DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 10. szerda

IndyCar: Palou a hajrában hibázott, Dixon nyert

Sokáig úgy tűnt, újabb győzelmet ad hozzá idei eredménysorához Alex Palou, hiszen a pole-ból indulva uralta az IndyCar versenyét Mid-Ohióban. A spanyol azonban hat körrel a vége előtt hibázott, minimálisan lesodródott – ahogy tette azt egyszer már a futam korábbi részében is –, ez pedig lehetővé tette ganassis csapattársa, a remek taktikával felzárkózó Scott Dixon számára az előzést. Dixont pedig utána hiába érte utol újra Palou, támadni már nem tudott, így a hatszoros bajnok veterán új-zélandi megszerezte idei első, karrierje 59. győzelmét – és továbbra is elmondhatja magáról, hogy 2005 óta (!) minden szezonban diadalmaskodott legalább egyszer.

A Chip Ganassi párosa mellé az Arrow McLarent erősítő Christian Lundgaard állhatott még fel, megelőzve Colton Hertát és Pato O’Wardot, míg a legközelebbi üldözőnek számító Kyle Kirkwood nyolcadik lett, így Palou előnye 113 pontra hízott az amerikaival szemben. A Team Penske-nek eközben ismét katasztrofális napja volt, hiszen Josef Newgarden már rögtön a start után kiforgott, eltalálta Graham Rahalt, a kavarodásban pedig Will Power is koccant, így ő is kiesett. A verseny hosszabb videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Scott Dixon Chip Ganassi Racing  
2. Alex Palou Chip Ganassi Racing 0.4201
3. Christian Lundgaard Arrow McLaren 2.1222
4. Colton Herta Andretti 7.2620
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 10.3286
6. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 27.6686
7. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 28.8640
8. Kyle Kirkwood Andretti 31.8748
9. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 33.9777
10. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 34.9879
11. Nolan Siegel Arrow McLaren 35.3276
12. Marcus Ericsson Andretti 38.3348
13. Callum Ilott Prema Racing 39.8048
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 40.2151
15. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 43.7343
16. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 45.8651
17. David Malukas A.J. Foyt Enterprises 47.9888
18. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 48.7960
19. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 57.3140
20. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing 57.6819
21. Robert Shwartzman Prema Racing 58.8091
22. Jacob Abel Dale Coyne Racing 59.3303
23. Scott McLaughlin Team Penske 1 kör /21.7231
24. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör /42.0489
25. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing Kiesett
26. Will Power Team Penske Kiesett
27. Josef Newgarden Team Penske Kiesett

Egy korábbi pilóta Roy Nissanyval példázza, mi a baj az F1-gyel

Az MNASZ elnöke által patronált Roy Nissanyt mi is kifaggattuk, miután a Spanyol Nagydíj első szabadedzésén megkapta a nagy lehetőséget a Williamstől, és először vezethetett Formula-1-es autót egy futamhétvége során. Az izraeli egész jól helytállt első bevetésén, hiszen csapattársától, Nicholas Latifitől csak három tizedmásodpercre maradt el a 90 perces gyakorlás végén. Azon persze nincs mit titkolni, hogy Nissany a Formula-2-ben nem az élmezőnyben küzd, emiatt pedig vannak is, akik irigykedve, vagy éppen rosszallással nézik az F1 felé való lépdelését.

Érdekes megállapítást tett ennek kapcsán Tiff Needell, aki nemcsak a Top Gear korábbi műsorvezetője, de 1980-ban még egyszeres nagydíjrésztvevő is volt, és máig rajta tartja a szemét az autóversenyzés világán.

"Az egyik legaggasztóbb dolog az F1-ben, hogy egy Roy Nissany be tudja vásárolni magát az első szabadedzésre, ahol képes három tizedmásodpercen belül maradni a csapattársa mögött, majd átpattan egy F2-es autóba, ahol közel másfél másodpercet kap a legjobbtól..." - írta közösségi oldalán a barcelonai edzésnap végén.

A Tridentnél, azaz kétségtelenül nem az F2-es mezőny erősebb csapatainak egyikénél versenyző Nissany aztán az időmérőn 15. lett a 22 indulóból, majd az első verseny végén a 20. helyről esett ki, a másodikat pedig a 12. pozícióban zárta.

