Hihetetlen: Ecclestone először adott át díjat F1-es dobogón
https://formula.hu/parc-ferme/39520
Bernie Ecclestone adta át a győztesnek járó érmet Lando Norrisnak a vasárnapi Formula-1-es Osztrák Nagydíjon, ez pedig bizonyos értelemben történelmi pillanat volt, ugyanis mint a 94 éves üzletember elárulta: először vett részt pódiumceremónián. Mindez természetesen annak fényében döbbenetes, hogy évtizedekig Ecclestone irányította az F1-et, mielőtt a Liberty Media átvette a kereskedelmi jogokat. Persze az is igaz, hogy közismert volt, hogy az F1 egykori ura rendszerint már a futam közben el szokta hagyni a pályát, hiszen a tárgyalásokra általában a verseny előtt került sor. Ecclestone most Mohammed ben Sulayem FIA-elnököt helyettesítette a díjátadásnál:
„Úgy gondolom, nagyon jó, hogy az elnök személyesen gratulál a győztesnek” – fogalmazott Ecclestone, akit az F1i.com idéz. „Mivel nem tudott jelen lenni a futamot itt Ausztriában, megkért engem, hogy adjam át a nevében az érmet, amit örömmel és megtiszteltetve tettem meg. Emellett nagyszerű volt ott lenni, mert bár furcsának tűnhet, de ez volt az első alkalom a majdnem 70 évem alatt ebben a sportban, hogy ott voltam a dobogón.”

fotó: DPPI
Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|