DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 25. szerda

KTM-vezetéssel indult a japán MotoGP-hétvége

Néhány nappal az Indonéz Nagydíj után már Japánban versenyez a hétvégén a MotoGP mezőnye, amelynek első pénteki edzését némi eső is megzavarta Motegiben. Ezen a gyakorláson Francesco Bagnaia zárt az élen Jorge Martin előtt, de persze a lényeg a helyi idő szerint délutáni egyórás tréning volt, amelyen eldőlt, melyik tíz versenyző jut automatikusan a kvalifikáció második fázisába.

Ezen az edzésen Brad Binder bizonyult a leggyorsabbnak, a KTM ráadásul rajta kívül is erősnek tűnt, hiszen Pedro Acosta pedig negyedik helyet szerzett. Kettejük közé Marc Marquez és a vb-éllovas Martin fért be, míg mögöttük a nagyot bukó Enea Bastianini következett. Maverick Vinales zárt hatodikként, megelőzve a címvédő Bagnaiát, míg a top 10-be és ezáltal a Q2-be Alex Marquez és a két VR46-os jutott még be – épp csak kiszorítva ezzel onnan a végén eleső Jack Millert, illetve a remeklő hazai hőst, Takaaki Nakagamit az LCR Hondán.

motogp-binder-motegi-day1

A Honda kapcsán amúgy fontos fejlemény, hogy megszerezték az Apriliától Romano Albesianót technikai igazgatónak, míg a noalei gyártónál Fabio Sterlacchini veszi át ezt a posztot – erről bővebben a Formula MotoGP Facebook-csoportunkban írtunk.

A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):

1. Brad Binder KTM 1'43.436  
2. Marc Márquez Gresini Ducati 1'43.469 0.033
3. Jorge Martín Pramac Ducati 1'43.568 0.132
4. Pedro Acosta Gas Gas Tech3 1'43.583 0.147
5. Enea Bastianini Ducati 1'43.605 0.169
6. Maverick Viñales Aprilia 1'43.720 0.284
7. Francesco Bagnaia Ducati 1'43.754 0.318
8. Álex Márquez Gresini Ducati 1'44.033 0.597
9. Fabio di Giannantonio VR46 Ducati 1'44.082 0.646
10. Marco Bezzecchi VR46 Ducati 1'44.209 0.773
11. Jack Miller KTM 1'44.239 0.803
12. Takaaki Nakagami LCR Honda 1'44.258 0.822
13. Franco Morbidelli Pramac Ducati 1'44.326 0.890
14. Fabio Quartararo Yamaha 1'44.401 0.965
15. Aleix Espargaró Aprilia 1'44.470 1.034
16. Joan Mir Repsol Honda 1'44.670 1.234
17. Johann Zarco LCR Honda 1'44.685 1.249
18. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 1'44.694 1.258
19. Augusto Fernández Gas Gas Tech3 1'44.869 1.433
20. Alex Rins Yamaha 1'44.950 1.514
21. Luca Marini Repsol Honda 1'45.118 1.682
22. Lorenzo Savadori Trackhouse Aprilia 1'45.863 2.427
23. Remy Gardner Yamaha 1'46.716 3.280

Raikkönen, Norris, Leclerc, Verstappen, Perez – balesetek egész sora a legjobb spái onboard videók között

Bár a versenyt gyakorlatilag elmosta az eső, azért a Belga Nagydíjról is elkészült a szokásos válogatás a legjobb fedélzeti kamerás felvételekkel, csak most éppen főként az edzéseken készült videók szerepelnek benne. Láthatjuk többek autótörése mellett Lewis Hamilton és Nicholas Latifi majdnem ütközését, George Russell parádés Q3-as produkcióját és persze Fernando Alonso szenzációs sisakkamerás körét is – a videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

onboard-norris-video

Instagram-baki Hamiltontól: Russellt jelölte meg a kutyája helyett

Lewis Hamilton közösségi médiás posztján derül az internet: a hétszeres világbajnok szunyókálós képet osztott meg Roscoe társaságában, de a kutya Instragram-profilja helyett véletlenül vagy talán szándékosan George Russellt jelölte meg. A poszt azóta nem érhető el.

Persze a kommentelőket sosem kell félteni. Valaki egyértelmű utalásnak látja, hogy Russell lesz Hamilton jövő évi csapattársa a Mercedesnél, más ennél is tovább megy: szerintük a kép egy metafora, melynek jelentése, hogy a brit arról álmodik, Russell személyében egy újabb Bottast, egy hűséges ölebet kap.

