DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 27. vasárnap

KTM-vezetéssel indult a japán MotoGP-hétvége

Néhány nappal az Indonéz Nagydíj után már Japánban versenyez a hétvégén a MotoGP mezőnye, amelynek első pénteki edzését némi eső is megzavarta Motegiben. Ezen a gyakorláson Francesco Bagnaia zárt az élen Jorge Martin előtt, de persze a lényeg a helyi idő szerint délutáni egyórás tréning volt, amelyen eldőlt, melyik tíz versenyző jut automatikusan a kvalifikáció második fázisába.

Ezen az edzésen Brad Binder bizonyult a leggyorsabbnak, a KTM ráadásul rajta kívül is erősnek tűnt, hiszen Pedro Acosta pedig negyedik helyet szerzett. Kettejük közé Marc Marquez és a vb-éllovas Martin fért be, míg mögöttük a nagyot bukó Enea Bastianini következett. Maverick Vinales zárt hatodikként, megelőzve a címvédő Bagnaiát, míg a top 10-be és ezáltal a Q2-be Alex Marquez és a két VR46-os jutott még be – épp csak kiszorítva ezzel onnan a végén eleső Jack Millert, illetve a remeklő hazai hőst, Takaaki Nakagamit az LCR Hondán.

motogp-binder-motegi-day1

A Honda kapcsán amúgy fontos fejlemény, hogy megszerezték az Apriliától Romano Albesianót technikai igazgatónak, míg a noalei gyártónál Fabio Sterlacchini veszi át ezt a posztot – erről bővebben a Formula MotoGP Facebook-csoportunkban írtunk.

A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):

1. Brad Binder KTM 1'43.436  
2. Marc Márquez Gresini Ducati 1'43.469 0.033
3. Jorge Martín Pramac Ducati 1'43.568 0.132
4. Pedro Acosta Gas Gas Tech3 1'43.583 0.147
5. Enea Bastianini Ducati 1'43.605 0.169
6. Maverick Viñales Aprilia 1'43.720 0.284
7. Francesco Bagnaia Ducati 1'43.754 0.318
8. Álex Márquez Gresini Ducati 1'44.033 0.597
9. Fabio di Giannantonio VR46 Ducati 1'44.082 0.646
10. Marco Bezzecchi VR46 Ducati 1'44.209 0.773
11. Jack Miller KTM 1'44.239 0.803
12. Takaaki Nakagami LCR Honda 1'44.258 0.822
13. Franco Morbidelli Pramac Ducati 1'44.326 0.890
14. Fabio Quartararo Yamaha 1'44.401 0.965
15. Aleix Espargaró Aprilia 1'44.470 1.034
16. Joan Mir Repsol Honda 1'44.670 1.234
17. Johann Zarco LCR Honda 1'44.685 1.249
18. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 1'44.694 1.258
19. Augusto Fernández Gas Gas Tech3 1'44.869 1.433
20. Alex Rins Yamaha 1'44.950 1.514
21. Luca Marini Repsol Honda 1'45.118 1.682
22. Lorenzo Savadori Trackhouse Aprilia 1'45.863 2.427
23. Remy Gardner Yamaha 1'46.716 3.280

Jól szórakoztak a pilóták a sajtókonferencián

Egy-egy plexifallal választották el egymástól a pilótákat Suzukában a versenyhétvégét megelőző szokásos csütörtöki sajtóeseményen. A második csoportban Max Verstappen, Daniel Ricciardo, George Russell, Guanyu Zhou, és Charles Leclerc voltak jelen, akik elég jól eljátszottak a mellettük lévő eszközökkel. A videó gyakorlatilag magáért beszél.

Újabb szponzorral gazdagodott a Red Bull csapata

Ezúttal az ázsiai piacon működő BINGO nevű céggel kötött partnerséget a Red Bull Racing, mely luxusautók árverezésével, valamint az ehhez kapcsolódó események szervezésével foglalkozik. A céget stílusosan a Japán Nagydíj hétvégéje előtt jelentették be, a logók pedig már felkerültek Max Verstappen és Sergio Perez autóira. „Nagyra értékeljük, hogy Suzukában élnek a leglelkesebb rajongóink, és ez az egyedülálló együttműködés a BINGO-val egy újabb emlékezetes kiegészítője lesz a futamnak, amikor a Formula-1 visszatér Japánba. A BINGO prémium jellege természetes módon illeszkedik az Oracle Red Bull Racinghez, és büszkék vagyunk arra, hogy a nevük szerepelhet az autójukon a várva várt suzukai versenyen” – idézte az istálló közleménye a csapatfőnök, Christian Horner szavait. Az energiaitalosok részéről nem ez volt az egyetlen komolyabb bejelentés a héten. Nemrégiben azt is megerősíteték, hogy versenygépeikre, beleértve az AlphaTaurit is, újra felkerülnek a Honda márkajelzései. 