 

nissany

Brutális baleset, szétszakadó motorok a MotoGP spielbergi futamán

Már a Moto2-ben is láthattunk egy ijesztő bukást, de a MotoGP Osztrák Nagydíjának harmadánál óriási esés történt: Johann Zarco és Franco Morbidelli ütközött össze a 3-as kanyar előtt, kettejük motorja pedig szanaszét szakadva pattogott vissza a pályára, majdnem eltalálva Maverick Vinalest és Valentino Rossit. Bár Morbidellit hordágyon vitték el, szerencsére úgy tűnik, mindenki megúszta a komoly sérülést. Videón az ijesztő jelenetsor:

Óriás Moto2-bukás: földön fekvő motornak száguldott a maláj versenyző

Ijesztő baleset történt a Moto2 spielbergi futamán, azt követően, hogy a bajnokságot vezető Enea Bastianini elesett az 1-es kanyar kijáratánál. Bár ő gyorsan le tudott menekülni a pályáról, motorja az út közepén marad, aminek pillanatokkal később nekiszáguldott Hafizh Syahrin, a korábban a MotoGP-t is megjárt maláj versenyző.

A baleset miatt piros zászlóval ideiglenesen leállították a futamot. Syahrint a pályakórházba vitték, és egyelőre csak annyit lehet hivatalos forrásból tudni, hogy a versenyző végig eszméleténél volt. További információk a vizsgálatot követően várhatók a 26 éves versenyző állapotáról. 

Jó, hát ez a maszk már meg is nyerte az Indy 500-at

Egy évtizednyi állandó szereplés után James Hinchcliffe idén csak alkalmi versenyzőként van ott az IndyCar mezőnyében, a humorérzékét azonban szerencsére továbbra is teljes egészében megőrizte. Szombaton, az Indianapolis 500 időmérőjének első napján ugyanis olyan maszkban jelent meg a pályán, hogy nemcsak alatta, hanem rajta is az ő arca volt megtalálható! Láttunk már kreatív maszkmegoldásokat a járvány ellen védekező autósportban, de eddig a kanadai pilóta ötlete viszi a pálmát. Ennél többet tényleg nem lehet tenni, hogy azt a látszatot keltsük, mintha nem is lenne vírus.

"Ha rémálmokra vágysz ma este, ne keress tovább!" - írta a képhez maga a versenyző.

És Hinchcliffe-nek van is mire felvágnia a paddockban, hiszen a negyedik leggyorsabb időt autózta a szombati időmérőn, így bejutva a vasárnapi Fast 9-ba, ahol végül a hatodik rajthelyet szerezte meg.

EfgbfFVXoAAUWTE

EfeeVYBXYAAOhUH

EffOAKoXoAYVdhx

F3: Az ötödik helyről nyert Piastri

A Renault istálló junior pilótája, Oscar Piastri nyerte meg a Formula-3 vasárnap délelőtti fordított rajtrácsos futamát Barcelonában. A Prema pilótája a rajtot követően mindössze néhány kanyar alatt az élre tört, és a biztonsági autós fázisok ellenére a leintésig magabiztosan tartotta a pozícióját. A második helyet a tavalyi csúnya balesetéből felépülő Alex Pironi, a harmadikat pedig a pole-pozícióból induló Matteo Nannini szerezte meg. A mezőny egyetlen női pilótája, Sophia Flörsch a 23., David Schumacher pedig a 25. pozícióban zárt.

A verseny végeredménye:

Efh5e8zX0Ao0jXs

Két kanyarral a leintés előtt parkolt le, kórházba vitték az F2-es pilótát

A Formula-2 szombati, barcelonai főversenyének végén furcsa balesetben szerzett sérülést Sean Gelael, akit a leintést követően a mentőknek kellett kiemelni az autóból. A televíziós kamerák elől is rejtve maradt a pillanat, amikor a DAMS indonéz versenyzője az utolsó körben összeütközött Jack Aitkennel, Gelael autója pedig elemelkedett a talajtól, majd egy kerékvetőn landolt. Bár az autó működőképes maradt, a pilóta már nem tudott vele eljutni a célig - két kanyarral a kockás zászló előtt leparkolt, majd miután kisegítette őt az orvosi csapat, mentőautóval a General De Granollers Kórházba szállították. Ott derült ki, hogy a pilóta enyhe csigolyasérülést szenvedett, és bár azóta a kórházból bejelentkezve már ő maga is közölte, hogy jól érzi magát, a vasárnapi sprintversenyt egész biztosan ki kell hagynia.

A Formula-2 utolsó körét érdemes visszanézni

Ezért meg is mutatjuk. Nobuharu Matsushita a 18. rajthelyről győzött szombaton, a harmadik hely sorsa pedig ebben a lélegzetelállító négyes harcban dőlt el:

Motorsporthíradó ma délután: Kapcsoljatok a FIX TV-re 13 órakor!

Augusztusban menetrendszerűen jelentkezik az Autósport és Formula Magazin Motorsporthíradó a FIX TV műsorán. Ma 13 órakor a hazai ralikrossz és rali szezonnyitójáról mutatunk beszámolót, megszólal Boldizs Bence, a legújabb magyar WTCR-pilóta, de még Lewis Hamilton is szerepet kap az epizódban.

