltontól?

Ebben a videóban néhány versenyzőnek adatott meg a lehetőség, hogy a nyilvánosság előtt tegyen fel egy kérdést Lewis Hamiltonnak - a brit viszont nem volt jelen, így senki nem kötelezte a válaszadásra. Max Verstappen arra volt kíváncsi, mikor száll már ki végre az F1-ből, Carlos Sainz arra, hogy összebarátkoztatják-e a kutyáikat, a legrejtélyesebb kérdés azonban Sebastian Vetteltől érkezett.

"Hello Lewis. Azon gondolkodom, mikor csináltattad meg a hajad. Pár éve már rákérdeztem, de nem hiszem, hogy a helyes választ kaptam. Nem kell a kamerában válaszolnod, elmondhatod nekem privátban is, de ha nem akarod, azt se bánom" - vigyorgott Vettel, akin elkezdett jelentkezni a férfiak korosodásának egyik fő jele, és valószínűleg feltűnt neki, hogy riválisa már sűrűbb hajjal rendelkezik, mint F1-es karrierje első éveiben. 

Verstappen számára Marko a második apja

A Servus TV kérdezte arról Max Verstappent, hogy miért látni kevesebbet a futamokon édesapját, Jost, aki eleinte mindenhol ott volt körülötte. "Most is minden nap beszélek vele a versenyhétvégék során, a WhatsAppon sok mindent el tudok neki magyarázni és otthon is megvannak az információi" - mondta a Red Bull pilótája, aki bevallotta, hogy az apaszerepet számára dr. Helmut Marko is megtestesíti.

"Nagyon jól kijövök vele, nagyon őszinte és valószínűleg ő a második apa számomra. Mióta a Formula-1-ben vagyok, édesapám kicsit eltűnt a háttérben és Helmut veszi át ezt a szerepet" - tette hozzá a holland.

00118021_456

fotó: dppi

Egy harapás Lewisnak, egy harapás Roscoe-nak – ugyanabból a süteményből

A kommentelők nagy része nem igazán lelkesedik ezért a videóért - Lewis Hamilton arról posztolt, hogy kutyájával, Roscoe-val közösen ugyanazt a süteményt fogyasztják el:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Roscoe & Coco Hamilton (@roscoelovescoco) által megosztott bejegyzés

Toto Wolff, a Mercedes vezető cheerleadere

A világbajnok Mercedes YouTube-on futó sorozatában, amelyben 60 másodpercben mutatják be a csapat dolgozóit és azok munkakörét, most Toto Wolff került sorra, aki a poszt címében leírt módon mutatta be magát. A csapatvezető röviden elmondta, hogy egyfelől az irodában, másfelől a pályán dolgozik, és mindkettőt élvezi, hiszen bár az autó körüli mérnöki munkákhoz nem ért, emberekkel dolgozhat, az istálló sikereinek pedig az egyik fő kulcsa, hogy személyes kapcsolatok és bajtársiasság alakult ki a csapattagok között.

A gyilkos szalagkorlátok sötét F1-es története

Szerencsére rengeteget fejlődött a versenypályákat övező szalagkorlátok biztonsága a 70-es évekbeli bevezetésüktől Romain Grosjean bahreini balesetéig. Az Autósport és Formula Magazin legújabb számában azokat a szomorú eseteket idézzük fel az F1 történetéből, amikor a korlátok védelmező szerepük helyett halálos akadályoknak bizonyultak.

l4pfej6gw97sijachci1_lg

Az asztronauta, a bokszoló és a romantikus gitáros egy személyben

Ha valakitől ennyire búcsúznak, akkor tényleg távozik, kivéve, ha Felipe Massának hívják. De Danyiil Kvjatot nem úgy hívják, így valószínűleg nyomós okkal készített az F1 pályaakciós videója után az Alpha Tauri egy pályán kívüli válogatást is az orosz versenyző fénypontjaiból.

Hány vírusteszten esett át egy közönséges F1-es versenyző?

Nem nagyon történhetett idén semmi az F1-ben a szigorú vírusvédelmi intézkedések betartása nélkül. A szezonját júliusban megkezdő sport ugyanis a járvány terjedésének lassítása érdekében csak negatív PCR-teszttel rendelkezőket engedett be a paddockba, elrendelve, hogy legalább ötnaponként mindenkinek alá kell vetnie magát a kellemetlen procedúrának. Az F1 állandó utazó személyzetének tagjai, köztük a versenyzők számára így muszájból már rutinszerűvé vált a folyamat. Hogy az év során hányszor kellett pálcika alá feküdniük, arról Sebastian Vettel is csak közelítő sejtést tudott megfogalmazni a Blick kérdésére. 

"A júliusi szezonkezdet óta nagyjából minden harmadik napon. Ha ezzel számolunk, akkor körülbelül 60 teszt jön ki. Szerencsére mind negatív volt" - mondta Vettel.

A tesztelés folyamatáról néhány versenyző képet is megosztott a szezon elején, ám ezek azóta eltűntek közösségi oldalaikról.

Ec0wK_XWkAA_ODb

 

Olasz sajtóhírek szerint Zanardi kézmozdulatokkal reagál a külvilágra

A Formula-1-et is megjárt expilóta, a csaknem két évtizede egy balesetben mindkét lábát elveszítő Alex Zanardi még nyár elején szenvedett súlyos koponya- és arcsérüléseket egy kézzel hajtott kerékpárversenyen. Az azóta már többször is megoperált paralimpiai bajnokot jelenleg is a padovai kórház neurológiai osztályán kezelik, a Corriere della Sera olasz lap viszont biztató fejleményekről számolt be.

Az említett lap ugyanis úgy tudja, hogy Zanardi reagál a külvilágra: állítólag a kezével és a hüvelykujjával reagál hangokra az olasz legenda, aki kezet is tudott rázni a doktorokkal. Úgy hírlik, Zanardi a feleségét, Danielát is felismeri. Beszélni ugyanakkor nem tud, mivel az orvosok elővigyázatosságból nyitva hagytak egy lyukat a torkán.

zanardi-dppi_3

Térdműtétje után kórházban lábadozik Jackie Stewart

A RaceFans.net szakoldal számolt be róla, hogy a hónap korábbi részében egy tervezett térdműtétet hajtottak végre Sir Jackie Stewarton. A Formula-1 háromszoros világbajnoka jelenleg is egy kórházban gyógyul, a várakozások szerint teljesen fel fog épülni. A legendás exversenyző vasárnap a BBC Év sportszemélyisége díjkiosztón – amelyen Lewis Hamilton eredményeit ismerték el – is a kórházi ágyáról jelentkezett be.

jackie-stewart-f1-dppi