F2: Prema-pole a szezonnyitó időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/39117
A Formula-3 után a Formula-2 pilótái is kigurultak a pályára Melbourne-ben a széria idei első időmérőjére. Az újoncokkal és ismerősen csengő nevekkel teli mezőny leggyorsabbja az első negyedóra után a regnáló F3-as bajnok, Leonardo Fornaroli volt az Invicta volánja mögött, őt a Prema szintén az F3-ból fellépett pilótája, Gabriele Mini követte. A harmadik helyen az a Jak Crawford állt ekkor, aki az egyike volt annak a néhány versenyzőnek, akik már a szezon kezdete előtt rajthelybüntetést kaptak a hétvégi futamokra. Arról, hogy ez hogyan volt lehetséges, itt írtunk bővebben.
Az utolsó percekben folyamatosan javultak az időeredmények: először a már rutinosnak számító Victor Martins ugrott az élre, Crawford is javított a második helyre. Hamarosan Mini taszította le az élről Martins-t a Premával, miközben csapattársa, a másik premás Sebastian Montoya szenvedett, csupán a mezőny második felében kullogott.

A gumik nem bírták az időmérő végéig, a többség nem tudott javítani a harmadik szektorban utolsó próbálkozásaik során, így az olasz Alpine-junior maradt az élen, és ő kezdheti majd a pole-pozícióból a főfutamot – hacsak idő közben nem büntetik meg feltartás miatt, jelenleg is vizsgálják az esetet. Így aztán a második Martins még reménykedhet. Montoya épphogy lemaradt a fordított rajtrácsos pole-pozícióról, de végül csak a 11. lett, így Fornaroli kezdheti majd az élről a sprintfutamot. A Red Bull akadémistája, Arvid Lindblad csupán a 14. helyen végzett.
A Formula-2 melbourne-i időmérőjének végeredménye:
| Hely | Pilóta | Csapat | Idő | Hátrány | ![]() |
| 1 | Gabriele Mini | Prema Racing | 1:29.286 | ||
| 2 | Victor Martins | ART Grand Prix | 1:29.400 | 0.114 | |
| 3 | Jak Crawford | DAMS Lucas Oil | 1:29.587 | 0.301 | |
| 4 | R.Verschoor | MP Motorsport | 1:29.650 | 0.364 | |
| 5 | Alex Dunne | Rodin Motorsport | 1:29.802 | 0.516 | |
| 6 | Roman Staněk | Invicta Racing | 1:29.835 | 0.549 | |
| 7 | Dino Beganovic | Hitech TGR | 1:29.851 | 0.565 | |
| 8 | Luke Browning | Hitech TGR | 1:29.867 | 0.581 | |
| 9 | Joshua Duerksen | AIX Racing | 1:29.938 | 0.652 | |
| 10 | L.Fornaroli | Invicta Racing | 1:29.948 | 0.662 | |
| 11 | S.Montoya | Prema Racing | 1:30.013 | 0.727 | |
| 12 | Ritomo Miyata | ART Grand Prix | 1:30.017 | 0.731 | |
| 13 | Kush Maini | DAMS Lucas Oil | 1:30.058 | 0.772 | |
| 14 | Arvid Lindblad | Campos Racing | 1:30.089 | 0.803 | |
| 15 | Sami Meguetounif | Trident | 1:30.239 | 0.953 | |
| 16 | Pepe Martí | Campos Racing | 1:30.271 | 0.985 | |
| 17 | Amaury Cordeel | Rodin Motorsport | 1:30.352 | 1.066 | |
| 18 | R.Villagómez | Van Amersfoort Racing | 1:30.656 | 1.370 | |
| 19 | Oliver Goethe | MP Motorsport | 1:31.308 | 2.022 | |
| 20 | John Bennett | Van Amersfoort Racing | 1:31.406 | 2.120 | |
| 21 | Cian Shields | AIX Racing | 1:31.516 | 2.230 | |
| - | Max Esterson | Trident | - | ||
![]() |
Ha furán néz ki, de működik, akkor az nem fura
https://formula.hu/parc-ferme/23112
Egészen elmés megoldás ez arra, hogy hogy juttasson el valaki két abroncsot A pontból B-be.
Truckie skillz #HaasF1 #ItalianGP pic.twitter.com/rNCpU4kLc0
— Haas F1 Team (@HaasF1Team) September 6, 2019
Újabb, egészen ijesztő baleset, ezúttal az F3-ból, és szerencsés végkimenetellel
https://formula.hu/parc-ferme/23114
Az olasz hétvége F3-as betétfutamán az ausztrál Alex Peroni hajtott rá egy hurkaszerű rázókőre, majd autója abban a pillanatban megállíthatatlanul felrepült a levegőbe. Az eset végén Peroni és autója a gumifal élével találkozott, az ausztrálnak viszont a hírek szerint szerencsére semmilyen komoly baja nincs.
Az esettel kapcsolatban Mitch Evans is kifakadt Twitteren, aki egészen egyszerűen fogalmazott: „Ki az Isten gondolta, hogy jó ötlet a Parabolica külsejéhez hurka rázókőt helyezni?”
A történtek fényében másodlagos tény, de a futamot a bajnoki éllovas Robert Svarcman nyerte, ezzel növelte előnyét Jehan Daruvala előtt, aki egyébként pont mögötte futott be másodikként. A dobogóra még Marcus Armstrong állhatott fel.
Peroni is very lucky to escape severe injuries after this horrific crash. #F3 (via @darcyf1) pic.twitter.com/9iz2GQSh5g
— F1 Feeder Series (@F1FeederSeries1) September 7, 2019
Who the hell thought it was a good idea to plant a sausage kerb on the outside of the parabolica? Just put grass and gravel back for god sake. Good to see Peroni walk away from that, scary accident #F3
— Mitch Evans (@mitchevans_) September 7, 2019
Kőkemény buli van a Racing Point garázsában
https://formula.hu/parc-ferme/23113
A csapat hozza a szokásos humort Twitterén az Olasz Nagydíj hétvégéjén is.
Morning shenanigans... We’re all mad here!
— SportPesa Racing Point F1 Team (@RacingPointF1) September 7, 2019
If you don’t have @MadnessNews in your playlist you’re doing it wrong!#MakeItCount #F1 #ItalianGP pic.twitter.com/FrdkQZ2DbD
Szeptemberi Motorsporthíradó most vasárnap 13 órakor
https://formula.hu/parc-ferme/23108
A magyar autóversenyzés magazinműsora hétvégén jelentkezik: a tartalomban riport a túrkevei autókrosszról és Slovakia Ringen tartott gyorsasági versenyről, beszámoló a ralikrossz Európa- és világbajnokság legutóbbi fordulóinak magyar szerepléseiről, stúdióvendégként pedig Szabó Zsolt érkezik, aki a TCR Europe legutóbbi hétvégéjén a M1RA színeiben versenyzett.

