Az F1 Bizottság döntött a 290 kilométeres versenytávról
A 2027-es Formula–1-es szabályzat több ponton is eltér majd az ideitől: az F1 Bizottság jóváhagyta a versenytáv csökkentését, valamint az esőzés vagy egyéb megszakítások esetén alkalmazandó új időkorlátokat. A szabálymódosítások között a szabadedzések meghosszabbításának nagyobb rugalmassága és a váltóhomologizáció eltörlése is szerepel. Részletek itt.
A versenynaptárról és a bajnoki harcról szólnak mai videóink
A 2027-es F1-es versenynaptár nemcsak monacói sprintet tartalmaz, de szabadon hagyja a 24 órás hétvégéjét is, Norris pedig be is ült egy hypercarba – erről és sok másról beszéltünk az új Pitwallban, míg Gobodics Tamás kollégák legújabb videójában a bajnoki harc aktuális állásával foglalkozik:
Verstappen viccelődött: Átadná a helyét Raikkönen fiának
A Red Bull a következő generáció egyik ígéretes gokartos tehetségét szerződtette Kimi Raikkönen fiának személyében: a 11 éves Robin 2027-től a csapat juniorprogramjának tagja lesz, és teljesítményével már most felkeltette a szakemberek figyelmét. Max Verstappen tréfásan arra utalt, hogy ha a fiatal finn egyszer eljut az F1-ig, akár az ő ülésére is szüksége lehet, míg Laurent Mekies a fejlődés fokozatosságát és a felesleges nyomás elkerülését hangsúlyozta:

„A célunk az, hogy lépésről lépésre fejlesszük őt, anélkül, hogy szükségtelen nyomást helyeznénk a vállára. A motorsportban hosszú út vezet a csúcsig, mi pedig megadjuk neki azt az időt, támogatást és erőforrást, amelyre szüksége van ahhoz, hogy a lehető legtöbbet hozhassa ki a benne rejlő lehetőségekből.”
Bortoleto emlékezteti legjobban Schumacherre Binottót
Mattia Binotto, aki hosszú éveken át dolgozott Michael Schumacher mellett a Ferrarinál, Gabriel Bortoleto személyében találta meg azt a jelenlegi pilótát, aki a német világbajnokra emlékezteti. Az Audi vezetője elsősorban a brazil munkához való hozzáállását és emberi érzékenységét emelte ki, míg maga Bortoleto elmondta, hogy Binotto beszámolóin keresztül ő maga is egyre jobban megismerte Schumacher örökségét. A nyilatkozatok itt olvashatóak.
Eredetileg másképp tervezték a Madringet
A Madring eredeti tervezője, Jarno Zaffelli szerint a pálya 2027-re tervezett módosításai várhatóan korlátozottak lesznek, mivel az új kiállítási csarnokok és a már jóváhagyott úthálózat jelentősen beszűkítik a lehetőségeket. Zaffelli több olyan, most felmerülő megoldást is említett, amely már az eredeti tervben szerepelt, köztük az ötös kanyar és a La Monumental eltérő kialakítását: „A szakasz logikája nem arról szólt, hogy a döntött kanyarral időt nyerjünk, hanem arról, hogy két, egymással ellentétes előnyöket kínáló nyomvonalat hozzunk létre.”
Vasseur: Magunkhoz képest buktunk pontokat
Frederic Vasseur úgy látja, főként azzal bukott sok pontot idén eddig a Ferrari, mert nem megfelelő kivitelezéssel nem mindig tudták a maximumot kihozni az autóban rejlő potenciálból: „Ez egy új szezon, minden új, újak a gumik, a stratégia nehezebb, a megbízhatóság pedig mindenki számára problémát jelent.”

„Azt hiszem, a bokszkiállások is kissé nehezebbek voltak időnként mindenkinek. 11 csapat van a mezőnyben, így a bokszhelyek is valamelyest kisebbek, és ezt is figyelembe kell vennünk. De az én feladatom az, hogy magunkra koncentráljunk, ne a többiekre, és azért hajtom a csapatomat, hogy jobb munkát végezzünk. És nem arról van szó, hogy a többiekhez képest veszítünk pontokat: saját magunkhoz képest tesszük ezt.”
Norris: Kimi ijesztően jó munkát végez
Főleg a George Russell elleni teljesítménye mutatja meg, mennyire jól megy idén Kimi Antonelli – véli Lando Norris, aki éppen ezért nem is akarja tanácsokkal ellátni a Mercedes világbajnoki éllovas versenyzőjét: „Nyolcvan ponttal vezet, mert hihetetlen munkát végez. Egy sokkal tapasztaltabb csapattársat győz le, egy egyébként nagyon jó csapattársat, szóval nem akarok tanácsot adni neki, mert már így is ijesztően jó munkát végez úgy, hogy épp csak 20 éves lett.”
Tsunoda elmondta, miben hibázott a Red Bullnál
Yuki Tsunoda elismerte: tavaly még a szezon végére sem ismerte ki teljesen a Red Bull autóját – a legnagyobb hibát pedig akkor követte el, amikor Max Verstappen beállításait próbálta másolni, amelyek olykor számára még rosszabbá, érzékenyebbé tették az RB21-est: „Főként azt tettem, és szerintem utólag ez volt a legnagyobb hibám tavaly, hogy próbáltam lemásolni a beállításait, amit csinál.”

„Még úgy is, hogy néha tudtam, hogy ha nagyon túlkormányzottnak érzem az autót, akkor Max beállításai elméletileg rosszabbá teszik az autót, érzékenyebbé az irányváltásoknál, vagy pedig jobban csúszkált tőlük. Hajlamos voltam ezeket a beállításokat változtatni, még akkor is, ha már eleve szenvedtem a túlkormányzottságtól. Néha persze ellenkező irányban is történhetnek a dolgok alulkormányzottság esetén. Ezt próbáltam lemásolni.”
Ne feledjétek: SZOMBATON jön az Azerbajdzsáni Nagydíj
Összeállítottuk, mit fogtok nézni a hétvégén: rendhagyó módon szombaton rendezik a bakui F1-es futamot, három verseny is lesz a Formula-2-eseknek, de lesz WEC, Superbike és NASCAR is – a menetrend ide kattintva érhető el.