DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 30. kedd

IndyCar: Kirkwood megtörte Palou győzelmi szériáját (videó)

A pole-ból induló Kyle Kirkwood nyerte az IndyCar 2025-ös idényének harmadik futamát Long Beach utcáin. Az Andretti pilótája a pole-ból indulva tulajdonképpen uralta a versenyt, és karrierje során másodszor nyert az ikonikus helyszínen. Ezzel megszakadt a címvédő Alex Palou idei veretlensége és győzelmi sorozata, igaz a spanyol így sem búslakodhat, hiszen bejött másodiknak, így a Ganassi versenyzője továbbra is viszonylag magabiztosan (34 ponttal) vezet a bajnokságban a felzárkózó Kirkwood előtt.

indycar-kirkwood-longbeach

A Long Beach-i dobogót az alternatív stratégián előretörő Christian Lundgaard tette teljessé az Arrow McLaren színeiben, megelőzve Felix Rosenqvistet és a Penske duóját, Will Powert és Scott McLaughlint. A Cadillac F1-es ülésével folyamatosan szóba hozott Colton Herta viszont hiába startolt az első sorból, csak hetedikként futott be, a top 10-et pedig Scott Dixon, Sting Ray Robb és Kyffin Simpson tette teljessé. Íme, a verseny videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Kyle Kirkwood Andretti  
2. Alex Palou Chip Ganassi 2.6859
3. Christian Lundgaard Arrow McLaren 18.7784
4. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 19.8193
5. Will Power Team Penske 23.3641
6. Scott McLaughlin Team Penske 25.7113
7. Colton Herta Andretti 26.5802
8. Scott Dixon Chip Ganassi 27.0975
9. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 27.6913
10. Kyffin Simpson Chip Ganassi 28.1025
11. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprises 31.4467
12. Marcus Ericsson Andretti 32.1430
13. Patricio O'Ward Arrow McLaren 39.3900
14. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 41.6832
15. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 42.7421
16. Louis Foster RLL Racing 44.2727
17. David Malukas A. J. Foyt Enterprises 47.0318
18. Robert Shwartzman Prema 49.6677
19. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 57.6710
20. Nolan Siegel Arrow McLaren 58.2876
21. Callum Ilott Prema 1 kör /12.5893
22. Graham Rahal RLL Racing 1 kör /14.2936
23. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 1 kör /16.8985
24. Devlin Defrancesco RLL Racing 1 kör /22.2871
25. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 2 kör /3.8105
26. Jacob Abel Dale Coyne Racing 2 kör /38.3605
27. Josef Newgarden Team Penske 2 kör /55.8962

Jobb, ha lemondunk az idei Magyar Nagydíjról - legalábbis nézőként

A világjárvány miatt augusztus 15-ig 500 főnél nagyobb eseményt senki sem rendezhet Magyarországon - közölte a kormány csütörtök délelőtt. Ezzel az intézkedéssel egy csapásra döntöttek az augusztus másodikára kiírt Magyar Nagydíj sorsáról, már ami a nézői oldalt illeti. Ha a Liberty Media nem ütemezi át a fordulót későbbre, akkor sajnos meg kell emésztenünk a tényt, hogy idén maximum a képernyőkön keresztül követhejük végig az idei hungaroringi fordulót.

Amint többet megtudtunk az üggyel kapcsolatban, azonnal beszámolunk róla.

hungp-lec

Fotó: DPPI

Hiába állt le az élet, elkészült Zandvoort

Az április 23-i drónfelvételeken jól látszik, hogy a Holland Nagydíj helyszíne immár összefüggő aszfaltréteggel, felújított főépülettel és felfestett rajtráccsal rendelkezik. Kár, hogy a mezőny valószínűleg idén nem látogat el a pályára.

Négy szezon, két pálya - hol készültek ezek a fotók?

A Mercedes F1-es csapatának négy különleges alkalmáról láthatunk egy montázst. De vajon hol és mikor készültek a képek? A megoldás a bejegyzés alat olvasható.

Orosz Nagydíj, 2014 és 2015; Japán Nagydíj, 2016 és 2019.

