IndyCar: Kirkwood nyert, Palout falba rakták a balesetekkel tűzdelt detroiti futamon (videó!)
https://formula.hu/parc-ferme/39412
Kyle Kirkwood ismét bebizonyította, hogy ő az utcák királya az IndyCarban: Long Beach után idei második győzelmét aratta az Indy 500-at követő első versenyen Detroitban. Ezzel továbbra is az Andretti pilótája az egyetlen, aki futamot tudott nyerni 2025-ben Alex Palou mellett. Kirkwood mellé Santino Ferrucci és Colton Herta állhatott még fel a dobogóra, miután egy kései piros zászlós megszakítást követően mindketten megelőzték Will Powert.
A piros zászlók akkor kerültek elő, amikor Louis Foster felfüggesztése eltört és emiatt beleszáguldott hátulról Felix Rosenqvistbe, így mindketten nagy tempóval a falba csapódtak. Balesetekből ezen kívül sem volt hiány Detroit utcáin, ütközött például Scott McLaughlin és Callum Ilott is, de a legfontosabb kétségkívül az volt, amikor Palounak ment neki hátulról David Malukas, így megszakadt a Ganassi spanyoljának szinte hibátlan idei sorozata és kiesett. Persze a bajnoki tabellán így is tetemes maradt a fórja: 90 ponttal vezet a vasárnap hetedik Pato O’Ward előtt, aki csak 12 és 16 ponttal előzi Kirkwoodot és Christian Lundgaard-t.
A verseny videós összefoglalója:
A futam végeredménye:
| 1. | Kyle Kirkwood | Andretti | |
| 2. | Santino Ferrucci | A. J. Foyt Enterprises | 3.5931 |
| 3. | Colton Herta | Andretti | 4.9427 |
| 4. | Will Power | Team Penske | 5.4488 |
| 5. | Kyffin Simpson | Chip Ganassi Racing | 6.2189 |
| 6. | Marcus Armstrong | Meyer Shank Racing | 8.5237 |
| 7. | Patricio O'Ward | Arrow McLaren | 9.1683 |
| 8. | Christian Lundgaard | Arrow McLaren | 9.7823 |
| 9. | Josef Newgarden | Team Penske | 18.7691 |
| 10. | Alexander Rossi | Ed Carpenter Racing | 19.4492 |
| 11. | Scott Dixon | Chip Ganassi Racing | 19.9431 |
| 12. | Scott McLaughlin | Team Penske | 20.4172 |
| 13. | Marcus Ericsson | Andretti | 20.7988 |
| 14. | David Malukas | A. J. Foyt Enterprises | 21.5169 |
| 15. | Sting Ray Robb | Juncos Hollinger Racing | 22.1711 |
| 16. | Robert Shwartzman | Prema | 29.0575 |
| 17. | Conor Daly | Juncos Hollinger Racing | 33.6641 |
| 18. | Jacob Abel | Dale Coyne Racing | 48.9180 |
| 19. | Nolan Siegel | Arrow McLaren | 2 kör /43.4463 |
| 20. | Graham Rahal | Rahal Letterman Lanigan Racing | 3 kör /39.3127 |
| 21. | Felix Rosenqvist | Meyer Shank Racing | Kiesett |
| 22. | Louis Foster | Rahal Letterman Lanigan Racing | Kiesett |
| 23. | Devlin Defrancesco | Rahal Letterman Lanigan Racing | Kiesett |
| 24. | Christian Rasmussen | Ed Carpenter Racing | Kiesett |
| 25. | Alex Palou | Chip Ganassi Racing | Kiesett |
| 26. | Callum Ilott | Prema | Kiesett |
| 27. | Rinus VeeKay | Dale Coyne Racing | Kiesett |
Gigászi csata zajlott a győztes Michelisz mögött
https://formula.hu/parc-ferme/22381
A Nürburgring-Nordschleifén harmadik helyért vívott harcban előbb Frederic Vervisch és Nestor Girolami ért össze többször a Döttinger Höhében, végsebességhez közeli tempónál. A páros csatáját és a kettős szélárnyékot kihasználva a lesipuskás Rob Huff átvette a pozíciót: a következő körben ő csörtézett az argentinnal.
