DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 1. szerda

Bortoleto: Büszkévé akarom tenni a hazámat

A Sauber novemberben jelentette be, hogy leigazolták F1-es csapatukba Gabriel Bortoletót 2025-re. A 20 éves fiatal így jövőre Nico Hülkenberg csapattársaként debütálhat a száguldó cirkuszban, Felipe Massa óta pedig az első olyan brazil versenyzővé vált, aki teljes szezonos szerződést kapott a királykategóriában. Bortoleto azt nyilatkozta, hogy boldog, hogy hazáját képviselheti, de komolyabb céljai is vannak a jövőben.

„Örülök, hogy a hazámat képviselhetem az F1-ben, de ez nem elégít ki teljesen. A hazámat akarom képviselni és jól akarok teljesíteni, de leginkább futamokat akarok nyerni a jövőben, a fontos dolgokért küzdeni. Először versenyzőként kell fejlődnöm, előrelépnem az F1-ben, de a végső célom sokkal több ennél. Nem csak örülök, hogy F1-es versenyző lehetek, harcolni akarok és büszkévé tenni az országomat arra, amit el tudok érni” – mondta a brazil az F1 oldalának.

A korábbi McLaren-támogatott tavaly újoncként megnyerte a Formula-3-at, majd idén szintén újoncként a Formula-2 bajnoki címét is behúzta. Ez korábban csak olyan versenyzőknek sikerült elérniük, mint Charles Leclerc, Oscar Piastri és George Russell.

„Mattia (Binotto, a Sauber–Audi-projekt vezetője – a szerk.) nagyon jó volt hozzám, tudta, hogy gyors vagyok és jó munkát tudnánk végezni együtt. Az F2-es eredményeim alapján világos volt, hogy fejlődök, jó szezonom volt. Minden egyes futammal jobb versenyző lettem és jobban tudtam dolgozni. Azzal, hogy megnyertem az F3-at és az F2-t, bebizonyítottam, hogy itt a helyem. Nem más okból kifolyólag igazoltak le, hanem azért, mert mindkét bajnokságot megnyertem, mint Piastri, Russell és Leclerc” – nyilatkozta Bortoleto.

A Renault legszomorúbb fotós összefoglalója

A csapat Twitter-csatornáján, ahogy minden versenyhétvégét követően, a Belga Nagydíj után is egy perces, fotókból álló összefoglalót tett közzé. A hétvége elején még mosolyogtak a pilóták, az események azonban tragikusra fordultak, és az utolsó képek a csapat fiatal pilótája, Anthoine Hubert megemlékezésen készültek…

A Williams egy területen továbbra is kiemelkedő

Ha bokszkiállásokról van szó, a Williams F1-es csapatát az élmezőnyben kell keresni. Így volt ez a legutóbbi, belgiumi hétvégén is, amelyen az istálló ismét elnyerte a leggyorsabb szervizért járó dicsőséget.

Albon Spában megmutatta, milyen fából faragták

Alig, hogy beültették az RB15-ösbe, Alex Albon már szárnyalt is. A Belga Nagydíj első felében még óvatos volt az élmezőnybe felhozott pilóta, de hamar ráérzett az autó finomságaira, és a futam második felében két emlékezeteset is előzött. Íme:

Hosszú rehabilitáció vár a spái baleset túlélőjére

Még egy napig tartják intenzív osztályon Juan Manuel Correát, a Formula-2-ben múlt hétvégén megsérült autóversenyzőt. Correa a sorozat belgiumi hétvégéjének szombati napján, a második körben került szörnyű balesetbe. Önhibáján kívül, szinte lassulás nélkül csapódott az előtte keresztbe álló Anthoine Hubert autójába, aki sajnos nem élte túl az óriási ütközést.

correa-portre-alfa-2019

Correa állapotát stabilizálták, majd helikopterrel egy közeli kórházba szállították, ahol mindkét lábában törést, valamint enyhe gerincsérülést állapítottak meg nála. A pilótát azóta megműtötték, csapata ezt követően a közösségi médiában adott tájékoztatást az amerikai állapotáról. Eszerint a versenyző "egy hosszú műtét után megkezdte a gyógyulási folyamatot". Holnapig tartják intenzíven, aztán amint készen áll az utazásra, hazaszállítják az Egyesült Államokba, ahol várhatóan hosszú rehabilitációs folyamat elé néz.

