DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 2. hétfő

Formula-E: Szárazon a DS Penske, esőben Cassidy tarolt Sanghajban

Maximilian Günther és Nick Cassidy győzelmeit hozta a Formula-E sanghaji dupla fordulója a hétvégén. A szombati első futamon még száraz pályán rendezték az F1-ből is ismert pályán (bár nem a teljes nyomvonalat használta az elektromos világbajnokság), Günther vezetésével pedig a DS Penske aratott váratlan kettős diadalt, miután Jean-Eric Vergne a kaotikus utolsó körben kapaszkodott fel a második helyre. A dobogót Taylor Barnard tette teljessé a McLarennel.

Vasárnapra aztán szakadó eső érkezett meg Kínába, a csuromvizes pályán pedig Cassidy előbb a pole-t zsebelte be a piros zászlós időmérőn, majd fölényesen megnyerte a futamot is. Mellé a Porsche gyári duója, Pascal Wehrlein és Antonio Felix da Costa állhatott még fel a pódiumra. A szombati győztes Günther műszaki hiba miatt kiesett, ami pedig a világbajnoki összetettet toronymagasan vezető Oliver Rowlandet illeti: a Nissan pilótája előbb egy ötödik helyet, majd idei második nullázását könyvelhette el, de így is tetemesnek mondható 68 pontos fórral vezet Wehrlein előtt úgy, hogy már csak öt futam van hátra az idényből.

A szombati futam végeredménye:

1. Maximilian Günther DS Penske  
2. Jean-Éric Vergne DS Penske 7.016
3. Taylor Barnard McLaren 7.488
4. Dan Ticktum Cupra Kiro 7.866
5. Oliver Rowland Nissan 8.140
6. Norman Nato Nissan 8.242
7. Sam Bird McLaren 8.458
8. Nyck de Vries Mahindra 8.875
9. Sébastien Buemi Envision 9.369
10. Robin Frijns Envision 9.677
11. Stoffel Vandoorne Maserati 10.972
12. Pascal Wehrlein Porsche 11.326
13. Antonio Felix da Costa Porsche 11.873
14. David Beckmann Cupra Kiro 12.123
15. Nico Mueller Andretti 13.343
16. Jake Hughes Maserati 13.695
17. Jake Dennis Andretti 13.810
18. Lucas di Grassi Lola 16.559
19. Zane Maloney Lola 19.327
20. Mitch Evans Jaguar 43.437
21. Nick Cassidy Jaguar 50.858
  Edoardo Mortara Mahindra Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Nick Cassidy Jaguar  
2. Pascal Wehrlein Porsche 7.126
3. Antonio Felix da Costa Porsche 19.444
4. Jake Hughes Maserati 21.034
5. Jean-Éric Vergne DS Penske 27.705
6. Nico Mueller Andretti 40.675
7. Stoffel Vandoorne Maserati 42.242
8. Robin Frijns Envision 47.642
9. Lucas di Grassi Lola 52.170
10. Taylor Barnard McLaren 52.965
11. Zane Maloney Lola 58.578
12. Nyck de Vries Mahindra 1'00.357
13. Oliver Rowland Nissan 1'01.595
14. Mitch Evans Jaguar 1'03.205
15. Sam Bird McLaren 1'04.363
16. Dan Ticktum Cupra Kiro 1'05.259
17. Jake Dennis Andretti 1'07.093
18. Sébastien Buemi Envision 1'07.892
19. Edoardo Mortara Mahindra 1'09.668
20. David Beckmann Cupra Kiro 1'11.727
21. Norman Nato Nissan 1'12.814
  Maximilian Günther DS Penske Kiesett

fe-gunther-sanghaj

70 éves múltidézésre hív mugellói sisakfestésével Vettel

Nemcsak Charles Leclerc, hanem Sebastian Vettel is különleges bukódizájnnal készült a Ferrari 1000. F1-es nagydíjára: a négyszeres világbajnok német két részre osztott sisakján a maranellóiak 1950-es és idei versenygépének rajza látható.

