DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 4. péntek

Marquez szerint büntetni kellett volna Bastianinit a Martin elleni manőverért

Az utolsó körben, egy kontakttal járó előzéssel dőlt el a győzelem sorsa a MotoGP Emilia-romagnai Nagydíján: Enea Bastianini a 4-es kanyarban bújt be Jorge Martin mellé, ám a két motor összeért, s így győzött az olasz. A Pramac vb-éllovas spanyolja látványosan frusztrált volt az incidens után, és bár a gesztikulációja miatt utólag elnézést kért, Bastianini megmozdulását soknak találta:

„Úgy gondolom, a manőver kicsit sok volt, hiszen leszorított a pályáról, és nem tudtam visszatámadni. Utána tettem néhány kézmozdulatot, mert még indulatos voltam, de mindegy is. Szerintem én voltam a legerősebb, megérdemeltem volna a győzelmet, de rendben van, legközelebb újra megpróbáljuk. Szerintem nem volt ott hely ehhez a manőverhez, de nincs értelme róla beszélni, mert úgysem változik semmi.”

Bastianini ugyanakkor megvédte a manőverét: „Jorge nyilván nem volt boldog, de sokat zárt az íven, amikor megelőztem. A határon volt, de szerintem jó előzés volt. Ha van esélyed nyerni, meg kell csinálnod. Igen, kicsit a határon volt, de ez volt az egyetlen esély, csak a 4-es kanyarban láttam támadási lehetőséget az utolsó körben. Határon voltam a motor elejével, aztán zártam a kanyart és megnyertem a futamot.”

A versenytársak is megosztottak voltak a kérdésben: Aleix Espargaro nem értette, mit csináltak a stewardok például. Az viszont érdekes, amire Marc Marquez hívta fel a figyelmet, ugyanis a nyolcszoros világbajnoknak magával a kemény, kontakttal járó manőverrel nem volt gondja, szerinte viszont azért lehetett volna büntetni, hogy az előzés végén Bastianini is lement a pályáról: „Ha Enea lement a pályáról, akkor egy pozíciót át kell adnia. Mert ha csinálsz egy agresszív manővert, de a pályán belül maradsz, az nem probléma. De ha lemész a pályáról, akkor át kell adnod egy helyet. Úgyhogy nem értek egyet a döntéssel” – idézi Marquezt a Motorsport.

motogp-martin-bastianini

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Körtörlések: „A nagymamán nem értette, mi történik!”

A hétvégi Osztrák Nagydíj slágertémája egyértelműen a fehér vonalak átlépése és az azért kiosztott büntetések voltak, ami sokak szerint nevetséges helyzetbe hozta magát a sportágat, illetve annak résztvevőit. Bár az igazi őrület a versenyen szabadult el, az Alpine versenyzője, Pierre Gasly már az időmérő kapcsán is meglehetősen sarkosan fogalmazott: „Ha 43 kört törölnek egy időmérőn, akkor valami nincs rendben. A nagymamám a tévé előtt ülve nem értett semmit! Valahogy így: mégis mi a fene történik? Lewis az előbb még első volt, két másodperccel később meg csak tizennyolcadik?! Ez egyszerűen nem tűnik helyesnek.

Gasly úgy érzi, a pályaelhagyásra vonatkozó szabályokat mindenképpen felül kell vizsgálni: „A választ alaposan végig kell gondolni, mivel mi, versenyzők gyakran következetességet szeretnénk, máskor viszont a józan ész eset- és pályaspecifikus megoldások felé mutat. Ahogy ezen a hétvégén is.”

gasly-spielberg-2023

Így fűszerezné meg a „túl rövid” F1-es sprinteket Russell

Mozgalmasan alakult az F1-es Osztrák Nagydíj szombati sprintfutama, köszönhetően a vizes-száradó körülményeknek. George Russell is az egyik haszonélvezője volt a változó pályaállapotoknak azáltal, hogy elsőként állt ki slick abroncsokért, így a pontszerzők közé került. A fiatal brit ugyanakkor továbbra is úgy érzi, hogy túl rövidek a sprintek a harmadtávval, így ugyanis még nem tudnak érvényesülni olyan tényezők, mint például a gumikopás – ellenben ennek néminemű orvoslására tett is egy javaslatot a mercedeses Spielbergben:

