DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 3. vasárnap

Monacói FE: Rowland elhúzott, Buemi közel hat év után nyert újra

A hétvégén Monacóban versenyzett a Formula-E mezőnye, méghozzá ezúttal két versenyt is rendeztek a hercegség legendás utcáin. A szombati versenyen a bajnokságot is vezető Oliver Rowland taktikázott a legjobban, így a Nissan pilótája idei harmadik győzelmét aratta, míg mögötte két korábbi világbajnok, Nyck de Vries és Jake Dennis futott be a dobogós helyeken.

A vasárnapi viadalra vizes pályán került sor, ahol Rowland akár duplázhatott is volna, de végül Sebastien Buemi diadalmaskodott: az Envision Jaguar versenyzője a 2019-es New York-i évadzáró óta először, azaz csaknem hat év után nyert ismét futamot a Formula-E-ben, 14. sikerével ráadásul ismét egyedüli rekorder az elektromos szériában. Rowland lett a második, Nick Cassidy a harmadik, előbbi pedig ezzel tetemes, 48 pontos előnybe került a vb-összetettben a szombaton kieső, vasárnap negyedik Antonio Felix da Costával szemben, aki egyetlen ponttal előzi porschés csapattársát, a Monacóban hatodik és hetedik helyezéseket gyűjtő Pascal Wehrleint.

fe-buemi-monaco

A szombati futam végeredménye:

1. Oliver Rowland Nissan  
2. Nyck de Vries Mahindra 2.116
3. Jake Dennis Andretti 7.523
4. Edoardo Mortara Mahindra 11.375
5. Nico Mueller Andretti 11.531
6. Pascal Wehrlein Porsche 11.887
7. Dan Ticktum Cupra Kiro 12.731
8. Robin Frijns Envision 14.848
9. Stoffel Vandoorne Maserati 16.306
10. Max Günther DS Penske 16.340
11. Sam Bird McLaren 16.683
12. Jean-Éric Vergne DS Penske 17.579
13. Lucas di Grassi Lola 18.105
14. Norman Nato Nissan 18.129
15. Taylor Barnard McLaren 20.913
16. Jake Hughes Maserati 26.274
17. David Beckmann Cupra Kiro 53.761
18. Nick Cassidy Jaguar 57.435
19. Sébastien Buemi Envision 1'06.542
20. Mitch Evans Jaguar 1'07.087
21. Zane Maloney Lola 1'14.218
  Antonio Felix da Costa Porsche Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Sébastien Buemi Envision  
2. Oliver Rowland Nissan 4.169
3. Nick Cassidy Jaguar 6.342
4. Antonio Felix da Costa Porsche 6.561
5. Nyck de Vries Mahindra 10.978
6. Jean-Éric Vergne DS Penske 16.537
7. Pascal Wehrlein Porsche 16.764
8. Max Günther DS Penske 17.545
9. Jake Dennis Andretti 17.882
10. Stoffel Vandoorne Maserati 18.780
11. Robin Frijns Envision 20.337
12. Edoardo Mortara Mahindra 21.811
13. Norman Nato Nissan 23.592
14. Zane Maloney Lola 26.190
15. Dan Ticktum Cupra Kiro 37.787
16. Taylor Barnard McLaren 49.001
17. Jake Hughes Maserati 50.783
18. Mitch Evans Jaguar 1'13.103
19. David Beckmann Cupra Kiro 1'23.354
20. Sam Bird McLaren 1'39.021
  Nico Mueller Andretti Kiesett
  Lucas di Grassi Lola Kiesett