 

Norris a Megasztárba is jelentkezhetne a rádiós éneklésével

Persze leginkább csak a műsor azon szakaszában kapna helyet, ahol még a kiesőket mutatják, mindenesetre a McLaren britje alighanem a legeredetibb rádióellenőrzést hajtotta végre a Toszkán Nagydíj első edzésének elején:

 

Elbúcsúzott a Williams család: a csapat magyar mérnöke mesélt nekünk a nagy változásokról

A Williams eladása kapcsán Jánvári Zsoltot kérdezte a Formula Podcast - elmondta a véleményét a helyzetről. Ha beszélgetni szeretnétek a podcastről, vagy akár konkrétan erről az adásról, akkor azt a Formula Podcast Facebook-csoportban megtehetitek!

 

 

 

Hamilton már csak elektromos autót vezet, eladta a magángépét

Lewis Hamiltonnak a hírek szerint többek között olyan autók vannak a birtokában, mint egy LaFerrari, egy Pagani Zonda, vagy egy 1960-as Shelby Cobra - csütörtökön Mugellóban azonban azt mondta az újságíróknak, hogy már egyiket se vezeti. A globális felmelegedés elleni harcban ő az elektromos autózásra szavazott, így csak az elektromos Mercedes EQC-jével jár és még a repterekre is egy Smartot kér - ezen felül a magángépét is eladta, azzal sem szennyezi a környezetet. Mint mondta: persze sokan megtalálják amiatt, hogy minden héten F1-es autóban ül, de szerinte sokan nem tudják, hogy az F1-nek milyen ökológiai lábnyoma van és hogy mennyi mindent tesznek azért, hogy óvják a bolygót.

lue

fotó: dppi

Fájó döntés: kénytelen eladni ikonikus bázisát a McLaren

Nem 2020 a Formula-1 három legrégebbi csapatának éve: a Ferrari fennállása 1000. futamát története egyik legnagyobb mélypontján kénytelen ünnepelni, Frank és Claire Williams éppen most vonult ki a kezdetek óta a család által gondozott istálló életéből, a McLarennek pedig meg kell válnia talán legfőbb jelképétől, a Wokingban, festői környezetben felépült főhadiszállásától, a McLaren Technology Centre-től. A jó hír az, hogy csak papíron, hiszen annyi történt, hogy a McLaren Csoport eladásra bocsátotta a létesítményt, de olyan feltételek mellett, hogy az új tulajdonos égisze alatt az istálló és a cég többi részlege továbbra is zavartalanul folytathassa a munkát az épületben.

Mindez a McLaren által tavasszal bejelentett, a világjárvány határása szükségessé vált megszorítási csomag része, amelynek keretében korábban már bejelentettek egy 1200 fős leépítést is a cégen belül. A csapat most a Colliers ingatlanközvetítő-céget bízta meg azzal, hogy találjon egy vásárlót az MTC-re, akivel aztán egy eladás-visszabérlési szerződés megkötésével a McLaren továbbra is az épület lakója maradhat, a dolgozók pedig mit sem érzékelnek majd a tulajdonosváltásból a napi munkájuk során. A cég ezzel a lépéssel is komoly megtakarításokat céloz meg, ezen felül pedig a versenycsapatból egy kisebb tulajdonrészt is eladásra bocsát.

A McLaren Technology Centre a hozzá tartozó mesterséges tóval még a vállalat előző vezérigazgatója, Ron Dennis felügyelete alatt épült, 2003-ban költözött be ide az F1-es csapat. Az ultramodern létesítmény több szempontból is úttörőnek számított, 2011-ben például az itt használt technológiák nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a McLaren váljon a Formula-1 első szénsemleges csapatává.

Ehjh5enX0AI7iHm

Merre tovább Sergio Perez? Két kiscsapat és egy szenzáció a jelöltek között!

Nem mehettünk el szó nélkül a szerda esti és csütörtök reggeli bombabejelentések mellett, azt is fejtegettük, hogy hol köthet ki az események után Sergio Perez. A vonatkozó részt 17:37-től hallhatjátok, ha ha pedig nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!

