DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 3. péntek

Monacói FE: Rowland elhúzott, Buemi közel hat év után nyert újra

A hétvégén Monacóban versenyzett a Formula-E mezőnye, méghozzá ezúttal két versenyt is rendeztek a hercegség legendás utcáin. A szombati versenyen a bajnokságot is vezető Oliver Rowland taktikázott a legjobban, így a Nissan pilótája idei harmadik győzelmét aratta, míg mögötte két korábbi világbajnok, Nyck de Vries és Jake Dennis futott be a dobogós helyeken.

A vasárnapi viadalra vizes pályán került sor, ahol Rowland akár duplázhatott is volna, de végül Sebastien Buemi diadalmaskodott: az Envision Jaguar versenyzője a 2019-es New York-i évadzáró óta először, azaz csaknem hat év után nyert ismét futamot a Formula-E-ben, 14. sikerével ráadásul ismét egyedüli rekorder az elektromos szériában. Rowland lett a második, Nick Cassidy a harmadik, előbbi pedig ezzel tetemes, 48 pontos előnybe került a vb-összetettben a szombaton kieső, vasárnap negyedik Antonio Felix da Costával szemben, aki egyetlen ponttal előzi porschés csapattársát, a Monacóban hatodik és hetedik helyezéseket gyűjtő Pascal Wehrleint.

fe-buemi-monaco

A szombati futam végeredménye:

1. Oliver Rowland Nissan  
2. Nyck de Vries Mahindra 2.116
3. Jake Dennis Andretti 7.523
4. Edoardo Mortara Mahindra 11.375
5. Nico Mueller Andretti 11.531
6. Pascal Wehrlein Porsche 11.887
7. Dan Ticktum Cupra Kiro 12.731
8. Robin Frijns Envision 14.848
9. Stoffel Vandoorne Maserati 16.306
10. Max Günther DS Penske 16.340
11. Sam Bird McLaren 16.683
12. Jean-Éric Vergne DS Penske 17.579
13. Lucas di Grassi Lola 18.105
14. Norman Nato Nissan 18.129
15. Taylor Barnard McLaren 20.913
16. Jake Hughes Maserati 26.274
17. David Beckmann Cupra Kiro 53.761
18. Nick Cassidy Jaguar 57.435
19. Sébastien Buemi Envision 1'06.542
20. Mitch Evans Jaguar 1'07.087
21. Zane Maloney Lola 1'14.218
  Antonio Felix da Costa Porsche Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Sébastien Buemi Envision  
2. Oliver Rowland Nissan 4.169
3. Nick Cassidy Jaguar 6.342
4. Antonio Felix da Costa Porsche 6.561
5. Nyck de Vries Mahindra 10.978
6. Jean-Éric Vergne DS Penske 16.537
7. Pascal Wehrlein Porsche 16.764
8. Max Günther DS Penske 17.545
9. Jake Dennis Andretti 17.882
10. Stoffel Vandoorne Maserati 18.780
11. Robin Frijns Envision 20.337
12. Edoardo Mortara Mahindra 21.811
13. Norman Nato Nissan 23.592
14. Zane Maloney Lola 26.190
15. Dan Ticktum Cupra Kiro 37.787
16. Taylor Barnard McLaren 49.001
17. Jake Hughes Maserati 50.783
18. Mitch Evans Jaguar 1'13.103
19. David Beckmann Cupra Kiro 1'23.354
20. Sam Bird McLaren 1'39.021
  Nico Mueller Andretti Kiesett
  Lucas di Grassi Lola Kiesett

Ecclestone szerint Verstappen azt tehet, amit csak akar

Max Verstappen elképesztő dominanciával szerezte meg karrierje második világbajnoki címét idén, és semmi sem indokolja jelenleg, hogy ne szerezzen újabb címeket a jövőben Bernie Ecclestone szerint. „Azért van ott, hogy győzzön és megnyerje a világbajnokságot. Jelenleg pontosan ezt teszi, és semmi sem akadályozza meg abban, hogy azt tegye, amit akar. Hogy mennyi címet nyerhet még, csak attól függ, fejlődni tud-e a csapat. Minden srácnak, aki világbajnokságot nyer, a csapatára kell támaszkodnia, ha nincs meg ez a támogatás, akkor nem fog sikerülni nekik. Jelenleg minden rendben van, és nincs ok arra, hogy ne legyen még jobb” – mondta el a német RTL-nek adott interjúban a 92 éves üzletember.