Vettel az egyik főszereplője a bakui onboard videós válogatásnak

A négyszeres világbajnok az időmérős falazásával, a futamon az Oconnal zajlott csata közben elkövetett hibájával és a rajtjával is szerepel az Azerbajdzsáni Nagydíjról készült belső kamerás válogatásban, de Yuki Tsunoda is az átlagnál többször bukkan fel a videóban, ami IDE vagy a képre kattintva indul:

vettel-baku-onboard

Három éve a Ferrarié lett a montreali pole – ezzel a körrel

2019-ben rendeztek utoljára Kanadai Nagydíjat, azóta a koronavírus miatt nem, így egy szünet után tér vissza a mezőny Montrealba. Három évvel ezelőtt Sebastian Vettel szerezte meg itt a máig utolsó pole-pozíciót, méghozzá ezzel a körrel:

maxresdefault_3

Marko megdicsérte Russellt és a Mercedest

A tavalyi háborúskodás után idén többször is pozitívan szólt már a Mercedesről a Red Bull tanácsadója, dr. Helmut Marko, aki a felek közötti közvetlen harc megszűnésével már más hangot üt meg. Az Azerbajdzsáni Nagydíj után is megdicsérte a a csillagosokat:

"Látható, hogy mit lehet elérni, ha valaki olyan kiegyensúlyozott, mint George Russell és a Mercedes. A sebességük nincs meg, de a kiegyensúlyozottság azt eredményei, hogy a megszerzett pontok terén nincsenek leszakadva" - emelte ki Marko azt, hogy Russell csak 17 ponttal van lemaradva Charles Leclerc-től. Ha pedig már Ferrari, természetesen a maranellóiak technikai gondjait is gyorsan elintézte:

"Nekünk volt két kiesésünk technikai hiba miatt, most már Leclerc-nek is megvoltak ezek, így jelenleg döntetlen az állás."

-00122021_332

fotó: dppi

Így áll a bakui hibák kivizsgálása és orvoslása a Ferrarinál

Kettős műszaki hibás kieséssel zárult a Ferrari számára a Formula-1-es Azerbajdzsáni Nagydíj: előbb Carlos Sainz autóján lépett fel váratlanul hidraulikai probléma, majd az élen álló Charles Leclerc erőforrása mondta fel látványos elfüstölés kíséretében a szolgálatot. A Scuderia két nappal a bakui események után rövid közleményben tájékoztatott arról, hogyan áll jelenleg a történtek kivizsgálása:

„Charles motorja szerdán érkezik meg a gyárba, az előzetes vizsgálatnak estig véget kell érnie. Carlos autójának hidraulikus elemeit már megvizsgáltuk: Kanadára kész a rövid távú megoldás, miközben dolgozunk a közép- és hosszú távú megoldásokon” – írta a Ferrari. Leclerc esetén a fentiek miatt kijelenthető, hogy a monacói a hétvégi montreali versenyen vagy a szezon elején használt első motorjával fog rajthoz állni, vagy máris be kell vetni a harmadik hajtásláncot, ami az utolsó a szabályok adta kereteken belül.

sainz-baku-hiba-dppi

Brundle szerint is a Mercedesnek kell megoldania a pattogást, nem az F1-nek

Bakuban ismét központi témává vált a delfinezésnek nevezett, már ránézésre is kellemetlen jelenség, amely az új filozófia mentén tervezett 2022-es autók velejárója. Az azeri pálya hosszú egyenesében a szokottnál több csapatot érintett a pattogás, emiatt többek között Daniel Ricciardo és Pierre Gasly is felszólalt az egészségi kockázatok kapcsán. Nem beszélve a Mercedes-pilótákról, akiket eddig is a leginkább szenvedtek ettől: Lewis Hamilton konkrétan alig tudott kiszállni az autójából a futam végén a hátfájdalmai miatt.