Sóderágyakkal tehetik biztonságosabbá az Eau Rouge-t és Spa több kanyarját

Az elmúlt években többször is kritikák kereszttüzébe került az F1-es Belga Nagydíjnak otthont adó Spa-Francorchamps. Különösen az Eau Rouge és Raidillon kanyarok kombinációját tartják veszélyesnek: két éve itt szenvedett halálos balesetet a Formula-2-ben Anthoine Hubert, idén pedig a spái 24 óráson, valamint a W Series és az F1 időmérőin is komoly incidensek történtek az ikonikus ponton.

Mindezek hatására, és mert Spa a közeljövőben motorversenyeket is rendezne (a motoros Endurance-világbajnokság, azaz az EWC elvileg már jövőre 24 órás futamot bonyolíthat le a belga helyszínen), komoly biztonsági átalakításokat eszközölhetnek novembertől kezdve a tél folyamán a pályán. Az Auto Motor und Sport információi szerint a nyomvonalhoz nem nyúlnak, az említett Eau Rouge–Raidillon kombinációban ugyanakkor megnövelnék a bukóteret és a korlátokon is javítanának. Emellett visszatérhetnek a sóderágyak is ott, valamint a pálya több pontján, így a La Source-ban, a Stavelot-ban, a Blanchimont-ban és a Les Combes-ban – igaz, Daniel Ricciardo például nem annyira támogatja a kavicságyak ötletét, mert az ausztrál szerint nagy tempónál fejre állíthatja az autókat. Az AMuS szerint 80 millió eurót költhetnek a téli átalakításokra.

f1-spa-dppi

Az 1991-es Jordan festése a jövő évi autókon is jól mutatna

Az interneten sok elképzelést lehetett találni arról, hogy milyennek képzelik el a rajongók a jövőre bemutatkozó új aerodinamikai szabályok szerint épült autókat. Az alábbi alkotás is hasonló, melyen a Jordan istálló 1991-es szezonban használt legendás zöld dizájnját láthatjuk, a képek pedig Simon Colabufalo munkásságai. Az autót, melyen az ikonikus 7Up festés is szerepelt, nemrégiben tesztelhette Mick Schumacher Silverstone-ban.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

GP CORNER (@gp_corner) által megosztott bejegyzés

Videón Vinales első apriliás körei

Kalandos hetei vannak Maverick Vinalesnek, az egyszer biztos! Azok után, hogy még a MotoGP nyári szünete előtt bejelentették, hogy a szezon végén távozik a Yamahától, a Stájer GP után szabotázs gyanúja miatt előbb felfüggesztette őt a csapata, majd nem sokkal később azonnali hatállyal kitette a szűrét. Ez viszont azt is jelentette, hogy az Apriliával 2022-re leszerződő spanyol a tervezettnél korábban felülhetett az RS-GP-re, s ezt a noalei gyártó ki is használta: Vinales kedden és szerdán Misanóban teszteli először a vasárnap első MotoGP-s pódiumát begyűjtő márka versenygépét.

Azt egyelőre nem tudni, hogy esetleg éles versenykörülmények között is láthatjuk-e már idén a többszörös futamgyőztes versenyzőt az Aprilia színeiben, mindenesetre itt az első videó és néhány kép arról, ahogy az olasz pályán köröz új játékszerével:

 

vinales-aprilia-motogp-teszt-1

vinales-aprilia-motogp-teszt-2

vinales-aprilia-motogp-teszt-3 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Miért nem lehetett hétfőn megtartani a nagydíjat?

Sokakban felmerülhetett a vasárnapi várakozás során, hogy miért nem halasztották el az F1-es Belga Nagydíjat másnapra. Számos okból kifolyólag ez egy pillanatig sem volt reális forgatókönyv, többek között ezt is körbejártuk a Formula Podcast spái futamértékelőjében, amelynek vonatkozó részét 12:16-tól hallgathatjátok:

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Időjárás-előrejelzés: Zandvoortban is esni fog?

Az elmúlt hétvége bizarr jelenetei után egyértelműen az mindenki szándéka, hogy soha többé ne ismétlődjön meg minden idők egyik legkellemetlenebb eseménysorozata Forma-1-es futamon. Az időjárás istenei előtt azonban fejet kell hajtanunk. Bár egyelőre úgy tűnik, Zandvoort megússza eső nélkül a pénteki és szombati napot, vasárnap kezdődik a bizonytalanság.

A weather.com előrejelzése alapján a Holland Nagydíj szabadedzései és időmérője esőmentes lesz, és bár a felhők jelenléte nincs kizárva, többnyire napsütéssel és 20 fok feletti hőmérséklettel számolnak. A vasárnap ezzel szemben nem kecsegtet túl kedvező körülményekkel.

