Az F1 utáni leggyorsabb formulaautós szériába is belekóstol De Vries
https://formula.hu/parc-ferme/38275
Idén már a harmadik különböző bajnokságban fog rajthoz állni Nyck de Vries: a holland a japán Super Formula következő két állomásán, Motegiben és Fujiban indul majd a Team Impul színeiben. De Vries abba az autóba ül be, amellyel az évadnyitón még Theo Pourchaire vezetett, mielőtt áthívták az IndyCarba, s amely az egyetlen olyan nevező volt, amelyben nem japán pilótát láthattunk – igaz, a harmadik fordulótól kezdve már a #19-es versenygépet is egy hazai pilóta vette át.
A Super Formulában ugyan az utóbbi években csak egy-két nemzetközi induló tűnt fel, de technikai szinten és tempóban a Formula-1 utáni legerősebb és leggyorsabb formulaautós kategóriának számít. A tavaly az F1-ből és az AlphaTauri csapatától mindössze tíz verseny után kirakott De Vriesnek pedig ez már a harmadik különböző bajnokság lesz 2024-ben, amelybe belekóstol: a Formula-E-ben a Mahindrával mindössze 18. lett, a WEC-ben viszont a Toyotával már versenyt is nyert – a Team Impulhoz egyébként szintén a gyártóval való kapcsolat révén kerül most be.

fotó: DPPI/WEC Media
Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|