„A Sauber nem egy rossz autó, csak a többiekhez képest az”
https://formula.hu/parc-ferme/38435
Az F1 egyik első számú megmondóembere, Jacques Villeneuve egykori csapatáról, a mezőnyben egyedüliként pont nélkül álló, messze az erősorrend legalján található Sauberről beszélve rámutatott arra, hogy mivel a mezőny talán sűrűbb, mint valaha, az utolsó helyük ellenére sincsenek annyira lemaradva, mint az ő pályafutása idején egyes istállók. Sőt…

„Az a vicces a Sauberrel kapcsolatban, hogy nagyjából minden kvalifikáción és nagyjából minden versenyen hátul vannak, de ha megnézzük az időeredményeket, a mezőny olyan szoros, hogy csak egy, talán másfél másodperccel maradnak el a pole-tól. Szóval önmagában ez sem egy rossz F1-es autó, csak mindenki máshoz képest az.”
„A kilencvenes években nagyon elégedettek lehettek volna ezzel, amikor az utolsó helyen végző srácok hátránya öt másodperc is volt” – mondta Villeneuve, aki egyúttal kritikával is illette a csapatot, akikről úgy érti, csak ki akarják húzni a jövő év végéig: „Egyszerűen csak túlélnek, amíg az Audi át nem veszi a csapatot. Nem úgy tűnik, mintha sokat tennének bele az autóba, nem is igazán próbálnak versenyképesek lenni, szóval nem sok mindent lehet mondani róluk.”

Ezekkel a fejkamerás videókkal nem lehet betelni
https://formula.hu/parc-ferme/21367
Most hétvégén St. Petersburgbe látogatott az IndyCar mezőnye, ennek apropóján nézzük meg, milyen egy belső kamerás felvétel a pályáról. Ennél közelebb nehezen kerülhetünk a valódi élményhez.
Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt
https://formula.hu/parc-ferme/21366
Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.
Really great to see so many fantastic fans out in Tokyo Love being in Japan! #givesyouwings pic.twitter.com/xtpormNpoY
— Max Verstappen (@Max33Verstappen) 2019. március 9.
IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan
https://formula.hu/parc-ferme/21369
Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.
Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.
Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.
Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|