Egyes előrejelzések szerint a futam napjára eső várható. Ez azt jelentené, hogy a csapatoknak ismét szélsőséges körülmények között kell bizonyítaniuk, ha egyáltalán el tud rajtolni a mezőny. Bármelyik megoldást választják a bírák, a szombati időmérős eredményeknek ezen a hétvégén is jelentős szerepe lehet.

A fentiekkel ellentétben arról is olvashatunk, hogy az eső csupán vasárnap estefelé érheti el a zandvoorti pályát, de az sem kizárt, hogy már szombatról vasárnapra, az éjszaka folyamán megérkezik. Ez elsősorban a széltől és a záporok, illetve zivatarok kialakulásának és mozgásának sebességétől függ majd. Ám ezek egyelőre mindössze találgatások, de egy biztos: a helyzet nem tűnik olyan kilátástalannak, mint a spái versenynapon.

Videó: így labdázott Vettel és Mick Schumacher Spában

Sebastian Vettel anno Michael Schumacherrel is dekázott, most pedig példaképe fiával ütötte el az időt a Belga Nagydíj leállása idején:

Ez várja/várta az érkező F1-es mezőnyt a zandvoorti pályán - videó

Drónvideó a pálya állapotáról:

Itt pedig már a pálya videója a csapatok érkezéséről:

 

Magyar sikerek a hegyi-Eb-n

Szlovéniában, az Ilirska Bistrica versenyen Nagy Norbert az abszolút 29. helye mellett óriási fölénnyel, több mint két másodperces előnnyel nyerte meg a Group5 kategóriát, amellyel újabb trófeát szerzett a hegyi-Eb-n. A kategória harmadik helyét szintén egy magyar versenyző, Szepesi Péter szerezte meg. Hernády László a horvát bajnokságban a kategória első helyén zárt.

Az eredmények ide kattintva megtekinthetők!

pf_1

Bottas egy Mercedest már biztosan vezet majd

Új szolgálati autót kapott Valtteri Bottas. A Mercedes GT Black Series modellje a Belga Nagydíj után, hétfőn érkezett meg a finn pilóta monacói otthonába. A festés az F1-es autó dizájnját idézi, Bottas pedig közösségi médiás posztja alapján nagyon örült új járművének.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Valtteri Bottas (@valtteribottas) által megosztott bejegyzés

Sainz és Leclerc még a bőröndpakolásban is versenyeznek

Tripla versenyhétvége van, a Belga Nagydíj után azonnal utazni is kell tovább. A Ferrari ehhez passzoló feladatot választott pilótáinak legújabb kihívásvideójában. Vajon Carlos Sainz vagy Charles Leclerc pakolja be gyorsabban a bőröndöt (természetesen meghatározott szabályok szerint)? Két, egymástól teljesen eltérő módszert láthatunk, Leclerc pedig felveti azt a problémát, amit valószínűleg mindenki átélt már csomagolás közben: „Ez sokkal kisebb, mint gondoltam!” Hogy mi lett a pakolóverseny vége, megnézhetitek IDE vagy a képre kattintva.

Kifakadó Vettel, ujjongó Russell és Gasly vacsorája – így szólt a rádió Belgiumban

Akármekkora zűrzavar volt a Belga Nagydíjon, vasárnap, de még a hétvége korábbi szakaszában is elhangzott néhány emlékezetes üzenet a csapatrádióban. IDE vagy a képre kattintva meg is hallgathatjátok őket.

Hamiltonék márkatársa, akire büszke a Mercedes

„Ez a hős” – írta hivatalos Twitterére a Mercedes. A csapat a pályatisztító brigád zöld munkagépére büszke, amely a természet erejével küzdve próbálta eltakarítani a vizet Spa aszfaltjáról, mint tudjuk, hiába. Tény, hogy a Mercedes márkájú jármű sofőrének fárasztóbb napja volt, mint Lewis Hamiltonnak vagy Valtteri Bottasnak.

Udvarias Norris: gratulált Verstappen győzelméhez

A Formula-1 történetének talán legfurcsább győzelmét aratta Max Verstappen a Belga Nagydíjon, ami inkább a bokszban zajlott, semmint a pályán. De a győzelem az mégis csak győzelem, és ahogy a pódiumceremónia sem maradt el, úgy a gratulációk sem. Bár Verstappen elsősége érdekelte a legkevésbé a mezőnyt, volt, aki mégsem felejtette el, hogy hirdettünk egy győztest is. Verstappen jó barátja, a történteket értetlenkedve fogadó Lando Norris még az elégedetlenség közepette is megőrizte humorérzékét, és kezet nyújtott holland riválisának: „Remek verseny, haver. Hihetetlenül vezettél!” Verstappen jóízű nevetése a végén tökéletes konklúziója a vasárnapi szürreális eseményeknek.