 

 

A három legkeményebb keveréket hozta el Suzukába a Pirelli

Az C1, C2 és a C3 jelzésű gumikat használhatják a csapatok a 2019 után visszatérő Japán Nagydíj során, a Pirelli sportigazgatója, Mario Isola pedig elárult néhány fontos dolgot erről a pályáról a gumibeszállító hivatalos előzetesében. „Az egyedülálló nyolcasra emlékeztető pályán, nagyjából egyenlő számú bal és jobb kanyar van, ami azt jelenti, hogy a követelményei egészen kiegyensúlyozottak. A gumikon keresztül érkező tartós energiaterhelés az egyik legmagasabb, amit egész évben regisztrálunk, és az elrendezés miatt a gumik nagyfokú igénybevételnek vannak kitéve, így a kínálatunk három legkeményebb keverékét hozzuk. Mivel az autók legújabb generációja nehezebb, mint korábban, és a teljesítmény határait folyamatosan feszegetik, ez a kihívás most nagyobb, mint valaha” – mondta a szakember. A pilótáknak egyébként a pálya kihívásai mellett vélhetőleg az időjárással is meg kell majd küzdeniük, hiszen a futam napjára az előző fordulóhoz hasonlóan ismét esőt jósolnak.

Phillip Islanden már visszatérne a Suzuki világbajnoka

Joan Mir még az augusztusi Osztrák Nagydíj első körében bukott hatalmasat, amely során megsérült a bokája. Bár a spanyol már Aragonban megkísérelte a visszatérést, a fájdalmai miatt végül inkább visszalépett az edzések után. A Suzuki most viszont arról számolt be, hogy egy minapi orvosi vizsgálat alapján kellő mértékben javult az idegek és az izmok állapota Mir lábában, így a tervek szerint a jövő hétvégén esedékes Ausztrál Nagydíjon már rajthoz állhat. A 2020-as MotoGP-világbajnok a jövő héten még a Phillip Island-i pálya orvosainak vizsgálatán is át fog esni, mielőtt mindez biztossá válik, de a jelek szerint tehát a fiatal motoros elindulhat a Suzuki utolsó három nagydíján, mielőtt kiszállnak a királykategóriából (Mir 2023-ban a Repsol Hondánál folytatja Marc Marquez oldalán).

mir-suzuki

 

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Horner szerint kár lenne elveszíteni a W Series-t

Néhány napja derült ki, hogy az idén már harmadik idényét futó női formulaautós bajnokság komoly anyagi gondokkal küzd, így még akár az idei szezon befejezése, és a pénzdíjak kifizetése is problémákba ütközhet. Mindezt a sorozat vezérigazgatója is megerősítette, nemrégiben pedig a Red Bull F1-es csapatának főnöke, Christian Horner is elmondta véleményét erről a helyzetről. „Hatalmas szégyen lenne, ha elveszítenénk a W Series-t. Szerintem nagyszerű dolog, hogy a lányok versenyezhettek, és ez egy olyan bajnokság volt, ami a nőkhöz szólt. Óriási csalódás lenne, ha eltűnne. Remélem nem így lesz, mert véleményem szerint nagy érdeklődés mutatkozik a sokszínűség iránt, nem csak az F1-ben, hanem az egész autósportban is, a széria pedig nagyon pozitívan támogatja ezt” – idézte Horner szavait a Racefans.

Webber: Abu Dhabi ismét felütötte a fejét

Az Abu-Dhabi Nagydíj utáni események jutottak Mark Webber eszébe a költségvetési limit miatt kialakult vitát illetően. Mint az ismert, a hírek szerint két csapat, a Red Bull és az Aston Martin is szabálytalanul járhatott el ezzel kapcsolatban az előző esztendőben, emiatt pedig a csapatfőnökök, legfőképpen Christian Horner és Toto Wolff között jelentős szócsata alakult ki az elmúlt napokban. A korábbi F1-es pilóta a Channel 4 adásában mondta el erről véleményét. „Abu Dhabi ismét felütötte a fejét. Horner úr nem boldog, mivel ez egy nagyon jelentős ügy, ami kihat a tavalyi évre, az ideire, de valószínűleg még 2023-ra is, mert az autókat az alapján tervezik majd, hogy mekkora volt az előző költségvetésük” – mondta Webber.

