DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 14. vasárnap

IndyCar: Palou remek stratégiával húzta be a szezonnyitót

A MotoGP és a WEC mellett az IndyCar is a hétvégén futotta az idei első versenyét. St. Petersburg utcáin Scott McLaughlin startolhatott a pole-ból, ám hiába vezetett sokáig a Team Penske versenyzője, a hajrában egyértelművé vált, hogy Alex Palouék taktikája bizonyult nyerőnek: a címvédő spanyol és néhány társa a lágyabb abroncsokon kezdett, amelyeket azonnal le is cserélt a Will Power, Nolan Siegel és Louis Foster első körös ütközése utáni sárga jelzés hatálya alatt.

indycar-palou-stpete

Palou az utolsó bokszkiállások során vágott Scott Dixon elé, így került az élre, a végjátékban pedig hiába rántotta össze az élbolyt a lekörözés előtt álló Sting Ray Robb, a Chip Ganassi háromszoros bajnoka maga mögött tartotta a Dixonon átlépő Josef Newgardent, így karrierje során először győzött az évadnyitón. Dixon az utolsó körben visszaelőzte Newgardent, így kettős sikernek örülhetett a Ganassi, míg McLaughlinnak be kellett érnie a negyedik hellyel. A verseny elején az Andretti/Cadillac F1-es ülésére is esélyes Colton Herta is jól állt, de gondjai adódtak a bokszutcában, így a top 10-ből kicsúszott.

A St. Petersburg-i futam bővebb videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi  
2. Scott Dixon Chip Ganassi 2.8669
3. Josef Newgarden Team Penske 6.2044
4. Scott McLaughlin Team Penske 8.6878
5. Kyle Kirkwood Andretti 10.9709
6. Marcus Ericsson Andretti 23.0835
7. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 24.2895
8. Christian Lundgaard Arrow McLaren 32.2045
9. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 38.9443
10. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 42.3385
11. Patricio O'Ward Arrow McLaren 42.7293
12. Graham Rahal RLL Racing 48.4992
13. David Malukas A. J. Foyt Enterprised 49.1500
14. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprised 49.5216
15. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 52.3835
16. Colton Herta Andretti 52.7048
17. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 59.6324
18. Kyffin Simpson Chip Ganassi 1'00.1701
19. Callum Ilott Prema 1'01.2309
20. Robert Svarcman Prema 1'02.3754
21. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1 kör /10.4063
22. Devlin Defrancesco RLL Racing 1 kör /28.1306
23. Jacob Abel Dale Coyne Racing 1 kör /56.7221
24. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing Kiesett
25. Nolan Siegel Arrow McLaren Kiesett
26. Will Power Team Penske Kiesett
27. Louis Foster RLL Racing Kiesett

Merre tovább, autósport? Goodwoodban megmutatták a jövő versenyautóit

Elektromos "Batmobile" és Ford Mustang, hibrid túra- és raliautó, bónusz F1-es járgány – jövőbe mutató konstrukciók is megmutatták magukat az idei Goodwoodi Sebességfesztiválon, ezekből készült az alábbi összeállítás.

Videó: Ezek voltak a WTCR legjobb aragóni pillanatai

Múlt hétvégén a Motorland Aragón versenypályán lezajlott a túraautósok idei harmadik versenyhétvégéje. Aki lemaradt a futamokról, az most két rövid összefoglalóval bepótolhatja az eseményeket. Az első futamról készült szöveges beszámolónkat ezen a linken, a másodikról pedig ezen a linken olvashatjátok el.