Fittipaldi igazat adott Alonsónak: szerinte is többet érnek Verstappen vb-címei

Komoly visszhangot váltott ki néhány hete Fernando Alonso azzal a nyilatkozatával, amelyben arról beszélt, hogy Max Verstappen és a saját világbajnoki sikerei többet érnek például Lewis Hamilton címeinél, mivel a britnek a legtöbbször csak a saját csapattársa volt az ellenfele, míg a hollandnak és a spanyolnak más istállók versenyzői ellen kellett küzdenie. A hírverés láttán persze Alonso a közösségi médiában közzétett posztban finomította az álláspontját és jelezte, hogy szerinte minden vb-cím értékes.

Mindenesetre most a korábbi kétszeres világbajnok, Emerson Fittipaldi az Alpine pilótája mellé állt: „Nehéz ezt kielemezni, de amire Fernando rámutatott, annak van létjogosultsága, mivel jelenleg az F1 rendkívül versenyképes. Sokkal jobban, mint amikor Lewis nyerte a világbajnoki címeit a csapattársa ellen. Most itt van Max, aki rengeteg különböző pilóta ellen harcol. Ha belegondolunk, igen, Fernandónak igaza van. A színvonal, a legjobb öt autó közötti különbség bármely idei időmérőn nagyon szoros. Sokkal szorosabb, mint amikor Lewis és Nico vagy Lewis és Bottas voltak az élen. Ők eléggé a mezőny fölött álltak. Most viszont rendkívül szoros a mezőny, és ez tetszik” – nyilatkozta a brazil legenda a VegasInsidernek.

hamilton-alonso-verstappen-dppi

fotó: DPPI

Este már F1-es időmérő és WTCR-futam – itt a pénteki menü

A sprint miatt rendhagyó a menetrendje a Formula-1-es Sao Pauló-i Nagydíjnak, ahol már pénteken kvalifikációt rendeznek. De ugyanez igaz a WEC és a WTCR közös bahreini hétvégéjére, ahol ráadásul a túraautósok ma már versenyezni is fognak – mutatjuk a pénteki menetrendet a tv-közvetítésekkel együtt:

09:00 - 10:00 WEC, 3. szabadedzés  
10:40 - 11:40 WTCR, Időmérő (tv: Eurosport 1, élő)
14:50 - 15:20 WEC, Időmérő  
16:30 - 17:30 Formula-1, 1. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)
17:05 WTCR, 1. futam (tv: Eurosport 1, élő)
20:00 - 21:00 Formula-1, Időmérő (tv: M4 Sport, élő)

 

A versenyhétvége teljes programja IDE KATTINTVA érhető el.

f1-interlagos-day0-dppi

Lezárta a Sky-bojkottot Verstappen

A legutóbbi, mexikói hétvégén a Red Bull és Max Verstappen úgy döntött, nem nyilatkozik a Sky Sports stábjának, mivel érzésük szerint többször is tiszteletlenül fogalmaztak velük kapcsolatban a szezon során: riporterük, Ted Kravitz például arra utalt, hogy „elrabolták” 2021-ben Lewis Hamiltontól a világbajnoki címet.

A Mexikóvárosi Nagydíj után állítólag békülni igyekeztek a felek, s az interlagosi csütörtöki médianap során úgy tűnt, ez meg is történt, hiszen Verstappen válaszolt a Sky Sports kérdésére. Később pedig ki is mondta, hogy lezártnak tekintik a történteket: „Igen, lezártuk az ügyet. Úgyhogy továbbléptünk” – fogalmazott a kétszeres világbajnok holland pilóta.

verstappen-mikrofon-dppi-brazil-day0

fotó: DPPI

Még tart a szavazás!