A stewardoktól mind a három érintett megrovást kapott a kontaktokért.
A jövő versenyautója két hét alatt 10 másodpercet gyorsult
https://formula.hu/parc-ferme/22380
Két héttel ezelőtt a Roborace önvezető versenyautója már nekiveselkedett a híres brit hegyimenetnek, most pedig visszatértek, hogy megjavítsák korábbi eredményüket a Shelsley Walshon. Rögtön 10,83 másodpercet sikerült gyorsulniuk a 914 méteres szakaszon, amely különbség az alábbi összehasonlító-videóban szemlélhető meg. Most 40 másodpeces időnél tartanak, de tegyük hozzá, hogy az ember által vezetett versenyautóval elért rekord 22,58 másodperc.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Vettel visszavonulással „fenyeget” az ítélet után
https://formula.hu/parc-ferme/22379
Miután az FIA elutasította a Ferrari felülvizsgálati kérelmét a montreali büntetéssel kapcsolatban, a Paul Ricard-i paddockban megkapta a kérdést, hogy tud-e még valamit tenni igazának érvényre juttatása érdekében.
"Visszavonulok. Akkor legalább többé már nem fogok bajba kerülni" - mondta, majd gyorsan hozzátette: "Ez egy vicc volt."

Az F1 mellett jön a Formula-E napja, lesznek WTCR-futamok, Superbike, IndyCar - mutatjuk a szombati programot
https://formula.hu/parc-ferme/22373
Reggeltől estig tele leszünk autósporttal szombaton, mutatjuk, hogy mikor mire kell figyelni:
8:55-9:40 Formula-E, első szabadedzés
9:00-9:20 Superbike, harmadik szabadedzés
10:30-11:15 Formula-3, első futam (01:20-tól M4 Sport)
11:00-11:25 Superbike, Super Pole (Eurosport 2)
11:00-11:35 WTCR, második futam (M4 Sport és Eurosport 1)
11:20-11:50 Formula-E, második szabadedzés
12:00-13:00 Formula-1, harmadik szabadedzés (M4 Sport)
12:20-12:55 WTCR, harmadik futam (Eurosport 1 élőben, M4 Sport 13:15-től)
13:30-14:35 Formula-E, időmérő és Super Pole (Eurosport 2)
14:00-14:40 Superbike, első futam (14:45-től Eurosport 2)
15:00-16:00 Formula-1, időmérő (M4 Sport)
16:45-17:50 Formula-2, első futam (00:15-től M4 Sport)
18:00-19:00 Formula-E, futam (Eurosport 1)
22:00-23:10 IndyCar, időmérő

fotó: dppi
Chandhok benyújtaná a számlát a Ferrarinak, amiért őt is bizonyítékként használták
https://formula.hu/parc-ferme/22378
Ő maga sem tudott róla, de Karun Chandhok most jót élcelődik azon, hogy a Ferrari az ő tévés elemzését is bizonyítékként mutatta be a versenybírók felé, Sebastian Vettel montreali 5 másodperces büntetésének felülvizsgálatát kérve. A 2010-ben és 2011-ben a HRT-nél és a Lotusnál összesen 11 F1-es nagydíjon rajthoz álló indiai pár éve már felhagyott a versenyzéssel és szakértőnek állt, idén a Sky Sports Formula-1-es közvetítéseiben tűnik fel elemzőként. A Kanadai Nagydíjat követően is a közvetítésben, videón analizálta Sebastian Vettel és Lewis Hamilton incidensét, és a többséghez hasonlóan ő is arra az álláspontra jutott, hogy a német nem érdemelt volna büntetést. Végül az indiai tudta nélkül a Ferrari ezt a videós elemzést is mellékelte az FIA-nak átnyújtott hét, általuk új bizonyítéknak gondolt elem egyikeként - noha a versenybírók megállapították, hogy ebből öt nem is új, a másik kettő pedig nem releváns.