Leclerc pole-pozícióinak több mint felét a Red Bull váltotta győzelemre

Borzalmas pole/győzelem aránnyal rendelkezik Charles Leclerc a Formula-1-ben: eddig 18 alkalommal szerzett rajtelsőséget, ám ebből csak négyszer kerekedett ki futamgyőzelem (miközben hátrébbról csak egyszer, az idei Osztrák Nagydíjon tudott diadalmaskodni, amikor a második helyről startolva vadászta le Max Verstappent). Viszont érdekesség, hogy a maradék 14 futamból összesen tízet nyert meg a Red Bull valamelyik versenyzője!

Verstappen vezeti a rangsort, aki összesen hétszer győzött olyan versenyen, amelyiken Leclerc indult az élről: 2019-ben Spielbergben, tavaly Monacóban (bár ott a ferraris végül nem tudott rajthoz állni, de övé lett volna az első rajtkocka), valamint idén Miamiban, Barcelonában, Bakuban, Le Castellet-ben és Monzában. Sergio Perez pedig három ilyen sikert tud felmutatni a 2021-es Azerbajdzsáni, valamint az idei Monacói és Szingapúri Nagydíjakkal (azaz a mexikói a győzelmeinek háromnegyedét úgy aratta, hogy Leclerc-é volt a pole). Rajtuk kívül egyébként Lewis Hamilton háromszor és Sebastian Vettel egyszer szerzett győzelmet a monacói első rajthelye kíséretében.

szing-2022-start-leclerc-pole-dppi

fotó: DPPI

Így nyert Bottas a legutóbbi Japán Nagydíjon

A szingapúri helyszínhez hasonlóan Suzuka is 2019-et követően tér vissza az F1-es versenynaptárba. A koronavírus-pandémia miatti kényszerszünet előtt Sebastian Vettel szerezte meg a pole-pozíciót Japánban, azonban hiábavaló volt az első sor kisajátítása az olaszoktól, a győzelem így is a Mercedesé lett, ahogyan zsinórban a hatodik konstruktőri vb-cím is. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Aki még ehhez hasonló tartalmakra kíváncsi, annak érdemes csatlakozni a Formula Retro nevű Facebook-csoportunkhoz.  

 

Az eddig utolsó F1-es pole Japánban: Vettel és a Ferrari

2019-ben rendeztek utoljára Japán Nagydíjat, akkor Sebastian Vettel futotta a leggyorsabb kört az időmérőn a Ferrarival. A belsőkamerás felvétel ezen a linken vagy a képre kattintva megtekinthető - hangolódjunk ezzel az előttünk álló hétvégére:

pole_1

Valószínűleg a Japán Nagydíjat sem ússza meg eső nélkül az F1-es mezőny

A hétvégén három év után újra Suzukában fog versenyezni a Formula-1, az előrejelzések szerint viszont az időjárás nem biztos, hogy kegyes lesz a csapatokhoz és a versenyzőkhöz. Pénteken ugyanis minden jel szerint esőben kerülhet sor mindkét szabadedzésre – ami azért is lehet kellemetlen, mert épp a Japán Nagydíj második tréningje lenne az egyik, amelyen a Pirelli a 2023-as gumikat tesztelné a gyakorlás fél órával való meghosszabbítása mellett.

Szombaton az előrejelzések szerint napos idő várható Suzukában, vasárnapra azonban megint jósolnak záporokat a környékre: egyelőre még nem kérdőjeles, hogy a csapadék mikor érkezik meg a pálya környékére, de 70 százalék körüli eséllyel mondják azt a meteorológusok, hogy legalább részben vizes aszfalton zajlik majd a futam.

eso-f1

fotó: DPPI

Akkor és most: Verstappen több mint húsz év után ült vissza ugyanabba a Hondába

„Rendkívül különleges pillanat volt visszaülnöm ma abba az autóba, amelyikbe kisfiúként is beülhettem, amikor apám a Hondánál vezetett – főleg, ha ráeszmélünk az utóbbi néhány évben közösen elért sikerekre” – írta néhány fotó kíséretében a címvédés bebiztosítására készülő Max Verstappen. A képeken az látható, hogy a Red Bull pilótája még egészen kisfiúként, valamint most beül ugyanabba az autóba a Honda jóvoltából, amely gyártó részére az apja, Jos 1999-ben tesztpilótaként dolgozott.

MiniDrivers: Master Chief célkeresztjében Verstappen

Megérkezett a Szingapúri Nagydíj hat és fél perces összefoglalója a MiniDriverstől. Lássuk, miként szerezte szezonbeli második győzelmét Perez Miniéknél, miközben a HALO-videojátékból ismert Master Chief mintájú sisakjával Lando Norris célkeresztbe veszi Max Verstappent.