Sokezer szavazó adta már le voksát arra, hogy ki legyen az év magyar autóversenyzője – és a szavazás még csak féltávnál tart! Az Autósport évkönyv című szezonösszefoglaló kiadványunk nem csupán szerkesztőségünk 50-es toplistáját tartalmazza majd, hanem egyúttal a rajongói szavazás eredményét is. A listán jelenleg Csomós Miklós áll az élén Kiss Norbert mögött, de a WRC-hétvégén is megforduló Bútor Róbert, a szenzációs vb-dobogót szerző Hideg Ádám és az önmagához képest gyengébbb szezont futó Michelisz Norbert is az élmezőnyben található! Mondjátok el ti is véleményeteket IDE vagy a képre kattintva!

top50-magyar-2022-szavazas

F1-es szabadedzésen debütál az idényzárón a Formula-2 bajnoka

Bár versenyzői ülést nem kapott 2023-ra, Felipe Drugovich már teljesítette első Formula-1-es köreit: az Aston Martin újonnan indított versenyzői akadémiájának tagja a múlt héten több mint 300 kilométert tett meg Silverstone-ban a tavalyi versenygéppel, az AMR21-essel. Ezzel pedig immár teljesítette annak feltételeit, hogy részt vehessen egy nagydíjhétvége szabadedzésén, az Aston Martin így máris megadja neki a lehetőséget: a Formula-2 friss bajnoka a jövő hétvégi évadzáró Abu Dhabi Nagydíj első tréningjén Lance Stroll autóját fogja vezetni.

„Lenyűgöző volt megszerezni az első tapasztalatokat egy Formula-1-es autóval” – mondta el a fiatal brazil. „Rengeteget tanultam és elvégeztük a szükséges munkát, megtettük a szükséges kilométereket, hogy készen álljak Abu Dhabira. Az időjárás kissé trükkös volt, de azért száraz pályán is sokat köröztünk, mielőtt a nap végén vizes pályán tettük ugyanezt. Lenyűgözött az autó teljesítménye: például a váltások simasága, valamint az oldalirányú tapadás, amely óriási tempót tesz lehetővé a kanyarokban. Nagyon élveztem a napot, először tudtam igazán együtt dolgozni a csapattal” – fogalmazott Drugovich, aki Abu Dhabiban természetesen az F2-es futamokon is rajthoz áll még – igaz, azok már tét nélküliek lesznek számára.

drugovich-aston-teszt

Ételmérgezést kaphatott Norris, De Vries készenlétben

Rövid posztban számolt be arról a McLaren, hogy Lando Norris nem érzi jól magát, ezért ma a szállodájában fog pihenni. A csapat közlése szerint ételmérgezésre gyanakodnak, az okozhatja a rosszullétet a brit pilótánál. Egyelőre attól nem kell tartani, hogy Norris versenyzése veszélyben lenne a Sao Pauló-i Nagydíjon, a McLaren arra számít, hogy pénteken már ott tud lenni velük a pályán, így csak a csütörtöki médianapot kell kihagynia.

Ha viszont mégsem tudna versenyezni, Nyck de Vries ugorhatna be hozzájuk, miután az alakulat megerősítette Will Buxton F1-es riporternek és a RacingNews365.com szaklapnak is, hogy ő az egyetlen (Mercedesszel közös) tartalékosuk, aki Interlagosban tartózkodik.

Ezért nincs már ott Huff a Zengőnél

Megérkezett Bahreinbe, a hétvégi WTCR-fordulóra a Zengő Motorsport, de immár Rob Huff nélkül, ráadásul az első szabadedzésen nem is vehettek részt a csapat autói – a másodikon viszont már Nagy Dániel és Boldizs Bence is ott lehetett a pályán. A részletekről Zengő Zoltán csapatfőnök számolt be még a második gyakorlás előtt:

„Azt gondoltam, hogy el kell mondanom, hogy mi a gond… A gond az ÉN, mint Zengő Zoltán álmaival van… egy kicsit tovább nyújtozkodtam, mint ahogy a takaróm ért… ez tőlem egyáltalán nem meglepő! A probléma az, hogy a hirtelen megnővekedett áremelkedésekkel, a forint/euró árfolyamalakulásának extra terheivel már nem tudtam lépést tartani, de vitt előre az ÁLMOM, hogy akkor is be kell fejezni, hiszen a harmadikak vagyunk az összetettben! Majd jött az utolsó váratlan fordulat, ahol bejelentették, hogy jövőre nincs WTCRbajnokság, így mindenki az eddigi rugalmassàgát (nagyon köszönöm mindenkinek, aki eddig is segített) egy biztonsági intézkedésre cserélte le, jogosan. Ez azt eredményezte, hogy mindenki zárni akarja a pozícióját és ennek érdekében meghozza a megfelelő döntéseket. Ez a helyzet most! Pén,z pénz és még több pénz… ráadásul euróban! Nagyon köszönöm Rob Huffnak  a munkáját, a szorgalmát, a lojalítását… hálás vagyok érte... folyamatosan egyeztettünk, és mindketten eljutottunk arra a pontra, hogy inkább egy abszolút harmadik helyen adjuk fel vele, mert méltatlan lenne egy VILÁGBAJNOKHOZ ez a gyötrődés itt és most! Neki sem volt könnyű, ahogy nekünk, mint CSAPATNAK sem, de jelen pillanatban ez van… ebből kell ki hoznunk a legjobbat! Mi a Zengő Motorsport vagyunk és soha nem adjuk fel!” – írta a csapat közösségi oldalán.

