Bagnaia fél tizeddel az elcsúszó Martin előtt, a Yamahák a top 10-ben
https://formula.hu/parc-ferme/38623
A második távol-keleti tripla forduló utolsó állomásaként Malajziában versenyez a hétvégén a MotoGP, amely számára két edzés volt a pénteki menü. A délelőtti gyakorláson Francesco Bagnaia nagy fölénnyel végzett az élen, a lényeg azonban a délutáni egyórás tréning volt, amelynek végén eldőlt, hogy melyik tíz motoros jut be automatikusan a szombati időmérő második szakaszába.
Itt pedig már sokkal szorosabb volt a két vb-esélyes csatája: Bagnaia 1:57,679-es körével fél tizeddel előzte csupán az éllovas Jorge Martint – aki az utolsó percekben egy elcsúszást is bemutatott. Enea Bastianini végzett a harmadik helyen, mögötte Maverick Vinales törte meg a Ducatik uralmát az Apriliával. A két Marquez és Morbidelli jutott még be a bolognaiak versenyzői közül a Q2-be, de ennél nagyobb szenzációt keltett, hogy a két Yamaha is így tett: Fabio Quartararo a hatodik, Alex Rins a nyolcadik lett. A top 10-be még Jack Miller fért be, kiszorult viszont onnan például Pedro Acosta. A Fabio di Giannantonio helyetteseként a MotoGP-be öt év után visszatérő Andrea Iannone 21. lett.
A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):
| 1. | Francesco Bagnaia | Ducati | 1'57.679 | |
| 2. | Jorge Martín | Pramac Ducati | 1'57.729 | 0.050 |
| 3. | Enea Bastianini | Ducati | 1'57.877 | 0.198 |
| 4. | Maverick Viñales | Aprilia | 1'58.141 | 0.462 |
| 5. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 1'58.296 | 0.617 |
| 6. | Fabio Quartararo | Yamaha | 1'58.303 | 0.624 |
| 7. | Franco Morbidelli | Pramac Ducati | 1'58.310 | 0.631 |
| 8. | Alex Rins | Yamaha | 1'58.336 | 0.657 |
| 9. | Jack Miller | KTM | 1'58.360 | 0.681 |
| 10. | Marc Márquez | Gresini Ducati | 1'58.362 | 0.683 |
| 11. | Pedro Acosta | Gas Gas Tech3 | 1'58.438 | 0.759 |
| 12. | Marco Bezzecchi | VR46 Ducati | 1'58.460 | 0.781 |
| 13. | Johann Zarco | LCR Honda | 1'58.625 | 0.946 |
| 14. | Brad Binder | KTM | 1'58.649 | 0.970 |
| 15. | Takaaki Nakagami | LCR Honda | 1'59.000 | 1.321 |
| 16. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 1'59.107 | 1.428 |
| 17. | Aleix Espargaró | Aprilia | 1'59.188 | 1.509 |
| 18. | Luca Marini | Repsol Honda | 1'59.375 | 1.696 |
| 19. | Augusto Fernández | Gas Gas Tech3 | 1'59.402 | 1.723 |
| 20. | Joan Mir | Repsol Honda | 1'59.535 | 1.856 |
| 21. | Andrea Iannone | VR46 Ducati | 1'59.618 | 1.939 |
| 22. | Lorenzo Savadori | Trackhouse Aprilia | 2'00.108 | 2.429 |