Vettel remek rajtja, Hamiltonék hibái, Zhou és Latifi ütközése – a legjobb szingapúri onboard videók

A vizes pálya gondoskodott róla, hogy bőven legyen miből válogatni a Szingapúri Nagydíj fedélzeti kamerás összeállításához – a videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

onboard-szing-video

Az IndyCarban térhet vissza Kimi Raikkönen

Egy erősen pletykaszintű, de egészen izgalmas forgatókönyv látott napvilágot a tengerentúlon: több forrás, mint a brazil UOL Sport arról ír, hogy Kimi Raikkönen 2023-ban újra versenyezhet, mégpedig az IndyCarban. A 42 éves Formula-1-es világbajnok, aki idén NASCAR-futamon vett részt Watkins Glenben, állítólag előrehaladt tárgyalásban áll a Ganassi istállóval. Raikkönen a 48-as számú Chevrolet-t Jimmie Johnsonnal felváltva vezetné – a hétszeres NASCAR-bajnok múlt héten jelentette be, egyik szériában sem vállal teljes szezont a jövőben.

A hírek szerint Johnson az öt oválversenyen szerepelne, Raikkönen pedig maradék 12 fordulón, az épített és utcai versenypályákon. Egy fontos akadály azonban van: állítólag Raikkönen felesége, Minttu nem rajong az ötletért, a Ganassi táborában mégis nagy a bizakodás, hogy a finn csatlakozik hozzájuk jövőre.

Formula-1-es világbajnokként utoljára Fernando Alonso szerepelt az IndyCarban 2020-as indianapolisi rajtja során, szezonra pedig Emerson Fittipaldi vállalkozott 1996-ban, mikor sérülés miatt még az év vége előtt visszavonult.

A színjáték vége: ismét megjelennek a Honda-logók a Red Bullokon és az AlphaTaurikon

Ugyan senki előtt nem volt titok, hogy a Red Bull idén is a Honda motorjait használja és a japánok komplett F1-es részlegét csak átcímkézték erre az évre, most mégis ismét hivatalossá teszik az együttműködésüket a felek. A Japán Nagydíjon ugyanis ismét ott lesz a Red Bull és az AlphaTauri autóin is a Honda logója, ezt jelentették be az érintettek - hozzátéve, hogy Sergio Perez lesz a Honda versenyzői akadémiájának nagykövete is. Ezzel beismerték a nyilvánvalót: eszük ágában sem volt szakítani egymással 2021 végén, a motorszabályokkal kapcsolatos politikai harc miatt viszont ezt a látszatot kívánták meg akkor a Red Bull érdekei. A HRC továbbra is jelentős munkát végez a csapatnak és nemrég az is kiszivárgott, hogy tárgyaltak egymással a 2026 utáni folytatásról is.

-00122024_016

fotó: dppi

Sajtóhírek szerint mégsem olyan nagy a Red Bull szabálysértése

A Daily Mail és a Sky Sports is arról számolt be saját információi alapján, hogy a Szingapúrban megszellőztetett csalásvádak annyira mégsem súlyosak a Red Bull-lal szemben, mint elsőre tűnt. A brit lapok úgy tudják, hogy ugyan valóban túlcsúszott a költséghatáron Christian Horner csapata, de nem jelentős összeggel, csak nagyjából egymillió fonttal, amit az energiaitalosok könyvelési hibákkal magyaráznak – állításuk szerint olyan tételek szerepeltek még a kiadásoknál, mint például idő közben elküldött munkavállalók bére. 

Szingapúrban a Mercedes és a Ferrari képviselői is deklarálták, hogy több tizedmásodperces előnyt jelenthet egy autónak az, ha a csapat túllépi a költséghatárt, így feltételezhető, hogy ha amennyiben az FIA valóban csak egy ejnye-bejnyével sújtja a Red Bullt, akkor itt még nem ér véget a szópárbaj. Az elmúlt hétvégén szinte minden csapat egyöntetú véleményt fogalmazott meg a kérdésben, hozzátéve, hogy a szőnyeg alá söprés veszélyes precedenst jelenthet a későbbiekre nézve.

Információk szerint az FIA jelentése valamikor a mai nap folyamán láthat napvilágot.

