DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 6. szombat

Sargeant befejezi a versenyzést, visszalépett az ELMS-től

Az IDEC Sport színeiben szerepelt volna az F1-ből kiszorult Logan Sargeant az ELMS-ben, de a csapat közleményben jelezte: az amerikai úgy döntött, „visszalép a sporttól”, és más érdekeltségekbe fog.

Sargeant másfél szezont teljesített 2023 elejétől a 2024-es Holland Nagydíjig a Formula-1-ben a Williamsnél, mielőtt az elmaradó fejlődés és a számos autótörés után a grove-i istálló végül lecserélte őt Franco Colapintóra idény közben. Az amerikai ezek után az IDEC Sporthoz szerződött, amellyel az európai Le Mans-szériában versenyzett volna, ráadásként ez a szerződés akár a WEC-be is utat nyithatott volna a sportautózásba még az F1 előtt is belekóstoló pilótának, hiszen a Hyundai márkája, a Genesis velük partnerségben száll be az Endurance-vb mezőnyébe 2026-ban. Az istálló azonban kedden rövid közleményben jelezte, hogy változtak a tervek:

„Logan Sargeant döntése után, miszerint visszalép a sporttól, hogy más érdekeltségek felé forduljon, az IDEC Sport és a Genesis Magma Racing tudomásul veszi a döntést, és a következő napokban bejelenteni a helyettesét. A legjobbakat kívánjuk Logannek a jövőbeli projektjeihez” – írták. Sargeant maga egyelőre nem kommentálta, hogy miért döntött így és mihez kezd a jövőben. Az IDEC-nél egyébként a háromszoros W Series-bajnok Jamie Chadwick és a 19 éves francia tehetség, Mathys Jaubert lettek volna a csapattársai.

sargeant

Beszállhat a WRC-be a Renault/Dacia?

Reményre okot adó pletyka terjed ralis berkekben: bizonyos értesülések szerint a Prodrive ott ül a jelenlegi három gyártó mellett annál az asztalnál, amelynél a WRC 2027-ben kezdődő új érájáról egyeztetnek. Az új szabályok lényege a sokkal olcsóbb és egyszerűbb csúcskategória lesz, és az az opció, hogy meghatározott feltételek mellett privát cégek is építhetnek ilyen autót, nem feltétlenül kell hozzá egy nagy gyártó.

A Prodrive annak idején a Subaru WRC-programját valósította meg, az utóbbi években pedig előbb saját csapattal, majd idéntől (illetve a tavalyi év végétől) a Dacia gyári alakulatával harcol a tereprali-világbajnokságban, méghozzá Nasser Al-Attiyah és Sebastien Loeb vezetésével.

A hírek szerint a Prodrive élénken érdeklődik a potenciális WRC-s beszállás iránt és győzködi a vezérigazgató-váltáson áteső Renault-t, hogy támogassa ezt a törekvést a tereprali mellett. A pletykák szerint itt is a Dacia név kerülhet előtérbe.

Dacia Prodrive WRC 27

Utolsó körös győzelmekkel duplázott Talmácsi volt csapata a Balaton Park Circuiten

A MotoGP délután 14 órakor rajtoló futama előtt rendezték a két betétkategória viadalát a MotoGP Magyar Nagydíjának versenynapján. A Moto3-ban a Marquez testvérek által menedzselt Maximo Quiles egy elképesztő befutó után nyert. Az Aspar motorosa a pole-ból indulva sokáig vezetett, aztán egy hiba miatt visszacsúszott a negyedik helyre, ahonnan a hajrára visszazárkózott a második pozícióba.

Az utolsó körben aztán az 5-ösben Valentin Perronét is megelőzte, aki azonban az utolsó kanyarban visszaszúrt – de Quiles kigyorsítása jobban sikerült, és végül egy összeérés után (az argentin a könyökét is kirakta...) 18 ezredes előnnyel őt intette le elsőként a kockás zászló, ezzel második győzelmét aratta! A dobogót David Munoz tette teljessé, megelőzve Angel Piquerast és a vb-éllovas Jose Antonio Ruedát.