„Úgy gondolom, érdekes a sprintverseny koncepciója, bár még mindig túl rövidnek érzem. Szerintem normál, száraz körülmények között ez is egy eléggé unalmas futam lett volna. Úgy gondolom, hogy valami, például a lágy gumi kötelező használata a sprinteken és ezáltal a kicsit jelentősebb gumikopás némileg több akciót eredményezhetne. Jelenleg felteszed a közepes gumit, és teljes gázzal mehetsz az egész versenyen egy DRS-vonatban, így nem tehetsz semmit” – mutatott rá Russell.

f1-russell-spielberg-sprint

Tripla BoP-változtatással sújtják Le Mans-i győzelme után a Ferrarit

Történelmi sikert aratott néhány hete a Le Mans-i 24 óráson a Ferrari, legyőzve a Toyotát. A legendás viadal előtt azonban kisebb balhét váltott ki az, hogy a szervezők hozzányúltak a Balance of Performance teljesítmény-kiegyenlítő rendszer értékeihez, s ez a változtatás főként az első három WEC-futamot megnyerő Toyotát sújtotta. Most viszont a Ferrari kapja a nagyobb nehezítést (szó szerint is): a hétvégi monzai 6 órás versenyre ugyanis 5 kg-val megnövelték a 499P-k tömegét, miközben a Toyota súlya változatlan marad. És ez még nem minden: a Ferrarik teljesítményét 12 kW-tal csökkentik Monzára, míg a Toyotáét csak 5 kW-tal – ezzel 10 kW-ra nő a két gyártó gépe között a különbség. A vörös autóknak ráadásul az egy etap során felhasználható energia mennyiségét is csökkentették 8 megajoule-lal 893 megajoule-ra.

A legjelentősebb változtatás amúgy a Le Mans-ban dobogós Cadillacnél történik, csak náluk kedvezőbb irányba: 14 kilogrammal lesznek ugyanis könnyebbek – még ha ez 15 kW-os teljesítménycsökkentéssel is párosul. A Porsche 1 kg-mal lesz nehezebb Olaszországban és 2 kW-tal csökkentették a teljesítményét; a Peugeot-nál 4 kg-os súlynövekedés és 4 kW-os teljesítménynövekedés szerepel a BoP-táblázatban; a Vanwall 8 kW-os emelést kapott; a Glickenhausnál pedig minden maradt változatlan.

A szervezők amúgy a világbajnoki évad hátralévő két futamára, Fujira és Bahreinre is közzétették a Balance of Performance-táblázatot, több ponton Monzához képest is változó adatokkal. A Toyota például újra 514 kW-os teljesítménnyel számolhat a hazai versenyén és az évadzárón, ami 2 kW-tal még annál is több, mint amit Le Mans-ig használhattak, míg a Ferrari 12 és 11 kg-val lesz nehezebb Japánban és Szahírban, mint volt a 24 óráson, miközben 4 kW-tal fogják vissza a teljesítményüket. Az FIA közlése szerint a különböző értékekkel az eddig nyert adatok alapján igyekeznek kiegyensúlyozni a különböző karakterisztikájú pályákból adódó különbségeket.

wec-ferrari-lemans

Nem csak a pályán volt váratlanul gyors a McLaren Spielbergben – videó

Eddig a Red Bull és a Ferrari párharcát láthattuk a 2023-as F1-es szezonban a leggyorsabb kerékcserék terén, amely az utóbbi nagydíjakon kezdett eldőlni a területet az előző években is uraló bikák javára. Az Osztrák Nagydíjon azonban egy új istálló iratkozott fel a „győztesek” listájára: a McLaren. A fejlesztésekkel megpakolt MCL60-assal egész hétvégén remeklő Lando Norris autóján ugyanis 2,10 másodperc alatt cserélték le a szerelők az abroncsokat: ez az egész idényben a második leggyorsabb szervizelés volt, mindössze három századmásodperccel elmaradva a Red Bull barcelonai 2,07 szekundumos teljesítményétől! Az energiaitalosok Spielbergben amúgy a harmadik helyre szorultak Max Verstappen 2,32 másodperces cseréjével, ugyanis még a testvéristálló, az AlphaTauri is megelőzte őket Nyck de Vries 2,28 szekundumos kiállása révén (a Ferrari negyedik lett Charles Leclerc 2,40 másodperces szervizelésével). Íme, videón is a McLaren villámgyors bokszmunkája:

Megműtötték a MotoGP vb-összetettjében második helyen álló motoros lábát

Újabb MotoGP-versenyző feküdt a kés alá: Jorge Martin a közösségi oldalán posztolt róla, hogy a minap megműtötték a lábát (a harmadik fotón látszik, hogy a lába van bekötve). Bár a konkrét problémát nem írta le a Pramac Ducati motorosa, arról posztolt, hogy régóta kísértette őt a gond a motoron ülve. Valószínűleg ennek a portimaói évadnyitón történt Marc Marquez-féle incidens során összeszedett láb- és bokasérülése áll a hátterében, amely akkor nem igényelt egyből operációt. Martin azt írta, hogy minden rendben ment, mostantól pedig arra koncentrál, hogy százszázalékos állapotba kerüljön a nyári szünet utáni első versenyre, az egy hónap múlva esedékes silverstone-i Brit GP-re.

A spanyol motoros jelenleg a vb-tabella második helyét foglalja el, 35 pontos hátrányban az éllovas címvédővel, Francesco Bagnaiával szemben, s egy egységgel megelőzve Marco Bezzecchit.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Jorge Martin Almoguera (@89jorgemartin) által megosztott bejegyzés

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Miért nem borul teljesen krómba a McLaren Silverstone-ra?

A McLaren hétfő este mutatta be a hétvégi F1-es Brit Nagydíjra szánt különleges festését, amely a Google Chrome-mal való partnerség révén visszahozza a króm színt a wokingiak dizájnjába, amely 2006 és 2014 között határozta meg a versenygépeik fényezését. Csakhogy Lando Norris és Oscar Piastri MCL60-asa nem fog teljes egészében ezüstszürkében pompázni Silverstone-ban, a papaja is megmaradt a festésben, amely így csak részleteiben emlékeztet a korábbi dizájnra, amelyhez kapcsolódik a McLaren máig utolsó vb-címe is (Lewis Hamilton, 2008). Zak Brown elnök-vezérigazgató elmondta, hogy ugyan bevállalhattak volna még több krómot is (amelynek visszahozásával Norris a saját bevallása szerint a csapathoz csatlakozása óta nyaggatta főnökét), de mégsem tették – meg is indokolta mindezt:

„Meg akarjuk tartani a papaja identitásunkat. Nagyon fontos számunkra, hogy fejet hajtsunk a múlt előtt, de egyúttal a jövőbe is tekintsünk. Ráadásul extrém módon csak kevés alkalommal lehet változtatni a festésen, mint tettük azt néhány éve Monacóban, az alapséma módosított variációit kicsivel többször lehet bevetni. De a szabályokat leszámítva is fontos volt számunkra, hogy hasonlók maradjunk. Igyekszünk felépíteni, hogy a papajával azonosítsanak minket. A Ferrari vörös, és a Mercedesnek is megvan a maga színbéli identitása. Rengeteg visszajelzést kapunk a rajongóktól, hogy szeretik a papaját, ezért készítettük ezt a kombinációt” – idézi az Autosport Brownt, aki megjegyezte: annak idején sokáig a Vodafone piros színe is megjelent az ezüst mellett a McLareneken, emellett fontos szempont volt, hogy még több krómmal nehezebbé vált volna az autó, az pedig teljesítményvesztést jelentett volna. Viccesen hozzátette: ők kezdték elindítani ezt a trendet az említett 2021-es monacói festéssel, és büszkék rá, hogy valamiben a Red Bull pedig őket másolja azzal, hogy a három amerikai fordulón speciális dizájnnal indulnak idén.

f1-mclaren-krom-norris-piastri

„Kétségbeesett, a jövőjéért versenyez” – Magnussen a De Vries-esetről

Két hete Kanadában is egymásra talált Kevin Magnussen és Nyck de Vries – emlékezetes volt a közös bukóteres tolatásuk –, s ugyanígy tettek a minap az F1-es Osztrák Nagydíjon is. A dán előbb a 4-es kanyarban próbálkozott előzéssel, de a sóderágyban kötött ki, majd később a 6-os kanyarban is leszorította őt a holland, akit ezért öt másodperces büntetéssel sújtottak. Magnussen szerint az AlphaTauri pilótájának vezetéséből is látszik, hogy inog alatta az ülés: „Kapott érte büntetést, igaz? Szóval tényleg leszorított, de gondolom, a jövőjéért versenyez. Lehet, hogy kicsit kétségbeesett helyzetben van, szóval nem igazán tudok mit mondani. Kapott büntetést, ennyi a történet” – idézi szavait a Crash.net.