Több versenyző szerint is szabálymódosításra lenne szükség, hogy megszüntessék a pattogást, Christian Horner, a delfinezéstől alig szenvedő Red Bull csapatvezetője szerint azonban az érintett alakulatoknak kellene megoldaniuk a dolgot, még ha ez teljesítményvesztéssel is járna számukra. Hasonló álláspontra helyezkedett a Sky Sports szakértőjeként tevékenykedő korábbi F1-es pilóta, Martin Brundle is:

„A csapatok, amelyek megoldották a jelenséget, azt mondják, ez a Mercedes problémája, nem az egész Formula-1-é. Természetesen az istállók meg tudják oldani a hasmagasság megemelésével, de akkor komoly teljesítményt veszítenek. Fel kell áldozniuk a kényelmet a teljesítményért, de ami igazán meglepő, hogy a Mercedes szemlátomást nem tudja kezelni az egyébként remeknek tűnő, de kiaknázatlan autóját. Szerintem Christian többé-kevésbé azt mondja, amit én is: ezt a problémát a csapatoknak kell megoldaniuk. Ha arra kérsz más alakulatokat, hogy segítsék a Mercedest, az olyan, mintha a pulykát kérnéd arra, hogy támogassa a karácsonyt. De persze nem akarom elbagatelizálni azt, amin George és Lewis keresztülmegy, mert tényleg különösen fájdalmasnak tűnik a jelenség.”

mercedes-baku-f1-dppi

Piastri harmadszor is tesztelt, újabb fiatal debütál az Alpine-nal

Az Alpine hivatalos tartalékja, Oscar Piastri harmadik privát tesztjén vett részt a csapat tavalyi versenygépével, Austin és Katar után Silverstone-ban vezethette az A521-et kedden, újabb értékes Formula-1-es tapasztalatokat szerezve.

Szerdán az ausztrál helyett az Alpine akadémiájának másik növendéke pattanhat a volán mögé: a Formula-2-es pontversenyben 22. helyen álló Olli Caldwell tesztbemutatkozását teljesíti a gárdával hazai pályán. „Pályafutásom legnagyobb pillanata” – fogalmazott a ma pályára gördülő Caldwell, akinek a teszt születésnapi ajándék is lesz, szombaton töltötte be 20. évét.

Tíz percbe sűrítették a Le Mans-i 24 órás legérdekesebb pillanatait – videó

Olykor egy másfél órás F1-es futam eseményeit is képtelenség pár percbe sűríteni, most viszont a legendás egynapossal tették meg ugyanazt – íme, a verseny 90. kiírásának legfontosabb momentumai:

Luis Hamilton, Jorge Russel és Pedro Gaseoso nagydíja Azerbajdzsánban

A közösségi médiában kering az alábbi kivágás egy spanyol lapból: hihetetlen, de nyomtatásban jelent meg az Azerbajdzsáni Nagydíj végeredményét és a bajnokság állását részletező táblázat, ahol a fenti nevek tűnnek fel, köztük a totálisan átkeresztelt Pierre Gaslyval. De Carlos Leclerc, valamint az Alpino és Alfa (azaz AlphaTauri) csapatok is megérnek egy említést.

Leclerc drámája, a Red Bull utasítása, Hamilton fájdalmai – így szólt a rádió Bakuban

Megérkezett a szokásos csapatrádiós összeállítás az F1-es Azerbajdzsáni Nagydíj hétvégéjéről, benne az időmérő után még örülő, a futamon viszont kieső Leclerc-rel, a hátfájdalmakra panaszkodó Hamiltonnal és még sok mással – a videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

radio-baku-video

Még négy hely kiadó a NASCAR Cup Series rájátszásában

Már csak négy hely kiadó a NASCAR legmagasabb kategóriájának rájátszásában idén. A szabályok szerint az alapszakasz végén 16 versenyzőnek marad esélye a bajnoki címre, a következő körbe pedig egy futamgyőzelemmel automatikusan kvalifikálni lehet, míg a sorrendet, vagy a fennmaradó helyeket, amennyiben nincs 16 győztes, a megszerzett pontok döntik el. Általában erre nem szokott példa lenni, idén viszont lehet ez is másképp alakul, hiszen 2022-ben eddig 12 pilóta tudott futamot nyerni, 10 verseny pedig még hátra van az alapszakaszból.  