motogp-hungary-5

A Moto2-ben pedig ugyancsak Talmácsi Gábor volt csapata, az Aspar Team győzött, méghozzá a Moto3 tavalyi világbajnoka, David Alonso révén, aki elképesztő felzárkózást produkált a verseny második felében: a hatodik helyről kezdte meg az előretörést a kolumbiai, aki szintén az utolsó körben kapta el az addig vezető Manuel Gonzalezt, és ezzel karrierje első sikerét aratta a középső géposztályban! Gonzalezt ráadásul Diogo Moreaira is megelőzte a fináléban, a brazil így némileg csökkentette a hátrányát a tabellán az éllovas spanyollal szemben.

moto2-hungary-11

(Fotók: Nyolczas Csaba)

A MotoE számára pedig már szombaton megrendezték mindkét futamot, amelyek közül az elsőt épp Varga Tibor balesete miatt kellett félbeszakítani: a magyar motorost, akit az esése után még Mattia Casadei is eltalált, kórházba kellett szállítani, a pillanatnyi eszméletvesztése miatt pedig nem engedték indulni a második versenyen. Casadei amúgy mindkét versenyen győzött, s ezzel a vb-tabellán is az élre állt.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Különleges vendége volt az Apriliának a MotoGP Magyar Nagydíján

MotoGP-lázban ég Magyarország, ugyanis ezen a hétvégén rendezik a motoros csúcskategória Magyar Nagydíját Balatonfőkajár mellett. A versenyhétvégének otthont adó Balaton Park Circuitre ellátogatott hazánk máig egyetlen Formula-1-es pilótája, Baumgartner Zsolt is, akit az Aprilia istálló látott vendégül garázsában. Erről a volt versenyző számolt be Instagram-oldalán.

„Az Aprilia meghívásának eleget téve lehetek ott a MotoGP Balaton Park Circuiten zajló versenyén. Nagy élmény látni a csak a Forma-1-hez hasonlítható profizmust a garázsokban. Köszönöm a lehetőséget korábbi Minardi F1-es kollégámnak, a csapatfőnök Massimo Rivolának. Holnap találkozunk a Nagydíjon is!” – írta Baumgartner posztjában.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Zsolt Baumgartner (@zsolt.baumgartner_official) által megosztott bejegyzés

 

Természetesen a Formula.hu is képviselteti magát a paddockban, többek között a regnáló világbajnok Jorge Martinnal és Kis Tiborral is beszélgettünk a helyszínen.

Ijesztő baleset: kis híján a kamerást is eltalálta a bukó Acosta motorja – videó!

A MotoE-ben szereplő Varga Tibor esése mellett Pedro Acosta produkálta a nap talán legijesztőbb pillanatát a MotoGP Magyar Nagydíjának szombatján a Balaton Park Circuiten. Mint a lenti videón látható, az időmérőn eleső KTM-es motorja a sóderágyon átpattogva, majd a légfalon és a kerítésen felpattanva kis híján a kamerást – akinek a MotoGP posztja alapján Joao a neve – is fenyegette. Szerencsére a kamerás jól van a bejegyzés szerint.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

MotoGP™ (@motogp) által megosztott bejegyzés

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Varga Tibor balesetet szenvedett, kórházba kell szállítani

A biztató edzésforma után gyorsan borzalmasra fordult Varga Tibor számára az első MotoE-futam a Balaton Park Circuiten, ugyanis már az első körben balesetet szenvedett. Pedig a 18 éves motoros remekül rajtolt a negyedik helyről, az első kanyarba még elsőként fordult, de szélesre sodródott, így veszített két pozíciót. Az 5-ös kanyarnál viszont előzött, így feljött a második helyre – ebből a pozícióból bukott a 14-es kanyarban, és balszerencséjére a mögötte érkező Mattia Casadei eltalálta őt.

Vargát hosszú percekig a sóderágyban ápolták, miközben a versenyt természetesen piros zászlóval félbeszakították. A versenyirányítás közlése szerint a balesetben érintett „minden versenyző eszméleténél van”, a Snipers csapatánál induló magyar versenyzőt azonban kórházba kellett szállítani.

„A versenyző a balesetet követően nem kért fájdalomcsillapítót, azonban a könyökét fájlalja. Jelenleg kórházi vizsgálaton van, amelynek eredményei után derül ki, hogy rajthoz tud-e állni a mai második futamon” – olvasható a szervezők tájékoztatása a MotoGP of Hungary hivatalos Facebook-oldalon.

motogp-hungary-16

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Íme, a MotoGP Magyar Nagydíjának Herendi-trófeái – fotók!