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Szakácsruhára cserélte szokásos szerelését Michelisz
https://formula.hu/parc-ferme/22996
A korábbi műrepülő Besenyei Péter, a motorosok között a 125 köbcentis kategória világbajnoka, Talmácsi Gábor, valamint a túraautó-világkupa magyar ásza, Michelisz Norbert a Costes Downtown konyhájában tüsténkedtek a poszt tanúsága szerint.
Kevés menőbb kép van a lángcsóvás IndyCar-rajtnál
https://formula.hu/parc-ferme/22994
Így indult a Bommarito 500 a gatewayi pályán szombatról vasárnapra virradóra:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Nagyon elveri George Russell Robert Kubicát, de...
https://formula.hu/parc-ferme/22993
...de pontja csak a lengyelnek van, még ha az nyilván szerencsés körülmények között is született. Egyébként az időmérőkön Russell 12-0-ra vezet, és a futamokon is jobb, 10-2 arányban.
How the Williams drivers compare midway through the season...#F1 pic.twitter.com/XXL7suzQSj
— Formula 1 (@F1) August 25, 2019
Majdnem a legvégén tette tönkre Newgarden versenyét Ferrucci
https://formula.hu/parc-ferme/22992
A bajnoki címre hajtó Penske-versenyző azt nehezményezte, hogy Ferrucci hibája után rögtön visszarántotta autóját az ideális ívre, ezzel okozve veszélyt. Newgarden egyébként meg is forgott az eset következtében, de végül be tudott gurulni a célvonalon.
"What he did was, in my opinion, dangerous." @JosefNewgarden was not happy with @SantinoFerrucci's late move at @WWTRaceway #Bommarito500 // #INDYCAR pic.twitter.com/9i6twIXbSy
— NTT IndyCar Series (@IndyCar) August 25, 2019
Az eddigi öt legváratlanabb teljesítmény az idei F1-es szezonban
https://formula.hu/parc-ferme/22990
- Alex Albon a bokszutcából szerez pontot Kínában, újoncként, a Toro Rossóval
- Carlos Sainz nagy futama a Hungaroringen
- George Russell időmérője, szintén a Hungaroringen
- Lando Norris első F1-es pontjai Bahreinben
- Danyiil Kvjat németországi dobogója
Az erről készült videós összeállítás ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!
Itt maximum úszóversenyt lehetett volna rendezni, nem időmérőt...
https://formula.hu/parc-ferme/22991
Lengyel Ádámék tapasztalták meg a Toyota Gazoo Trophy szlovákiai állomásán az özönvizet.
Hamilton beszélt az új ruhakollekciójáról
https://formula.hu/parc-ferme/22985
"Az új kollekcióm hamarosan bemutatásra kerül. Ami őrület ebben az egészben, hogy nagyon korán kell megtervezni a dolgokat, ami nehéz, mert nagyjából tizenkét hónappal előre tudni, hogy mit fognak kedvelni az emberek, az nem könnyű, mert a trendek változhatnak. De ez volt a legélvezetesebb és őszintén úgy érzem, hogy a legjobb kollekcióm mindazzal, amit megtanultam. Alig várom, hogy az emberek ezeket viseljék" - írta közösségi oldalán Lewis Hamilton a hamarosan megérkező, Tommy Hilfigerrel közösen tervezett TommyXLewis harmadik ruhakollekciójáról. Azt is hozzátette, hogy minden ruha és táska mű/vegán alapanyagokból készült.

Az F1 történetének tíz különös mérnöki megoldása
https://formula.hu/parc-ferme/22986
A különböző szárnymegoldásoktól kezdve az innovatív diffúzorokon át az F-csatornáig - az F1 történetének tíz "érdekes" fejlesztését gyűjtötte össze egy videóban a Formula-1 hivatalos Youtube-csatornája. A videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!
Új tanulmányautóval jelentkezik az Audi
https://formula.hu/parc-ferme/22977
Az Audi új tanulmányautóval jelentkezik az idei Frankfurti Autókiállításon, egy elektromos hajtású off-road autó bemutatásával. Ez az újdonság a negyedik változat a négykarikás márka jövőbe mutató tanulmányautó sorozatában, mely 2017-ben indult az Audi Aicon ugyancsak Frankfurtban történt kiállításával. A sajtónapokkal szeptember 10-én nyitó Frankfurti Autókiállításon mind a négy tanulmányautó látható lesz a 3-as pavilonban lévő Audi standon.

Ennyivel jobb eddig Giovinazzinál Raikkönen
https://formula.hu/parc-ferme/22989
Az Alfa Romeo két pilótájának összehasonlítása a 2019-es szezonra vonatkozóan - főleg a szerzett pontoknál óriási a különbség 2007 világbajnokának javára.

Ők a szezon legjobbjai a szurkolók szerint
https://formula.hu/parc-ferme/22987
A Formula-1 hivatalos weboldalán előbb közétették a "házi" szakértők szerint összeállított erősorrendet a pilóták idei teljesítményére vonatkozóan, most pedig megszavaztatták a szurkolókkal is, hogy kit hogyan értékelnek. Összességében nagy meglepetés nincs: az első három helyen ugyanazok a nevek szerepelnek ugyanabban a sorrendben, mint a szakértői listán és óriási változás egyébként sem tapasztalható - Kimi Raikkönent a népszerűsége jelentősen felhúzta a szurkolóknál, de ezt leszámítva hasonló a helyzet.
A szurkolói F1-es erősorrend (zárójelben a szakértői listán elért helyezés):
1. Max Verstappen (1.)
2. Lewis Hamilton (2.)
3. Carlos Sainz (3.)
4. Kimi Raikkönen (8.)
5. Lando Norris (4.)
6. Charles Leclerc (5.)
7. Alexander Albon (6-7.)
8. Danyiil Kvjat (10.)
9. Valtteri Bottas (6-7.)
10. George Russell (9.)