Chandhok az alábbi Twitter-üzenettel szúrt oda egy kicsit a célját el nem érő csapatnak:
"Szóval Ferrari, küldhetem nektek a számlát? Az ügyvédek is mindig számláznak, függetlenül attól, hogy nyert vagy vesztett-e az ügy....!"
Err.... So, can I send you an invoice Ferrari? I mean, lawyers send bills whether you win or lose a case so....!!
— Karun Chandhok (@karunchandhok) June 21, 2019
Előbb egy traktor, aztán Ogier vitte Gaslyt a Paul Ricardra
https://formula.hu/parc-ferme/22377
A Red Bull Francia Nagydíj előtti kisfilmjében Pierre Gasly játssza a főszerepet: a szolgálati Aston Martint feltartotta egy kecskenyáj, ezért traktorra pattant, hogy eljusson a hazai versenyre. A jármű azonban finoman szólva nem volt elég gyors: szerencsére épp a közelben volt a hatszoros ralivilágbajnok Sebastien Ogier.
Egy fogadást, vagy a telefonját vesztette el Carlos Sainz?
https://formula.hu/parc-ferme/22372
"Csak szeretném tudatni veletek, hogy Lando a Főnök a FIFÁ-ban és mióta ismerem őt, bálványozom. És szeretem az FC Barcelonát" - írta közösségi oldalán Carlos Sainz Jr. A spanyol (az édesapjához hasonlóan) óriási Real Madrid-szurkoló és egyébként is furcsának tartanánk egy ilyen üzenetet "csak úgy" - főleg, hogy Lando Norris nem sokkal később meg is osztotta ezt a posztot a saját közösségi oldalán. Vajon fogadást vesztett Sainz, vagy Norris kezébe került a telefonja?
— Lando Norris (@LandoNorris) 2019. június 20.
Valószínűleg ő itt Lando Norris legfanatikusabb drukkere
https://formula.hu/parc-ferme/22374
Legalábbis a LANDO és NORRIS felirattal ellátott, rajzolt kormányt is "tartalmazó" dobozban F1-es játszó fiatalúrról ez jut eszünkbe. Norris pedig megosztotta a videót azzal, hogy "nekem is kell egy!"...
Damn! I want one https://t.co/eObBNYNKmn
— Lando Norris (@LandoNorris) 2019. június 20.
Jót derült a sajtószoba Nico Hülkenberg poénján
https://formula.hu/parc-ferme/22371
Mivel még mindig mindenki a Vettel-Hamilton afférral és a német büntetésével van elfoglalva, a Renault versenyzője, Nico Hülkenberg úgy gondolta, kicsit oldja az amúgy kifejezetten kényes témával kapcsolatban a hangulatot. Amikor arról kérdezték, mit gondol honfitársa büntetéséről, Hülkenberg a legártatlanabb arckifejezéssel tudta megkérdezni: volt valamilyen büntetés? Neki fel sem tűnt...
Are you sure, @HulkHulkenberg? #FrenchGP #F1 pic.twitter.com/2sw8Jt7jHo
— Formula 1 (@F1) 2019. június 20.
A McLaren rendelkezésére bocsátotta tartalékpilótáját a Renault
https://formula.hu/parc-ferme/22376
Ilyen hírt sem sűrűn hallunk a Formula-1 háza tájáról: Szergej Szirotkin, a Renault tartalékpilótája mostantól a motorpartner McLaren számára is elérhető lesz tartalékosként arra az esetre, ha Carlos Sainz vagy Lando Norris valamilyen okból kifolyólag nem lenne képes versenyezni. Szirotkin minden nagydíjon jelen lesz, beugrásra készen a két csapat valamelyikénél.