Szombat délelőtt bemutatták azokat a trófeákat, amelyeket a győztesek és dobogósok fognak kapni a MotoGP hétvégi Magyar Nagydíján a Balaton Park Circuiten. Ahogy az már hosszú évek óta megszokott az F1-es futamunknál, itt is a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. készítette el a remekművet, amely „egyszerre ünnepli a MotoGP visszatérését, a Balaton Park Circuit szépségét és Magyarország hagyományait. Egy igazi ékszer, ami méltó a győztesekhez” – olvasható az esemény hivatalos közösségi oldalán. Íme, a képek a trófeáról:

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Albon: Vowles kultúraváltást hozott a csapatba

Alex Albon a RacingNews365-nek adott exkluzív interjújában beszélt azokról a változásokról, amelyeket James Vowles csapatfőnök hozott Grove-ba. A brit–thai versenyző kiemelte a csapaton belüli légkört, amely szerinte teljesen átalakult: míg korábban borús és bizonytalan hangulat uralkodott, mára új energiák jellemzik a gárdát.

„A legfontosabb a csapat kultúrája. Ha belépsz Grove-ba, minden ugyanúgy néz ki, de teljesen más érzésed van. Amikor először idekerültem, senki sem volt igazán magabiztos, sokan rosszat mondtak magukról – ez sosem jó jel. Mintha kicsit beleragadtak volna a régi szokásaikba, és valóban kissé borúlátóak voltak” – mondta Albon, amikor a legfontosabb Vowles által végrehajtott változásokról kérdezték.

„James mindig arról beszél, hogy mindent lebontunk, és újraépítünk. Így egyfajta szabadság és nyitottság jellemzi a munkát, amelyben nincs helye az egónak. A visszajelzéseinket tényleg figyelembe veszik, és ott van ez a hajtóerő, hogy folyamatosan fejlődjünk. Szerintem ez a kultúra korábban biztosan nem volt meg a csapatnál. Most viszont igen: a Williams megújult, tele energiával – nagyon izgalmas hely lett a mi csapatunk.”

MotoGP: Nehéz lesz előzni, kritikus lesz a rajthely és a start a Balaton Park Circuiten

Lezajlottak a pénteki edzések a MotoGP Magyar Nagydíján, ahol Pedro Acosta – a bukása ellenére – hat ezredmásodperccel megelőzte Marc Marquezt, így ő várhatja elsőként a szombati időmérőt. Amely a versenyzők szerint még az átlagosnál is fontosabb lesz a Balaton Park Circuiten, a pálya szűk nyomvonala és sikánjai miatt ugyanis arra számítanak a királykategória szereplői, hogy nehéz lesz előzni a sprinten és a futamon egyaránt.

„Bár nekünk mindegy, mi úgysem tudunk előzni” – jegyezte meg Fabio Quartararo a Formula.hu jelenlétében, utalva arra, hogy a Yamaha egyik fő gyengesége 2025-ben, hogy a csaták során nem tudnak versenyre kelni a riválisokkal. Acosta arról beszélt, hogy főleg tiszta előzéseket lesz nehéz végrehajtani a sikánoknál, éppen ezért az egyébként elsősoros rajthelyben bízó Tech3 KTM-es, Enea Bastianini kihangsúlyozta: a rajthely és a startnál való helyezkedés és kritikus fontosságú lesz. Alex Marquez arra is rámutatott, hogy a kanyargós jelleg miatt megterhelő a motorosoknak a balatonfőkajári aszfaltcsík.

Az esélyeket illetően nyilván Marquez tekinthető a favoritnak, de Acosta és Bastianini is elismerte, hogy jól működik a KTM. Joan Mir szerint a Honda eleinte jobban küszködött pénteken, mint várták, de délután sikerült előrelépniük, a Yamaha viszont nem sokkal jobb, mint a katasztrofális spielbergi hétvégén: Quartararo szerint egyetlen kört sikerült összeraknia, azzal jutott be a top 10-be és a Q2-be. Az Aprilia lehet a sötét ló: Marco Bezzecchi nem kvalifikálta magát automatikusan a második szakaszba, de reméli, hogy ahogy egy hete a Red Bull Ringen, holnap is feltámad, Jorge Martin pedig úgy érzi, több potenciál van a motorjában, mint azt pénteken megmutatta.