 

Vettelnek hiányozni fog Interlagos

A szezon végén visszavonul, ezért utolsó brazil futamára készülhet Sebastian Vettel. A német pilóta számára különösen kedves lehet a helyszín, hiszen Sao Pauló-ban szerezte pályafutása harmadik világbajnoki címét, valamint háromszor is futamot nyert itt, kétszer a Red Bull, egyszer pedig a Ferrari színeiben. A négyszeres bajnok számára így egy érzelmes hétvége következik. „Hihetetlen emlékeim vannak Brazíliáról, többek között a 2012-es világbajnokság megnyeréséről. Csodálatos lesz utoljára versenyezni ezen az ikonikus helyszínen” – idézte őt az F1 hivatalos Twitter-oldala.

Verstappen segíteni akar Pereznek Brazíliában

Továbbra is a győzelem a célja Max Verstappennek, de azt szeretné, ha csapattársa is a maximumot hozná ki az idei szezonjából. Ennek érdekében a következő hétvégén Sergio Perezre is igyekszik figyelni, hogy hozzásegítse a pontverseny második helyének megszerzéséhez. „Az első és a második helyen akarunk végezni a bajnokságban, ezért fontos, hogy Checo Charles (Leclerc) előtt maradjon. A hétvégi sprint miatt azonban kissé kevés idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy megfelelően beállítsuk az autót. Ez egy kicsit nehezebbé teszi a dolgunkat, de mindig jó újra Brazíliában lenni” – idézték a holland pilóta szavait a Red Bull előzetesében.

Rekordot jelentő összegért vitték el Michael Schumacher egykori versenyautóját

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, november 9-én tartották meg Genfben azt az árverést, ahol a Sotheby’s aukciósház jóvoltából a hétszeres világbajnok egykori legendás Ferrariját lehetett beszerezni. Az F2003GA nevű modellel szerezte meg karrierje hatodik vb-címét a német legenda, amivel Juan Manuel Fangio korábbi csúcsát döntötte meg Suzukában. A versenygépet a Sotheby's Luxury Week elnevezésű eseményén végül 13,1 millió euróért, vagyis átszámítva 5,3 milliárd forintért adták el. Az autó működőképes a Ferrari Formula 1 Clienti programjának hála ugyanis egy alapos felújításon ment át, így a vásárló, ha szeretné, akár a versenypályán is kipróbálhatja majd. Az eddigi rekordot egyébként az F2001-es egyik darabja tartotta az eladási árat tekintve, amit 2017 novemberében 7,5 millió dollárért adtak tovább.

Ez történt a tavalyi brazil sprinten

Hamiltont kizárták az időmérőről szabálytalan DRS-e miatt, így a mezőny végéről vághatott neki a kicserélt motorral induló brit a 2021-es Brazil Nagydíj sprintjének, amely Valtteri Bottas sikerét hozta. A képre kattintva megtekinthető az összefoglaló!

Mesterséges intelligenciával győzné le a gyűlölködőket az F1

Az FIA hivatalos közleményben jelezte, hogy a közelmúltban tapasztalt online zaklatások miatt egy mesterséges intelligenciát használó szoftver segítségével próbálják meg kiszűrni a jövőben a nemkívánatos hozzászólásokat a közösségi médiában és a különböző internetes felületeken. A programot az Arwen fejlesztette ki, a próbaidőszak alatt pedig nagyjából 70%-kal csökkentették a rasszista, gyűlöletkeltő és egyéb kommentek számát.

Egy másik fontos hír az F1 vezetőségével kapcsolatban, hogy a Racing News 365 értesülései szerint az év végén megszűnik az együttműködés a Formula-1 és az Emirates között, amely 2013 óta volt a száguldó cirkusz partnere. Az egyezség állítólag azért ér véget, mert az F1 az eddig 25 millió dolláros szerződési díj dupláját szerette volna kipréselni a légitársaságból, ám a hírek szerint már meg is találta az Emirates utódját a vezetőség.