„Ez egy célszerű megoldás a McLaren számára 2019-ben” – kommentálta a hírt Andreas Seidl csapatfőnök, dicsérve a Formula-1-ben 2018-ban, Williams színeiben versenyző oroszt. „Szergej kvalitásai ismertek, rendelkezik a szükséges szuperlicenszpontokkal, és hivatalosan is motorszállítónk, a Renault kötelékébe tartozik, így ő a nyilvánvaló jelölt a posztra.”
A McLaren oldalán megjelent hír nem tér ki a csapat eddigi tartalékpilótája, Sergio Sette Camara sorsára, de Seidl megszólalásából a „rendelkezik a szükséges szuperlicenszpontokkal” rész beszédes: az elmúlt három évben elért eredményei alapján a brazilnak nincs meg a szükséges 40 pontja, így hiába a hivatalos tartalékos státusz, nem versenyezhetne szükség esetén. Éppen ezért korábban még az is felmerült pletykaszinten, hogy ha beugróra lenne igény, Fernando Alonsót hívhatná a csapat.

Mégsem adja az M4 a második F1-es szabadedzést
https://formula.hu/parc-ferme/22375
"A Belgrádban zajló vízilabda világliga nyolcas döntőjében a magyar válogatott ma legyőzte Japánt, így holnap délután háromkor Ausztráliával játszik. Az a döntés született, hogy az M4 Sport ezt a mérkőzést közvetíti élőben, így a második szabadedzés nem kerül képernyőre. A változásért elnézést kérünk, és így majd az első szabadedzés alatt várjuk kérdéseiteket!" - posztolta csütörtök este a Boxutca Facebook-oldala.
Érdemes követni a Formula.hu élő szöveges tudósítását az edzésről!

fotó: dppi
Jókorát csattant Michelisz versenytársa a Nordschleifén
https://formula.hu/parc-ferme/22369
A Zöld Pokol még szárazon sem egy leányálom, hát még csuromvizesen... Ezt a WTCR német hétvégéjén Fred Vervisch is megtapasztalta az első időmérőn, akinek az autója egyszer csak lecsúszott az ideális ívről, majd menthetetlenül megindult a szalagkorlát felé, és óriási erővel bele is vágódott.
Green Hell almost claims another victim. Frédéric Vervisch can thank his guardian angel for that one... pic.twitter.com/NVk0Hn4qZ0
— FIA WTCR / Oscaro (@FIA_WTCR) 2019. június 20.
Valami egészen újszerű Romain Grosjean sisakdizájnja
https://formula.hu/parc-ferme/22368
Grosjean számára közeledik a hazai verseny, így a Haas versenyzője beújított egy új sisakfestéssel. Ahogy a francia a csütörtöki sajtótájékoztatóján fogalmazott, csak annyit kért barátjától, Richard Orlinskitől, hogy tervezzen neki valami igazán egyedit, ez pedig annyira jól sikerült, hogy ő azonnal beleszeretett.
Very happy to present my special helmet for the #frenchgp designed by my friend @RichardOrlinski
— Romain Grosjean (@RGrosjean) 2019. június 20.
#r8g #helmet #socool pic.twitter.com/r2D5T5jKn8
Uralta Michelisz a Nordschleife változó körülményeit az időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/22370
Hozta a formáját az Eiffel-hegység, és igencsak szórakozott a WTCR Nordschleiféra látogató mezőnyével a csütörtöki időmérőn, ahol kétszer negyven perc döntött az első és a harmadik futam rajtsorrendjéről. Az elsőn eleinte méretes zivatar zúdult a pályára, majd miután a mezőny azt hitte, hogy felszárította már a pályát, még egyszer elázott a komplett aszfaltcsík - ezek között a változó (és a pálya tulajdonságait tekintve még a szokásosnál is veszélyesebb) körülmények között a mezőny magyar élmenője, Michelisz a kiváló második rajthelyet szerezte meg az első futamra az összetettben vezető Esteban Guerrieri mögött, viszont összes többi bajnoki riválisa előtt.