A MotoGP balatoni programja szombaton 10:10-től folytatódik a második szabadedzéssel, amelyet 10:50-től egyből követ a kétrészes időmérő, majd 15 órakor következik a sprintfutam.

motogp-hungary-6

 

(fotó: Nyolczas Csaba)

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

 

Newey már nagyon előre gondolkodik Alonso szerint

Elmélyült a 2026-os F1-es autóban Adrian Newey: erről számolt be Fernando Alonso az Aston Martin fejlesztéseivel kapcsolatban.

„Sosem az volt a dolga, hogy az idei autón dolgozzon, bár valószínűleg mindannyian azt akartuk, hogy legalább nézzen rá. De nagyon a jövő évi autóra koncentrál, és megvan a saját módszere. Nagyszerű dolog látni őt dolgozni és gondolkodni, akár már olyan dolgokon is, hogy milyen problémákat kell majd megoldani. Már úgy is, hogy mondjuk a hetedik futam, és az első fejlesztések után. Ez hihetetlen” – idézi Alonsót a Racingnews365.com.

A spanyol azt is elismerte, hogy időről időre együtt ebédel Newey-val és jókat beszélgetnek a csapatról, valamint bizonyos ötletekről.

f1-alonso-aston

fotó: Aston Martin Aramco

 

Videó: Sainz egy létrát szedett ki az óceánból

A Williams F1-es pilótája 11 méter mélyre úszott le a hajóról, majd kiszedte az óceánból a beleesett létrát. Így telik a nyári pihenő, de már nem sokáig: jövő héten Holland Nagydíj!

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Carlos Sainz (@carlossainz55) által megosztott bejegyzés

Martin a tűzijátékkal, Rins Fradi-mezben hangolt a MotoGP Magyar Nagydíjára

A csütörtöki médianappal kezdetét vette a MotoGP Magyar Nagydíja a Balaton Park Circuiten, a versenyzőkkel pedig természetesen számos hazai érdekességgel megismertettek közvetve vagy közvetlenül. Marc Marquezék például kipróbálhatták a Rubik-kocka kirakását az interjúik között, Alex Rins pedig a Ferencváros labdarúgócsapatának mezében teljesítette a pályabejárását:

rins

(Fotó: Balaton Park Circuit)

A MotoGP regnáló világbajnoka, Jorge Martin már nem először jár hazánkban: a Formula.hu-nak adott exkluzív interjú (ennek részleteivel a következő napokban jövünk majd!) során elmondta, hogy néhány éve már járt Budapesten, szereti a fővárost és kipróbálta természetesen a gulyáslevest is, a minap pedig az állami ünnep során tartott tűzijátékot is megnézte.

De ha már gulyás: a hivatalos sajtótájékoztató végén magyar kuriózumok között kellett választania a résztvevő Marco Bezzecchi, Fermin Aldeguer, Joan Mir hármasnak, és bizony a két spanyol a talán legismertebb magyar levessel ellentétben inkább a farsangi fánkra szavazott – Mir elmondása szerint a gulyás számára túl fűszeresnek tűnik. Viszont mindhárman a Balaton természetes vizét preferálnák a termálfürdő helyett (Bezzecchi itt megjegyezte, hogy pillanatnyilag nincs barátnője, akit elvihetne a termálfürdőbe), szívesen ellátogatnának egy skanzenmúzeumba vagy akár a Parlament épületébe, valamint a Lánchídon is szeretnének átkerékpározni.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Nevet vált az F1-es Holland Nagydíjra a Stake

Nem használhatja a Stake nevet a jövő hétvégi F1-es Holland Nagydíjon a Sauber csapata.

Az istállót hivatalosan Stake Kick F1 Teamnek hívják, a közbeszédben leginkább a Stake néven emlegetjük őket, és a főszponzor az autón is jelentős hangsúlyt kap – Hollandiában azonban betiltották a sportfogadási reklámokat, így erre a hétvégére nevet kell változtatnia a hinwili alakulatnak.

Korábban is volt már ilyenre példa, most is a Kick név fog előtérbe kerülni.

f1-stake-hungaroring

A Red Bull két új tehetséget igazolt le – egyikük a következő F1-es pilótanő?