A korával viccelődött Jackie Stewart

Köztudott, hogy a Goodwoodi Sebességfesztivál látogatói lépten nyomon az autó- és motorsport ikonikus alakjaival futhat össze. Az alábbi fotó is jól példázza ezt, amelyen a Red Bull F1-es tervezője, Adrian Newey és az F1 háromszoros világbajnoka, Jackie Stewart kézfogás közben látható. A fényképet maga a skót legenda posztolta Instagramra azzal a megjegyzéssel, hogy a Red Bull tehetséggondozójának tagjai évről évre egyre öregebbek. Humoránál volt, de érthető is, hiszen a jó hangulat egy ilyen eseményen garantált.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Sir Jackie Stewart OBE (@sirjackiestewart) által megosztott bejegyzés

Újságíróként a Magyar Nagydíjon – miben más, mint bármi más?

A jelenlegi versenynaptár szinte összes versenyhelyszínét megjáró kollégánk, Mészáros Sándor a Formula Podcast legutóbbi adásában elmesélte, miben más a Hungaroringen dolgozni egy F1-es versenyhétvégén, mint a világ bármely más pontján? A Formula Podcast Magyar Nagydíjat beharangozó adásának e szakaszát 04:40-től hallgathatod meg!

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Az Aprilia vezérmotorosa nem hiszi, hogy Dovizioso lesz a csapattársa

Miután tavaly év közben szakított a Ducatival és nem talált magának megfelelő ülést, a 2021-es MotoGP-idény kihagyása mellett döntött Andrea Dovizioso. Így sem unatkozik azonban a motokrosszba belekóstoló olasz, hiszen több tesztet is teljesített már az Apriliával, és sokan már azt rebesgették, hogy a noalei gyártóval térhet vissza a mezőnybe – egészen addig, amíg a Holland TT-n Maverick Vinales fel nem bontotta a szerződését a Yamahával, s a hírek szerint ugyancsak az olasz márkához tart.

Dovizioso és Vinales lehet a két esélyese tehát a jelenleg Lorenzo Savadori által birtokolt ülésnek, az Aprilia szekerét évek óta toló Aleix Espargaro viszont nem tudja elképzelni, hogy az olasz legyen a kollégája 2022-ben: „Hasznos lenne, ha erősebb csapattársam vagy egy szatellit alakulatunk lenne” – nyilatkozta a spanyol a Marca hasábjain (a szatellit istállót a Gresini és a VR46 ducatis bejelentései után kizárhatjuk). „Dovizioso teljesített velünk néhány tesztet, de eddig nem volt túl versenyképes, és nem úgy tűnik, mintha versenyezni akarna. Nagy rajongója vagyok, de nehéz azt látni, hogy ő legyen a csapattársam” – fogalmazott Espargaro.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

dovizioso-aprilia-motogp-1

Ismét zengős királya lett az elektromos túraautósok hétvégéjének

A WTCR mellett a Pure ETCR mezőnye is a Motorland Aragon versenypályán vendégeskedett a hétvégén, s akárcsak a vallelungai nyitányon, ismét a Zengő Motorsport Cupráját vezető pilóta gyűjtötte a legtöbb pontot. Ezúttal azonban nem Mikel Azcona volt a nyerőember, hanem Matthias Ekström, aki közel tökéletes hétvégét produkált – csak az időfutam során nem zsebelte be a maximális pontot –, s a B csoport nagydöntőjében kényelmes győzelmet aratott a hyundaios Jean-Karl Vernay előtt. Ekström ezzel egyébként az összetett tabellában is az élre állt.

Azcona amúgy az A jelű nagydöntőben járt pórul: Augusto Farfusszal csatázott nagyot, ám a két autó összeért, s a spanyol a sóderágyban kötött ki. Az incidenst vizsgálták a felügyelők is, ám a két versenyző nyilatkozatai ellenére sem érkezett büntetés. A szintén a Zengő színeit erősítő Nagy Dániel is javult Olaszországhoz képest: a mezőny egyetlen magyarja a B jelű döntőben kis híján dobogóra tudott állni. A csapat negyedik pilótája, Jordi Gené az összetett pontverseny harmadik helyén áll két hétvége után. A Romeo Ferraris–M1RA legjobbja az első két forduló után Rodrigo Baptista, aki Aragóniában Ekström és Farfus mögött a harmadik lett összesítésben az Alfa Romeo Giulia volánjánál, míg a tabellán a negyedik pozíciót foglalja el (Ekström, Vernay és Gené mögött).

