DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 1. szerda

Monacói FE: Rowland elhúzott, Buemi közel hat év után nyert újra

A hétvégén Monacóban versenyzett a Formula-E mezőnye, méghozzá ezúttal két versenyt is rendeztek a hercegség legendás utcáin. A szombati versenyen a bajnokságot is vezető Oliver Rowland taktikázott a legjobban, így a Nissan pilótája idei harmadik győzelmét aratta, míg mögötte két korábbi világbajnok, Nyck de Vries és Jake Dennis futott be a dobogós helyeken.

A vasárnapi viadalra vizes pályán került sor, ahol Rowland akár duplázhatott is volna, de végül Sebastien Buemi diadalmaskodott: az Envision Jaguar versenyzője a 2019-es New York-i évadzáró óta először, azaz csaknem hat év után nyert ismét futamot a Formula-E-ben, 14. sikerével ráadásul ismét egyedüli rekorder az elektromos szériában. Rowland lett a második, Nick Cassidy a harmadik, előbbi pedig ezzel tetemes, 48 pontos előnybe került a vb-összetettben a szombaton kieső, vasárnap negyedik Antonio Felix da Costával szemben, aki egyetlen ponttal előzi porschés csapattársát, a Monacóban hatodik és hetedik helyezéseket gyűjtő Pascal Wehrleint.

fe-buemi-monaco

A szombati futam végeredménye:

1. Oliver Rowland Nissan  
2. Nyck de Vries Mahindra 2.116
3. Jake Dennis Andretti 7.523
4. Edoardo Mortara Mahindra 11.375
5. Nico Mueller Andretti 11.531
6. Pascal Wehrlein Porsche 11.887
7. Dan Ticktum Cupra Kiro 12.731
8. Robin Frijns Envision 14.848
9. Stoffel Vandoorne Maserati 16.306
10. Max Günther DS Penske 16.340
11. Sam Bird McLaren 16.683
12. Jean-Éric Vergne DS Penske 17.579
13. Lucas di Grassi Lola 18.105
14. Norman Nato Nissan 18.129
15. Taylor Barnard McLaren 20.913
16. Jake Hughes Maserati 26.274
17. David Beckmann Cupra Kiro 53.761
18. Nick Cassidy Jaguar 57.435
19. Sébastien Buemi Envision 1'06.542
20. Mitch Evans Jaguar 1'07.087
21. Zane Maloney Lola 1'14.218
  Antonio Felix da Costa Porsche Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Sébastien Buemi Envision  
2. Oliver Rowland Nissan 4.169
3. Nick Cassidy Jaguar 6.342
4. Antonio Felix da Costa Porsche 6.561
5. Nyck de Vries Mahindra 10.978
6. Jean-Éric Vergne DS Penske 16.537
7. Pascal Wehrlein Porsche 16.764
8. Max Günther DS Penske 17.545
9. Jake Dennis Andretti 17.882
10. Stoffel Vandoorne Maserati 18.780
11. Robin Frijns Envision 20.337
12. Edoardo Mortara Mahindra 21.811
13. Norman Nato Nissan 23.592
14. Zane Maloney Lola 26.190
15. Dan Ticktum Cupra Kiro 37.787
16. Taylor Barnard McLaren 49.001
17. Jake Hughes Maserati 50.783
18. Mitch Evans Jaguar 1'13.103
19. David Beckmann Cupra Kiro 1'23.354
20. Sam Bird McLaren 1'39.021
  Nico Mueller Andretti Kiesett
  Lucas di Grassi Lola Kiesett

A Ferrari letiltotta a teszten készült fotókat

Nem véletlenül nem láthattunk normális képeket Charles Leclerc Pirelli-tesztjéről: a gumigyártó is csak a 18 colos abroncsokról közölhetett fotókat, az autóról pedig kémvideókon kívül semmi sem került elő. Nos, ez a Ferrari miatt történt: az Auto Bild információi szerint a maranellóiak letiltottak minden felvételt, amelyen látszik az új autó. A Ferrarinak lesz még egy ilyen alkalma, március 5-én, Fioranóban még szintén a szezon előtt körözhetnek egyet a Pirelli abroncsaival.

pf7_16

fotó: Pirelli Motorsport

Ennyi minden történt a magyar és külföldi autósportban az elmúlt hónapban

Kettő az egyben: visszanézhető az Autósport és Formula Magazin, valamint a Ralihíradó februári adása is. Africa Race, Monte-Carlo, Michelisz Norbert, interjúk és érdekességek a két műsorban.

