DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 13. szombat

Dixont a falba rakták, Power győzött Portlandben – videó

A hétvégén Portlandben versenyzett az IndyCar mezőnye, ahol ugyan Santino Ferrucci tíz év után szerzett pole-t A.J. Foyt csapatának, a futam azonban nem róla szólt (végül csak nyolcadik lett). Will Power ugyanis némi kontakt árán, de rögtön a start után átvette tőle a vezetést, onnantól kezdve pedig igazából semmi sem jelentett fenyegetést a Penske ausztráljának idei harmadik győzelmére. Hátrébb ellenben történt némi kalamajka az első körben, Pietro Fittipaldi hathatós közreműködésével Scott Dixon állt falba, így a rekordbajnok ezzel gyakorlatilag kiszállt az összetett elsőségért folyó harcból.

indycar-power-portland

Alex Palou viszont megerősítette vezető pozícióját, hiszen másodikként futott be, így a spanyol még mindig 54 pontos előnnyel rendelkezik a második helyre feljövő Power előtt. A vasárnapi dobogót Josef Newgarden tette teljessé, megelőzve egy büntetés ellenére – a bokszban a hibrid hajtás segítségével indította újra a motorját, ami tiltott – is negyedik Colton Hertát, aki a harmadik a bajnoki tabellán. A verseny krónikájához tartozik még Romain Grosjean, aki egy potenciális ötödik helyet dobott el egy megforgással, amely után menetirányba visszaállva még Christian Rasmussennel is ütközött.

A szezon néhány nap múlva a Milwaukee-ben rendezendő duplával folytatódik, majd két hét múlva következik a nashville-i évadzáró.

 

A futam végeredménye:

1. Will Power Penske  
2. Alex Palou Ganassi 9.8267
3. Josef Newgarden Penske 23.2046
4. Colton Herta Andretti/Curb-Agajanian 37.1039
5. Marcus Armstrong Ganassi 38.0334
6. Marcus Ericsson Andretti 40.7687
7. Scott McLaughlin Penske 42.3498
8. Santino Ferrucci Foyt 44.8556
9. Graham Rahal RLL 49.5811
10. Kyle Kirkwood Andretti 50.9987
11. Rinus VeeKay Carpenter 52.1760
12. Alexander Rossi McLaren 52.4979
13. Christian Lundgaard RLL 55.4967
14. Felix Rosenqvist Meyer Shank 56.7606
15. Pato O’Ward McLaren 58.3930
16. Kyffin Simpson Ganassi 59.4851
17. Toby Sowery Coyne/WR 1 kör /7.6330
18. Sting Ray Robb Foyt 1 kör /16.2000
19. Juri Vips RLL 1 kör /17.4028
20. David Malukas Meyer Shank 1 kör /22.0858
21. Nolan Siegel McLaren 1 kör /31.0681
22. Conor Daly DRR-Cusick 1 kör /31.7385
23. Linus Lundqvist Ganassi 1 kör /31.8149
24. Jack Harvey Coyne 1 kör /34.7839
25. Pietro Fittipaldi RLL 1 kör /36.4838
26. Christian Rasmussen Carpenter 2 kör /13.5292
27. Romain Grosjean Juncos Hollinger 3 kör /11.6560
28. Scott Dixon Ganassi Kiesett

Latifi időben jelzi, nem kér Russell meztelenkedéséből

Bár a Williams idei pilótái közötti erőviszonyokat még nem ismerjük, George Russell abban már biztos lehet, hogy a pályán kívül komolyabb ellenállást fejt ki vele szemben Nicholas Latifi, mint tavaly Robert Kubica tette. Úgy tűnik, az autóversenyzők mostanában már csak kartonlapokon üzengetnek egymásnak, a barcelonai teszt során ugyanis Latifi ilyen formában robbantotta ki az F1-es meztelenkedési botrányt, amikor is megkérte csapattársát, hogy a jövőben legyen szíves eltakarni a felsőtestét, amikor fénykép készül róla.

ER4WvwxWAAEVAmB

 

És hogy milyen képekre célzott a kanadai? Hát például az alábbira, ami Russell Instagramján tűnt fel nemrég.

84593161_3112260452131201_903856989174403823_n

Raikkönen egy egész szekrénnyi motyót visz magával Melbourne-be

Másoknak sem feltétlenül van kevesebb, csak most éppen Raikkönen csomagját mutatta meg a kulisszák mögül a finn fizioterapeutája, Mark Arnall, aki a pakolásért is felelős.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Packing Kimi’s box for Australia.