 

Ne maradj le semmiről: itt van a pénteki program

A pénteki autósport-program és a tv-közvetítések:

09:35 - 10:20 Formula-3, 1. szabadedzés 

09:55 - 10:40 MotoGP, 1. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)

11:00 - 12:30 Formula-1, 1. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)

12:55 - 13:40 Formula-2, 1. szabadedzés 

13:00 - 13:45 DTM, 1. szabadedzés 

14:05 - 14:35 Formula-3, Időmérő (tv: M4 Sport, élő)

14:10 - 14:40 TCR Europe, 1. szabadedzés 

14:10 - 14:55 MotoGP, 2. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)

15:00 - 16:30 Formula-1, 2. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)

16:20 - 16:50 TCR Europe, 2. szabadedzés 

16:30 - 17:00 DTM, 2. szabadedzés 

17:00 - 17:30 Formula-2, Időmérő (tv: M4 Sport, szombat 05:35, felv.)

17:00 - 17:45 WTCR, 1. szabadedzés 

mugi_1

fotó: dppi

Vettel és Perez: Nemcsak a bejelentések tartalma, hanem módja is több mint beszédes…

Nem mehettünk el szó nélkül a szerda esti és csütörtök reggeli bombabejelentések mellett, podcastgárdánk alaposan kivesézte Sergio Perez távozását és Sebastian Vettel érkezését a Racing Point/Aston Martinnál - valamint a bejelentések igencsak árulkodó módját is... A vonatkozó részt 3:20-tól hallhatjátok, ha ha pedig nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!

 

Enzo Ferraritól Charles Leclerc-ig – gyorstalpaló a Ferrari történelméből

Az 1000. Formula-1-es nagydíját futja a hétvégén Mugellóban a Ferrari, ennek apropóján az F1 YouTube-csatornája összeállítást készített a patinás maranellói alakulat történelméből, kezdve az alapító Enzo Ferraritól a V12-es motorokon át a világbajnoki címeket halmozó versenyzőkig (a videó átkattintás után indul!):

 

Vettelre ez az egyedi rendszámú Aston Martin vár

Egy frappáns húzással táplálja az egyébként is nagy lángon élő Sebastian Vettel-Aston Martin összeborulás sztoriját a Racing Point. Az F1-es csapat - ami jövőre válik a brit autógyártó gyári istállójává - megmutatta a világnak, épp mi parkol az Aston központja előtt. Nézzétek a rendszámot!

Honnan tudta egy mezei F1-es Monzában, hogy bezárták a bokszutcát?

Az Olasz Nagydíjon George Russell azon versenyzők közé tartozott, akik – a büntetést kapó Lewis Hamiltontól és Antonio Giovinazzitól eltérően – észlelték, hogy bezárták a bokszutcát, ezért tilos behajtani oda. A Toszkán Nagydíj sajtótájékoztatóján Russell felidézte találkozását a behajtást tiltó X-szel:

„Egy nagy piros kereszt nekem azt jelenti, hogy ne menj be. Az igazság az, hogy még sosem láttam ezt a keresztet. Amit láttam már azon a két panelen, amikor a célegyenesben történt baleset, az két nyíl volt, ami azt jelentette, hogy menj keresztül a bokszutcán. Ebből feltételeztem, hogy a bezárt bokszutcát jelenti. A szabályról tudtam, nyilván az utóbbi években nem hallottunk róla, mert ritkán van szükség rá. Tehát józan ésszel következtettem ki, hogy őszinte legyek” – mondta Russell, aki megvédte az első helyről tilosba hajtó Hamiltont:

„Láttam Lewisról a videót. Szerintem ha valaki nem arra néz, hanem a bokszbejáratra összpontosít és a csapattagokkal beszél, akkor érthető, hogy ez történik. Furcsa körülmények voltak” – fogalmazott a Williams pilótája az online sajtótájékoztatón, melyen a Formula.hu is a meghívottak között volt.