-00122040_389

fotó: dppi

Marquez a vb-esélyekről: „Pecco motorjára fogadnék”

Hihetetlenül szoros végjátékra van kilátás a MotoGP-ben: három fordulóval a szezon vége előtt mindössze két pont választja el egymástól a vb-tabella élén Fabio Quartararót és Francesco Bagnaiát, de Aleix Espargaro hátránya is mindössze húsz egység – sőt, még Enea Bastianini és Jack Miller is 40 ponton belül található. A nyári szünet óta Bagnaia van a legjobb formában, s a Thaiföldi GP-n Johann Zarco révén azt is láthattuk, hogy a Ducatin belül puha csapatutasítások – vagy ahogy a Formula Motocast lentebb hallgatható adásában fogalmaztunk: csapatkérések – is elhangzottak már az olasz segítése érdekében. Marc Marquez, akit még megelőzött a Bagnaiát már nem támadó Zarco, nem lát ez utóbbiban semmi kivetnivalót, egyúttal utalást tett arra, hogy a Desmosedici a legjobb gép jelenleg a királykategóriában:

„Tény, hogy Zarco nagyon gyorsan jött fel, megelőzött engem, és aztán Pecco mögött maradt. De ez normális, a Ducati 2007 óta nem nyert egyéni világbajnokságot. Sokszor kialakul a mezőny elejében a „Ducati Kupa”, és ebből profitálniuk kell. Övék a legjobb motor a rajtrácson, az összes versenyzőjük az élmezőnyben, ezt pedig ki kell használniuk ahhoz, hogy megnyerjék a bajnokságot” – vélekedett a The Race által idézett Marquez. Amikor arról kérdezték a Repsol Honda nyolcszoros világbajnokát, hogy Quartararót vagy Bagnaiát tartja-e esélyesebbnek a címre, válaszában a spanyol újra a Ducati versenyképességét emelte ki: „Pecco motorjára fogadnék. Úgy értem, a Ducati az Ducati, és mint látjuk, számos versenyzőjük nagyon jó. De Fabio az Fabio szintén, és nagyon jól motorozik. A gyenge pontját talán most az esős körülmények jelentik, de érdekes lesz majd ezt látni.”

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Sajtó: Közel a megállapodás Ricciardo és a Mercedes között

Daniel Ricciardo a 2022-es szezon végén távozik a McLarentől, s egyelőre nem dőlt még el, hogyan folytatódik a pályafutása. A Szingapúri Nagydíj csütörtöki médianapján arról beszélt, hogy az A terv továbbra is az, hogy 2023-ban is a rajtrácson legyen – szabad ülés már csak az Alpine-nál, a Haasnál és a Williamsnél van, de egyik istállónál sem ő a favorit –, de azt is elismerte, hogy opció számára a jövő év kihagyása és a tartalékosi szerep.

Ez utóbbi kapcsán már hetekkel korábban felmerült, hogy a Mercedes tartalékversenyzője lehet az ausztrál, s most a Canal+ francia tv-csatorna arról számolt be, hogy közel lehet a megállapodás a felek között. Ricciardót egyébként a hétvégén látták épp a Mercedes motorhome-jából távozni, ami szintén egyeztetésekre utalhat. A többszörös nagydíjgyőztes a korábbi teóriák szerint Lewis Hamilton visszavonulására játszva vállalná be a harmadik pilótai státuszt a Mercedesnél, a helyzetét azonban nehezítheti, hogy a jelek szerint a brit – aki korábban elmondta, hogy túl jónak tartja Ricciardót ehhez a munkakörhöz – nem mostanában akarja szögre akasztani a bukósisakját.

ricciardo-szingapur-dppi

fotó: DPPI

Ideges Verstappen, Latifire panaszkodó Zhou – így szólt a rádió Szingapúrban

Megérkezett a hétvégi csapatrádiós válogatás, benne többek között Max Verstappen időmérő végi kiakadásával, Sergio Perez örömével és szokás szerint ideges Yuki Tsunodával – a videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

radio-szing-video-1

Bottas nem bánja, hogy kockáztattak Szingapúrban

Pontok nélkül maradt az Alfa Romeo csapata a legutóbbi hétvégén, miután Guanyu Zhou nem tudta befejezni a futamot, Valtteri Bottas pedig a 11. helyen zárt. A finn versenyzővel egy kockázatosabb stratégiát is bevállalt a csapat, amikor a lágy keverékű gumikat raktak fel az autójára, de a 33 esztendős pilóta ezt egyáltalában nem bánja. „A vége felé határozottan elkezdett visszaesni az autó tempója, de azt hiszem jó döntés volt kipróbálni, hátha előnyt ad a gumik melegítésénél, vagy valami mással. Végül nem tűnt úgy, hogy nagy különbséget jelentene, de úgy gondolom, azon a ponton kellett valami, ha pontokat akartunk szerezni. Legalább megpróbáltuk” – idézte Bottast RaceFans.