A Red Bull Junior Team két ígéretes fiatal pilótával erősítette meg utánpótlásprogramját. A nagyobb figyelem talán a mindössze 15 éves svájci versenyzőnőre, Chiara Bättigra irányul, aki jövőre a Formula–4-ben folytatja pályafutását. A fiatal tehetség a hónap elején, az Estorilban rendezett Red Bull Driver Search válogatón bizonyította rátermettségét, ahol először próbálhatta ki az F4-es gépet a Campos Racing támogatásával.

„Az a végső célom, hogy eljussak a Formula–1-be és világbajnok legyek” – mondta Bättig. – „Jövőre a Formula–4-ben fogok versenyezni, és tudom, mire vagyok képes. Szeretném inspirálni a fiatal női gokartos lányokat, hogy elinduljanak azon az úton, amin én most járok.” A program vezetője, Helmut Marko méltatta a svájci tehetséget: „Chiara teljesítménye nagyon jó volt Estorilban, a tempója biztató a formulaautóban, ezért egy sikeres szezonra számítunk.”

Bättig mellett az olasz-argentin Mattia Colnaghi is csatlakozott a Red Bull Junior Teamhez. A fiatal versenyző jelenleg vezeti a Eurocup-3 bajnokságot az MP Motorsport színeiben, s 2026-ban a FIA Formula–3-ban is ezzel a csapattal folytatja. „Hálás vagyok Helmut Markónak és a Red Bullnak, hogy lehetőséget kapok F3-ban megmutatni a tudásomat, és egyértelmű döntés volt az MP Motorsporttal maradni” – nyilatkozta Colnaghi.

battig

Változás a szabályzatban: Bottas nem kezdi büntetéssel 2026-ot

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, értesüléseink szerint Valtteri Bottas aláírta szerződését a Cadillac F1-es csapatával, s a bejelentésre a jövő héten sor is kerülhet. Ez egészen néhány héttel ezelőttig azt jelentette volna, hogy az újonc amerikai csapat egyik autója rajtbüntetéssel kezdi meg története első F1-es nagydíját, ugyanis Bottas karrierje eddigi utolsó versenyén, a 2024-es szezonzárón két balesetet is okozott, melyek közül a második következtében kiesett, s nem tudta letölteni a Magnussennel való ütközésért járó büntetést, amit így öt rajthelyes visszasorolássá alakítottak – a következő versenyre, melyen a finn pilóta részt vesz majd.

Azonban július végén közzétették a sportszabályzat módosítását, melyek értelmében a rajtbüntetések (például a büntetőpontokhoz hasonlóan) 12 hónap után elévülnek. A szabályzat B1.10.4.g pontjának módosított szövege így szól:

A rajtbüntetést (bármennyi helyről szól) a következő sprinten vagy futamon kell letölteni, melyen a versenyző a következő 12 hónapos periódusban részt vesz.

cadillac-f1-2

Hamilton „cool vegán” gondolkodása rossz hatással van a formájára?

Juan Pablo Montoya bírálta Lewis Hamiltont, mivel szerinte a hétszeres világbajnok „cool vegán személyisége” negatívan hathat F1-es teljesítményére. Hamilton első szezonja a Ferrarinál eddig igen gyengén alakul, s nagydíjon még dobogóra sem tudott állni – ami Ferrari-pilótaként egy teljes szezonon át legutóbb Kimi Raikkönennel fordult elő 2014-ben.

„Nem értem. Hamilton azt szeretné, hogy úgy lássák, mint egy menő vegánt, aki nem akar ártani állatoknak” – mondta Montoya a CoinPoker oldalon megjelent cikkben. „De egy ilyen ember nem lehet versenyző. Mert aki sikeres versenyző akar lenni, nem habozik másokat maga mögé szorítani, mindent megtesz a győzelemért. Lewis ilyen volt, és Max is ilyen.”

Montoya szerint bár Hamilton rendkívül keményen dolgozik és a sikerre törekszik, a Ferrari csapatán belüli helyzet is nehezíti a dolgát: „Ezt jó látni, de talán nincs elég támogatása a csapaton belül, hogy megkapja a kért változtatásokat. És elég nehéz ezt a támogatást megszerezni, ha a másik srác gyorsabb nálad.”

hamilton-ferrari-4

Ezért választotta a Red Bull anno Hülkenberg helyett Perezt Verstappen mellé

Helmut Marko, a Red Bull Racing F1-es sportszakmai tanácsadója elárulta: közel jártak ahhoz, hogy Nico Hülkenberget szerződtették 2021-re Max Verstappen mellé, de aztán Sergio Perez Szahíri Nagydíjon aratott váratlan győzelme mindent megváltoztatott.