Bottas idén a trollkodás szintjét emelte 2.0-ra

"Nagyon izgatott vagyok, hogy végre megmutathatom a 2020-as szezonra készült új sisakdizájnom. Nagyon sokat dolgoztunk vele, egy egész csapat munkálkodott a legapróbb részleteken, és az örökkévalóságig tartott, mire befejeződött ez a nagy projekt. De most végre megmutathatom. Itt is van, és igazából pontosan ugyanaz maradt, mint korábban!"

És itt ez a sajátos finn humor videón is:

Videó: így lett bajnok tavaly Michelisz Norbi - az emlékezetes pillanatok

Egyik olvasónk készített egy összefoglaló videót Michelisz Norbert 2019-es, világkupa-győzelemmel záruló szezonjáról:

Was ist DAS? – Bemutatjuk a Mercedes új találmányát

Az előszezoni tesztelés legkülönlegesebb újítása sem maradhatott ki az Autósport és Formula Magazin legfrissebb számából. Lapunkban elolvashatjátok, hogyan működik a rendszer, és mit gondolnak róla a riválisok.

8w1jmrmvcyuwucb1t78q_lg

Egyetlen mondata van Kimi Raikkönennek a Drive To Survive második évadában

Talán nem követünk el óriási spoilert a következő sorokban leírtakkal, de aki még nem látta a Netflix-széria második évadát, és úgy érzi, bármi konkrétummal belerondítanánk az élménybe, azt kérjük, ne olvasson tovább!

Valószínűleg nem lepünk meg sokakat azzal, hogy Kimi Raikkönent nem mozgatta meg a népszerű Formula-1-es dokusorozat, ezért nem vállalt túl aktív szerepet a 2019-es szezont feldolgozó második évadban sem (az elsőből azért maradt ki, mert a Ferrari abban nem akart részt venne). Egészen pontosan egyetlen mondatnyi megszólalás jutott neki a tíz rész során.

A veterán közönségkedvenc ezt mondta a Formula-1-es versenyzői létről: „Számomra inkább egy hobbi, ezért természetesen nem lenne muszáj csinálnom, ha nem akarnám.”

Két másik Renault-akadémista is a tenerifei karanténba került

Múlt pénteken jött a hír, hogy a Formula-2-es mezőny egyik újonca nem tud részt venni a napokban Bahreinben zajló közös teszten, mivel a koronavírus miatt karanténba zárták. A 18 éves Christian Lundgaard a Kanári-szigeteken a Renault versenyzői akadémiájának edzőtáborában vett részt, és abban a tenerifei hotelban szállt meg, melyet vesztegzár alá helyeztek koronavírusos megbetegedés miatt. A dán pilóta nem betegedett meg, de nem hagyhatja el a szállodát, a teszten Szergej Szirotkin pótolja az ART-nél.

Bár korábban Lundgaardon kívül másról nem esett szó, a Renault most megerősítette, hogy az utánpótlásprogram igazgatója, Mia Sharizman, valamint két másik akadémista, Caio Collet és a 2020-ban leigazolt Hadrien David is a szállodában vannak.

„A helyi egészégügyi hatóságok lefolytatták a vizsgálatokat, és egyikük sem mutatja a vírus tüneteit. Mindenki fitt, és a hotelban folytatják az edzést. Szeretnék kifejezni hálájukat a szállodának a támogatásért, hogy a lehető legkomfortosabban érezzék magukat” – írta a Renault a Twitteren, ahol egy videót is posztolt a három fiatal üzenetével. Collet és David szezonja – jelen állás szerint – április 18-án indul Monzában, a Formula Renault Eurocup szezonnyitóján. A hotelból a vendégek egy részét már elengedték.

Két nagy nyertese már van a MotoGP-ben a futamtörléseknek

Mint arról beszámoltunk, előbb a szezonnyitó Katari Nagydíjat törölték a királykategória számára, majd a thaiföldi fordulót is elhalasztották (immár mindhárom géposztálynak). Ez pedig bármily furcsán hangzik, néhány versenyzőnek nagyon is jól jött – még akkor is, ha nyilván ők is alig várták már, hogy versenyezhessenek.