fotó: dppi
Ma 16 éve aratta első F1-es győzelmét Fernando Alonso
https://formula.hu/parc-ferme/22988
A Renault spanyol versenyzője 22 éves korában, a 2003-as Magyar Nagydíjon állhatott fel először a dobogó legfelső fokára - a pole-ból rajtolva végül közel húsz másodperces fórral győzött Kimi Raikkönen előtt, a címvédő Michael Schumachernek pedig kört adott. Egy hosszabb videó a futamról:
A Ronaldo-Messi csata olyan, mint a Senna-Prost volt?
https://formula.hu/parc-ferme/22982
Legalábbis Cristiano Ronaldo erről beszélt: a Daily Starnak adott interjújában a két F1-es legenda párharcához hasonlította az ő és Lionel Messi csatáját. "Kétségkívül jobb futballistává tesz engem és ugyanezt teszem vele. Ez nem véletlen és nem csak a futballban fellelhető: olyan, mint kosárlabdázni Michael Jordannel, vagy a Formula-1-es harc Senna és Prost között" - mondta erről a Juventus aranylabdás sztárja.

fotó: dppi
Belsőkamerás videó Alonso Dakar-tesztjéről
https://formula.hu/parc-ferme/22984
Beülhetünk a spanyol pilóta mellé/mögé a dűnéken:
Hihetetlen: kizuhant egy néző a száguldó raliautó elé
https://formula.hu/parc-ferme/22981
Mads Ostberg szerencsére el tudta kerülni, így nem történt tragédia. Videón a vérfagyasztó jelenet:
Videón Bereznay Dániel óriási csatája a csapattársával
https://formula.hu/parc-ferme/22983
Az Alfa Romeo magyar F1-es e-sport versenyzője a csapattársával küzdött hatalmasat a virtuális Kínai Nagydíjon - Sauber Esports azzal posztolta a videót, hogy "Nincs csapatutasítás a szimulátoros versenyzésben! Vagyis még nem..."
No team orders in sim-racing! At least not yet...
— Sauber Esports (@SauberEsports) August 23, 2019
Incredible battle between @Veloce_Jaaames and @FormulaDani in the ORL Chinese Grand Prix this week! #F12019 pic.twitter.com/5vLFIcvebC
Nagykövet lett Kimi Raikkönen felesége
https://formula.hu/parc-ferme/22980
Minttu Raikkönen sikeres nő, aki nem a férje pénzéből él - ezúttal azt jelentette be Instagramon, hogy a Nescafé Kulta márkanagykövete lett.
Sör, haverok, motor, vízi sportok: Carlos Sainz nyara egy percben
https://formula.hu/parc-ferme/22979
Rövid videót osztott meg nyári szünetéről a McLaren F1-es pilótája.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon#carlo55ainz @estrellagalicia00 @jmrecasens @thecrowncreators
Erre érdemes figyelni szombaton: program
https://formula.hu/parc-ferme/22978
A DTM és a MotoGP kerül terítékre a szombati motorsport-kínálatban - ezek mellett itthon az Ózd Rali, illetve a rali szerelmesei számára a német vb-futam jelenthet még programot.
Szombat
10:25-10:45 DTM, első időmérő
10:55-11:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (Spíler 1)
13:30-14:40 DTM, első futam
14:30-15:00 MotoGP, negyedik szabadedzés (Spíler 2)
15:10-15:50 MotoGP, időmérő (Spíler 2)

fotó: dppi
Így teljesítenek a csapatok a 2018-as formájukhoz képest
https://formula.hu/parc-ferme/22976
Grafikán tökéletesen látható, a Formula-1 tíz csapatának idei első féléves teljesítménye hogyan viszonyul a tavalyihoz. Óriási pozitív meglepetés a Sauberre építkező Alfa Romeo és Kimi Raikkönen formája. A finn a csapat által megszerzett 32 pontból 31-et gyűjtött össze, gyakorlatilag a hátán viszi az istállót. A gyengélkedők közül százalékos arányban a Ferrarié a legenyhébb eset, pontmennyiségben azonban ők veszítették a legtöbbet. A legrosszabb mutatóval, -75%-kal rendelkező Williams helyzete elsőre drámainak tűnhet, de érdemes szem előtt tartani, hogy tavaly ilyenkor is mindössze négy ponttal rendelkeztek...
