DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 5. vasárnap

Szakadó eső miatt félbeszakították az F3-as főfutamot Silverstone-ban

Nagyjából a versenytáv kétharmadánál piros zászlóval félbe kellett szakítani az egyre hevesebbé váló esőzés miatt a Formula-3-asok silverstone-i főversenyét. Már eleve vizes aszfalton startolt el a vasárnapi futam, de így is csak a mezőny egy része szavazott esőgumikra, néhányan a slicken maradtak – többek között a bajnokságban élen álló Rafael Camara, valamint két üldözője, Tim Tramnitz és Nicola Tsolov is. Hamar kiderült azonban, hogy az esőgumi a jó választás, a slickesek rettenetesen hátraestek a mezőnyben, a vezetést pedig már az 1-es kanyarban Mari Boya ragadta magához. Az eső intenzívebbé válásával és a végül újraindítást nem hozó megszakítással a Campos pilótája be is húzta a győzelmet Theophile Nael és Noel Leon előtt.

f3-brit-eso

A bajnokság éllovasai egyaránt pont nélkül maradtak, így az összetett pontversenyt csak a pénteki időmérő és a szombati sprintfutam eredménye befolyásolta a brit hétvégén. A pole-ért Tsolov kapott két egységet, a sprinten viszont csak Camara végzett pontszerző, egész pontosan a nyolcadik helyen, így a brazil Ferrari-junior 27 ponttal vezet Tramnitz és 29-cel Tsolov előtt. A szombati viadalt egyébként a thai és szintén camposos Tasanapol Inthraphuvasak nyerte Martinius Stenshorne és Boya előtt.

A szombati sprintfutam végeredménye:

1. T.Inthraphuvasak Campos Racing  
2. M.K.Stenshorne Hitech TGR 1.748
3. Mari Boya Campos Racing 6.466
4. L.Van Hoepen ART Grand Prix 8.856
5. Ugo Ugochukwu Prema Racing 9.365
6. Christian Ho DAMS Lucas Oil 11.291
7. Noel León Prema Racing 12.083
8. Rafael Câmara Trident 12.757
9. Charlie Wurz Trident 15.354
10. Roman Bilinski Rodin Motorsport 16.767
11. Tim Tramnitz MP Motorsport 17.369
12. A.Giusti MP Motorsport 19.012
13. Noah Strømsted Trident 20.458
14. Brad Benavides AIX Racing 21.090
15. Santiago Ramos Van Amersfoort Racing 21.449
16. James Wharton ART Grand Prix 22.072
17. Ivan Domingues Van Amersfoort Racing 22.443
18. Tuukka Taponen ART Grand Prix 22.785
19. Théophile Naël Van Amersfoort Racing 23.108
20. B.del Pino MP Motorsport 26.438
21. Louis Sharp Rodin Motorsport 28.237
22. Callum Voisin Rodin Motorsport 29.486
23. Nicola Lacorte DAMS Lucas Oil 30.069
24. Gerrard Xie Hitech TGR 30.735
25. Matías Zagazeta DAMS Lucas Oil 31.715
26. James Hedley AIX Racing 32.180
27. Nikita Johnson Hitech TGR 32.703
28. N.Marinangeli AIX Racing 35.137
29. Nikola Tsolov Campos Racing 37.697
  Brando Badoer Prema Racing Kiesett

A vasárnapi főfutam végeredménye:

f3-fofutam-brit

Újra feltűnik a Playboy-embléma a DTM-ben

Egy – sőt kettő – nagy visszatérés van készülőben a Német Túraautó Bajnokságban: a sorozat egykori pilótája, Hubert Haupt a szezon negyedik hétvégéjén, a Nürburgringen újra vezetni fog, 30 évvel bemutatkozása és 20 évvel utolsó szereplése után. Az 52 éves német 1991-ben és 1992-ben, majd 2001-ben versenyzett a szériában. Szereplése történelmi lesz, hiszen egyedüliként mondhatja majd el magáról, hogy a DTM mindhárom érájában versenyzett.

Haupt saját csapata színeiben áll rajthoz a Nürburgringen: a két Mercedest felkészítő Haupt Racing Team (HRT) a GT-versenyzés világából csatlakozott a DTM-hez, ahol rögtön az élmezőnybe érkezett, a formáció a monzai szezonnyitón Vincent Abril és Maximilian Götz révén egy pole-pozíciót és két dobogós helyet szerzett.

Itt jön képbe a másik nagy visszatérés: a harmadik, #6-os rajtszámú Mercedes, amelyet a csapatfőnök-versenyző vezet majd, a Playboy fekete-fehér színeit fogja viselni. A férfimagazin a 2010-es évek közepén több szezonon át szerepelt a sorozatban, az Audi egyik gyári autóját támogatta.