Nagyon nehéz kiválasztani a következő Micheliszt – túl sokan vannak!

Közel négyezer fő jelentkezett a Hungaroring Sport Zrt. és Michelisz Norbert közös virtuális kihívására, amelynek nyertese Magyarország legsikeresebb túraautó-versenyzőjének csapatában, a M1RA-nál jövőre teljes idényre szóló versenyzési lehetőség kap egy magyar vagy nemzetközi autós gyorsasági bajnokságban. De az indulók közül hányan lehetnek potenciális utódai Michelisznek? És mi szükséges még a nyers tempón kívül a sikerhez? Ezeket, és egyéb kérdéseket is érintettünk legutóbbi podcast-adásunkban.

A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

yt

buzz3

google-pc

rp 

deezer

sc

Michelisz Norbi tavalyi dizájnjára hajaz Nagy Dani autójának festése

Ami persze nem meglepő annak fényében, hogy a fiatal pilóta ugyanannál a csapatnál, a BRC Racingnél fog szerepelni, mint a világkupagyőztes, csak épp nem a WTCR-ben, hanem a TCR Európa-kupában. Íme, a Hyundai festése a Dani sportolói Facebook-oldalán megosztott fotókon:

nagy-dani-brc-hyundai-1

nagy-dani-brc-hyundai-2

Leclerc mentőautóba ült, így segített a Monacói Vöröskeresztnek

Charles Leclerc nem először nyújt segítséget a Vöröskeresztnek a koronavírus-járvány kitörése óta: néhány hete Olaszországban vett részt egy adománygyűjtésben, a minap pedig Monacóban segített eljuttatni az orvosi felszereléseket a Princess Grace Orvosi Központba.

leclerc-monaco-vöröskereszt-1leclerc-monaco-vöröskereszt-3

leclerc-monaco-vöröskereszt-2

A WRC nem követi az F1 példáját - nem halaszt

A Formula-1-ben úgy döntöttek, hogy a 2021-re tervezett szabálymódosításokat elhalasztják (legalább) 2022-re, a rali-vb viszont nem követi ezt a példát. A WRC-ben 2022-ben jönne a nagy váltás, jönnek a hibrid WRC-k, de az FIA annak ellenére nem tolja el ennek bevezetését, hogy most senki nem tud fejleszteni és tesztelni - persze addig még sok idő van, de ez a váltás komoly előkészítést igényel mindenkinél.

Yves Matton, az FIA ralival foglalkozó vezére viszont azt mondta erre, hogy sajnálja, otthon most is mindenki tervezgetheti az autóját, jövőre pedig remélhetőleg mindenki bőven tesztelhet - érti ő, hogy most jelentős időtől esnek el a gyártók, de ez van, ez a feladat.

01120003_417

fotó: dppi

Norris játékot váltott, de több piros lapot kapott, mint ahány gólt szerzett

Lando Norris autósportos játékok helyett most a FIFA20-szal is megpróbálkozott - inkább kevesebb, mint több sikerrel.

Ricciardo, a nyelvzseni franciatudását csillogtatja meg

Az ausztrál bevallása szerint a kiejtés az egyik erőssége: a Renault-tól azt a feladatot kapja, hogy francia szavakat olvasson fel.

Megvan a koronavírus legnagyobb áldozata: nem lesz idén MotoGP Assenben

A gyorsaságimotoros-világbajnokság szerdán bejelentette, hogy újabb három futamot kénytelen lefújni a koronavírus-járvány miatt – ráadásul ezúttal már nem is halasztásokról van szó, mint az eddigi versenyek esetén, hanem végleges törlésekről. A szóban forgó három viadal a Német Nagydíj, a Holland TT és az új pályával visszatérni igyekvő Finn Nagydíj, de egyikük esetén sem meglepő a döntés, hiszen a szervezők már korábban bejelentették mindegyik esetben, hogy nem tudják az eredeti időpontban megtartani a versenyhétvégét.