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

NASCAR on NBC (@nascaronnbc) által megosztott bejegyzés

11 világbajnoki cím szerepel a Mercedes fotóján

Sebastian Vettel és Lewis Hamilton is szerepel azon a fotón, melyet a Mercedes készített a Bakui rajtrácson. A német márka ezt közösségi oldalain is megosztotta, melyhez az alábbit fűzték: „11 világbajnoki cím ezen a képen” – írták a bejegyzésben, hiszen az Aston Martin német versenyzője eddig négy, míg a brit pilóta hét bajnokságot nyert meg pályafutása során.

Josef Newgarden szerint izgalmasabbá vált az IndyCar

Másképp kell hozzáállni egy adott szezonhoz, ha valaki bajnok akar lenni az amerikai szériában a Team Penske pilótája szerint. Josef Newgarden kifejezetten jó formában van, legutóbb pedig ismét győzni tudott a Road Americán rendezett versenyen, amivel idei harmadik győzelmét aratta, ám a kétszeres bajnok úgy véli, ez egyelőre kevés lesz a bajnoki címhez, mivel szinte mindenki a maximumot nyújtja a jelenlegi mezőnyben.

„Nehéz pole-t szerezni, és futamot nyerni. A dolgok már megváltoztak, azt hiszem, 10 évvel ezelőtt még voltak állandó trendek. Ha egy csapat talált némi előnyt a teljesítményben, akkor azt általában egész évben megtartotta. Most úgy gondolom, hogy az emberek minden hétvégén megtalálják ezeket a kis előnyöket, és folyamatosan fel-le mozognak. Látod, hogy a McLaren erős az egyik pályán, az Andretti a másikon, felbukkan a Ganassi, a Meyer Shank, az ECR, mi is benne vagyunk a játékban, és ez nem ér véget. Minden évben azt mondjuk, hogy ez a legszorosabb verseny, ami valaha is volt, és valahogy mégis egyre szorosabb lesz! Biztos, hogy az autó fejlesztése tényleg elérte a csúcspontot. Folyamatosan apróságokat, milliméteres változtatásokat hangolunk. A vezetési stílus egyre feszesebb, a szimulátorokkal, és mindennel, amit elemezni lehet. Lehetetlen valamit elrejteni a verseny előtt” – idézte Newgardent a Motorsport.

Az Alpine egy különleges képpel ünnepelte Alonso új rekordját

Azzal, hogy elindult Bakuban Fernando Alonso történelmet írt, mivel múlt vasárnap volt 21 éve, 3 hónapja és 1 napja annak, hogy megkezdődött a spanyol pilóta pályafutása, ezzel pedig övé lett minden idők leghosszabb F1-es pályafutása. A kétszeres világbajnok Michael Schumachertől vette át ezt a titulust, csapata hivatalos Instagram-oldalán pedig egy különleges kép jelent meg, melyen két korszakot mostak össze. Látható az akkor még Renault néven futó enstone-i csapattal való ünneplése a 2005-ös Kínai Nagydíjon, egy idei fotó, néhány Alpine ruhás csapattag, továbbá a csapat által lógatott táblán a rekorddal kapcsolatos legfontosabb infók olvashatók. Alonso karrierjével kapcsolatban a kép sarkában további adatok találhatók, így azt is megtudhattuk, hogy eddig összesen 18427 kört tett meg, 341 futamon indult, 221 alkalommal volt pontszerző, 98 dobogót, és 32 győzelmet szerzett.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

BWT Alpine F1 Team (@alpinef1team) által megosztott bejegyzés

Russell: Most nem ez a lényeg, de jó autóval Hamilton szörnyeteg lesz

Népszerű téma, hogy George Russell folyamatosan legyőzi Lewis Hamiltont a Mercedesen belül, de Russell továbbra is támogatja hétszeres világbajnok csapattársát - a bakui futam után ismét elmagyarázta, hogy mi is történik náluk.