A legjobb F1-es jelmez díját kapja...

Nem lőjjük le a poént, a videó elárulja. Vasárnap Mini Oscar-díjátadót rendezett az F1 Twitter-csatornája, amelyen a legjobb hangvágásért és a legjobb koreográfiáért is elismerést járt.

Nem érti az Instagram-generációt az F1-es öregfiú

Értetlenül áll a Formula-1-ben szereplő mai fiatalság viselkedése előtt az 1984 és 1996 közt versenyző, ma tévésként ténykedő Martin Brundle. Hogyan lehet az, hogy a pilóták, akik ádáz ellenfelek a pályán, a közösségi médiában egymás posztjait kommentálják és a riválisokat ugratják?

„Nem értem egyáltalán ezt a mai, Instagram-központú világot, hogy miért viccelődnek ennyit. Legjobb barátai egymásnak, de ez meddig tarthat ki? Hogy lehetnek így elvetemült ellenfelek?” – filozofált Brundle az Auto Motor und Sportnak adott interjúban. „Régen is volt köztünk barátság, ami aztán véget is ért, amikor ugyanazért a kanyarért küzdöttünk. Nem értem, hogyan tudnak egymással tréfálkozni az Instagramon. Úgy tűnik, működik náluk, és érdekes kívülállóként figyelni, de nem értem, hogyan lehetséges.”

Egy brit versenyhelyszín ikonikus fáját is megrongálta a Ciara vihar

A Scary Tree (Ijesztő Fa) már kevésbé ijesztő: a Nagy-Britannián és Nyugat-Európán végigsöprő Ciara ciklon letörte a fa „karjait.” A több mint százéves Scary Tree a Snetterton pálya megnyitása óta emelkedett a norfolki aszfaltcsík fölé, ezalatt pedig a helyszín védjegyévé vált. 

 

Az utóbbi húsz év F1-es Ferrarijai egy képen

A Sky Sports készített egy összeállítást a vörösök XXI. századi versenygépeiről.

f1ferrari2000

Gyorshajtáson kapták a Toyota WRC-csapatának vezetőjét, de nem akart fizetni

Az iltalehti.fi információi szerint a Toyota gyári WRC-csapatának vezetőjét, Tommi Makinent gyorshajtáson kapták - a pilótaként a sportág egyik legsikeresebb versenyzőjeként négy világbajnoki címet nyerő, majd két év alatt csapatvezetőként is a csúcsra jutó finn 149 km/h-val hajtott 100 km/h-s korlátozás mellett. Makinen ezt azzal indokolta, hogy megelőzött egy sor teherautót, de ennek ellenére (természetesen) összesen bő 37 ezer eurós bírságot kapott érte.

(A 12 millió forintnak megfelelő összeg csillagászatinak tűnhet gyorshajtásért: a finn törvények azonban a pénzbírság mértékét az elkövető fizetése alapján határozzák meg, azon analógia alapján, hogy azonos idejű börtönbüntetés is különböző bevételkiesést jelent egy szerényebben és egy magasabban kereső elítélt számára. Makkinen pénzbírsága 28 napos elzárással egyenértékű.)

Makinen azonban nem értett ezzel egyet: kevesebb pénzbírságot kért, mert hogy ő már nem keres olyan sokat, mint ami a tavalyi adóbevallásában szerepel. Ezt pedig az ügyész jóvá is hagyta, 37 ezer helyett alig több mint 2 ezer euróra csökkentette a bírságot. További érdekesség, hogy Makinen a nyilatkozata szerint 10 ezer eurót keres havonta, a 2017-es és 2018-as adóbevallása szerint viszont havi szinten több mint 100 ezer volt ez az összeg - vagy nagyon visszavágta a költségvetést a Toyota, vagy...

makinen

fotó: dppi

E-sportoló lesz David Schumacher csapattársa az F3-ban

A Charouz Racing David Schumacher és Nico Kari azt az Igor Fragát jelentette be 2020-as Formula-3-as pilótájaként, aki az e-sport világából nyergelt át a való világra. Fraga korábban harmadik lett az F1 Esports bajnokságban, több szériában is remek eredményeket ért el online, de "offline" is van már tapasztalata, versenyzett az F4-ben és egyéb formulaautós sorozatokban is, David Schumachert például korábban le is győzte.