A legfájóbb pont kétségkívül az asseni Holland TT törlése: a legendás helyszín ugyanis a vb 1949-es indulása óta az ÖSSZES (!) szezonban szerepelt a versenynaptárban, vagyis ez a mostani döntés még „durvább”, mint a Monacói Nagydíj törlése a Formula-1-ben. Jelen állás szerint így az első futam a brnói Cseh Nagydíj lehet augusztus elején.

assen-motogp-1

Ma angolul, vasárnap magyarul nézheted meg minden idők egyik legőrültebb F1-es futamát

Ez pedig nem más, mint az 1999-es Európai Nagydíj a Nürburgringről, amely (spoiler!) Johnny Herbert és a Stewart Grand Prix valószínűtlen győzelmét hozta elképesztő káosz után (spoiler). Ma este 20 órától a Formula-1 hivatalos közösségi csatornái ismétlik meg ezt eredeti kommentárral (YouTube-videó lent, átkattintás után nézhető majd), miután ez végzett az élen a szurkolói szavazáson, míg vasárnap 14 órától az M4 Sport is ezt a futamot tűzi a műsorára (a magyar sportcsatorna minden eredeti F1-es hétvégén választ egyet az archívumból, lehetőség szerint az adott pályáról, de Holland Nagydíjat legutóbb 1985-ben rendeztek, ezért esett a választás egy közelebbi, de igencsak mozgalmas viadalra).

 

Emlékszel még, amikor Norris volt Alonso komornyikja?

Fernando Alonsónak a 2018-as Amerikai Nagydíjon volt része úri ellátásban, amikor az akkor még F2-ben versenyző Lando Norris tálcán, vagy legalábbis tálcával a kezében szolgálta őt ki egy kávéval. A fiatal britet néhány héttel azelőtt nevezték ki a McLaren következő évi pilótájának, de Alonso nem hagyta ki az alkalmat, hogy éreztesse, ki áll magasabban a ranglétrán. Még a szemetét is kidobatta vele.

Megválasztották minden idők legjobb MotoGP-futamát

A briteknél a gyorsaságimotoros-vb küzdelmeit közvetítő BT Sport csatorna heteken át tartó show keretében szavaztatta meg a nézőkkel, hogy melyik volt a 2002-ben kezdődött MotoGP-éra legjobb versenye. A négyes fináléba a Valentino Rossi és Casey Stoner öldöklő összecsapásáról emlékezetes 2008-as Laguna Seca-i viadal, a Rossi Jorge Lorenzo ellen vívott egészfutamos csatáját és utolsó kanyaros előzését hozó 2009-es Katalán Nagydíj, az elképesztően sok előzésről hírhedt 2015-ös Phillip Island-i futam, valamint a száradó pályán rendezett és Marc Marquez ámokfutását is felvonultató 2018-as argentin verseny került be. A szavazatok alapján végül a 2009-es barcelonai futam lett a győztes – mutatjuk is az utolsó három kört olasz kommentárral:

 

MNASZ: Lobbizunk a magyar WTCR-futamért

Mi is beszámoltunk róla, hogy a koronavírus-járvány teljesen átalakított versenynaptárt készít a Túraautó-világkupa, amely sajtóhírek csak európai helyszíneket tartalmazna. Felmerült, hogy bár korábban törölték a hungaroringi fordulót, emiatt mégis helyett kaphat a mogyoródi pálya a menetrendben – most ennek lehetőségét erősítette meg Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke is a hivatalos Facebook-oldalán közzétett posztjában:

„Talán az egyik legfájóbb veszteség, hogy az FIA WTCR versenye elmaradt a Hungaroringen a járvány miatt, és nem láthattuk regnáló világkupa-bajnokunkat, Michelisz Norbertet küzdeni a mogyoródi pályán. Azonban az Eurosport Events és az FIA munkatársai jelenleg is dolgoznak egy alapjaiban átdolgozott idei naptáron, mi pedig továbbra is kapcsolatban vagyunk a szervezőkkel, és lobbizunk a magyar érdekekért. Mindent megteszünk azért, hogy a rajongók még az idén láthassák a sorozat mezőnyét egy nem zárt kapus magyarországi fordulón, ahol együtt szurkolhatunk a hazai versenyzőknek.”

