DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 30. kedd

Átalakítja sokat kritizált pontrendszerét a WRC, bemutatták a 2027-es szabályokat

A Rali-világbajnokság idei szezonjában gyakori beszédtémát jelentett az idén bevezetett új pontrendszer, amely a vasárnapi izgalmakat volt hivatott fokozni. Az idei szisztéma szerint a szombati állás alapján osztottak ki pontokat 18-15-13-10-8-6-4-3-2-1 leosztásban a top 10-nek, de csak akkor, ha vasárnap is célba ért az adott pilóta, emellett külön a vasárnapi eredmények alapján is járt az öt leggyorsabbnak pont (öt az elsőnek, egy az ötödiknek), valamint ugyanilyen leosztásban külön az utolsó szakaszt, a Power Stage-et is díjazták. Csakhogy emiatt gyakran előfordult, hogy a rali tényleges győztese, aki az összértékelés végén az első helyen állt, nem a legtöbb pontot vihette haza vagy csak alig szerzett többet, mint a második-harmadik helyezettek.

A kritikát meghallgatásra találtak, ugyanis a Motorsport Világtanács szerdai ülésén elfogadták 2025-re a pontrendszer módosítását. A szombati pontok intézményét kukázták, mostantól a rali végeredménye alapján kap a top 10 helyezett pontokat 25-17-15-12-10-8-6-4-2-1 leosztásban. A vasárnapi külön pontok (5-4-3-2-1) és a Power Stage-ért járó egységek továbbra is megmaradnak, így maximálisan 35 pontot lehet begyűjteni egy vb-forduló során.

wrc-neuville

Az FIA emellett elfogadta az új, 2027-es szabályrendszer alapjait is. A közlemény szerint a WRC27 névre keresztelt autók sokoldalúbbak lesznek a jelenleginél: továbbra is a mostani karosszériákra fognak épülni, azonban a szabályrendszer többféle hajtáslánc használatát lehetővé teszi, beleértve a belsőégésű motorokat, a hibrideket vagy a teljesen elektromos erőforrást. Fontos eleme az új szabályoknak a 345 ezer eurós költségsapka, amellyel több csapatot és gyártót sarkallnának a részvételre. A szabályrendszert tíz évre fixálják, stabilitást adva a bajnokságnak.

A WRC 2027-es terveiről raliszakértő főszerkesztőnk, Gobodics Tamás már a Pitwall hétfői adásában is hosszabban beszélt:

Így sem szállunk mindennap motorra

A Moto2 első szabadedzésén Jake Dixon mutatott be egy kis akrobata mutatványt, miután elesett a Petronas Sepang Racing Team versenyzője. Egy kis segítséggel betolták a motorját, majd egy laza felszállás következett:

 

Ilyen hangja van a Mercedes F1-motoros sprotautójának

A Project One-ban elvileg az F1-es Mercedes benzinmotorja van és egy bonyolult hibridrendszerrel összekötve ezer lóerőnél is többet tud - elhúzódott a fejlesztés, de most már talán a végleges verziót tesztelik. Erről tettek közzé egy rövid videót:

Nagy Dani rögtön az élen nyitott a TCR-ben

Le Castellet-ben vette kezdetét a TCR Európa-kupa 2020-as szezonja, ami ennél jobban nem is indulhatott volna, hiszen a reggeli első szabadedzésen Nagy Dániel autózta a leggyorsabb köridőt!

Megmondjuk, mit gondolunk arról, hogy az FIA „csal”!

A Formula Podcast legfrissebb adásaiban több dolgot is kiveséztünk - például azt, hogy mi is van az FIA "csalásával". Az adás erről szóló része 32:57-től hallható. 

Ha nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!

 

 

 

„A McLaren gyönyörű autó volt” – Hamilton újra találkozott világbajnok versenygépeivel

Az emlékek ösvényén sétált Lewis Hamilton. Meglátogatta a kiállítótermet, ahol az a hat Formula-1-es konstrukció – egy McLaren és öt Mercedes – sorakozott, mellyel világbajnoki címeit szerezte. Felidézte az emlékeket, melyeket a versenygépek váltottak ki belőle, de a sikerhez vezető útról és versenyzői hitvallásáról is elmerengett.

A videó magyar nyelvű, az AFM Motorsporthíradó adásából:

Ne maradj le semmiről: itt van a pénteki program

Megkezdődnek a hétvégi események pénteken, a MotoGP és az IndyCar kerülhet a főszerepbe:

9:00-9:30 TCR Europe, első szabadedzés

9:55-10:40 MotoGP, első szabadedzés (Aréna4)

13:00-13?45 DTM, első szabadedzés

14:10-14:55 MotoGP, második szabadedzés (Aréna4)

14:20-14:50 TCR Europe, második szabadedzés

16:45-17:15 DTM, második szabadedzés

17:00-19:00 Indy500, utolsó edzés

A teljes hétvégi program ezen a linken megtekinthető!

rossi

fotó: dppi

Hamilton a takarítónőnek ajándékozott egy aláírt sapkát

Lewis Hamilton arról posztolt videót, hogy Barcelonában a Mercedes-sapkát viselő "bájos takarító hölgy" számára aláírt egy különleges darabot és oda is adta neki:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

This lovely cleaning lady was repping a @mercedesamgf1 cap and I wanted to surprise her with one of the special edition #SpanishGP ones

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

Megmutatta idei autóját Szabó Krisztián - nektek bejön?

Mit szóltok Szabó Krisztián idei Hyundai i20-asához? A magyar pilóta ezen a hétvégén kezdi meg az idei WRX-szezont, méghozzá ezzel a technikával: 

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

HELLO WORLD! How do you like it? #iloveit

Szabó Krisztián (@szabokrisz23) által megosztott bejegyzés,

Hamar megérkezhet az F1-be a Red Bull japán tehetsége

Franz Tost, az Alpha Tauri csapatvezetője szerint inkább előbb, mint később lesz Formula-1-es pilóta a japán Yuki Tsunoda. A Red Bull juniorja újoncként már futamot nyert a Formula-2-ben és többször is a dobogón végzett, a Honda pedig természetesen nagyon szeretné, ha egy japán versenyző lenne az F1-ben - az Alpha Taurinál erre lehet is esély. Sajtóinformációk szerint a Red Bull nem túl elégedett Danyiil Kvjattal, úgyhogy ha van olyan opció, ami több potenciállal kecsegtet, akkor jöhet a váltás. Tost hozzátette: természetesen Tsunodát nem a japán nemzetisége, hanem a tehetsége miatt támogatja a Red Bull-Honda.

tsunoda

fotó: dppi

Alonso elmondta, hogy mi kell neki a vasárnapi Indy500-on

Mivel Fernando Alonso csak a 26. helyről rajtolhat a 33 fős mezőnyben a vasárnapi Indy500-on, ezért szerinte az lesz a lényeg, hogy az autója a forgalomban legyen stabil és gyors. Elmondta, hogy mivel önerőből nem elég gyorsak az élmezőnyhöz, így a beállításokkal és az autón elvégzett módosításokkal próbálnak előnyhöz jutni - szerinte a versenyen gyorsabbak lesznek, mint az időmérőn. Ha tényleg úgy fog menni az autó a forgalomban, ahogy ő azt képzeli, akkor lehet esélye egy jó eredményre - bizakodva tekint a futam elé.

06120001_100

fotó: dppi

Hamilton, vagy Verstappen? Ki az idei év legjobbja eddig?

A Formula-1 hivatalos weboldalának szakírói minden F1-es versenyhétvége után egy 1-től 10-ig terjedő skálán pontozzák az összes pilóta teljesítményét úgy, hogy próbálják kivonni az egyenletből az autó tudását. A Spanyol Nagydíjon Lewis Hamiltont látták a legjobbnak 9,8-as osztályzattal, Max Verstappen kapott 9-est, majd jött Carlos Sainz, Pierre Gasly, Sergio Perez, Sebastian Vettel, Charles Leclerc, Kimi Raikkönen, Lance Stroll és George Russell.

Hat versenyhétvége után az öt szakértő által átlagban kapott pontok alapján így áll a szezon ranglistája - Hamilton és Verstappen között botrányosan szoros a küzdelem, a 4-6. helyen pedig teljes az egál:

1. Lewis Hamilton 54,8
2. Max Verstappen 54,6
3. Lando Norris 47,8
4-6.. Valtteri Bottas, Carlos Sainz és Pierre Gasly 47,2
7. Charles Leclerc 46,8
8. Daniel Ricciardo 45,2
9. George Russell 44,6
10. Alex Albon 43,6

greats

fotó: dppi

Videó: Hamilton útja a dobogós rekordig

Lewis Hamilton a Spanyol Nagydíjon aratott győzelmével 156. pódiumát szerezte, ezzel megdöntötte Michael Schumacher vonatkozó rekordját. Az F1 YouTube-csatornája ennek apropójából készített egy összeállítást a hatszoros világbajnok brit dobogóiból (a videó átkattintás után indul!):

 

Bottas jobban tette volna, ha távozik a Mercedestől?

Hiába kezdte győzelemmel a 2020-as idényt, azóta rendre kikap Lewis Hamiltontól Valtteri Bottas, aki a Spanyol GP-t követően igazából már le is mondott az idei vb-esélyeiről. Legutóbbi podcastadásunkban az idő közben a Mercedesszel is hosszabító finnről is szót ejtettünk. Ha nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!

Az adás erről szóló része 9:50-től hallható.

 

 

Videó: Máriapócson feszült egymásnak a ralikrossz magyar mezőnye

Gyorsan zajlik a ralikrossz országos bajnokság, hétvégén már a harmadik forduló következik Ausztriában, Greinbachban a tervezett ötből. Előtte még visszatekintünk a második versenyre, amelyre augusztus elején Máriapócson, a RabócsiRingen került sor. Az AFM Motorsporthíradó jelen volt a helyszínen és megszólaltatta a főszereplőket:

A kor viszonyaihoz alkalmazkodva fertőtlenítőket gyártó cég lett Nagy Dani új támogatója

A hétvégén a franciaországi Paul Ricard versenypályán startol a TCR Európa-kupa szezonja, amelyben egyedüli magyarként Nagy Dánielnek is szurkolhatunk majd. A BRC Racing Team Hyundaiját vezető pilóta néhány nappal az idénykezdet előtt megmutatta új sisakfestését, amelyre egy új szponzor, a fertőtlenítőket gyártó Immunetec is feltűnt. Íme, az új bukó (amelyen a zsiráf nyilvánvalóan Dani magasságára való utalás):

 

Ez nem fér a fejünkbe: gumikacsát árul a Williams

Williams Versenykacsa néven új termék vált elérhetővé az F1-es csapat webshopjában. Egy fekete, csapatfelirattal ellátott fürdőszobai játékról van szó, amit tíz angol fontért (kb. 3900 forint) vesztegetnek. Nem értjük az elgondolást, de talán nem is kell értenünk. Íme.

Duck1_1@2x

 

Az idei szezon rejtett hőse: Pierre Gasly most menti meg a karrierjét?

A Spanyol Nagydíjat kiértékelő podcastadásunkban szót ejtettünk arról a versenyzőről is, akit tavaly egy lebőgést jelentő félszezon után soroltak vissza a Toro Rossóhoz, idén viszont az immár Alpha Tauri névre hallgató istállónál valósággal szárnyal: Pierre Gaslyról. Ha nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!

Az adás erről szóló része 15:06-tól hallható.

 

 

Az ajándékot idén hamarabb megkapta – 33 éves lett Hülkenberg

Sok boldog születésnapot kívánunk Nico Hülkenbergnek, aki 1987-ben ezen a napon született, így bármilyen hihetetlennek tűnik, már 33 esztendős!

A korai ajándék alatt természetesen a Racing Pointnál való váratlan beugrási lehetőségre, pályafutása 180. és 181. nagydíjhétvégéjére gondoltunk.

(A mellékelt képet a versenyző Instagramján találtuk.)

„Az ember ilyenkor elgondolkodik, milyen sérülékenyek is vagyunk ebben a sportban” – gyászban a magyar rali közössége

Több évtizede versenyző tagját veszítette el a hazai ralisport. Tóth Zsolt halála gyászt és megrendülést váltott ki a magyar versenyzőtársakból: Bagaméri László és Turán Frigyes is beszéltek a bennük keletkezett veszteségérzetről.

Csapata, a Clone Rally Team ezzel a videóval búcsúzott Tóth Zsolttól:

Üdv a fedélzeten: a Spanyol Nagydíj legjobb onboardjai

Bottas elszúrt rajtja, Leclerc és Norris csatája, Ocon balesete a Formula-1 szokásos válogatásában. (A videó a YouTube-ra átkattintva indítható el.)