Alonso: egy pilóta sem dönthet a csapattársáról

Továbbra is téma az, hogy vajon ki lesz Lewis Hamilton csapattársa jövőre, a pletykák arról szólnak, hogy George Russell érkezik, ehhez pedig szokás hozzátenni, hogy azt Hamilton biztosan nem szeretné és esetleg megvétózhatja a Mercedes döntését. Ezt a labdát Fernando Alonsónak is feldobta a spanyol AS, aki szerint ez nem így működik:

"Szerintem egy pilótának sosincs lehetősége arra, hogy megválaszthassa a saját csapattársát. Ezt el kell fogadni és ez nem is szokott soha problémát okozni ebben a formában. Mondjuk nem tudom, hogy mi a helyzet a Mercedesnél és igazából nem is érdekel" - mondta erre Alonso.

00121017_016

fotó: dppi

Így javultak fel az F1-es játékok 1979 óta a mai napig - videó

A kezdetleges grafika óta elég nagy lépéseket sikerült megtenni...

Csütörtökön érkeznek a 2022-es látványtervek

A koronavírus 2020-ban a Formula-1 terveit is átírta, és az idénre tervezett, átfogó szabályváltoztatási csomag egy évvel később debütál majd. Illusztrációk már korábban, még a halasztás előtt készültek arról, hogyan festenek majd az új autók, most azonban az F1 újabb, hivatalos leleplezést tervez. Csütörtökön, magyar idő szerint 15:30-kor mutatják be a világnak a Formula-1-es versenygépek új generációját. Az eseményt az F1 hivatalos Facebook és YouTube-csatornáin lehet élőben követni. Emlékeztetőket beállítani!

 

Alonso nagy silverstone-i harca: A 2012-es párbaj Webberrel

Titáni harcot vívott Fernando Alonso a Ferrariban és Mark Webber a Red Bullban a 2012-es Brit Nagydíjon. Bár a spanyol indult a pole-pozícióból – ritka esemény, csupán négyszer volt rajtelső a ferraris évek alatt –, végül ausztrál riválisa győzött a futamon. Az F1 közösségi csatornája ezt az eseményt elevenítette fel. (A videó a képre kattintva érhető el.)

Az Alfa Romeo csapatfőnöke és a Williams műszaki igazgatója együtt jártak iskolába

A furcsa nevű FX március óta a Williams technikai igazgatója – a rövidítés Francois-Xavier Demaisont takarja, aki tíz évet töltött a Volkswagennél, ebből a második ötöt műszaki főnökként minden sporttevékenységet felügyelve. Első F1-es megbízásához is a VW-kapocs folytán került: Jost Capito, a Williams vezérigazgatója a német márkánál ugyancsak főnöke volt.

A RaceFans.net interjújából kiderül, hogy nem először dolgozik a Williamsnek: a 90-es években a csapat Renault Lagunákat versenyeztetett a Brit Túraautó-bajnokságban, FX ebben a projektben vett részt. Talán még ennél is érdekesebb honfitársához, Fred Vasseur-höz kapcsolódó ismeretsége, aki azt az Alfa Romeót vezeti, amely a csapat fő ellenfele a konstruktőri nyolcadik helyért zajló harcban.

„Le akarom győzni a kollégát!” – mondta az interjúban a Vasseur-nél egy évvel fiatalabb mérnök. „Együtt jártunk iskolába, szóval muszáj legyőznöm őt. A következő évben előtte akarok végezni!” – fogadkozott FX.

Merre tovább, autósport? Goodwoodban megmutatták a jövő versenyautóit

Elektromos "Batmobile" és Ford Mustang, hibrid túra- és raliautó, bónusz F1-es járgány – jövőbe mutató konstrukciók is megmutatták magukat az idei Goodwoodi Sebességfesztiválon, ezekből készült az alábbi összeállítás.

Videó: Ezek voltak a WTCR legjobb aragóni pillanatai

Múlt hétvégén a Motorland Aragón versenypályán lezajlott a túraautósok idei harmadik versenyhétvégéje. Aki lemaradt a futamokról, az most két rövid összefoglalóval bepótolhatja az eseményeket. Az első futamról készült szöveges beszámolónkat ezen a linken, a másodikról pedig ezen a linken olvashatjátok el.

A korával viccelődött Jackie Stewart

Köztudott, hogy a Goodwoodi Sebességfesztivál látogatói lépten nyomon az autó- és motorsport ikonikus alakjaival futhat össze. Az alábbi fotó is jól példázza ezt, amelyen a Red Bull F1-es tervezője, Adrian Newey és az F1 háromszoros világbajnoka, Jackie Stewart kézfogás közben látható. A fényképet maga a skót legenda posztolta Instagramra azzal a megjegyzéssel, hogy a Red Bull tehetséggondozójának tagjai évről évre egyre öregebbek. Humoránál volt, de érthető is, hiszen a jó hangulat egy ilyen eseményen garantált.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Sir Jackie Stewart OBE (@sirjackiestewart) által megosztott bejegyzés

Újságíróként a Magyar Nagydíjon – miben más, mint bármi más?