Négy óra három percbe sűrítve: ez történt a WEC silverstone-i nyitányán

A hivatalos összefoglaló az esővel tarkított, a Toyota által megnyert silverstone-i 4 órás versenyről:

 

Honda-motoros autók voltak a leggyorsabbak

A három legmagasabb végsebességet elérő autót egyaránt a Honda erőforrása hajtotta ezen a hétvégén Spában, ami meglepő, ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a végsebesség nem minden. Ennek ellenére nem számítottunk rá, hogy a legjobb Ferrari-motoros autó csak a hatodik legnagyobb végsebességet éri majd el, Sebastian Vettel révén.

Ezt nem tudjuk hova tenni: az F1 szerint Jacky Ickx F1-es világbajnok

Az ország legsikeresebb Formula-1-es versenyzője, Jacky Ickx is megjelent a Belga Nagydíj hétvégéjén, s a rajtrácson is járt-kelt és fényképezkedett, miközben a csapatok az utolsó simitásokat végezték az autókon. Az egész teljesen megszokott jelenség egy F1-es hírességtől, és mi sem találtunk benne semmi szokatlant egészen addig, amíg rá nem nagyítottunk a nyakában lógó belépőkártyára. Azon ugyanis a következő szöveg áll: "F1 World Champion, Jacky Ickx".

Nos, Ickx szerteágazó autósportos karrierje során nyert Formula-2-es bajnokságot, Dakar Ralit és hat Le Mans-i 24 órást, valamint második helyen zárta az F1-es szezont 1969-ben és 1970-ben, de Formula-1-es világbajnok, amit a belépőkártya állít, történetesen sohasem volt.

Úgy tűnik, a kártyákat kiállító FIA és FOM embereinek is van még mit tanulniuk a saját bajnokságuk történetéről...

JackyIckx

Ickx pass

Lemaradtál a Belga Nagydíjról? Mutatjuk az összefoglalót!

A hat és fél perces hivatalos videó a YouTube-ra átkattintva indul:

 

Döntöttek a felügyelők Perez és Albon ügyében

Egy esetet még vizsgált a versenyirányítás a Belga Nagydíjat követően, nevezetesen azt, amikor Sergio Perez félig a fűre szorította az őt megelőzni készülő Alexander Albont. A manőver így is sikeres volt, a felügyelők viszont magukhoz rendelték mindkét pilótát. A felvételek visszanézése és a két versenyző meghallgatása után viszont úgy döntöttek, egyik felet sem büntetik. Perez a stewardok közleménye szerint a másik oldalról számított ellenfele támadására, abban pedig mindketten egyetértettek, hogy ez belefért a kemény versenyzés kategóriájába.

 

F****CK – Norris cenzúrázatlan csapatrádiója a motorhiba után

F1-es karrierje legjobb eredményét érhette volna el Belgiumban a szinte végig ötödik helyen álló Lando Norris, az utolsó előtti kör végén azonban műszaki hiba jelentkezett McLarenjében. A brit előbb kétségbeesésében, majd dühében fakadt ki:

 

Megvan a McLaren egyik IndyCar-pilótája

Néhány hete jelentette be a McLaren, hogy 2020-ban az Arrow Schmidt Peterson Motorsporttal összefogva teljes szezont fut az IndyCarban. A versenyzők kapcsán akkor még nem tettek közzé információkat, de sokan azt valószínűsítették, hogy James Hinchliffe a Hondához kötődő szoros kapcsolata miatt nem marad a Chevrolet-erőforrásra váltó alakulatnál. Nos, ehhez képest Sam Schmidt most a Motorsport.com szaklapnak megerősítette, hogy Hinchliffe marad.

„Nagyon örülünk ennek, bár nem is értem, miért voltak találgatások erről. Mármint igen, sajnálatos, hogy motorbeszállítót kellett váltanunk – a mi és az ő szempontjából is –, de ezt meg kellett lépnünk a McLarennel való összefogáshoz, és az előnyök jóval túlmutattak a hátrányokon” – mondta el Schmidt. A másik pilótát egyelőre még nem jelentették be.