wtcr-hungaroring-1

Daniel Ricciardo TELJESEN megzavarodott

Többek között erről és Lando Norris szimulátoros sztárságáról is beszélgettünk legutóbbi podcast-adásunkban – a vonatkozó részt (meg persze a teljes műsort) az alábbiakban hallgathatjátok meg:

 

A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

yt

buzz3

google-pc

rp 

deezer

sc

Ismét meghosszabbították az F1-es kényszerszünetet

A Motorsport Világtanács 35-ről 63 napra meghosszabbította az F1-ben érvénybe léptetett kötelező leállási időszakot, ami alatt a senki sem dolgozhat a gyárakban. A kényszerszünet így bizonyos istállóknak márciustól akár júniusig is eltarthat, ez attól függ, mikor kezdték meg ezt az időszakot. Ha egy csapat átlépi az 50 napot, akkor - az FIA írásos beleegyezésével - tíz csapattagot távmunkában újra alkalmazhat.

Az erőforrások gyártóra némileg más szabályok vonatkoznak, nekik 35-ről 49 napra hosszabbították meg a szünetet, és a fenti feltételek mellett 36 nap elteltével kezdhetik újra a munkát.

f1-leallas-2020

Fotó: DPPI

Mire vágynak leginkább az F1-es pilóták?

Egy hosszú társalgás kiindulópontja lehet arról kérdezni beszélgetőpartnerünket, milyen céljai vannak az életben.  Az F1-es pilóták szédítően pörgős életet élnek, amit a bakancslistáik is jól tükröznek. Lewis Hamilton a Holdra vágyik, Charles Leclerc saját divatmárkát szeretne, George Russell pedig egy vadászrepülőgépet vezetne legszívesebben. Céljaikról beszéltek a Formula-1 versenyzői.

Szavazz a mezőny legjobb pilótáira – kielemezzük!

A jövő héten egy soron kívüli adással jelentkezik a Formula Podcast, amelyet interaktívvá teszünk, hiszen hallgatóink formálhatják meg, hogy miről is beszélgessen a műsorban két állandó szakértőnk, Mészáros Sándor és Gellérfi Gergő.

A 2020-as Formula-1-es mezőny legjobbjait keressük, ennek érdekében pedig arra kérünk titeket, hogy az alábbi felületen válasszátok ki azt a legfeljebb 10 pilótát, akiket egyéni képességeik alapján a húsz versenyző erősebbik felébe sorolnátok. A szavazás végeredményeként kialakult top10-es listát jövő heti műsorunkban bemutatjuk, és meg is vitatjuk, mennyire értünk egyet olvasóink véleményével.

 

A nappalinkba is betehetjük a Red Bull autóját

Kézmosás - telefon - a Red Bull weboldala - keressük meg az autót - csináljunk képet bármiről - tegyük rá az autót. Elég menő képek születhetnek!

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

You have to try this at home! Give it a try and show us where you #ParkItUp #Formula1 #RB15 #RedBullRacing #F1 #AR #RedBull #givesyouwings #

Aston Martin Red Bull Racing (@redbullracing) által megosztott bejegyzés,

WTCR-futamgyőztes csapattársat kap Nagy Dániel

A BRC Racing Team – Michelisz Norbert csapata a túraautó-világkupán – a TCR Europe szériában is érdekelt két Hyundai i30 N TCR-rel, korábbi bejelentés alapján egyik pilótája Nagy Dániel lesz. Most a csapat másik versenyzőjét is bejelentette a szlovák Mat’o Homola személyében, aki fiatal kora ellenére már számos kategóriát megjárt, és futamgyőzelmet szerzett a WTCR-ben, a nemzetközi TCR-ben (magyar csapat, a B3 Racing versenyzőjeként), valamint az európai sorozatban is.

Homola a BRC-vel tavaly az Autósport Játékokon már együttműködött, és megszerezte a harmadik helyet Szlovákia számára. A WTCR 2018-as és 2019-es egyéni bajnokát adó csapat versenyzőjeként magasra tűzi a lécet és az Európa-bajnoki cím a célja.