Az egyikük nem más, mint maga a címvédő Marc Marquez, akinek zsinórban a második téli holtidénye ment rá egy vállműtétből való lábadozásra. Bár eredetileg abban reménykedtek, hogy a decemberi beavatkozás egyszerűbb lesz, mint az előző évi volt, valójában a vártnál sokkal lassabban halad(t) a rehabilitáció, így a spanyol még a teszteken sem volt tökéletes állapotban. A plusz egy hónapos kényszerpihenő alatt viszont teljesen rendbe jöhet fizikailag a repsolos – ráadásul jelen állás szerint kedvenc helyszínén, a COTA-n kezdődhet az idény, ahol tavalyi bukásáig egyszer sem tudták legyőzni a nyolcszoros világbajnokot.

Említeni lehetne még a szintén műtétből visszatérő Takaaki Nakagamit és Miguel Oliveirát is, náluk viszont jóval nagyobb nyertes lehet Andrea Iannone. Az olaszt még a tavalyi Malajziai Nagydíjon érték doppingvétségen, azóta a B próbája is pozitív lett, s bár fellebbezett egy hajmintára alapozva, egyelőre végső ítélet nincs. Addig viszont érvényben van a felfüggesztése, így jó eséllyel a tesztek után a katari nyitányt is ki kellett volna hagynia, ám az áprilisi 5-i Amerikai Nagydíjig bőven van ideje az illetékeseknek dönteni a sorsáról – ha felmentik, így akár a teljes szezonban ott lehet az Aprilia motorosa.

marquez-motogp-honda-2

Hármat találhattok, mi történt a Super Formula szezonnyitójával

Japán azon országok egyike, amelyekben a legtöbb koronavírus okozta megbetegedést és halálozást regisztráltak mostanáig, ennek és a sportvilágban zajló törlési hullámnak fényében pedig valójában várható is volt, hogy Japán elsőszámú formulaautós sorozatában is megteszik a nagy lépést: határozatlan időre elhalasztották a Super Formula suzukai szezonnyitóját.

Az évad április 5-én kezdődött volna meg, a módosítás pedig nem is csak a versenyhétvégét, hanem a március 9-10-re szintén Suzukába kitűzött tesztet is érinti, amit egyelőre szintén nem rendeznek meg. A második előszezoni teszttel kapcsolatban, ami március 24-25-én zajlana Fujiban, még nem döntöttek. A bajnokságban a népes japán jelenlét mellett a nemzetközi porondról idén a címvédő Nick Cassidy, valamint Jüri Vips, Pietro Fittipaldi és Tatiana Calderon is részt vesz. Jelen állás szerint az április 19-i fuji verseny lesz a szezonnyitó.

Eközben a szintén japán illetőségű Super GT is ugyanezekkel a dilemmákkal néz szembe: ők Okoyamában kezdenek, és arról már döntöttek, hogy az előszezoni tesztet március 14-15-én zárt kapuk mellett ugyan, de megtartják a pályán. Az április 12-i szezonnyitó forduló sorsa azonban még kérdéses.  

ESFlqH-U8AA1YVb

Szuperlassítva még biztosan nem láttad az 1998-as spái rajtbalesetet

Gyakran felbukkan az interneten az alábbi felvétel az 1998-as Belga Nagydíjról, de nem ebben a verzióban. Most minden eddiginél részletesebben kielemezhetjük a modern Formula-1 egyik legnagyobb tömegbalesetét egy szuperlassításnak köszönhetően.

7, 67, 37: a hétvégi Superbike-futamok nyerőszámai – ezredmásodpercben!

Február utolsó és március első napján rendezték a Superbike-világbajnokság idénynyitóját, és a festői szépségű Phillip Island ezúttal sem okozott csalódást: a közkedvelt lendületes ausztrál pálya három roppant mozgalmas és fordulatos, valamint elképesztő befutót hozó versennyel ajándékozta meg a nagyérdeműt. A szombati első verseny hétezredes győzelméről már beszámoltunk, de a vasárnapi sprintverseny 67, valamint a zárófutam 37 ezredes különbsége sem nevezhető éppenséggel nagynak – Toprak Razgatlioglu után ezúttal Jonathan Rea és Alex Lowes javára dőltek el ilyen minimálisan az elsőségek, ráadásul az első két esetben nem is csak egy kihívó futott be közvetlenül mögöttük. Íme, mindhárom befutó:

 

 

 

Videó: Verstappen bemutatott Norrisnak, aki nem maradt adós

Fiatalok egymás közt:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Aw, a sweet exchange between Max and Lando . #F1 #Formula1 #LandoNorris #Verstappen #F1Testing @maxverstappen1 @landonorris