ekstrom-cupra-zengo-etcr

Káoszba és nevetésbe fulladt az Alfa Romeo focis kihívása

A labdarúgó-Eb ihlette az Alfa Romeo legújabb F1-es videóját, amelyben Kimi Raikkönennek és Antonio Giovinazzinak különböző focis kihívásokat kellett teljesíteniük: szerepelt a „menüben” dekázás és góllövés is – maradjunk annyiban, hogy mérsékelt sikerrel vették az akadályokat, cserébe viszont egy-két tárgy összetörhetett a csapat motorhome-jában…

Folyamatosan fejlődik a Hungaroring!

Kifaggattuk Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgatót arról, hogyan készül a Hungaroring az idei Magyar Nagydíjra, és mi várható az elkövetkező években. A Formula Podcast Magyar Nagydíjat beharangozó adásának e szakaszát 51:10-től hallgathatod meg:

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Focilázban égnek az angolok

Július 11-én este tartják a 2020-ról egy évvel elhalasztott labdarúgó Európa-bajnokság fináléját, melyet Anglia és Olaszország válogatottjai játszanak egymással. Az angolok már nagyon készülnek az eseményre és nincs ezzel másképp a Williams istállója sem. A csapat Twitter oldalán egy nagyon beszédes kép jelent meg ma délután, melyen a táblák két irányba mutatnak, természetesen a döntős országok felé, valamint az angol és az olasz F1-es csapatokat sorolják fel.

Valószínűleg a csapat brit pilótája, George Russell is nagyon várja az estét, aki az elődöntő alatt is rettentően izgult a hazájáért.

Van olyan, amihez nem kellenek szavak

A Goodwood Festival of Speed egy fantasztikus esemény, melyen minden alkalommal feltűnnek olyan legendás versenygépek, melyektől az ember egyszerűen nem jut szóhoz. A McLaren Twitter oldalára feltöltött videóhoz nem is nagyon kell külön kommentár, az MP4/5B modellt ezúttal Lando Norris járatta meg a közönség előtt, a hanghatás pedig továbbra is elképesztő.

Goodwood idén rengeteg különlegességgel kápráztatja el a rajongókat, fantasztikus sportautók debütáltak a rendezvényen, de itt mutatták be a Ford legújabb szörnyetegét, a Puma Rally1 autót, mellyel a WRC új korszakában fognak versenyezni.

 

Nagypapája 95. születésnapját ünnepelte Carlos Sainz

Az F1-től mentes hétvégén egy születésnapi parti volt a program Carlos Sainz számára: a Ferrari-pilóta nagyapja 95 éves lett, ő pedig nem hagyta ki a nagy eseményt. Az ünnepi fotón a nagymama is ott volt: a nagyszülők 68 éve házasok, a családban pedig példaként tekintenek rájuk, emelte ki posztjában Sainz.

Rajongók tervezték a Mahindra versenyruházatát

Különleges öltözékben állhatnak majd rajthoz a Formula-E londoni futamain a Mahindra pilótái. Az indiai csapat Driver by Design alkotói versenyének keretein belül a szurkolók feladata volt, hogy megtervezzék azt a két versenyzői overállt, melyet Alex Lynn és Alexander Sims magára ölt majd. Sims a brit és az indiai zászló színeit, míg csapattársa egy oroszlánt visel majd a ruházatán.

Az elektromos sorozat mezőnye jelenleg New York Cityben tartózkodik, Július 24-e és 25-e között pedig Londonban folytatódik az idei szezon.

 

Így mutat Alain Prost karrierje futamról futamra

Közel másfél évtizednyi aktív versenyzés a királykategóriában, tele sikerrel és drámával, hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel. Az F1 Statistics Youtube-csatorna látványos módon, futamról futamra ábrázolta a négyszeres világbajnok Alain Prost F1-es pályafutását. Ha tetszett a videó, akkor talán az alkotó korábbi összeállítása is érdekelhet Aytron Sennáról.