Domenicali: Nem láttuk a radaron a sok esőt

Keményen ostorozzák a Formula-1 illetékeseit amiatt, hogy négy órán keresztül – vis majorra hivatkozva az elvileg szabályokban foglalt háromórás időkeret helyett – húzták-halasztották a Belga Nagydíj kezdését, végül pedig érdemi futam nélkül ért véget a nap. A széria első embere, Stefano Domenicali megvédte a stewardokat: azt mondta, az időjárás-előrejelzés radarképe megtévesztő volt, az eső enyhülésére számítottak, ami lehetővé tette volna a versenyzést.

„Nekem nincs beleszólásom a kezdési időpontokba, azt a stewardok változtathatják meg. A hozzánk eljutó információ azt állította, hogy amit láttunk, normál eső volt. Semmi jele nem volt annak, hogy ennyire súlyos lesz az esőzés. Máskülönben a stewardok tudtak volna döntést hozni” – idézi az F1 elnök-vezérigazgatóját az Autosport. „Láthattuk, hogy még az idő visszaszámlálását is megállították, hogy időt nyerjünk, hátha később meg lehet tartani a versenyt. Az ilyen körülmények között lehetetlen előrejelezni. Akár délelőtt 11-től kezdve is zuhoghatott volna” – mondta Domenicali, akitől bővebben itt lehet olvasni.

Marquez ütközése, testvérharc az élen, először dobogón az Aprilia – a Brit GP legjobb pillanatai

Megérkezett a szokásos top 5-ös válogatás a MotoGP silverstone-i futamának legemlékezetesebb momentumairól, benne többek között Marc Marquez és Jorge Martin ütközésével és Fabio Quartararo újabb domináns győzelmével – a videó IDE vagy a képre kattintva indul:

britgp-video-top5

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

 

A Red Bull kis híján elvette Verstappen győzelmét – végül csak az ő döntésükön múlt

Mint ismert, a Belga Nagydíjat végül verseny nélkül nyerte meg Max Verstappen azért, mert ő volt a leggyorsabb a szombati időmérő edzésen és az F1 végül erre osztotta ki a hétvégi pontokat. Mint kiderült, nem sokon múlt, hogy a Red Bull lábon lője magát és saját pilótáját: Christian Horner csapatfőnök a Sky Sports kamerája előtt elárulta, hogy komolyan gondolkodtak azon, hogy erre a hétvégére motort cserélnek a hollandnak.

Horner szerint mindenképp be kell vállalniuk emiatt egy rajtbüntetést még ebben a szezonban, mert a balesetek miatt annyi motorjuk ment tönkre, hogy a maximálisan felhasználható mennyiséggel nem tudják végigcsinálni az évet, Spa pedig ideális választásnak tűnt erre, hiszen a hosszú egyenesek miatt itt elég könnyű előzni és hátulról is fel lehet zárkózni. Végül elvetették az ötletet és úgy döntöttek, hogy elnapolják a cserét, egyúttal a büntetést is - pedig ha a csere mellett döntenek, akkor Verstappen önhibáján kívül elesik a győzelemtől, George Russell nyer, Lewis Hamilton pedig második...

hor_3

fotó: dppi

A fák sem voltak biztonságban a Barum Ralin, ez a nagy balesetek versenye volt – videók

Dominik Sritesky már az első napon rommá törte a Skodáját, meg is kellett állítani a futamot emiatt:

Jari Huttunen az útra borított egy fát:

A legnagyobb drámát pedig Eric Cais szenvedte el: a 22 éves pilóta élete teljesítményét nyújtotta, simán vezetett, ám az utolsó gyorsaságin, biztos előnyben megcsúszott és beesett az erdőbe, ezzel eldobta a győzelmet.

A magyar bajnoki futamokon is megforduló Nikolai Landa sem fért el az úton:

De ez a jelenet is kieséssel zárult:

A biztonsági autó pilótája lenne a nap versenyzője?

Nem sok akciót láthatott a pályán a közönség a Belga Nagydíj alkalmával. A mezőny mindössze kettő kört tett meg a Safety Car mögött, így pedig legalább annyit sikerült elérni, hogy a legjobb tíz pilóta fél pontokkal gazdagodjon. Sokkal többször lehetett viszont látni az orvosi és a biztonsági autót körözni, így joggal vetődött fel a Mercedes Twitter oldalán az, hogy utóbbi pilótája, Bernd Mayländer legyen a nap versenyzője. Ezt a címet normális esetben a nézői szavazatok alapján osztják ki a futamok után, erre viszont most nem volt lehetőség.