"Maximálisan azon dolgozunk, hogy megoldjuk az autó problémáit. Emiatt egyáltalán nem az van szem előtt, hogy a maximumot hozzuk ki az adott versenyhétvégékből vagy a vezetésünkből, mert rengeteg problémán gondolkodunk. Abban viszont biztos vagyok, hogy amint ezeket megoldjuk, Lewis újra szörnyeteg lesz, mert tudom, hogy mire képes. Ha jó autó lesz alattunk, az igazi Lewis Hamilton ott lesz az élen" - mondta.

merci

fotó: dppi

Baku újraaszfaltozását sürgeti Verstappen

A Red Bull hollandja pályafutása 25. győzelmeként először nyerte meg az Azerbajdzsáni Nagydíjat. A címvédő szereti a bakui pályát, de úgy gondolja, a hosszú egyenest, ahol 350 km/h végsebesség is elérhető, fel kellene újítani a 2023-as futamra.

„Élvezetes ezen a pályán vezetni. Viszont egyes helyeken egyre rázósabbá válik, különösen most, mivel az új autók nagyon merevek és közel vannak a talajhoz. A célegyenes túlontúl hepehupás, nekünk kell próbálnunk rendes ívet találni. Jó lenne, ha azt a részt újraaszfaltoznák jövőre” – idézi Verstappent a RaceFans.net. „De összességében különleges pálya, a második szektor a vár körül egészen egyedülálló.”

Daniel Suarez lett a NASCAR Cup Series első mexikói győztese

Sporttörténelmet láthattak azok, akik magyar idő szerint vasárnap éjjel figyelemmel követték a NASCAR Cup Series legutóbbi futamát, melyet a Sonoma Racewayen rendeztek. Bár az épített pályás versenyt a címvédő Kyle Larson, és a 2020-as bajnok Chase Elliott kezdték a legjobban, számukra nem alakult szerencsésen a futam. Larson hiába nyerte meg az első szakaszt, később rosszul rögzítették a jobb első kerekét, ami le is esett egy idő után, de csapattársa számára is hasonló helyzet állt elő, igaz nála még időben észrevették a problémát.

A verseny legszerencsésebb embere Daniel Suarez volt, akinek egy tökéletes stratégiával sikerült elsőként átszelnie a célvonalat, ezzel pedig a Cup Series történetében először avattak mexikói futamgyőztest. A Trackhouse Racing versenyzője 195 verseny után jutott el a csúcsra, amivel egyúttal a rájátszásba is kvalifikálta magát. Ross Chastainhez hasonlóan ő is egyedi ünneplést mutatott be, ám amíg csapattársa egy dinnyét szokott a földhöz vágni, Suarez egy hatalmas taco alakú piñatát ütött szét. A 30 esztendős pilóta Chase Briscoe, Austin Cindric, és Chastain után a negyedik, akinek idén jött össze első királykategóriás futamgyőzelme.

Új csapat iratkozott fel a leggyorsabban kereket cserélők listájára

Idén először fordult elő, hogy az Alpine produkálta a leggyorsabb bokszkiállást egy nagydíjon: Bakuban Fernando Alonso szervizelésével 2,74 másodperc alatt végeztek (ez némileg elmarad a korábbi legjobb időktől), ezzel három századdal felülmúlták a Red Bullt, kilenccel pedig a Mercedest. Az eddigi versenyeken három-három alkalommal volt a leggyorsabb a Red Bull és a McLaren, egyszer pedig a Ferrari, hozzájuk csatlakozott most az Alpine. Az alábbiakban meg is nézhetjük a három leggyorsabb azeri kerékcserét:

Videó: Legyalulták a kerítést az Indy Lights futamán

Ijesztő balesetnek lehettek szemtanúi az IndyCar hétvégi futamára kilátogatók a Road Americán, különösen azok, akik már az Indy Lights versenyét is figyelemmel követték és az ötös kanyarnál foglaltak helyet. Christian Bogle ugyanis ráhajtott a rázókőre a féktáv előtt, ami megdobta őt, majd végigszántotta a kerítést a pálya mellett. Szerencsére senki nem sérült meg a látványos bukásban.