A jelenlegi versenynaptár szinte összes versenyhelyszínét megjáró kollégánk, Mészáros Sándor a Formula Podcast legutóbbi adásában elmesélte, miben más a Hungaroringen dolgozni egy F1-es versenyhétvégén, mint a világ bármely más pontján? A Formula Podcast Magyar Nagydíjat beharangozó adásának e szakaszát 04:40-től hallgathatod meg!

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Az Aprilia vezérmotorosa nem hiszi, hogy Dovizioso lesz a csapattársa

Miután tavaly év közben szakított a Ducatival és nem talált magának megfelelő ülést, a 2021-es MotoGP-idény kihagyása mellett döntött Andrea Dovizioso. Így sem unatkozik azonban a motokrosszba belekóstoló olasz, hiszen több tesztet is teljesített már az Apriliával, és sokan már azt rebesgették, hogy a noalei gyártóval térhet vissza a mezőnybe – egészen addig, amíg a Holland TT-n Maverick Vinales fel nem bontotta a szerződését a Yamahával, s a hírek szerint ugyancsak az olasz márkához tart.

Dovizioso és Vinales lehet a két esélyese tehát a jelenleg Lorenzo Savadori által birtokolt ülésnek, az Aprilia szekerét évek óta toló Aleix Espargaro viszont nem tudja elképzelni, hogy az olasz legyen a kollégája 2022-ben: „Hasznos lenne, ha erősebb csapattársam vagy egy szatellit alakulatunk lenne” – nyilatkozta a spanyol a Marca hasábjain (a szatellit istállót a Gresini és a VR46 ducatis bejelentései után kizárhatjuk). „Dovizioso teljesített velünk néhány tesztet, de eddig nem volt túl versenyképes, és nem úgy tűnik, mintha versenyezni akarna. Nagy rajongója vagyok, de nehéz azt látni, hogy ő legyen a csapattársam” – fogalmazott Espargaro.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

dovizioso-aprilia-motogp-1

Ismét zengős királya lett az elektromos túraautósok hétvégéjének

A WTCR mellett a Pure ETCR mezőnye is a Motorland Aragon versenypályán vendégeskedett a hétvégén, s akárcsak a vallelungai nyitányon, ismét a Zengő Motorsport Cupráját vezető pilóta gyűjtötte a legtöbb pontot. Ezúttal azonban nem Mikel Azcona volt a nyerőember, hanem Matthias Ekström, aki közel tökéletes hétvégét produkált – csak az időfutam során nem zsebelte be a maximális pontot –, s a B csoport nagydöntőjében kényelmes győzelmet aratott a hyundaios Jean-Karl Vernay előtt. Ekström ezzel egyébként az összetett tabellában is az élre állt.

Azcona amúgy az A jelű nagydöntőben járt pórul: Augusto Farfusszal csatázott nagyot, ám a két autó összeért, s a spanyol a sóderágyban kötött ki. Az incidenst vizsgálták a felügyelők is, ám a két versenyző nyilatkozatai ellenére sem érkezett büntetés. A szintén a Zengő színeit erősítő Nagy Dániel is javult Olaszországhoz képest: a mezőny egyetlen magyarja a B jelű döntőben kis híján dobogóra tudott állni. A csapat negyedik pilótája, Jordi Gené az összetett pontverseny harmadik helyén áll két hétvége után. A Romeo Ferraris–M1RA legjobbja az első két forduló után Rodrigo Baptista, aki Aragóniában Ekström és Farfus mögött a harmadik lett összesítésben az Alfa Romeo Giulia volánjánál, míg a tabellán a negyedik pozíciót foglalja el (Ekström, Vernay és Gené mögött).

ekstrom-cupra-zengo-etcr

Káoszba és nevetésbe fulladt az Alfa Romeo focis kihívása

A labdarúgó-Eb ihlette az Alfa Romeo legújabb F1-es videóját, amelyben Kimi Raikkönennek és Antonio Giovinazzinak különböző focis kihívásokat kellett teljesíteniük: szerepelt a „menüben” dekázás és góllövés is – maradjunk annyiban, hogy mérsékelt sikerrel vették az akadályokat, cserébe viszont egy-két tárgy összetörhetett a csapat motorhome-jában…

Folyamatosan fejlődik a Hungaroring!