Maga De Vries így nyilatkozott a történtekről: „Hajlamosak vagyunk mi ketten összetalálkozni a pályán, de szerintem ez kemény versenyzés volt. Elfogadom a büntetést, nem az én tisztem ezt megítélni. A felügyelők büntetést adtak, mi meg elfogadtuk. Szerencsére jelentős előnyünk volt, hogy ne veszítsünk ezzel pozíciót. De nem én döntöm el, hogy miért jár büntetés és miért nem. Keményen versenyzünk, keressük a határokat, és olykor átlépjük őket.”

f1-devries-magnussen-spielberg_1

Agresszív gumikiosztással rukkolt ki a Pirelli az F1-es Magyar Nagydíjra

Bejelentette a Pirelli, hogy mely három keveréket szállítja a hétvégi Brit GP-t követő két, még a nyári szünet előtti futamra. A Magyar Nagydíjon a tavalyinál egy fokozattal lágyabb keverékek lesznek majd jelen, azaz konkrétan a három legpuhább variáció: a C3-as, a C4-es és a C5-ös. Ezt idén eddig Bakuban, Monacóban, Kanadában és a minap Spielbergben láthattuk (illetve Imolában is ez lett volna a helyzet). A Belga Nagydíj kiosztása változatlan 2022-höz képest: Spába ismét a C2–C3–C4 kombinációt viszi a gumigyártó. Ezek már értelemszerűen mind az új, Silverstone-ban debütáló új szerkezetű abroncsok lesznek. A legkeményebb C0-as gumikat továbbra sem jelölte ki egyetlen helyszínre sem a cég.

Azt is megerősítette a Pirelli, hogy a Hungaroringen debütál a kísérleti időmérős gumikiosztás, amelyet eredetileg a törölt imolai fordulón próbáltak volna ki. Ennek értelmében a Q1-ben csak kemény, a Q2-ben csak közepes, a Q3-ban pedig csak lágy abroncsokat használhatnak a pilóták. Emiatt a Magyar Nagydíjra a szokott 13 helyett csupán 11 szettet hoz a Pirelli (három kemény, négy-négy közepes és lágy).

f1-pirelli-gumi

„Messze vagyok a száz százaléktól” – Perez aludni is alig tudott a hétvégén

Sergio Perez közvetlenül a harmadik helyet hozó F1-es Osztrák Nagydíj után elárulta: egész hétvégén kínozta az a betegség, amely miatt csütörtökön még a sajtónapot is ki kellett hagynia Spielbergben. A Red Bull-os mexikói később a dobogósok sajtótájékoztatóján részletesebben is beszélt arról, milyen állapotban volt és hogy egyelőre csak bízni tud benne, hogy a néhány nap múlva esedékes Brit Nagydíjra felgyógyul:

„Nem tudtam rendesen pihenni. Minden este lázas voltam, és úgy gondolom, amikor ilyen történik és gyógyszereket szedsz, automatikusan egyáltalán nem vagy százszázalékos állapotban. Ez a sport nagy igénybevételt jelent az autóban és azon kívül egyaránt. Igazán beteg voltam, szóval remélem, meg tudok gyógyulni pár napon belül, mert Silverstone egy újabb kemény verseny, az is komoly igénybevételt jelent. Tényleg időre van szükségem. Jelenleg nagyon messze vagyok a száz százaléktól.”

f1-perez-redbull-spielberg_1

Alonso sejti, miért lett „csak” ötödik Ausztriában

Az Osztrák Nagydíjon elmaradt a várakozásoktól az Aston Martin, hiszen a domináns Red Bull mellett a Ferrari is előttük járt, valamint a megújult McLaren is átugrotta őket – pontosabban Fernando Alonsót, hiszen Lance Stroll ritkán tud a Red Bullt üldöző boly küzdelmébe beleszólni. A spanyol klasszis úgy érzi, nincs miért kétségbe esni, hiszen a relatív visszaesés akár pályaspecifikus is lehet:

„Tavaly az Aston Martin volt a leglassabb Ausztriában, a Haas viszont nagyon gyors volt, a hatodik és a hetedik helyről indultak. És idén is nagyon jók voltak” – tegyük hozzá, hogy legalábbis egy körön. „Szóval vannak hasonlóságok, melyeket úgy tűnik, hogy évről évre magunkkal viszünk egyes pályákon. Szerintem kissé pályaspecifikus lehet, hogy itt nem vagyunk jók, de ez nem jelenti, hogy ezt el kell fogadnunk, hogy jövőre ismét lassúnak kell lennünk itt” – mondta Alonso, aki azt is hozzátette, hogy tudja, hogy a Ferrari és a McLaren fejlesztései is hozzájárultak ahhoz, hogy Sainz büntetése után is „csak” ötödik lett az Osztrák Nagydíjon.

alonso-spielberg-2

Leclerc Sainzot nézte a kivetítőn

Az Osztrák Nagydíj utolsó szakaszában Sergio Perez a Ferrarik nyomába eredt, s egy ideig az sem tűnt kizártnak, hogy a második helyet is megszerezheti Charles Leclerc-től, de végül erre nem volt esélye – többek között azért sem, mert Carlos Sainz megelőzése a vártnál tovább tartott a számára. Leclerc nem is maradt adós a dicsérettel csapattársa felé: „Carlos remek munkát végzett, egyértelműen megkönnyítette az életemet” – mondta a monacói, aki azt is elárulta, hogy a pálya melletti kivetítőkön követni tudta a csatát: „Nagyon izgalmas volt. Igen, jó volt.”

Leclerc azt is hangsúlyozta a versenyt követően, hogy a fejlesztésekkel jó irányba halad a csapat, de hozzátette, hogy a lemaradás a Red Bullhoz képest továbbra is megvan: „Ha megnézzük egy-egy etap elejét és végét, nincs igazán nagy különbség. Egyszerűen lassabbak vagyunk a Red Bullhoz képest.”

f1-sainz-perez

Hamilton Vettel csapattársa szeretett volna lenni

Christan Horner nemrég arról beszélt, hogy Fernando Alonso annak idején szeretett volna a Red Bull pilótája lenni, és most ugyanezt elmondta Lewis Hamiltonról is, aki Sebastian Vettel nagy sikereinek esetén vágyott az energiaitalosokhoz: „2010 és 2013 között nagyon szeretett volna a Red Bullnál vezetni, de akkoriban nálunk volt Sebastian és nem lett volna értelme két alfahímet versenyeztetni a csapatban.”

hamilton-vettel-2010

Most is hasonló lenne a helyzet, ha Max Verstappen mellé vinnék a britet, s az ennek valószínűségét firtató kérdést Horner igyekezett inkább elviccelni: „Mostanában egyáltalán nem gondoltunk erre, hiszen ha ki akarnánk fizetni ezt a két versenyzőt, valószínűleg el kellene adnunk a gyárat” – mondta, majd így folytatta:

„Lewis természetesen egy szenzációs versenyző, remélhetőleg még sokáig itt lesz. Régen többször is beszéltünk az esetleges ideszerződéséről, de mostanság már nem.”

Loeb új csapatba igazol: a Daciával indul a Dakaron

Hosszabb távú tervekben gondolkodik Sebastien Loeb: a jövő februárban 50. életévét betöltő kilencszeres ralivilágbajnokot ugyanis bejelentette új projektjéhez a Dacia.

A Renault-tulajdonú márka 2025-ben csúcskategóriás autóval szeretne részt venni a Dakar Ralin, erről tett bejelentést hétfőn, és már meg is nevezte két pilótáját: Cristina Gutierrez és Loeb. Loeb jelenleg a RallyRaid projektjében vesz részt, amellyel idén például második lett a sivatagi viadalon és a tereprali-világbajnokságon is ezzel küzd, de úgy fogalmazott, hogy egy igazi autógyár komoly lehetőséget jelent, számára pedig most már a Dakar a fő cél, szeretné azt megnyerni.

A gyártónál a szintetikus üzemanyaggal hajtott autót tekintik a jövőnek, ilyennel is szeretnének majd rajthoz állni.

Gutierrez is tapasztalt terepralis, a két versenyző pedig az Extreme E-ben már dolgozott is együtt.

loeb-dakar

fotó: dppi

A csapatfőnök is rajthoz áll a Toyota WRC-csapatában a Finn Ralin

Persze ez azért annyira nem ördögtől való: Jari-Matti Latvala még csak 38 esztendős és 2019-ben még teljes szezont futott a Toyota WRC-projektjében. A finnt végül 2021-ben nevezték ki a viéágbajnok csapat főnökévé, azóta minden címet bezsebelt, amit bezsebelhetett.