Nem tudod tv-ben nézni a MotoGP futamait? Segítünk!

A gyorsaságimotoros-világbajnokság küzdelmeit az idei szezontól kezdődően az újonnan indult Aréna4 csatorna közvetíti, ám mivel azt egyelőre csak kevés szolgáltatónál lehet fogni, a MotoGP eseményeit a honlapjukon is élőben lehet nézni. IDE vagy a képre kattintva éritek el a felületet, ahol ma például 11:00-tól a Moto3, 12:20-tól a Moto2, 14:00-tól pedig a MotoGP versenyét is megnézhetitek (aki pedig nem akar semmilyen MotoGP-s hírünkről lemaradni, csatlakozzon a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz!):

motogp-stream-spielberg

Egy araszon múlt: 12 centivel maradt le Vettel a Q3-as szerepléstől

A különbségeket a Formula-1-ben nem hosszmértékegységekkel szokás mérni, ám az időmérő után kiszámolták, mennyin múlott a 11. helyen végző Sebastian Vettel továbbjutása a Q3-as fázisba. A tizedikként még bekerülő (végül nyolcadik helyre kvalifikáló) Lando Norris 0,002 másodperccel volt gyorsabb, ami átszámítva 12 centiméter.

Egy másik figyelemreméltó számadat az időmérő edzés kapcsán, hogy a 92. pole-pozícióját megszerző Lewis Hamilton 150. alkalommal indulhat az első rajtsorból. Más a közelébe sem jutott ennek a mérföldkőnek: Michael Schumacher 116-szor, Sebastian Vettel pedig 101-szer rajtolt onnan pályafutása során.

Mercedes-uralom Spanyolhonban: Az időmérő összefoglalója

A pole-pozíciós Lewis Hamilton csapattársának hat századot, a Red Bullnak hét tizedet, a Racing Pointnak már majdnem egy másodpercet adott. A Spanyol Nagydíj időmérőjének 7 perces összefoglalója átkattintás után tekinthető meg.

Le akarta utánozni csapattársát, ripityára törte a pezsgősüveget Vandoorne

A dobogóról leugró, az üveg alját a földhöz csapó pezsgőbontásnak a Formula-1-ben Lando Norris, a Formula-E-ben pedig Antonio Felix da Costa a nagymestere. Az FE utolsó berlini futama a Mercedes kettős győzelmével ért véget, és az elektromos Ezüst Nyilak két pilótája is hasonlóan látványos módját választotta az ünneplésnek a trófeák átvételét követően. Nyck de Vries leugrott a dobogó második fokáról, a földhöz csapta az üveget, annak kupakja pedig ki is durrant, a folyadék magasra lőtt fel, így a holland kedvére spriccelhetett vele. Csapattársa sikerén felbuzdulva a győztes Stoffel Vandoorne is hasonló mozdulatra szánta el magát, neki viszont már csak az üveg nyaka maradt a kezében a földet éréskor, a pezsgő pedig szétterítette a talajt. 

"Szerencsére ez az egyetlen dolog, ami nem jött össze ezen a napon, ugye Stoffel?" - élcelődött versenyzőjével a közösségi médiában a Mercedes FE-csapata.

EfU76RnWkAArfU7

Nincsenek szavak: Elhunyt versenytársukra emlékeztek a Miskolc Ralin

Ahogy arról már beszámoltunk, tragikus baleset miatt leállították a hazai ralibajnokság idei második futamát, a Miskolc Ralit - a Dudás Gergő - Tóth Zsolt páros kicsúszása után a pályára érkező mentők már nem tudták megmenteni a navigátor életét. A szörnyű esemény után a futam véget ért, a résztvevők pedig a verseny központjának számító DVTK stadionnál gyűltek össze egy megemlékezésre:

 

Megszerezte idei első győzelmét Michelisz Norbert

A WTCR szezonkezdetéig szeptember 12-13-ig várni kell, a világkupa magyar címvédője azonban már egy hónappal korábban visszatért a pilótafülkébe. Norbi a Hyundai Motorsport felkérésére a német TCR-sorozatban, a Team Engstler színeiben állt rajthoz vendégversenyzőként a Nürburgringen. A helyszín jól ismert, Michelisz azonban korábban csak a Nordschleifén versenyzett, a rövid vonalvezetésen még sohasem.

Ennek ellenére pénteken megnyerte az időmérő edzést, így szombaton az első rajtkockából indulhatott. A 19 körös verseny során nem vezetett végig, de túlzottan nem kellett aggódnia: Harald Proczyk úgy keveredett elé, hogy kiugrott a rajtnál, amiért jogos áthajtásos büntetést kapott. Az osztrák kiállása után Michelisz biztosan vezetett a leintésig, és végül 1,6 másodperccel nyert Mike Halder előtt.