Az első időmérő végeredménye:

Az időmérő második szakaszára, amely a harmadik futam rajtrácsát volt hivatott eldönteni (a másodikon fordított rajtrács szerint indul majd a mezőny), már valamivel barátságosabbá váltak a körülmények, ennek megfelelően javultak is jócskán a köridők. Itt a messze legjobb helyismerettel rendelkező hazai versenyző, Benjamin Leuchter szerezte meg az első helyet és így a pole-t, és bár a különbségek jóval kisebbé váltak, még így is másfél másodpercet adott a másodikként záró Rob Huffnak. A további sorrend az élmezőnyben: Esteban Guerrieri, Michelisz Norbert, Gabriele Tarquini. A mezőny másik magyarja, Tassi Attila egy 21. és egy kiváló 8. helyet szerzett a két időmérőn. A második időmérő végeredménye:

Szó szerint hamvaiból éledt újjá a MotoE, lezajlott a próbaverseny, jöhet a debütálás!
https://formula.hu/parc-ferme/22364
Már az idei év tavaszán nagy erőkkel a kezdésre készült a MotoGP legújabb betéteseménye, az elektromos járműveket felvonultató MotoE, ám rémálomszerű katasztrófába torkollott a márciusi tesztjük Jerezben, ahol az éjszaka során egy tűzben leégett a sorozat összes versenymotorja és a felszerelés nagy része. A Dorna és a motorokat gyártó Energica azonban nem húzták fel a fehér zászlót, újrakezdték a munkát, ismét előálltak a versenygépekkel a 18 fős mezőny számára, és némi naptármódosítással idén mégis elkezdhetik a versenyzést: július 7-én a Sachsenringen jön a MotoE első futama!
A főpróbát ezen a héten egy valenciai teszt keretében tartották, ahol a teljeskörű felkészülés keretében egy időmérőt és egy versenyt is futottak a hivatalos lebonyolítás szerint. A kvalifikációs szimulációt Hector Garzo, a hétkörös versenyt egy a hajrában ellene történt előzéssel pedig Eric Granado nyerte. Az esemény nem is volt tétnélküli, hiszen Granado a nem hivatalos győzelméért egy utcai elektromos motort vihetett haza.
A MotoE mezőnyének olyan versenyzők is a tagjai, mint a korábban a MotoGP-ben is megfordult Alex de Angelis, Mike di Meglio, Randy de Puniet, vagy Valentino Rossi korábbi nagy riválisa, Sete Gibernau. Lesz egy női versenyző is a Moto3-ban három szezont lehúzó Maria Herrera személyében.
History in the making!
— MotoGP™ (@MotoGP) June 20, 2019
Watch @ericgranado edge out @hector_garzo in Wednesday's #MotoE race simulation! pic.twitter.com/jeXdt7QGm5
Ericsson szerint Grosjeannak is az IndyCarra van szüksége, csak még nem tud róla
https://formula.hu/parc-ferme/22363
Erre a megállapításra azt követően jutott a svéd, hogy elolvasta azt a cikket, amelyben Grosjean még a gokartozást is fárasztóbbnak titulálta az F1-es autók vezetésénél. Marcus Ericsson idén vágott bele az IndyCar-kalandba, miután nem jutott neki hely az F1-es rajtrácson, és jobban is élvezi az amerikai versenyzési körülményeket, már dobogót is szerzett. Ezt ajánlja kollégájának is, ha egy kis pezsgésre vágyik:
"Úgy hangzik, hogy Romain pontosan olyan dolgokat kér, amikkel az IndyCar rendelkezik jelenleg. Folyamatosan a határon való autózás, minden bokszkiállásnál tankolás. És igen, állítom, hogy a versenyek végére fizikálisan és mentálisan is elfáradunk."