Hazai futamán, a Finn Ralin azonan egy Yarisszal ő is rajthoz áll: Kalle Rovanpera, Elfyn Evans és Takamoto Katsuta mellett saját magát nevezi a Toyota negyedik csúcskategóriás autójába. Érdekesség, hogy a hibrid Rally1-esekkel már nem versenyzett, így ez az autó számára teljesen új lesz, a pályákat viszont természetesen tökéletesen ismeri.

wrc-toyota-latvala

fotó: dppi

Soha nem látott módon írták át a történelmet a NASCAR királykategóriájában

75 éves történelme során egészen az elmúlt hétvégéig kellett várni arra, hogy a NASCAR-ban utcai futamot láthassanak a rajongók, így tehát a Cup Series vasárnapi versenye már önmagában átírta a sporttörténelmet, arra azonban senki sem számított, milyen drámai módon történik majd meg mindez. Az utcai pályát Chicago városában alakították ki, a nagy felhajtás közepette viszont volt néhány esemény, amely beárnyékolta a futamot. Az előző hét elején Jimmie Johnson jelentette be egy családi tragédia után, hogy visszalép, majd pénteken egy 53 esztendős pályamunkás vesztette életét.

A későbbiek során aztán az eső mosta el úgy a másodvonalnak számító Xfinity futamát, hogy szokatlan módon az értékelhető táv megtétele nélkül hirdették meg a végeredményt, ezt követően pedig a Cup Series folyamatosan tolódott, mivel kezdett egy medencére hasonlítani a pálya. Késéssel végül, de kezdetét vehette a futam, amelyet Denny Hamlin kezdhetett meg az élről, a figyelem egy része azonban az olyan részidősökre irányult, mint az ausztrál Supercars sorozat sztárja, Shane van Gisbergen vagy éppen a 2009-es F1-es világbajnok Jenson Button. Előbbi a harmadik helyről rajtolhatott, míg a Le Mans-t is megjárt brit pilóta a nyolcadikról várta a zöld jelzést, de a futam során egy ízben megpördült a pitbe tartva, végül csak a 21. helyen zárt.

A futam elég kaotikusra sikerült a száradó pályán, amelynek első két szakaszát a negyedik pozícióból startoló Christopher Bell nyerte meg, ám az egyik sárga zászlós periódus alatt bejelentették, hogy 25 körrel megrövidítik a versenyt. Szükség volt rá, mert napnyugtáig nem végeztek volna, viszont az élmezőny jelentős része ekkor még nem tudta le kötelező kiállását. Ezt kihasználva Justin Haley és Chase Elliott is előre keveredett a hátsó régiókból, de Van Gisbergen ennek ellenére elképesztő tempóval rágta át magát a mezőnyön, és a 17. helyről az élre tört. Ekkor már csak néhány kör volt hátra, majd Ricky Stenhouse Jr. balesete miatt jöhetett a hosszabbítás, amelyben a rutinos új-zélandit nem lehetett megfogni, így győzelmével duplán beírta magát a történelemkönyvekbe.

A kupasorozat modern érájában ugyanis ő lett az első, aki debütáló versenyén győzni tudott, összességében pedig a hetedik, ráadásul az egyetlen ember jelenleg a széria királykategóriájában, aki utcai pályán nyert. Ehhez már csak plusz adalék, hogy ezt ugyanazzal a 91-es autóval tette meg, amivel Kimi Raikkönen is bemutatkozhatott az előző évben.

Hamilton a pályahatárok, Sainz más miatt akad ki, Ricciardo mindent megtesz Perez helyéért: új videó az F1 parodistájától

Conor Moore ezúttal is parádésan utánozta az F1-es pilótákat és az Osztrák Nagydíjon látott viselkedésüket: a parodista legújabb videóját is érdemes megnézni.

 

Így áll az F1-es pontverseny az Osztrák Nagydíj után

Még vasárnap este változott az Osztrák Nagydíj végeredménye, az utólag kiosztott büntetések miatt több helyen is módosult a sorrend.

Ezek értelmében így áll kilenc forduló után az F1-es pontverseny: Max Verstappen egy személyben egyre nagyobb előnnyel vezetné már a konstruktőri bajnokságot is...