Rossi biztosan nem lesz Ferrari-pilóta a visszavonulása után

Egyelőre még rengeteg a kérdőjel a MotoGP jövő évi mezőnyét illetően, melyben Valentino Rossi az egyik legfontosabb pont. A kilencszeres világbajnok a nyári szünet alatt tervezi eldönteni, hogy folytatja-e pályafutását 2022-ben is, esetleg bejelenti a visszavonulását. A hírek szerint arra is van lehetőség, hogy saját csapatában versenyezzen, ám azt már korábban megemlítette, hogy az autóversenyek felé venné az irányt, ha az idény végén távozna a királykategóriából.

Az olasz versenyző a Ferrarival híresen jó kapcsolatot ápol, a márka pedig februárban jelentette be, hogy 2023-ban gyári kapacitásban indul WEC Hypercar kategóriájában, így a pletykák szerint Rossi akár ott is kiköthetne a jövőben. Antonello Coletta, a Ferrari GT részlegének vezetője cáfolta ezt, viszont nem zárta ki, hogy Rossit még láthatjuk más kategóriában esetleg. 

„Minden tiszteletem ellenére úgy gondolom, hogy idősebb, mint a jelenlegi endurance-pilóták, mi pedig kemény ellenfelekkel nézünk majd szembe. Ez olyan, mintha valamelyik pilótánk úgy döntene, hogy motorral fog versenyezni. Valentino jól szórakozik a GT-autókkal és talán kipróbálhatná magát ebben a géposztályban, mi viszont a feltörekvő fiatal tehetségek közül fogunk választani a Hypercar kategóriában” – idézte Coletta szavait a Crash.net.

Délelőttől egészen estig zajlanak a mai autósport-programok

Pure ETCR-rel kezdődik és Formula-E-vel zárul a mai menetrend.

9:45-10:00 Pure ETCR, szuperdöntő/1

11:15-11:45 WTCR, első futam (Sport 1 és Eurosport 2)

13:15-13:50 WTCR, második futam (Sport 1 és Eurosport 2)

13:15-14:00 Formula-E, harmadik szabadedzés

16:00-16:20 Pure ETCR, szuperdöntő/2

16:07-16:27 Formula-E, Super Pole

19:30-20:20 Formula-E, második futam (Eurosport 1)

211199023_342021493958163_5692633564296061371_n

Kanyarnevek, kártya, drón, füldugó – kérdések a Magyar Nagydíjról

A Magyar Nagydíjra készülve jó néhány hallgatói kérdést is megválaszoltunk a Formula Podcastben: kell-e füldugó, mi a helyzet az oltási igazolvánnyal, mennyi vizet lehet bevinni, és mi az, amit semmiképp ne vigyetek magatokkal? A Formula Podcast Magyar Nagydíjat beharangozó adásának e szakaszát 01:15:03-tól hallgathatod meg!

 

f1-hungp-20191

Fotó: DPPI

WTCR: Vervisch nyerte az időmérőt, Michelisz a 4.

A MotorLand Aragón versenypályán rendezik a Túraautó-világkupa idei harmadik fordulóját, melynek szabadedzésein az Audik domináltak a kvalifikáció előtt. Az első edzést Tom Coronel, a másodikat pedig Nathanaël Berthon nyerte, de a Lynk&Co is örülhetett, hiszen mindkét alkalommal ott voltak a legjobb ötben.

Magyar szempontból nem indult jól a délutáni időmérő edzés, hiszen a legutóbbi alkalommal futamgyőzelmet szerző Tassi Attila autója a kezdés után nem sokkal megállt a pályán, az eset miatt pedig a piros zászló is előkerült.  A Honda nem csak ezért lehet elégedetlen, Tiago Monteiro és Nestor Girolami is kiesett, így pedig a Münnich Motorsport autói zártak az utolsó három helyen. Ez főként a teljesítménykiegyenlítő rendszer miatt van, melynek értelmében ezúttal a Hondák kapták a legtöbb plusz súlyt.