Nico Rosberg munkatársat keres, te is jelentkezhetsz az álláshirdetésre
https://formula.hu/parc-ferme/23110
Formula-1-es világbajnokok a legritkább esetben szoktak YouTube-videóban kollégákat toborozni, de a közösségi médiában rendkívül aktív Rosberg most pontosan ezt teszi: egy videográfussal szeretné bővíteni saját kis csapatát, az álláshirdetést pedig az alábbi videóban teszi közzé. További részletek és jelentkezési kritériumok ide kattintva olvashatók a különleges munkára való jelentkezésről.
Időmérő az F1-ben, futam az F2-ben és az F3-ban, időmérő és futam is a Superbike-ban - ez a szombati menü
https://formula.hu/parc-ferme/23105
Hogy mire érdemes figyelni szombaton? Mutatjuk:
10:00-10:20 Superbike, harmadik szabadedzés
10:30-11:15 Formula-3, első futam (13:05-től M4 Sport)
12:00-12:25 Superbike, Super Pole (14:20-tól, a futam előtt Eurosport 2)
12:00-13:00 Formula-1, harmadik szabadedzés (M4 Sport)
15:00-16:00 Formula-1, időmérő (M4 Sport)
15:00-15:40 Superbike, első futam (Eurosport 2)
16:45-17:50 Formula-2, első futam (23:10-től M4 Sport)

fotó: dppi
Azért van olyan Ferrari-szurkoló, aki megőrül Vettelért
https://formula.hu/parc-ferme/23103
Lehet, hogy alaposan behorpadt Sebastian Vettel hírneve az utóbbi évben, ettől még van olyan szurkoló, aki kezet csókol neki, ha közel kerülhet hozzá - a Sky Sports tette közzé az alábbi videót:
Che festa in Piazza Duomo
— Sky Sport F1 (@SkySportF1) September 5, 2019
Tifosi in delirio per i piloti #Ferrari #SkyMotori #F1 #Formula1 #EssereFerrari #ScuderiaFerrari90 #SF90 #Ferrari90 @ScuderiaFerrari pic.twitter.com/bpILODPifw
A szerelőknek is be kell melegíteni az F1-ben
https://formula.hu/parc-ferme/23104
Körülbelül ezt mutatja be a Haas csapata.
Uhm... @HaasF1Team? #monza #f1 #formula1 #ItalianGP pic.twitter.com/378IrqZJIA
— Steven de Jel (@sdejel) September 5, 2019
Kiderült, mikor és hol tartják Anthoine Hubert temetését
https://formula.hu/parc-ferme/23107
Jövő kedden, szeptember 10-én temetik Anthoine Hubert-t, tudta meg a formula.hu Monzában az elhunyt versenyző menedzserétől. A szertartásra a Párizstól délnyugatra található Chartres-ban kerül sor.
A francia Hubert múlt szombaton, a Formula-2 spa-francorchamps-i versenyhétvégéjének főfutamán halt bele a második körben történt balesetben szerzett sérüléseibe.