 

Eső kavarhatja meg a lapokat a brazil időmérőn és sprinten

Interlagosban nem ritka, hogy esik az eső, amikor a Formula-1-es mezőny ott versenyez, s az előrejelzések szerint jó esély van rá, hogy az előttünk álló hétvégén is találkozzanak csapadékkal az istállók. Pénteken egész nap felhős időre van kilátás, s főleg délután és este van esély esőre – azaz amikor a szabadedzést és az időmérőt rendezik. Szombatra még rosszabb körülményeket prognosztizálnak az időjósok, ugyanis az FP2 és a sprint idején is zivatarra és viharra lehet kilátás. Vasárnapra már javulhat a helyzet, bár az előrejelzések szerint a csapadékot a nagydíj délutánján sem lehet kizárni.

eso-f1-dppi-2022

fotó: DPPI

Sargeant ismét beülhet a Williamsbe

A Williams csapatfőnöke, Jost Capito még az USA Nagydíj előtti sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Logan Sargeant váltja majd Nicholas Latifit a követező szezonban, amennyiben összegyűjti a szükséges szuperlicensz pontokat az idény hátralévő részében. A grove-iaknak nincs is B tervük arra az egyébként valószínűtlen esetre, hogyha az amerikai versenyző elbukna e tekintetben, így logikusnak tűnhet a Williams újabb lépése.

A csapat ugyanis egy sajtóközleményben jelentette be, hogy ugyan már letudták a két kötelező fiatal versenyzős szabadedzést - hiszen Sargeant már Austinban és Mexikóvárosban is beülhetett az FW44-esbe - a Brazil Nagydíj második gyakorlásán ismét lehetőséget kap Logan Sargeant, ahogyan a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon is átveheti majd Alexandor Albon autóját hatvan percre.

A BMW-vel állhat rajthoz Le Mans-ban Valentino Rossi?

Valentino Rossi a tavalyi szezon végén intett búcsút 26 szezon és kilenc vb-cím után a motorversenyzésnek. Az olasz persze nem akasztotta szögre teljesen a bukósisakot, hiszen kettőről négy kerékre váltott: a GT World Challenge Europe-ban állt rajthoz a Team WRT Audijával, s ahogy haladt előre az idény, egyre biztatóbbá is vált a teljesítménye. A Doktor 2023-ban is ugyanitt fog szerepelni, ugyancsak a WRT színeiben, ám immár BMW M4 GT3-as volánjánál, miután az alakulat hosszú évek után márkát váltott.

Ez pedig a híresztelések szerint megnyithatja az utat Rossi előtt élete egyik nagy álmának beteljesülése felé. A 43 éves versenyző mindig is szeretett volna elindulni az autós Le Mans-i 24 óráson, ahova a BMW a tervek szerint a 2024-es esztendőben – a teljes Endurance-világbajnoki szezonnal együtt – visszatér az új M Hybrid V8 LMDh-autóval, amellyel jövőre az IMSA-ban már rajthoz állnak. A The Race úgy tudja, hogy az olasz – aki a MotoGP valenciai évadzáróján maga is elismerte, hogy a bajorok gyári versenyzője lesz jövőre – is esélyes arra, hogy helyet kapjon a BMW hiperautós WEC-felállásában 2024-ben, amennyiben a következő szezonban jól teljesít a GT3-as versenygéppel. Rossi elmondta: bízik benne, hogy tudnak egy tesztet szervezni, amelyen kipróbálhatja a BMW LMDh-gépét, de hozzátette, hogy tisztában van vele, hogy óriási kihívást jelent, hogy olyan szintre jusson versenyképesség terén, hogy a Le Mans-i 24 óráson is részt vegyen.

rossi-gt-insta-1

Senna hazai győzelme, Montoya előzése, a Ferrarik ütközése – drámai pillanatok Interlagosból