A magyar pilóta ezzel tovább bővítette különböző TCR-sorozatokban szerzett győzelmei sorát: a WTCR és TCR Germany mellett a TCR International és TCR Benelux szériákból is van elsősége. Vasárnap még egy futam vár rá a Nürburgringen.

Verstappen nem akarja magát Schumacherhez hasonlítani

A 70. Évfordulós Nagydíj győztesének futam során tanúsított érettsége – rádiózása és érzéke az autó finomságaihoz – Michael Schumacherre emlékeztette az egykor Ferrarinál, most Formula-1-nél vezető szerepet betöltő Ross Brawnt. A hollandnak jól esik a dicséret, de nem szeretne következő (vagy legújabb) Schumacher lenni:

„Természetesen nagyon kedves tőle, de nem szeretem senkihez sem hasonlítani magam. Én saját magam vagyok, egy másik versenyző. Persze az attitűdjeink lehetnek hasonlók valakiéhez és néha össze lehet hasonlítani a pilótákat egymással. Én azonban sosem csinálok ilyet, csak én magam akarok lenni” – mondta a CNN-nek Verstappen.

„Eddig egyetlen futam volt, ahol mi rendelkeztünk a leggyorsabb autóval, ezért reálisnak kell maradnunk. Ami engem illet, nem gondolkozom lehetséges bajnokságon pillanatnyilag, helyette minden egyes hétvégén a lehető legjobbat akarom nyújtani” – beszélt ugyanebben az interjúban a Red Bull pilótája arról, silverstone-i győzelmével bejelentkezett-e a világbajnoki küzdelembe.

Áll a Miskolc Rali, mentő a pályán egy súlyos baleset után

Sajnos meg kellett állítani a Miskolc Rali második gyorsasági szakaszát, miután a Dudás Gergő - Tóth Zsolt páros balesetet szenvedett a Skoda Fabia R5-össel. A navigátorhoz mentőt kellett hívni a pályára, majd nem sokkal később megállították a rajtoltatást és etappá nyilvánították a szakaszt - információnk szerint sajnos súlyos balesetről van szó, reméljük a lehető legjobb híreket.

dud

Hülkenberg gyorsan visszatért a nyaraláshoz

A két silverstone-i futam után ismét "szabadságra" ment Nico Hülkenberg - ezt el is nevezte Hülkenbreaknek és posztolt róla két fotót:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Back to #hulkenbreak

Nico Hülkenberg (@hulkhulkenberg) által megosztott bejegyzés,

Schumachertől Sennán át Bottasig - egy barcelonai kör 1991-ből 2020-ba

Érdekes montázst tett közzé az F1 Racing - egy videó, melyben egy barcelonai kört raktak össze 1991-től 2020-ig.

Michelisz megmutatta új bukósisakját

Felfedte idei sisakfestését a WTCR címvédője, Michelisz Norbert, aki Facebookon osztott meg egy fotót az aranyszínű alkotásról. Bár az F1-hez képest a túraautósok bukósisakját sokkal kevesebbszer látjuk a közvetítések során, Norbi tavalyi teljesítményéből kiindulva a bokszutcában is gyakran képernyőkre kerül majd az új szerzemény.

 asdgfhjhgfdfghjkljhgfdsfghjklékjhgfdsadfghjklékjhgfdsa

Délelőtt tíztől késő estig folyamatosan motorsport szombaton - F1, MotoGP, WEC, Indy500

"Teltház" van szombaton, már ami a motosport-programokat illeti - sok sportág sok eseményét nézhetjük, ezek jó részét ráadásul tv-ben!

 

09:55 - 10:40 MotoGP, 3. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)
10:25 Formula-3, 1. futam (tv: M4 Sport, élő)
10:45 - 11:05 DTM, 1. időmérő 
12:00 - 13:00 Formula-1, 3. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)
13:30 - 14:00 MotoGP, 4. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)
13:30 - 19:30 WEC, Spái 6 órás verseny (tv: Eurosport 1, 13:30-14:00 és 17:30-tól élő)
13:30 DTM, 1. futam 
14:10 - 14:50 MotoGP, Időmérő (tv: Aréna4, élő)
14:30 - 15:30 Indy 500, 4. edzés 
15:00 - 16:00 Formula-1, Időmérő (tv: M4 Sport, élő)
16:45 Formula-2, 1. futam(tv: M4 Sport, 20:30, felv.)
17:00 - 23:00 Indy 500, Időmérő, 1. nap (tv: Aréna4, 21:00-tól élő)

7

fotó: dppi