Hiába Mercedes, még a biztonsági autó is vörösbe öltözik a hétvégén

Még az egyik legnagyobb rivális márka is fejet hajt a Ferrari 1000 nagydíjas mérföldköve előtt: a Toszkán Nagydíjon még a safety carként funkcionáló Mercedes AMG is vörös festést kap!

 

Pozitív koronavírustesztet produkált a Moto2 egyik vb-esélyese

Bár hivatalos közleményt erről még nem adtak ki az illetékesek, egybehangzó értesülések szerint pozitív lett Jorge Martin koronavírustesztje. A Moto2-ben szereplő spanyol motoros a hétvégi San Marinó-i Nagydíj előtti szokásos teszten vett részt, amikor pozitív eredményt produkált. Az előírások értelmében természetesen azonnal karanténba vonult a motoros, s ha a második tesztje sem lesz negatív, ki kell hagynia az első misanói hétvégét – igaz, arra van esély, hogy a jövő hétvégi második fordulón már részt vehet.

Nagyon nem mindegy Martin szempontjából, hogy hány versenyen nem állhat rajthoz, hiszen a Red Bull KTM Ajo versenyzője harcban van a vb-címért is: jelenleg a harmadik a tabellán, de hátránya csak nyolc pont az éllovas Luca Marinivel szemben. Martin egyébként jó eséllyel jövőre már a MotoGP-ben indulhat: a pletykák szerint a Pramac Ducati vetette ki rá a hálóját.

FRISSÍTÉS: Csütörtök 14 óra után az Ajo csapat megerősítette, hogy Martin pozitív koronavírusteszt miatt kihagyja a San Marinó-i GP-t. A Dorna egyúttal bejelentette, hogy egy másik csapat szerelője is ugyanígy járt. Martin az első vb-motoros, aki elkapta a fertőzést.

martin-dppi-moto2

Nem sajnálja Leclerc-t Norris

A mezőny fiatal generációjának két tagja, Lando Norris és Charles Leclerc ellentétes szezont fut: míg a másodéves brit a McLarennel nagyot lépett előre újonc évéhez képest, megszerezte első dobogóját és a top ötben áll az összetettben, addig a tavaly két nagydíjat is megnyerő ferraris monacói hétvégéről hétvégére újabb mélységeket él meg. Norrist azonban nem indítja meg Leclerc szenvedése – mikor megkérdezték, együttérez-e társával, így válaszolt:

„Nem, ez már csak így megy. Miért is kellene? Megtapasztalta a győzelmeket és dobogókat tavaly, amit nem mondhatnak el sokan magukról. Most egyszerűen rosszabb évük van bizonyos körülmények miatt, amelyeknek hatásuk van arra, hogy nincs olyan jó autójuk. Nem megy nekik úgy, ahogy mindenki várná tőlük” – mondta a Sky Sportsnak Norris, célozva a 2019-es Ferrari szabálytalanságára vonatkozó gyanúra is.

A 20 éves pilótának jövő évi mclarenes csapattársa, Daniel Ricciardo formájáról is megvan a sajátos véleménye: „A Renault-ban is jó előzéseket hozott össze, de semmi olyat, mint a Red Bull-lal. Érdekes, hogy aki a Red Bullban ül, mindenki hősnek tűnik. Pierre is annak tűnt az előzéseivel, Alex szintén, Max, Sebastian és Daniel is” – fogalmazott nem feltétlenül teljes komolysággal Norris.

Telepakolta a sisakját a Ferrari legendás autóival Leclerc Mugellóra

A maranellóiak 1000. Formula-1-es nagydíja kapcsán Charles Leclerc is különleges bukófestéssel készült: az 1000-es szám és az olasz nemzeti színek mellett a patinás istálló korábbi legendás F1-es versenygépei tűnnek fel a dizájnban az 1950-es évektől kezdve egészen Kimi Raikkönen legutóbbi vb-címet nyerő autójáig.

 

Merre tovább, Pierre Gasly? Albon lőné magát a Red Bull-visszatéréssel?

Az Olasz Nagydíjat kiértékelő podcastadásunk hallgatóinak előre szólunk: szóviccbűnözésre is készüljenek! A vonatkozó rész 26:25-től indul - ha pedig nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!