VERSENYZŐK   CSAPATOK
1. Max Verstappen Red Bull-Honda RBPT 229   1. Red Bull-Honda RBPT 377
2. Sergio Perez Red Bull-Honda RBPT  148   2. Mercedes 178
3. Fernando Alonso Aston Martin-Mercedes 131   3. Aston Martin-Mercedes 175
4. Lewis Hamilton Mercedes 106   4. Ferrari 154
5. Carlos Sainz Ferrari 82   5. Alpine-Renault 47
6. Charles Leclerc Ferrari 72   6. McLaren-Mercedes 29
7. George Russell Mercedes 72   7. Haas-Ferrari 11
8. Lance Stroll Aston Martin-Mercedes 44   8. Alfa Romeo-Ferrari 9
9. Esteban Ocon Alpine-Renault 31   9. Williams-Mercedes 7
10. Lando Norris McLaren-Mercedes 24   10. AlphaTauri-RBPT 2
11. Pierre Gasly Alpine-Renault 16        
12. Nico Hülkenberg Haas-Ferrari 9        
13. Alexander Albon Williams 7        
14. Oscar Piastri McLaren-Mercedes 5        
15. Valtteri Bottas Alfa Romeo-Ferrari 5        
16. Guanyu Zhou Alfa Romeo-Ferrari 4        
17. Yuki Tsunoda AlphaTauri-Honda RBPT 2        
18. Kevin Magnussen Haas-Ferrari  2        
19. Nyck de Vries AlphaTauri-Honda RBPT 0        
20. Logan Sargeant Williams-Mercedes  0      

 

Így rohan át az F1 Angliába

Mészáros Sándor kollégánk az Osztrák Nagydíj paddockjából küldte az alábbi fotókat: még véget sem ért a verseny, de máris megindult a nagy pakolás, hiszen az őrült július második versenyhétvégéje máris itt van a nyakunkon! A végére pedig becsempésztünk egy bónuszképet a Red Bull ünnepléséről!

1688316420922

1688316421023

1688316420963

1688316420943

1688316420818

1688316469041

Kínos a sok pályahatár-átlépés miatti büntetés?

Talán a versenynaptár egyik helyszínén sincs annyi probléma a pályahatárokkal, pontosabban az azok átlépése jelentette kihágásokkal, mint a Red Bull Ringen, ahol az időmérőn nem kevesebb, mint 47 kört töröltek a 9-es és a 10-es kanyar miatt (Sergio Perez például mindhárom Q2-es körét elbukta, így nem jutott a harmadik szakaszba), míg a versenyen összesen hét pilóta kapott öt másodperces büntetést, sőt Tsunoda ezt követően még egy tízest is begyűjtött, miután összesen hétszer szélesítette ki a pályát. Ráadásul a versenyt követően az Aston Martin meg is óvta a végeredményt, mivel a jelek szerint nem kapta meg mindenki azt, amit érdemelt volna...

A téma kapcsán többen is megszólaltak a hétvége folyamán, Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke például elég sarkosan fogalmazott, amikor a következőt mondta: „Ezzel foglalkozni kell, mert egy kissé amatőrnek tűnünk emiatt. Ha ennyi versenyző átlépi a határt, akkor jövőre talán legyen egy kis sóder a kerékvető túloldalán. Ezzel kezdeni kell valamit.”

verstappen-austria-3

Megóvta az F1-es Osztrák Nagydíj eredményét az Aston Martin

Beidézték az Aston Martin csapatmenedzserét a felügyelők 18:30-ra a Red Bull Ringen. Az FIA dokumentumából egyelőre annyit derült ki, hogy az istálló óvást nyújtott be a vasárnapi Osztrák Nagydíj végeredménye ellen – ám hogy pontosan kik, kik vagy mi ellen szól az óvás, egyelőre nem derült ki. Az Aston versenyzői, Fernando Alonso és Lance Stroll a 6. és 10. helyen zárták a futamot.

FRISSÍTÉS: Az FIA második dokumentumából kiderült, hogy az Aston azért óv, mert úgy érzik, több versenyzőnek is nem törölték a köreit pályaelhagyások miatt, így esetleg elmaradhattak büntetések a versenyen. A stewardok is megjegyezték a dokumentumban, hogy az óvás benyújtása után néhány körelvételre felhívták a figyelmüket, ezért felkérték a versenyirányítást, hogy egyeztessék az összes körtörlést és kiosztott büntetést. Megjegyzik: több mint száz kör elvételével kellett megbirkózniuk a futam során, emiatt egyébként összesen heten kaptak időbüntetést a versenyen.

f1-aston-spielberg