Segíteni akarta Gaslyt, büntetőpont lett Latifi jutalma

Öt másodperces időbüntetést és egy büntetőpontot osztottak ki egy kék zászlós incidensért az Azerbajdzsáni Nagydíj utolsó helyezettjének, Nicholas Latifinek. A stewardok közleménye szerint a kanadai 12 kék fényjelzést hagyott figyelmen kívül a 7-es kanyar és a célvonal közt, miközben mögötte a negyedik Pierre Gasly érkezett, akit épp Lewis Hamilton üldözött.

Latifi érvelése szerint éppen azzal tett volna keresztbe Gaslynak, ha azonnal elengedi az AlphaTaurit, azzal viszont, hogy előtte maradt, DRS-lehetőséget biztosított neki a hosszú egyenesben. „Utólag beszéltem is Pierre-rel, elmondtam, mi volt a szándékom, ő pedig egyetértett. DRS-t akartam adni neki, mert ha pár kanyarral előbb engedem el, akkor nem nyithatta volna, Hamilton pedig elkapja. Azt gondoltam, adok neki DRS-t, ezzel pedig kiegyenlítem, ameddig feltartottam. Azt mondta, helyesen tettem” – nyilatkozott a nagydíj után a Williams pilótája.

A stewardokat azonban nem hatotta meg a gondolatmenet, és kiosztották a büntetést, arra hivatkozva, hogy kék zászló esetén az első adandó lehetőségnél el kell engedni a gyorsabb autót. Az öt másodperc nem változtatott Latifi 15., utolsó helyén, egyedül a büntetőpont fáj a kanadainak, a negyedik licenszén.

Fotó: Williams

Már 2023-ban visszatérhet Kyalami – Spa kerülhet ki helyette a naptárból

Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója egy ideje már hangsúlyozza, hogy feltett szándékuk újra versenyt rendezni az afrikai kontinensen. Úgy hírlik, egy lépéssel közelebb kerülhetünk ehhez, Domenicali ugyanis a The Race szaklap információi szerint Bakuból egyenesen Dél-Afrikába utazott, hogy a helyi illetékesekkel egyeztessen Kyalami mint versenyhelyszín visszatéréséről – méghozzá a korábban emlegetett 2024-es időpont helyett akár már 2023-ban helyet kaphat a naptárban a pálya, amely legutóbb 1993-ban látta vendégül a Formula-1-es mezőnyt.

Persze amennyiben visszatér a Dél-afrikai Nagydíj, az bizonyosan egy jelenlegi futam kiesését is jelenti. Az idei 22 forduló mellé jövőre elvileg érkezik Katar, Las Vegas és visszatér Kína is (bár utóbbi a koronavírus-járvány miatt még kérdéses), miközben a Concorde-egyezmény alapján legfeljebb 24 állomásból állhat egy szezon. Egy ideje már kérdőjeles a Francia Nagydíj és Monaco helye a naptárban, de most a The Race szaklap arról ír, hogy Kyalami érkezésével akár Spa-Francorchamps is veszélybe kerülhet. A legendás belga pályának szintén idén jár le a szerződése az F1-gyel, s bár a pilóták és a rajongók körében is a kedvencek közé tartozik, gazdasági és infrastrukturális szempontból elmarad az elvárásoktól, így nem kizárt, hogy egy időre az idei lesz az utolsó futam Spában – persze az még elképzelhető, hogy a Belga GP rotációs rendszerben a menetrend része marad kétévente.

kyalami-f1-dppi

fotó: DPPI