A délelőtti erősorrend mindössze annyiban módosult, hogy Michelisz Norbert és Jean-Karl Vernay is ott volt a Q3-ban, ahol Frédéric Vervisch volt a leggyorsabb, Thed Björk, Gilles Magnus és a két Hyundai előtt. A 10. helyet Gabriele Tarquini szerezte meg, így a fordított rajtrácsos versenyen övé lett a pole-pozíció, de közel volt ehhez Mikel Azcona is, aki a 9. helyen végzett. A Zengő Motorsport nem zárt rossz napot, igaz a spanyol pilóta csapattársai nem jutottak el a Q2-be, Jordi Gené a 14., Robert Huff 15., Boldizs Bence pedig a 18. lett.

A folytatás holnap 11:15-től az első futammal.

Eladó Alex Zanardi WTCC-ben használt BMW-je

Egy különleges BMW keresi új gazdáját, ugyanis eladó vált Alex Zanardi 2005-ös 320i típusú autója, amivel az olasz pilóta élete első WTCC-s győzelmét szerezte. Zanardi a szóban forgó túraautós szezont a ROAL Motorsporttal teljesítette, amely gárdával az oscherslebeni második futamon állhatott fel először a dobogó tetejére.

Az autó kezelőszerveit több ponton módosították annak érdekében, hogy a mozgássérült pilóta vezetni tudja azt: a kormány mögé felszerelt gyűrű a gázpedált helyettesíti, a kézifék karjára pedig a kuplung gombját helyezték el. A fékezést Zanardi megoldotta a műlábával. Ez a verzió nem az első volt, a pilóta először mindent a kezével vezérelt, ám ez vállalhatatlanul összetett feladat volt egy homo sapiens számára, így szakemberekkel tovább finomítva jutottak el a fenti megoldáshoz.

Az autót a ROAL 2006-ban eladta, amit ezt követően gyári állapotba visszaalakítva európai hegyi felfutó versenyeken használt egy privát csapat. A ROAL 2010-ben visszavásárolta, majd visszaalakította azt. Azóta mindössze néhány versenyen használták. Az ára 185 ezer euró, vagyis nagyságrendileg 65,5 millió forint.

BMW E46 WTCC ex-Zanardi

Részletek és fotók: www.rmd.be

Senna McLarenjével parádézott Ricciardo

Óriási megtiszteltetésben volt része a Goodwoodban most hétvégén zajló Sebességfesztiválon Daniel Ricciardónak, aki az esemény szokásos hegyi felfutóján nem más, mint Aytron Senna 1990-es McLaren MP4/5B típusú autóját hajthatta meg a közönség előtt. Az ausztrál pilóta egy rövid technikai megbeszélést követően ülhetett be az ikonikus festésű gépbe, amit a csapat természetesen szorgalmasan dokumentált.

E57Zq5kWEAIeNgA

E57nc16XoAEvGp2

Tíz évvel ezelőtt ezen a napon a fiatal Méhészborz rajthoz állt az F1-ben

Bármilyen meglepő, de immár egy kerek évtizede, hogy Daniel Ricciardo teljesítette élete első F1-es futamát. Az akkor 22 éves ausztrál maga is meglepődött azon, hogy a Red Bull jóvoltából év közben kapott lehetőséget a HRT istállójánál, ahol a Brit Nagydíjtól kezdődően Narain Karthikeyant helyettesítette. Az F1 ennek alkalmából előásott egy rövid részletet a pilóta ezzel kapcsolatos nyilatkozatából. Úgy fogalmazott, lesokkolta őt a helyzet, de biztos benne, hogy a hétvégre végére sikerül felfognia, hogy épp élete álma valósul meg.