Kifaggattuk Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgatót arról, hogyan készül a Hungaroring az idei Magyar Nagydíjra, és mi várható az elkövetkező években. A Formula Podcast Magyar Nagydíjat beharangozó adásának e szakaszát 51:10-től hallgathatod meg:

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Focilázban égnek az angolok

Július 11-én este tartják a 2020-ról egy évvel elhalasztott labdarúgó Európa-bajnokság fináléját, melyet Anglia és Olaszország válogatottjai játszanak egymással. Az angolok már nagyon készülnek az eseményre és nincs ezzel másképp a Williams istállója sem. A csapat Twitter oldalán egy nagyon beszédes kép jelent meg ma délután, melyen a táblák két irányba mutatnak, természetesen a döntős országok felé, valamint az angol és az olasz F1-es csapatokat sorolják fel.

Valószínűleg a csapat brit pilótája, George Russell is nagyon várja az estét, aki az elődöntő alatt is rettentően izgult a hazájáért.

Van olyan, amihez nem kellenek szavak

A Goodwood Festival of Speed egy fantasztikus esemény, melyen minden alkalommal feltűnnek olyan legendás versenygépek, melyektől az ember egyszerűen nem jut szóhoz. A McLaren Twitter oldalára feltöltött videóhoz nem is nagyon kell külön kommentár, az MP4/5B modellt ezúttal Lando Norris járatta meg a közönség előtt, a hanghatás pedig továbbra is elképesztő.

Goodwood idén rengeteg különlegességgel kápráztatja el a rajongókat, fantasztikus sportautók debütáltak a rendezvényen, de itt mutatták be a Ford legújabb szörnyetegét, a Puma Rally1 autót, mellyel a WRC új korszakában fognak versenyezni.

 

Nagypapája 95. születésnapját ünnepelte Carlos Sainz

Az F1-től mentes hétvégén egy születésnapi parti volt a program Carlos Sainz számára: a Ferrari-pilóta nagyapja 95 éves lett, ő pedig nem hagyta ki a nagy eseményt. Az ünnepi fotón a nagymama is ott volt: a nagyszülők 68 éve házasok, a családban pedig példaként tekintenek rájuk, emelte ki posztjában Sainz.

Rajongók tervezték a Mahindra versenyruházatát

Különleges öltözékben állhatnak majd rajthoz a Formula-E londoni futamain a Mahindra pilótái. Az indiai csapat Driver by Design alkotói versenyének keretein belül a szurkolók feladata volt, hogy megtervezzék azt a két versenyzői overállt, melyet Alex Lynn és Alexander Sims magára ölt majd. Sims a brit és az indiai zászló színeit, míg csapattársa egy oroszlánt visel majd a ruházatán.

Az elektromos sorozat mezőnye jelenleg New York Cityben tartózkodik, Július 24-e és 25-e között pedig Londonban folytatódik az idei szezon.

 

Így mutat Alain Prost karrierje futamról futamra

Közel másfél évtizednyi aktív versenyzés a királykategóriában, tele sikerrel és drámával, hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel. Az F1 Statistics Youtube-csatorna látványos módon, futamról futamra ábrázolta a négyszeres világbajnok Alain Prost F1-es pályafutását. Ha tetszett a videó, akkor talán az alkotó korábbi összeállítása is érdekelhet Aytron Sennáról.

Rossi biztosan nem lesz Ferrari-pilóta a visszavonulása után

Egyelőre még rengeteg a kérdőjel a MotoGP jövő évi mezőnyét illetően, melyben Valentino Rossi az egyik legfontosabb pont. A kilencszeres világbajnok a nyári szünet alatt tervezi eldönteni, hogy folytatja-e pályafutását 2022-ben is, esetleg bejelenti a visszavonulását. A hírek szerint arra is van lehetőség, hogy saját csapatában versenyezzen, ám azt már korábban megemlítette, hogy az autóversenyek felé venné az irányt, ha az idény végén távozna a királykategóriából.

Az olasz versenyző a Ferrarival híresen jó kapcsolatot ápol, a márka pedig februárban jelentette be, hogy 2023-ban gyári kapacitásban indul WEC Hypercar kategóriájában, így a pletykák szerint Rossi akár ott is kiköthetne a jövőben. Antonello Coletta, a Ferrari GT részlegének vezetője cáfolta ezt, viszont nem zárta ki, hogy Rossit még láthatjuk más kategóriában esetleg. 

„Minden tiszteletem ellenére úgy gondolom, hogy idősebb, mint a jelenlegi endurance-pilóták, mi pedig kemény ellenfelekkel nézünk majd szembe. Ez olyan, mintha valamelyik pilótánk úgy döntene, hogy motorral fog versenyezni. Valentino jól szórakozik a GT-autókkal és talán kipróbálhatná magát ebben a géposztályban, mi viszont a feltörekvő fiatal tehetségek közül fogunk választani a Hypercar kategóriában” – idézte Coletta szavait a Crash.net.