Vettel elmondta, hogy miben különbözik leginkább Leclerc Raikkönentől
https://formula.hu/parc-ferme/23106
A csütörtöi sajtótájékoztatón megkérdezték Sebastian Vetteltől, hogy mennyiben más a kapcsolata mostani csapattársaával, Charles Leclerc-rel, mint volt az utóbbi években Kimi Raikkönennel.
"Öhm... több szó" - hangzott a tömör, megmosolyogtató felelet a négyszres világbajnoktól.
Who would you rather have a meeting with?
— Formula 1 (@F1) September 5, 2019
Charles or Kimi? #ItalianGP #F1 pic.twitter.com/occ2PUxg9f
A Ferrari egykori pilótái a motorhome bejárata felett
https://formula.hu/parc-ferme/23102
A Scuderiát 90 évvel ezelőtt alapította Enzo Ferrari, az évfordulót pedig az Olasz Nagydíjon is hangsúlyozza a csapat. A motorhome bejárata feletti óriási rajzon szemlátomást minden korábbi Ferrari-pilótát feltüntettek. Kiket ismertek fel?

Még Norrist is ennyi rajongó veszi körbe Monzában
https://formula.hu/parc-ferme/23101
Minden oldalról elzárták a menekülési utat, kiabáltak, aláírásra váró tárgyakat dugtak az orra alá. Lando Norris viccelődve jegyezte meg a posztolt videóban: „Ugye tudjátok, hogy nem én vagyok Valentino Rossi?”
You do know I’m not actually @ValeYellow46, right? #ItalianGP pic.twitter.com/GhYYRVYYEe
— Lando Norris (@LandoNorris) September 5, 2019
Kezdődik az F1-es hétvége, mutatjuk a pénteki programot
https://formula.hu/parc-ferme/23093
Pénteken kezdetét veszi a Formula-1-es hétvége Monzában, de a Superbike mezőnye is megkezdi a munkát - íme a napi program:
9:35-10:20 Formula-3, szabadedzés
11:00-12:30 Formula-1, első szabadedzés (M4 Sport)
11:30-12:20 Superbike, első szabadedzés
13:00-13:45 Formula-2, szabadedzés
15:00-16:30 Formula-1, második szabadedzés (M4 Sport)
16:00-16:50 Superbike, második szabadedzés
16:55-17:25 Formula-2, időmérő
17:50-18:20 Formula-3, időmérő

fotó: dppi
Rossitól kért engedélyt különleges sisakjához Norris
https://formula.hu/parc-ferme/23100
Az újonc Lando Norris példaképe nem valamelyik Formula-1-es versenyző, hanem a MotoGP-legenda Valentino Rossi. Bemutatkozása előtt felmerült benne, hogy a kilencszeres világbajnok ikonikus 46-osát választja saját állandó rajtszámának, de végül elvetette az ötletet, mert nem akarja „majmolni” kedvencét – így került McLarenjére a 4-es.
A hétvégi Olasz Nagydíj erejéig azonban Norris Rossi előtt fog tisztelegni: sisakja és lábbelije dizájnját is a Doktortól veszi kölcsön. A fejvédő esetében a megszokott színek maradnak, de a nap és hold motívuma – Rossi védjegye – kerül fel rá.
„Már beszéltem Valentinóval valamivel korábban ezzel kapcsolatban, a közösségi médiában, mivel természetes, hogy megkérdeztem őt, szabad-e” – mondta el a motorsport.com-nak. Norris. „Ez egy lehetőség, hogy különlegesebbé, emlékezetesebbé tegyem ezt a versenyt. Ezáltal jobban fogok kapcsolódni Valentinóhoz, akire mindig is felnéztem, a hősömhöz. Ez tiszteletadás az irányába, nem más.”