 

Anthoine Hubert-ért versenyeznek ma

Racing for Anthoine, vagyis Anthoine-ért versenyzünk felirat "díszíti" minden egyes autót a szombati tragikus F2-es baleset után.

Hubert pályafutásának legszebb pillanatai

A 22 esztendős korában elhunyt francia Formula-2-es versenyző karrierjének legszebb pillanatait eleveníti fel a következő videó. Nyugodjék békében!

Érzelmes, rendhagyó pilótaparádéval készül a gyászoló F1

A formula.hu információi szerint Anthoine Hubert halála okán a 13:30-kor kezdődő Formula-1-es versenyzői felvonulás - amely során egy kamion platóján körbeutazzák a pályát - megváltozott forgatókönyv szerint zajlik majd a Belga Nagydíj hétvégéjén, és egy rendkívüli résztvevővel bővül.

A pilótaparádé alatt a csapatok kérésére a szokásoktól eltérően ezúttal nem készülnek majd interjúk. Ott lesz viszont a kamionon Alain Prost, a Renault vezetőségi tagja, Anthoine Hubert elsőszámú mentora, akit szemlátomást nagyon megviselt a szombati tragédia. A versenyzők helyett vele készül majd interjú. Egy késő esti Instagram posztot leszámítva - tudomásunk szerint - ez lesz az első alkalom, hogy a négyszeres világbajnok megszólal a nyilvánosság előtt.

00119007_676

 

Megvan az F3-as futam időpontja, F2 nem lesz!

Az FIA megegyezett a Formula-2 promóterével, ami azt jelenti, hogy nem tartják meg az F2 mai, 11:15-re tervezett sprintfutamát, ezzel együtt pedig a Formula-3 rajtját 11:00-ra módosította a Nemzetközi Automobil Szövetség, áll a hivatalos közleményükben.

Videón Hamilton első reakciója a halálos F2-es balesetre

Lewis Hamilton éppen interjút adott a Formula-1-es időmérőt követően, amikor az előtte lévő kivetítőn meglátta az éppen zajló Formula-2-es verseny hatalmas balesetét, amelyet Anthoine Hubert végül nem élt túl. A brit aggodalmas tekintetéből azonnal látszott, jól tudja, hogy ebből nagy baj lehet. "Rémisztő" - mondta, majd el is köszönt az őt kérdezőktől.

Felvonulás Spában Anthoine Hubert tiszteletére

A tegnapi F2-es futamon tragikus balesetben elhunyt Anthoine Hubert tiszteletére ma reggel a safety car, az orvosi autó és minden Spa-Francorchamps-ban szolgálatban lévő mentő és szolgálati autó tett egy tiszteletkört Anthoine Hubert emlékére. Megható képsorok!

Emlékeztető: AFM Ralihíradó, ma 13 órakor!

Kapcsolj a FIX TV-re ma kora délután, és kerülj képbe a hazai és nemzetközi raliélet elmúlt hónapjának eseményeivel! A magyar, Európa- és világbajnokság történései mellett a műsor egy stúdióbeszélgetéssel is készül, melynek alanya az ERC-ben debütáló Csomós Miklós.

Haláleset miatt eltörölte vasárnapi futamát az F2

Elmarad a Formula-2 sprintfutama, miután szombaton Anthoine Hubert végzetes balesetet szenvedett a sorozat spái versenyén. Az F2 szervezői úgy döntöttek, a versenyző előtt tisztelegve eltörlik a hétvége második fordulóját. Emellett egy rövid üzenettel búcsúztak a pilótától.

hubert-f23m

"Anthoine 2017 óta volt a paddockunk tagja. Csodás versenyző volt ő, aki előtt fényes jövő állt. Tavaly a GP3 bajnokává vált, idén pedig két futamot is megnyert, a monacóit, valamint hazai versenyét Le Castellet-ben."

Összefoglaló: Ez volt a Belga Nagydíj időmérője

A Formula-1 hivatalos összefoglaló videója a spái kvalifikációról: Kubica motorhibájától a hajszálon múló Ferrari-első sorig voltak izgalmak délután.

(A videó, mivel az F1 hivatalos csatornájára került fel, a YouTube-ra átkattintás után lejátszható.)