Számos emlékezetes pillanatot produkált története során a Formula-1-es Brazil Nagydíj, ezekből válogatott össze néhányat az F1 hivatalos YouTube-csatornája – és olyanok, mint a 2008-as évadzáró, be sem kerültek az összeállításba. A videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

brazil-moments-f1-video

Bagnaia nem zárta ki, hogy visszahoz egy tíz éve nem látott szokást

Sok más szériához hasonlóan a MotoGP-ben is a regnáló világbajnok előjoga, hogy a címvédő idényében az 1-es rajtszámot használhatja. Az utóbbi tíz évben azonban senki nem élt ezzel: legutóbb 2012-ben Casey Stoner versenyzett 1-essel, azóta viszont sem Marc Marquez, sem Jorge Lorenzo, sem Joan Mir, sem Fabio Quartararo nem használta azt (pedig Lorenzo az első, 2010-es címe után még felrakta a Yamahájára). Ennek fő oka az, hogy a versenyzőkhöz gyakran szorosan kapcsolódik a rajtszámuk – gondoljunk csak Valentino Rossi 46-osára vagy Marquez 93-asára –, így attól világbajnokként sem válnak meg (amiben persze üzleti érdekek is szerepet játszhatnak, hiszen számos rajongói terméken is megjelennek a rajtszámok).

Természetesen az újdonsült világbajnok, Francesco Bagnaia sem kerülhette ki az ezzel kapcsolatos kérdést – és ami a legérdekesebb: az olasz nem zárta ki, hogy jövőre az 1-est láthatjuk majd a Ducatiján! „Örülök, hogy ilyen problémáim lehetnek! Őszintén, ezt alaposan át kell gondolnom, mert nyilván nem mindenki használhatja az 1-est. Az 1-es rajtszám nagy nyomást helyez rád. Mindig is elbűvöltek az 1-essel versenyző motorosok. Meglátjuk, nehéz választani” – fogalmazott a motoros. Bagnaia a MotoGP-ben 63-assal versenyez, de a Moto2-ben még 42-essel lett világbajnok, a Moto3-ban pedig 4-essel és 21-essel is láthattuk, csak ezek mind foglaltak voltak, amikor megérkezett a királykategóriába.

bagnaia-1es-rajtszam-dppi

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Milyen étkezések tartoznak a költségsapka hatálya alá?

Néhány hete derült ki, hogy a Red Bull valóban átlépte a költségvetési limitet a 2021-es Formula-1-es szezon. Az 1,6 százalékos túlköltekezés egyik legtöbbször kiemelt tétele az étkeztetés volt. Bár az FIA nem közölt pontos részleteket arról, hogy ez mit is jelentett a gyakorlatban, most egy másik csapatnak a vezetője, a Williamst irányító Jost Capito rávilágított, milyen apróságok döntik el pillanatnyilag azt, hogy mit kell beleszámolni a költséglimitbe és mit nem:

„Trükkös ez. Ha például egy csapat este a paddockban található hospitalityjében vacsorázik, akkor az a költségsapka hatálya alá esik. Ha a pályán kívül, egy étteremben esznek, akkor az nem” – magyarázta Capito a Motorsport-Total.com hasábjain. „Ezeket a dolgokat még mindig tisztázni kell a szabályzatban. A csapat számára sokkal olcsóbb, egyszerűbb és kevésbé komplikált, ha a saját hospitalityjében eszik, és a kockázat is kisebb. Mégsem lehet ezt megtenni, mert az beleszámít a költséglimitbe, ha a pályán kívül eszel, az pedig nem. Ez tudott, és dolgoznak is a problémán, jövőre már más lesz a helyzet. Vannak változtatások, amelyekben a csapatok egyetértenek és dolgoznak rajta, és ez nyilván szükséges is. A költségplafonra vonatkozó szabályok annyira összetettek, hogy képtelenség elsőre mindent megfelelően csinálni, és biztos vagyok benne, hogy az évek során javulni fog a helyzet.”

f1-hospitality-dppi-2022

fotó: DPPI

Erős hétvégét vár Brazíliában a Haas csapatfőnöke

Jó teljesítményre számít a Sao Pauló-i Nagydíj hétvégéjén Günther Steiner. Az amerikai istálló csapatvezetője izgatottan várja az év utolsó sprintfutamát, mivel a formátum eddig kedvezett nekik az idén. „Ausztriában és Imolában idén a sprintfutamon és a nagydíjon is pontot szereztünk, amivel nagyon elégedett voltam. Szeretném, ha több sprintversenyt rendeznénk, mert az egész versenyhétvégét érdekesebbé teszi” – idézte őt a csapat hivatalos előzetese, melyben azt is elmondta, hogy véleménye szerint látható előrelépés történt az autóval kapcsolatban, ezért úgy érzi, a javuló tendencia jövőre is folytatódni fog.