When in Italy, wear something a little @ValeYellow46 #VR46 #LN4 pic.twitter.com/WFIokAbDVQ
— Lando Norris (@LandoNorris) September 5, 2019
Hakkinen eldobja a győzelmet, Vettel megszerzi első sikerét, Hamilton furcsa hibát vét
https://formula.hu/parc-ferme/23097
Öt jelenetet emelt ki a Formula-1 az Olasz Nagydíjak újkori történetéből - íme a videó:
Monza…
— Formula 1 (@F1) September 4, 2019
⁰Magic for some drivers misery for others #ItalianGP #F1 pic.twitter.com/DAf28frAOf
Nemzeti színekbe öltözött az Alfa Romeo
https://formula.hu/parc-ferme/23098
Nemcsak a Ferrari, az Alfa Romeó is hazai versenyére készül a hétvégi Olasz Nagydíjon, így a kisebb itáliai istálló is különlegességgel készült a nézőknek: az autókon megszokott fehér-vörös színkombinációt a zöld-fehér-piros hármas váltja fel. A képek tanúsága szerint a szárnyak véglapjai és a motorborítás kapja a meg a különleges festést.
Italian colours on the @alfaromeoracing front wing endplate and engine cover for Monza.#AMuS #ItalianGP pic.twitter.com/JahPZ7PoRd
— Tobi Grüner (@tgruener) September 5, 2019
Az orvosi autó kapott defektet Monzában
https://formula.hu/parc-ferme/23099
Ilyen sincs gyakran! Az F1-es versenyhétvégék csütörtöki napjának délutánján a pálya a biztonsági és az orvosi autóké, amelyek pilótái ilyenkor tréningezik le az aktuális aszfaltcsíkot. Monzában ez most nem ment simán, ugyanis az orvosi autó - mint a formula.hu helyszíni fotóin is látható - a tréning közben jobb hátsó defektet kapott – jelentette az Autodromo Nazinonaléról lapunk tudósítója, Mészáros Sándor.


Örömmel üdvözlik a csapatok Monzát
https://formula.hu/parc-ferme/23096
Idei tizenharmadik állomásához, Olaszországba érkezett a Formula-1 mezőnye. Ehhez a helyszínhez sokaknak különleges kapcsolata fűződik, ahogy az a különböző csapatok tweetjeiből is látszik.
Oh Monza... we've missed you! #MakeItCount #F1 #ItalianGP pic.twitter.com/ynLw7m5Mwo
— SportPesa Racing Point F1 Team (@RacingPointF1) September 5, 2019
Benvenuto a Monza #HaasF1 #ItalianGP pic.twitter.com/1Q6wjO1DrY
— Haas F1 Team (@HaasF1Team) September 5, 2019
One of our favourites = Monza #ItalianGP #F1 pic.twitter.com/ZfF2brlSAm
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) September 5, 2019
Home Sweet Home #ItalianGP #MonzaF1 #GetCloser pic.twitter.com/LWYlNyX6JX
— Alfa Romeo Racing (@alfaromeoracing) September 5, 2019
Az F1 történetének leggyorsabb köre: egy éve Raikkönenről szólt a monzai időmérő
https://formula.hu/parc-ferme/23094
2018-ban Kimi Raikkönen húzta be az Olasz Nagydíj pole-pozícióját, hosszú évek után tudott újra az első rajtkockába állni, méghozzá az F1 történetének leggyorsabb körével.
The F1 calendar wouldn’t be the same without Monza
— Formula 1 (@F1) September 4, 2019
Isn’t that right, Kimi?! #ItalianGP #F1 pic.twitter.com/Xr1ZqY90vM
A spanyoloknak nem tetszik a friss Ferrari-anyag: Alonso háttérben van
https://formula.hu/parc-ferme/23095
Amint arról mi is beszámoltunk, szerdán a milánói Dóm-téren ünnepelte 90. születésnapját a Ferrari, az eseményre pedig készült egy plakát is, amelyen ott vannak a Ferrari korábbi pilótái. A spanyol Marca arról posztolt, hogy ezen nagyon tiszteletlenül bántak a maranellóiak Fernando Alonsóval, aki sisakban, hátul, kicsiben látszik csak, pedig jó pár futamot nyert a Scuderiának és nagyon sikeres volt velük, míg több, nála jóval sikertelenebb versenyzőt nagyobbként ábrázoltak. A cikk azt is hozzáteszi, hogy nemcsak a spanyolok, de világszerte sokan felháborodtak a Ferrari-drukkerek közül.
A kép ezen a linken megtekinthető!

fotó: dppi