A Red Bull már az évtized fordulóján is küszködött azzal, hogy Verstappen mindenkori csapattársának teljesítménye elmaradt a hollandétól: 2019-ben menet közben váltották el Pierre Gaslyt Alexander Albonra, akinek szintén kitelni látszott a becsülete 2020 végére. Akkoriban két veteránt hoztak elsősorban szóba az üléssel: az akkor éppen versenyzői állás nélkül lévő, de év közben a Racing Pointnál remek beugrást produkáló Hülkenberget, illetve az Aston Martinná formálódó istállótól Sebastian Vettel érkezése miatt elküldött Perezt. Végül pedig a mexikói azzal győzte meg a Red Bullt, hogy jó időzítéssel húzta be karrierje első győzelmét a bahreini „külső” pályán:

„Akkoriban azt hiszem, Hülkenberg társkommentátor volt a Servus TV-nél, szóval eleve volt vele kapcsolatban, és el is kezdődtek az egyeztetések” – fogalmazott Marko az F1-Insidernek. „De aztán Perez megnyerte azt a versenyt Bahreinben, azt hiszem, és emiatt minden Perez irányába fordult. Úgy gondolom, nagyon jó időt töltöttünk volna együtt, mert remekül kijönnek egymással ők ketten, és igen, Hülkenberg biztos választás a pontszerzésekre, és a mi autónkban top pozíciókba is került volna.”

f1-verstappen-hulkenberg

Sepang megbánta, hogy elengedte az F1-et

Hibának nevezte a Malajziai Nagydíj korábbi versenypályájának vezetője, hogy anno lemondtak a Formula-1-ről, most már ugyanis a sok jelentkező és a magas díjak miatt roppant nehéz visszakerülni a száguldó cirkusz vérkeringésébe. A Sepang International Circuit 1999-ben debütált az F1-es versenynaptárban, amelynek egészen 2017-ig volt állandó szereplője, és bár a pilóták és a rajongók között is népszerű volt a helyszín, ezt követően kikerült a menetrendből. Azhan Shafriman, a sepangi létesítmény vezérigazgatója a helyi New Strait Times lapnak viszont arról beszélt, hogy részükről lenne szándék a nagydíj felélesztésére:

„Nem akarjuk megismételni a múltban elkövetett hibákat. Elengedtük a Formula-1-et, és most nagyon nehéz visszakerülni. Remélem, nem követjük el ugyanezt a hibát a MotoGP-vel” – utalt arra Shafriman, hogy a motoros vb továbbra is ellátogat Sepangban. „Várólista van az F1-es visszatérésre, és természetesen nagyon magasan a költségek: 70 millió dolláros versenydíjat említettek. Ez egy kiírásra vonatkozik, és nem tartalmazza az előkészületi költségeket, amelyek minden egyes eseménynél 10-20 millió ringgit körül mozognak. Összesen több mint 71 millió dollárba kerülne évente visszahozni a versenyt. Sokan állnak sorba, így nem lesz könnyű, de ha igazán komolyan gondoljuk, akkor talán megkezdhetjük az egyeztetéseket.”

A pálya vezetője megjegyezte: nemcsak ők akarják visszacsábítani a Formula-1-et Malajziába, de a kormány és a vállalati szektor több képviselője is szívesen felélesztené a nagydíjat – és Shafriman szerint pontosan egy ilyen összefogás és együttműködés szükségeltetik ehhez.

f1-sepang-start

Talmácsi tiszteletkört teljesít világbajnok motorjával a magyar MotoGP-futam előtt

Talmácsi Gábor több mint másfél évtized elteltével pattan újra annak a motornak a nyergébe, amellyel annak idején világbajnoki címet szerzett a 125 köbcentis kategóriában – derül ki a szervezők közleményéből. A MotoGP Magyar Nagydíj vasárnapján, egész pontosan a királykategória rajtja előtt fél órával Talma megtesz egy tiszteletkört a régi idők emlékére – abban a ruhában, és azzal a motorral, amellyel annak idején Valenciában világbajnok lett. 

„Nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy tehetek egy tiszteletkört a Balaton Park Circuit-en, hálás vagyok a lehetőségért, főleg mert nem tudom, fogok-e még valaha ilyen népes közönség előtt motorozni, úgyhogy próbálom majd élvezni minden pillanatát – nyilatkozta Talmácsi. –  A világbajnoki motorom régóta állt egy helyben, úgyhogy el kellett küldeni a csapathoz, ahol a régi szerelőim rendbe tették, hogy bírja a gyűrődést. Múlt héten kipróbáltam, és mondhatom, hatalmas élmény volt. Az utóbbi időben négyütemű motorokon ültem, szinte el is felejtettem, hogy ez a kétütemű mennyire érzékeny, milyen kicsi tartományban működik a legjobban, mennyi mindenre kell figyelni. Ehhez képest egy mostani Moto3-as gépre csak ráül az ember, és megy vele.”

Talmácsi elárulta, már a teszt nagyon megdobogtatta a szívét, hiszen ez a tiszteletkör egy kicsit visszatekintés a múltba, ugyanakkor a jelennek szól, annak, hogy a magyar MotoGP-futam végre tényleg valósággá vált. Majdnem húsz éve vár erre a pillanatra világbajnokunk. 

„A MotoGP-futam rajtja előtt fél órával, 13.20 és 13.30 között megyek majd egy kört, ami egyértelműen nem a gyorsaságról szól, hanem inkább a motorsport szeretetéről, a belső ünneplésről. Úgy tervezem, hogy a pálya első felében a közönségnek motorozok, a tizenegyes kanyartól pedig, ahol már nem ülnek nézők, megpróbálom kihozni a motorból a maximumot, persze, az észszerűség határain belül. Biztos vagyok benne, hogy felejthetetlen élmény lesz, hiszen már az is az volt, hogy a régi ruhámban a régi motoromon ülhettem” – árulta el Talmácsi.

TalmacsiGabor-v2

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

„Még minden nyitott” Tsunoda jövőjét illetően

Csak a nyári szünet után kezdik meg az értékelést, és azt követően döntenek a második ülés sorsáról – árulta el Helmut Marko, a Red Bull Racing F1-es sportszakmai tanácsadója. Max Verstappen jelenlegi csapattársa, Yuki Tsunoda az idei Formula-1-es Japán Nagydíj óta versenyez a nagycsapatnál, miután mindössze két forduló után visszafokozták Liam Lawsont a Racing Bullshoz. Bár a japán produkciója sem igazán meggyőzőbb elődjénél, Markóék többször kijelentették, hogy Tsunoda biztosan végigcsinálja a 2025-ös idényt.

De mi a helyzet 2026-tal? Marko az F1-Insidernek arról beszélt, hogy még nem született döntés: „Hagyományosan a nyári szünet után végezzük el a pilótáink értékelését, és aztán eldöntjük, hogyan nézzen ki a jövő évi felállásunk, talán részben még kicsit később is. Jelenleg minden nyitott… Értékeljük a teljesítményeket. Semmilyen döntést nem hoztunk egyik irányban sem.”

f1-tsunoda-redbull_1

„Sok a színház Lewisnál” – Ralf Schumacher

Ralf Schumacher is beállt a Lewis Hamilton teljesítményét kritizálók sorába: a német ex-F1-es szerint lehet, hogy a brit már túl idős ahhoz, hogy alkalmazkodjon a Ferrarihoz. Hamilton egyelőre küszködik a Scuderiánál: még a csapatfőnök Frederic Vasseur is elismerte, hogy alighanem alábecsülték a kihívást. Ralf Schumacher szerint pedig nem segítenek a hétszeres világbajnok kritikái sem – igaz, azt nem tartja valószínűnek, hogy Hamilton idő előtt hátat fordítson az F1-nek:

„Már a szezon előtt is mondtam, hogy ez rosszul sülhet el. Jelenleg sok színházat látok tőle. Bírálja a csapatát, belülről kritizálja őket, és vitatkozik az autóval – ez senkin sem segít. Az autó Leclerc-hez passzol, nem hozzá. Talán túl idős ahhoz, hogy alkalmazkodjon. Vagy egyszerűen nem tud ezzel megbirkózni. Úgy vélem, a Leclerc-t érintő döntés már rég megszületett. De nem hiszem, hogy ki fog szállni a szezon közben.”

f1-hamilton-ferrari-2_1