 

De mit csinált a Ferrari az a 27 F1-es verseny alatt, amin nem volt ott?

Bojkottált, fukarkodott, felhúzta a fehér zászlót vagy éppen gyászolt - számos különféle oka volt annak, hogy Enzo Ferrari miért nem utaztatta el csapatát arra a valamivel több mint két tucatnyi F1-es állomásra, amelyekről hiányzott a mezőnynek a kezdetek óta részét képező alakulat. Ezeket a különös eseteket gyűjtöttük össze az Autósport és Formula Magazin legújabb számában a Ferrari közelgő 1000. futamának apropóján. 

 

czbmz8ituca6nhwd94t8_lg

Kilenc világbajnokával kezdi meg az ünnepi hétvégét a Ferrari

Fennállása 1000. F1-es világbajnoki versenyhétvégéjére készül a mugellói Toszkán Nagydíjon a Ferrari, ennek jegyében pedig történelemleckét ad a sport legrégibb csapata. Kezdésként közösségi oldalán a Ferrari megemlékezett arról a kilenc versenyzőről, akik 15 alkalommal egyéni világbajnoki címet szereztek autóikkal. Az alábbi képeken Alberto Ascaritól Kimi Raikkönenig mindannyiuknak áttekinthetjük a maranellóiakkal elért eredményeit, és egy-egy jelzőt is kaptak.

 

Alberto Ascari - Az első bajnokunk

1ascari

 

Juan Manuel Fangio - A történelemcsináló

2fangio

 

Mike Hawthorn - Nem is rossz olyasvalakitől, aki csak véletlenül lett versenyző

3hawthorn

 

Phil Hill - Az ember, aki hozzásegített az első konstruktőri címünkhöz

4hill

 

John Surtees - Aki világbajnok lett két- és négykeréken is

5surtees

 

Niki Lauda - A sport legnagyobb visszatérője, egy igazi harcos

6lauda

 

Jody Scheckter - Enzo Ferrari kiválasztottja

7scheckter

 

Michael Schumacher - Az ember, aki átírta a rekordkönyveket

8schumacher

 

Kimi Raikkönen - Hideg, mint a jég

9raikkonen

A ralikrossz jövője: Újabb elektromos autó debütál a versenypályán

A WRX lettországi fordulóján, Rigában újra pályán lesz az elektromos géposztály, a Projekt E. A Ken Block által megnyert történelmi első versenyen Svédországban három Ford Fiesta versenyzett, szeptember 19-20-án pedig egy Citroen C3 ERX is indul a mezőnyben. A francia autóhoz francia pilóta dukál Cyril Raymond személyében.

A versenygép a világ első R5-ösön alapuló elektromos versenyautója, melyet a Ford Fiesta ERX-hez hasonlóan a Projekt E mögött álló STARD – Manfred Stohl cége – fejlesztett a Citroen Racing támogatásával. A négykerékhajtású C3-at a Projekt E 450 kW (613 lóerő) összteljesítényű három elektromotorja hajtja, melyek 1002 Nm nyomaték azonnali leadására és 240 km/h csúcssebességre képesek. Az autót fotón egyelőre nem mutatták meg. (A képen az alapot jelentő Citroen C3 R5.)

A pilóta, Cyril Raymond neve jól cseng a ralikrossz világában, az RX2 kétszeres bajnoka, aki 2019-ben a WRX-ben versenyzett a GCK Academy Renault Cliójával, a pontversenyben pedig 13. helyen végzett.

Gasly ott van Hamilton és Verstappen sarkában az idei F1-es erősorrendben

A Formula-1 hivatalos weboldalának értékelése szerint Pierre Gasly és Carlos Sainz is maximális, 10-es osztályzatot érdemel a hétvégi Olasz Nagydíjára - Lance Stroll 8,4-et, Lewis Hamilton 8.2-t kapott, Lando Norris 8,0-val, Kimi Raikkönen pedig 7,8-cal követte őket. Mindezek után az egész éves erősorrend úgy néz ki jelenleg, hogy:

image