A Bianchi Alapítványért fociztak az F1-esek
https://formula.hu/parc-ferme/22360
A Francia Nagydíjat megelőző szerdán jótékonysági futballmérkőzést rendeztek a Paul Ricard versenypályához közeli Bandolban. Noha a mezőnyben jelentős számban képviselték magukat az autóversenyzők, mégsem a hivatalos pilótaválogatott, a Nazionale Piloti eseménye volt ez. A találkozót a Jules Bianchi családja által létrehozott alapítvány szervezte, bevételei pedig az agyi sérülésekkel foglalkozó nizzai kórházhoz kerülnek, amelyben a francia pilótát is kezelték 2015-ös haláláig.
Míg az egyik csapatot francia hírességek alkották, a másikat nyugodtan nevezhetjük pilótaválogatottnak, hiszen Charles Leclerc, Pierre Gasly, Daniel Ricciardo, Felipe Massa, Giuliano Alesi és Sebastien Loeb navigátora, Daniel Elena is játszott benne, de pályára lépett a piros mezesek között Bianchi testvére, Tom, valamint a legendás francia kapus és későbbi autóversenyző, Fabien Barthez is.





Új első szárnyat vet be a Ferrari
https://formula.hu/parc-ferme/22366
A szezon elején nagy vita volt abban a témában, hogy vajon a Ferrari, vagy a Mercedes megoldása jobb-e az új első szárnyakat tekintve, hiszen két, teljesen eltérő elgondolás alapján dolgozott a két nagyágyú. Azóta már tudjuk a választ, a Mercedesé a jobb, a Ferrari szenved a tapadással és a szintén extrém megoldást alkalmazó Alfa Romeo is csúszik vissza. A Francia Nagydíj hétvégéjére azonban a Ferrari egy új megoldással érkezett - igaz, továbbra is az alap elgondolást követi, nem tért át a Mercedesére, hiszen az sokkal nagyobb átalakítást követelne meg az egész autón. A problémás részeket, a kisebb leszorítóerőt viszont igyekeznek javítani - elég sok apró elemet módosítottak rajta.
Mattia Binotto csapatfőnök viszont lehűtötte a kedélyeket: "Ez nem fogja megoldani a problémáinkat, viszont az ebből származó visszajelzések fontosak lesznek a következő lépéseinkkel kapcsolatban" - idézi őt az Autosport.

fotó: dppi
Muszáj volt átalakítani a Paul Ricard egy fontos részét
https://formula.hu/parc-ferme/22365
Biztonsági okokból átvariálták az idei Francia Nagydíjnak otthont adó Paul Ricard pálya bokszbejáratát. Tavaly már volt ebből probléma, két éles kanyarral érkeztek meg a pilóták a Mercedes garázsához, amely miatt többen is szóltak, akkor az volt a válasz, hogy 60 km/h-ra csökkentették a maximális sebességet. Idén ez a szabály érvényben marad, de megváltoztatták a bejáratot is: most már a 14-es kanyarnál kezdődik és egy erre kialakított részen, sokkal biztonságosabban érkezhetnek meg a bokszba.
Emellett a kijáratot is módosították, szélesebb és nyújtottabb lett, a pilóták nagyobb sebességgel térhetnek majd vissza a pályára, mint eddig.

fotó: dppi
Binotto gokartozott, Vettel lengette a kockás zászlót
https://formula.hu/parc-ferme/22361
No, azért nem állt teljesen a feje tetejére a világ, csak a Ferrari kibérelt egy gokartpályát a Francia Nagydíj előtt, hogy az istálló számos tagjának részvételével csapatépítő gyanánt lebonyolítson egy endurance-versenyt. Részt vett rajta Mick Schumacher és a csapatvezető Mattia Binotto is, s végül az az együttes nyert, amelynek Vettel is tagja volt. Az utolsó etapban már nem a négyszeres bajnok ült a volánnál, így megragadta a lehetőséget, hogy ő intse le a versenyt, néhány akrobatikus mozdulatot is bemutatva a kockás zászlóval a kezében.
#Seb5 à la FIA. #FrenchGP #AuRupteur
— Au Rupteur (@AuRupteur) June 19, 2019
PS : avec @DepieloF1 nous sommes éclatés pic.twitter.com/xCBynloxQo