Az F3-ban újonc lesz - így viszont ott lehet némely F1-es hétvégén is, arra pedig még sosem volt példa. hogy egy e-sportoló ténylegesen versenyezzen F1-es hétvégén, úgyhogy ez mindenképpen mérföldkő lesz majd.

pf4_18

fotó: f1esports.com

Alonso megmutatta a gokartiskoláját belülről

Nemes egyszerűséggel a legjobb helynek nevezte az impozáns gépparkkal rendelkező versenyzőneveldét.

Az Alpha Tauri is megcsinálta a kötelező röffentést

A Red Bull második csapata sem akart lemaradni a sorban, ők is tettek fel egy felvételt arról, hogy beindították az új motort.

Visszaemlékezett a dicső 2000-es évekre a Ferrari

Hat pilóta, hét konstruktőri világbajnoki cím, 101 futamgyőzelem: számokba foglalta a csapat a legnagyobb F1-es sikerekkel járó évtizedét.

Leclerc már tudja, milyenek a Pirelli 2021-es kerekei

A Formula-1-es mezőnyből a Ferrari és Charles Leclerc próbálhatta ki először a Pirelli 18 colos kerekeit, amelyek a 2021-es szezonban debütálnak a királykategóriában. A szombati teszttel egy 25 napos sorozat kezdődött el, amely során minden csapatnak lehetősége lesz megtapasztalni a változásokat az új szezon előtt.

Miután a köd feloszlott, Leclerc pályára hajtott Jerezben, ahol 130 kört teljesített az átalakított SF90-es volánja mögött, amit felkészítettek a nagyobb kerekek használatára. Kép sajnos nem került nyilvánosságra, a csapat ezt megtiltotta a Pirellinek.

A teszt egész éves menetrendjét a gumigyártó osztotta meg:

Ne maradj le, ma 13 órától AFM Ralihíradó a FIX TV-n

Legfrissebb adásunkban látható lesz az Africa Eco Race-en győzelmet arató Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Ács László fedélzeti szerelő alkotta hármas, de rajtuk kívül még ott lesz a WRC szezonját nyitó Monte-Carlo Ralin részt vevő Begala Tamás is, aki László Zoltánnak navigált. Ma 13:00, FIX TV, tartsatok velünk!

rali

Hamilton új frizurát villantott

Ősember frizurának titulálja a hatszoros világbajnok. Hogy tetszik?

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Caveman ting

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

 

Így kell felkészülni egy F1-es szezonra

Aki bemutatja, az pedig nem más, mint Carlos Sainz. A McLaren pilótájának egy napját követhetitek figyelemmel az alábbi videóban, amibe belefér egy kis FIFA-zás, illetve nagyon-nagyon sok bokszolás.

A legviccesebb F1-es reklámok

Megvan még, mikor a terhes hölgy és férje azon vitatkoztak, hogy Nico Rosberg, vagy Michael Schumacher vigye be őket a kórházba?

Az Alfa Romeo is felcsigázza kicsit a rajongókat

Már tűkön ülünk, hogy végre megláthassuk az első 2020-as autókat, de addig is itt egy kis ízelítő videó arról, hogyan készíti el egy csapat több száz munkása a két Formula-1-es járgányt.

 

Videó: A 10 legemlékezetesebb autóbemutató

Jövő héten elkezdődnek a hivatalos autóbemutatók, bár a Haas már egy renderelt képsorozattal bemutatta idei festését, de az első valódi 2020-as autóra még keddig várnunk kell, ugyanis a Ferrari ekkor leplezi le új versenygépét. Lássuk, melyik volt a 10 legmegdöbbentőbb autóbemutató az F1 történetében. (A videó a YouTube-on tekinthető meg.)

Ha vasárnap, akkor AFM Ralihíradó a FIX TV-n

Az Africa Eco Race-en győzelmet arató Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Ács László fedélzeti szerelő alkotta hármas látható az AFM Ralihíradó legfrissebb adásában, de rajtuk kívül még ott lesz a WRC szezonját nyitó Monte-Carlo Ralin részt vevő Begala Tamás is – aki László Zoltánnak navigált. Az AFM Ralihíradó most vasárnap 13 órakor, az AFM Motorsporthíradó egy héttel később kerül adásba. Ne feledjétek, 13:00, FIX TV!

Videó: Még több pilóta, aki elveszíti vezető pozícióját

A videó első részét már láthattátok, most pedig még több ilyen esetet tekinthettek meg: