Bagnaia-vezetéssel indult a MotoGP évadzáró hétvégéje
https://formula.hu/parc-ferme/38679
Pénteken két edzéssel vette kezdetét a MotoGP Barcelonába áthelyezett szezonzáró hétvégéje, amely a Szolidaritás Nagydíj nevet kapta, utalva a valenciai régiót sújtó áradásokra. A délelőtti tét nélküli gyakorláson Takaaki Nakagami volt a leggyorsabb, a Gas Gas Tech3 párosa, Pedro Acosta és Augusto Fernandez pedig ütközött, a szabadedzés végi startpróbák során pedig a címvédő Francesco Bagnaia is bemutatott egy bukást.
A délutáni egyórás körözésnek már volt tétje, hiszen ott dőlt el, kik jutnak automatikusan az időmérő második szakaszába. A legjobb időt Bagnaia motorozta, megelőzve Marco Bezzecchit és a visszavonuló Aleix Espargarót. Johann Zarco parádés negyedik helyet ért el az LCR Hondával, ezzel még a vb-tabellát 24 ponttal vezető Jorge Martin is megelőzte. Rajtuk kívül Maverick Vinales, a két Marquez, valamint Pedro Acosta és Enea Bastianini fért még be a top 10-be és ezzel a Q2-be – ahova viszont nem kvalifikálta magát többek között a két gyári KTM és a két Yamaha sem.
A délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):
| 1. | Francesco Bagnaia | Ducati | 1'38.918 | |
| 2. | Marco Bezzecchi | VR46 Ducati | 1'38.998 | 0.080 |
| 3. | Aleix Espargaró | Aprilia | 1'39.025 | 0.107 |
| 4. | Johann Zarco | LCR Honda | 1'39.197 | 0.279 |
| 5. | Jorge Martín | Pramac Ducati | 1'39.214 | 0.296 |
| 6. | Maverick Viñales | Aprilia | 1'39.224 | 0.306 |
| 7. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 1'39.295 | 0.377 |
| 8. | Marc Márquez | Gresini Ducati | 1'39.361 | 0.443 |
| 9. | Pedro Acosta | Gas Gas Tech3 | 1'39.418 | 0.500 |
| 10. | Enea Bastianini | Ducati | 1'39.467 | 0.549 |
| 11. | Brad Binder | KTM | 1'39.487 | 0.569 |
| 12. | Jack Miller | KTM | 1'39.488 | 0.570 |
| 13. | Takaaki Nakagami | LCR Honda | 1'39.756 | 0.838 |
| 14. | Fabio Quartararo | Yamaha | 1'39.791 | 0.873 |
| 15. | Alex Rins | Yamaha | 1'39.794 | 0.876 |
| 16. | Franco Morbidelli | Pramac Ducati | 1'39.810 | 0.892 |
| 17. | Luca Marini | VR46 Ducati | 1'39.994 | 1.076 |
| 18. | Joan Mir | Repsol Honda | 1'40.125 | 1.207 |
| 19. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 1'40.139 | 1.221 |
| 20. | Miguel Oliveira | Trackhouse Aprilia | 1'40.404 | 1.486 |
| 21. | Augusto Fernández | Gas Gas Tech3 | 1'40.635 | 1.717 |
| 22. | Michele Pirro | VR46 Ducati | 1'40.786 | 1.868 |
| 23. | Stefan Bradl | Honda Test Team | 1'41.028 | 2.110 |

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Bojkott a hétvégi Superbike-futamon
https://formula.hu/parc-ferme/23434
Furcsa jelenetek zajlottak le a Superbike-világbajnokság hétvégi, argentínai fordulóján, hiszen az első futamon a 18 nevezőből mindössze 12-en vettek részt.
A tavaly bemutatkozó verseny után különböző munkálatokat végeztek a San Juan-i helyszín aszfaltján, ám már hosszú ideje tudni lehetett, hogy ezek a munkálatok megkéstek, és csupán nem sokkal a versenyhétvége előtt készültek el vele. Emiatt viszont még nem volt ideje összeállni az aszfaltnak, s a nagyobb hőséget hozó szombati napon olaj szivárgott át rajta, amely különösen csúszóssá és veszélyessé tette a körülményeket – mint azt Loris Baz csuklótöréssel végződő superpole-os bukása is megmutatta.
Éppen ezért a WSBK mezőnye az első viadal előtt összeült tanácskozni, s közleményük szerint ekkor 18-ból 14-en amellett voltak, hogy nem biztonságosan ilyen állapotú pályán versenyezniük. A javaslata az volt a versenyzőknek, hogy halasszák vasárnapra a futamot, amikor hűvösebb lesz az idő, s így kisebb gondot fog okozni az olaj. Akár mind a három versenyt megrendezhették volna a második napon, de a két teljestávú futamot mindenképp, ám mivel végül csupán hatan nem hajtottak ki a rajtrácsra, az ellenállás eredménytelen lett. Sandro Cortese, Marco Melandri, Chaz Davies, Leon Camier, Eugene Laverty és Ruyichi Kiyonari maradt a bokszában (már a felvezető körre sem hajtottak ki), a többiekre a motorosok elmondása szerint a csapatvezetők gyakorolhattak nyomást. A távolmaradók különösen a bajnokságot vezető Jonathan Rea-re orroltak meg, aki korábbi ígérete ellenére mégis rajthoz állt, és nyert is. Vasárnapra aztán valóban javultak a körülmények, a másik két verseny már teljes részvétel mellett zajlott le.
Forrás: p1race.hu

Válassz ajándékot Michelisz Norbi hivatalos pólója mellé!
https://formula.hu/parc-ferme/23433
A Formula.hu webshopjában még elérhető a magyar túraautós ász idei hivatalos pólója. Aki megrendeli, AFM-előfizetést vagy falinaptárat kap mellé ajándékba.

Hamilton nem fogadta valami nagy örömmel a Mercedes győzelmét
https://formula.hu/parc-ferme/23432
A Mercedes csapata a Japán Nagydíjon bebiztosította hatodik konstruktőri világbajnoki címét, amit a levezető körön stílszerűen Toto Wolff csapatfőnök jelentett be Lewis Hamiltonnak. A brit azonban még a futamon történtek hatása alatt lehetett, ugyanis az örömhírt meglehetősen visszafogottan reagálta le.
- Nehéz nap volt a mai, de sorozatban hatodszorra nyertük meg a gyártói világbajnoki címet. Köszönöm a segítséged, nagyszerűen vezettél.
- Gratulálok, srácok. Kié lett a leggyorsabb kör?
Ennyi volt Hamilton reakciója. A csapat stratégiai döntését ettől jóval hevesebben élte meg, de Wolff szerint ez teljesen rendben volt így.
Carmen Jorda versenyzői ruházata aligha felel meg az előírt szabványnak
https://formula.hu/parc-ferme/23431
„Munkahelyi egyenruha” – olvasható a gokartos kép leírásában.
Nem mindenkit nyűgözött le Leclerc félkezes vezetése
https://formula.hu/parc-ferme/23430
Felkapottá vált a Japán Nagydíjról készült egyik onboard felvétel, amelyen az látható, hogy az első körökben Charles Leclerc kinyúl autójából, hogy a Ferrari sérült tükrét (amely nem sokkal később le is szakadt) stabilizálja – miközben éppen a suzukai pálya padlógázas balkanyarját, a 130R-t veszi be. A többséget lenyűgözte a félkezes mutatvány, amelynek felvétele a hivatalos F1-es csatornákon is feltűnt. Két korábbi F1-es pilóta, Max Chilton és a korábbi generációt képviselő Martin Brundle szintén megosztotta a felvételt a közösségi médiában, de ők ellenérzésüknek adtak hangot: nincs rendben, ha a Formula-1 egyik híres kanyarját egy kézzel be lehet venni.
„Csak egy gondolat, miért nem tiltják be a kormányszervót, ha ez ennyire könnyű? Annál a sebességnél, azokkal a gumikkal és olyan leszorítóerővel ennek kihívásnak kellene lennie. Egyértelműen látszik, hogy nem az” – írta szkeptikusan a 2013-ban és 2014-ben Marussiánál szereplő Chilton.
„Miközben csodálom a precíziót és magabiztosságot, ami a félkezes vezetéshez kell barkácsolgatás közben, és fogcsikorgatva igyekszem elkerülni, hogy azt mondjam, ’bezzeg az én időmben’, elszomorít, hogy a legendás 130R kanyar gyakorlatilag egy egyenessé vált” – olvasható Brundle Twitterjén.
Just a thought, why don’t they remove power steering if it’s that easy?
— M A X Chilton (@maxchilton) October 14, 2019
At that speed with those tyres and that down force it should still be a challenge and clearly it’s not. pic.twitter.com/yCZdAfyavH
A McLaren nem hagyja szó nélkül az alkatrészeit hullató Ferrari esetét
https://formula.hu/parc-ferme/23429
A hétvégi Japán Nagydíj egyik látványos jelenete volt, amikor Charles Leclerc sérült, szikrákat hányó vezetőszárnnyal rótta a köröket, figyelmen kívül hagyva az ezzel járó veszélyt. Még mielőtt a bokszba hajtott volna, a sérült alkatrész darabjaira robbant, és teleszórta a pályát karbondarabokkal. A törmelékegy része a mögötte érkező Lando Norris autójának fékhűtőjébe szorult, ami miatt a mclarenes korai bokszkiállásra kényszerült. A csapat vezetője természetesen nem nézte jó szemmel a Ferrari felelőtlenségét, és azt ígérte, beszélni fog a versenyigazgatóval.
„Természetesen nem értünk egyet azzal, hogy a versenytársak mindenkit veszélybe sodorva lógó vezetőszárnyú autót hagynak kint. Sajnos amikor a Ferrari szóban forgó eleme felrobbant, a jobb első fékhűtőnyílás törmeléket szedett össze. A hőmérséklet az egekbe szökött, ezért ki kellett hívnunk a bokszba. A versenyünknek ezzel vége lett."

Így adta vissza Norris Albonnak a bodicseket
https://formula.hu/parc-ferme/23428
A két újonc a 4. körben, a sikánnál ért össze: a versenybalesetnek minősített ütközésben Lando Norris húzta a rövidebbet, át kellett vágnia a kombinációt. Norris játékosan visszaadta a bodicseket Alex Albonnak, mikor a futamot követő interjúk során odament társához.
A brit azt rótta fel a thaiföldinek, hogy az incidens miatt lemaradt a sikánhoz közeli bokszkijáratról, és csak a következő körben tudott kiállni. A korai bokszlátogatás oka az volt, hogy Norris autóját is rongálták a Charles Leclerc sérült első szárnyáról leszakadó darabok – a ferraris 10 másodperces büntetést kapott, amiért nem állt ki az első alkalommal szervizre.
On-track, @alex_albon gave @LandoNorris a little bump
— Formula 1 (@F1) October 13, 2019
So Lando repaid the favour post-race #JapaneseGP #F1 pic.twitter.com/RkQf6zhdMw
Van egy mutató, amelyben Hamilton csak most érte utol Raikkönent
https://formula.hu/parc-ferme/23427
Méghozzá a versenyen futott leggyorsabb körök számában: a Mercedes britje Suzukában 46. alkalommal zsebelte be ezt a dicsőséget – amelyért idén már vb-pont is jár –, ezzel pedig befogta a finnt az örökranglista második helyén. A rekordot „természetesen” Michael Schumacher tartja, a hétszeres világbajnok 77 leggyorsabb kört számlált karrierje során.

Először nyert raliversenyt Kovalainen, csak épp Raikkönennek hitték
https://formula.hu/parc-ferme/23426
A korábban több évig a Formula-1-ben szereplő Heikki Kovalainen az utóbbi időben belekóstolt a rali világába, s a hétvégén épp a Japánban rendezett Highland Mastersen volt jelenése. A finn versenyző a Twitteren adta hírül, hogy megszerezte első győzelmét a raliban – bár ő is tudja, hogy ez azért még nem WRC-szint. Kovailainen azt is hozzátette, hogy a nagoyai vasútállomáson találkozott több F1-es szurkolóval is, akik „felismerték” és gratuláltak – csak épp nem neki: „Szép volt, Kimi, jó verseny” – mondta egyikük az ex-F1-es szerint.
My first rally win today! Ok it’s not WRC but still feeling I’m making good progress in my rallying world. So funny when traveling back to Tokyo, at Nagoya train station a lot of F1 fans came to talk to me and one guy even said “Well done Kimi, good race” #F1 pic.twitter.com/RvwBby2YFH
— Heikki Kovalainen (@H_Kovalainen) October 13, 2019
Volt néhány nagy baleset a Bathurst 1000-en
https://formula.hu/parc-ferme/23425
Vasárnap rendezték a Supercars sorozat egyik legpatinásabb versenyét, a bathursti 1000 kilométeres versenyt az ikonikus Mount Panorama pályán. A futamot Scott McLaughlin nyerte, de történt néhány látványos incidens is a viadalon – íme, az összefoglaló:
Lemaradtál a Japán Nagydíjról? Mutatjuk a lényeget!
https://formula.hu/parc-ferme/23424
A suzukai F1-es futam hivatalos összefoglalója (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):
„James, itt Valtteri” – ez már a Bottas 3.0?
https://formula.hu/parc-ferme/23423
A tavalyi Német Nagydíjon kiadott csapatutasítás kapcsán híresült el a Mercedes stratégájának, James Volwesnak a „Valtteri, itt James” kezdetű üzenete, amellyel arra kérték Valtteri Bottast, hogy ne támadja a vezető Lewis Hamiltont. A beköszönés azóta mémmé vált, a finn versenyző mai sikere után – amelyet követően ismét üzent a kritikusainak is – pedig épp ennek az üzenetnek a fordítottjával gratulált csapatának. Ismét felszívta volna magát az összetettben továbbra is második helyen álló pilóta?
#JapaneseGP #F1 pic.twitter.com/Phu1wo2CKh
— Formula 1 (@F1) October 13, 2019
Egy-, két- és háromkiállásos stratégiát is láttunk Suzukában
https://formula.hu/parc-ferme/23421
Az első négy helyezett mindegyike két kiállással abszolválta Japán Nagydíját: Lewis Hamilton megpróbálkozott az egy kerékcserével, de 10 körrel a vége előtt ő is jött friss abroncsokért – terve nem jött be, csak harmadik helyen végzett.
Ami Hamiltonnak nem sikerült, ötödik helyhez juttatta Carlos Sainzt, és Ricciardo, Gasly és Hülkenberg is egy kiállással szerzett pontokat, olvasható le a Pirelli infografikájáról. A hatodik Leclerc háromszor járt a bokszban, először kényszerből, utoljára a leggyorsabb körre játszva.

A legutolsó futamon dőlt el a TCR Europe bajnoki címe
https://formula.hu/parc-ferme/23422
A Target Competition Hyundai i30 N-jével versenyző Josh Files győzelemmel szerezte meg a bajnoki címet a monzai szezonzáró második viadalán. Files ötre növelte a TCR különböző kategóriáiban szerzett sikereit: idén a Benelux szériát is behúzta, korábban kétszer német, egyszer közel-keleti bajnok lett. A brit pilótának magyar kötődése is van: tavaly a Hell által támogatott KCMG-ben versenyzett, Tassi Attila csapattársaként.
Fő ellenfele, Julien Briché kilencedikről második helyre zárkózott fel a monzai fináléban, de csak Files kiesése esetén ünnepelhetett volna: a végelszámolásban 38 pontot tesz ki a francia lemaradása. A M1RA egyetlen pilótájaként szereplő Luca Engstler 12. pozícióban zárta a versenyt, a Zengő indulója, Tenke Tamás pedig kiesett a Cuprával.

Ha a 130R padlógázon már túl könnyű, akkor érintsd meg jobb kézzel a bal tükröt, és vezess egy kézzel!
https://formula.hu/parc-ferme/23420
Charles Leclerc így próbálta menteni a menthetőt a Japán Nagydíj elején, miután Ferrarijának bal oldali visszapillantója megsérült és leszakadásközeli állapotba került. Az elemet kezével stabilizálva talán kicsit meghosszabbíthatta annak élettartamát, és jobban láthatta a mögötte közeledő Lewis Hamiltont, ám hamarosan a tükörnek szembe kellett néznie elkerülhetetlen sorsával, és levált a Ferrariról.
Just insane from @Charles_Leclerc Thanks to @FiftyBucksss for sharing! #JapaneseGP #F1 pic.twitter.com/Zcotpnes9h
— Katy Fairman (@katyfairman) October 13, 2019
Így ünnepli a vb-címet a Mercedes magyar csapattagja
https://formula.hu/parc-ferme/23419
A zsinórban hatodik bajnoki cím suzukai megszerzésének alkalmából folyik a pezsgő a Mercedesnél, ünnepel a különítmény cateringes gárdájának magyar tagja, Marcsa Fruzsina is.

Reggeli F1 letudva, délután 1-kor Motorsporthíradó
https://formula.hu/parc-ferme/23418
Kapcsoljatok a FIX TV-re, ahol a szokásos időpontban, 13 órakor az AFM Motorsporthíradót láthatjátok, benne a ralikrossz-Eb és hazai autókrossz szezonzárójával, interjúval Tassi Attilával és más érdekességekkel.

A szezonban 14. alkalommal jártunk Formula-1-es rajtrácson
https://formula.hu/parc-ferme/23417
Japánban tartózkodó kollégánk, Mészáros Sándor fotói nem sokkal a rajtot megelőzően. Tudósítónk a Casio Edifice jóvoltából jutott el Suzukába, ezzel egyidejűleg pedig elindította újságírói Facebook-oldalát, melyet érdemes követni.
Így törte össze Kubica és Magnussen az időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/23416
Két balesettel kezdődött a vasárnapra átszervezett időmérő edzés Japánban, amely Vettel-elsőséggel ért véget – íme a legfontosabb pillanatok. (Az összefoglaló a YouTube-ra kattintás után indul.)
A Williamsre és Haasra is kemény munka vár a balesetek után. Kubica autóján teljes karosszériát cserél csapata, Magnussenében váltót. A lengyel pilóta a bokszutcából indul, a dán az utolsó helyről.
Távol került a bajnoki dobogótól a M1RA versenyzője
https://formula.hu/parc-ferme/23415
A TCR Európa-kupa ezen a hétvégén Monzában futja a szezonzáró fordulóját, ahol Szabó Zsolt nélkül, mindössze egy autóval vesz részt a magyar csapat, a Michelisz Norbert-féle M1RA. Luca Engstler a bajnokság 5. helyén állva érkezett, belátható távolságban a harmadik pozíciótól, és a csapat célja az összetett dobogó megszerzése is volt erre a hétvégére. Az első futamot követően azonban ez távol került, a 8. helyre csúszott vissza az összetettben, és a kitűzött célt eléréséhez már egy győzelemre és a számára kedvező matekra lenne szüksége - hátulról rajtolva viszont ez már aligha fog megtörténni.
Így összegez a csapat:

A bajnoki címért folyó küzdelem pedig kitartott a végsőkig, hiszen a győztes Julien Briche 10 pontot hozott a harmadikként befutó Josh Fileson, a köztük lévő 33 pontos különbséget pedig a francia egy győzelemmel vagy egy második hellyel még ledolgozhatja, ha riválisát balszerencse sújtja.