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Raikkönen 2017 vs. Bottas 2020: Ennyit gyorsult az F1 három év alatt

Nézzük meg Valtteri Bottas idei leggyorsabb körét a tesztről és hasonlítsuk össze Kimi Raikkönen 2017-es körével, ami akkor szintén a leggyorsabbnak bizonyult. A videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Emlékeztek még az A1GP-re? Ezek voltak a legfurcsább pillanatai

Az A1 Grand Prix a kétezres évek közepén egy rendhagyó sorozatként vonult be a köztudatba, ugyanis a versenyzők ebben nem csapatot, hanem saját nemzetüket képviselték. Sajnos mindössze négy szezont élet meg a széria, de ez is elég volt ahhoz, hogy egy WTF-válogatás készüljön belőle.

A teszten futott leggyorsabb kör semmit sem vetít előre

Akármennyire is szeretnénk jóslatokba bocsátkozni az előszezoni teszten látott eredményekből, a helyzet az, hogy a Barcelonában látottak maximum egy homályos képed adnak az aktuális erőviszonyokról. Ezt a csapatok is rendszeresen kihangsúlyozzák, egyáltalán nem véletlenül. Az alábbi képen az előző évtized legjobb tesztkörei láthatók, amiket végigfutva egy mintázat látszik kirajzolódni: jó eséllyel nem az nyeri a világbajnokságot, aki télen a leggyorsabb kört futotta. Az utóbbi tíz szezon során mindössze egy alkalommal, 2015-ben "nyerte" az a felkészülést, aki végül világbajnok is lett, ez pedig a Mercedes volt 2015-ben.

Életveszélyes balesetet úszott meg az egykori F1-es riporter egy évvel ezelőtt

Faragó András neve elsősorban a harminc év feletti F1-es nézők körében lehet ismerős. A televíziós riporter a kétezres évek elején az RTL Klubnál dolgozott a száguldó cirkusz műsorán, ám a későbbiekben új irányt vett a karrierje, és maga mögött hagyta a sorozatot.

Mint egy mai Facebook-bejegyzéséből kiderült, a március elsejét tavaly óta új születésnapjaként ünnepli, 2019-ben ugyanis a Los Angeles feletti hegyekben kis híján életét vesztette, amikor szakadékba zuhant egy Porsche 911 volánja mögött. Körülbelül 50 métert gurult, de az autó megmentette őt. Az esetről készült bejegyzése itt olvasható.

porsche-farago

Az F2-ben új korszak kezdődött

Az alábbi látványhoz érdemes szoktatni a szemünket, ugyanis jövőre az F1-ben is hasonló változások fognak történni. A Formula-2 mezőnye vasárnaptól keddig Bahreinben teszteli az új, 18 colos kerekeket, amiket 2021-ben az F1-ben is bevezetnek.

f2bahrein3

f2bahrein1

f2bahrein4

 

Videó: Így nyert lemerült akkuval Da Costa

Tegnap lezajlott a Formula-E marokkói fordulója, ami a sorozathoz hűen meglepetésekkel szolgált: a futamgyőztes és az őt követő autók is 0%-os töltöttséggel értek célba. A futamról készült szöveges összefoglalónk itt olvasható, a megérdekesebb pillanatokról pedig alább látható egy videó.

Sainznak lenne egy-két szava a Barcelona-mezben feszítő Hamiltonhoz

„Hé @LewisHamilton, beszélnünk kell. #HalaMadrid” – osztotta meg Carlos Sainz a mezes fotót, melyet a világbajnok az El Clásico előtt tett közzé. Sainz közismerten nagy Real Madrid-szurkoló.

Újabb autósportos film érkezik, ezúttal a gokartozásról

Úgy néz ki, egyre több filmkészítő fantáziáját ragadja meg a versenyzés: Az aszfalt királyai és a Drive to Survive második évada után a gokart világáról készült egy játékfilm A gokartkirály (eredetileg Go Karts) címmel.

„A félelmet nem ismerő tini beleveti magát a gokartok száguldó világába. Nem csak barátai támogatják, hanem egy mogorva exversenyző is, aki végül az edzője lesz” – olvasható az ausztrál film leírása a Netflixen, ahol március 13-tól lesz nézhető. Az előzetes magyar hanggal ezen a linken tekinthető meg.