DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda

„Fernando is faster than you” – Ez volt Massa egyik legszomorúbb napja

A 2009-ben Magyarországon rendkívül súlyos sérüléseket szenvedő Felipe Massa az elmúlt másfél évben a 2008-as világbajnoki cím visszamenőleges megszerzéséért vívott reménytelen küzdelmével került a reflektorfénybe. A Motorsport brazil kiadása azonban most kivételesen nem erről, hanem a 2009-es balesetről és annak utóhatásairól kérdezte. „Soha senki nem mondta nekem, hogy nem vagyok ugyanaz, mint előtte” – kezdte a brazil.

massa-2010

„Természetesen sokat kritizáltak a sajtóban, mert a balesetem után nem nyertem több versenyt az F1-ben, pedig többször is közel jártam hozzá! Sajnos nem sikerült győznöm Németországban, azon a versenyen, melyet pontosan egy évvel a balesetem után, 2010. július 25-én rendeztek” – utalt vissza az akkoriban nagy vihart kavart csapatutasításra („Fernando is faster than you”), mely elvette tőle a győzelem lehetőségét.

„Ez volt életem egyik legszomorúbb napja. Utána egy más időszakot éltem, mert már nem volt versenyképes autóm, amivel a győzelmekért küzdhettem volna, ahogy korábban” – folytatta Massa. „De nem érzem, hogy bármi is változott volna abban az értelemben, hogy milyen voltam korábban és milyen vagyok ma. Azt elmondhatom, hogy ma már sokkal jobban tisztelem az életet, a sajátomat és másokét is. Mert sosem gondolod, hogy bármi is történhet, de amikor mégis megtörténik, utána sokkal jobban megbecsülöd az életet. Én száz százalékig értékelem az enyémet, és minden nap hálás vagyok érte.”

massa-2010-2

Ne maradj le semmiről szombaton: jön az F1-es Monacói Nagydíj időmérője, és sok más minden

Íme a szombati nap motorsport-programja:

Szombat (május 27.) 

02:30 NASCAR Truck Series, Futam (tv: Aréna4, élő)

10:40-11:15 TCR Világsorozat, Időmérő 

11:00 Formula-3, Sprintfutam (tv: M4 Sport, élő)

12:30-13:30 Formula-1, 3. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)

13:30 DTM, 1. futam 

14:15 Formula-2, Sprintfutam (tv: M4 Sport, élő)

15:30 TCR Világsorozat, 1. futam 

16:00-17:00 Formula-1, Időmérő (tv: M4 Sport, élő)

19:00 NASCAR Xfinity Series, Futam (tv: Aréna4, élő)

f1-monaco

fotó: dppi

Russellt és Tsunodát is megbüntették péntek este

George Russell és Yuki Tsunoda is büntetést kapott a felügyelőktől a Monacói Nagydíj pénteki napjának végén, de egyikük sem kapott pénzbüntetésnél súlyosabbat. Mindketten túllépték a Monacóban 60 km/h-s bokszutcai sebességhatárt, de Russell tényleg csak épphogy: 60,2 km/h-val mérték be, amiért egy százeurós bírságot kapott a Mercedes, Tsunoda viszont 76,2 km/h-val haladt, ami ezer eurót ért. A hivatalos dokumentum szerint Tsunoda beismerte, hogy elfelejtette benyomi a sebességkorlátozót.

f1-russell-mercedes-monacogp

fotó: dppi

Formula-2: Leclerc autót tört, Vesti pole-t szerzett az időmérőn

Az F3-hoz hasonlóan a Formula-2 mezőnye is két csoportra bontva gurult ki a monacói időmérőre a sok hibával és piros zászlókkal tarkított csütörtöki szabadedzést követően.

Az A-csoport futása közben rögtön jött is a piros zászló: a helyiek pilótája, Arthur Leclerc mérte el az utolsó kanyart és csapta a falhoz autóját. Az újraindítás után Victor Martins és Jack Doohan ugrottak az első két helyre, a többieknek pedig nem volt esélye beérni őket, miután másodjára is meg kellett szakítani a kvalifikációt, Jehan Daruvala a Mirabeau-kanyarban szemlélte meg közelebbről a falat. A bakui hős Bearman csak a nyolcadik lett csoportjában. A B-csoport nagyon szoros küzdelmet hozott az élmezőnyben, végül a Clement Novalak hibája okozta idő előtti befejezés Frederik Vestinek kedvezett, Theo Pourchaire-nek pedig be kellett érnie a második hellyel.

Mivel a Prema dánja gyorsabb kört futott, mint Martins az A-csoportban, így ő kezdi pole-pozícióból a főfutamot, Vestit az ART párosa és Doohan követik. Iwasa a kilencedik, Bearman pedig csak a 16. pozícióból indulhat majd vasárnap. A sprintfutamos rajtelsőség Isack Hadjart illeti meg szombaton.

Egyelőre minden a tervek szerint halad a Mercedesnél

Ahogyan arról már mi is többször beszámoltunk, a Mercedes átfogó fejlesztésekkel érkezett meg Monaco utcáira, így számukra a szokásosnál is nagyobb kihívást jelenthet ez a versenyhétvége. A csapat részéről a vezető pályamérnök, Andrew Shovlin árult el néhány dolgot az első szabadedzés után. A szakember szerint eddig elégedettek lehetnek, de igyekezett óvatosan fogalmazni. „Nehéz megítélni a dolgokat a hétvége ezen szakaszában, de nem tapasztaltunk nagyobb problémákat, ami egy hasznos kezdet” – kezdte értékelését Shovlin, aki a Sky Sports számára nyilatkozott pénteken délután.

„Összehasonlítottuk a beállításokat az autók között, szóval úgy gondolom, hogy jó irányba haladunk. Lewis eddig jobban érezte magát, George kicsit kevésbé, Monacóban viszont gyorsan változhatnak a pálya körülményei. Egy dolog, hogy jó pozícióban vagy az első szabadedzésen, de ott kell maradnod a második és a harmadik edzésen is. Ezt sokkal könnyebb mondani, mint megtenni. Jól kezdtünk, de természetesen óvatosak vagyunk, mert Monacóban sokféleképpen el lehet rontani a dolgokat” – tette hozzá miután a pénteki első gyakorlás során Lewis Hamilton a harmadik, George Russell viszont csak a 15. helyen zárt.

Elektromos superbike-kal futott be az edzésnapra Bottas

Egy különleges motoron érkezett meg a Monacói Nagydíj első napjára Valtteri Bottas. A finn a Verge Motorcycles járművén ült: az elektromos superbike kategóriát képviselő motor 1200 Nm nyomatékra képes, 2,5 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra (épp, mint egy F1-es autó), és 375 kilométeres a hatótávja. Bottas helyében mi azért a védőruházatra egy fokkal jobban figyeltünk volna.

A finn nem kerüli a feltűnést ezen a hétvégén: tegnap arról írtunk, hogy sisakja dizájnját a Pac-Man játék ihlette – a fejvédőt Bottas és barátnője Bot-Mannek keresztelte el.

A rajongók szavazhatnak róla, milyen Gulf-festésbe boruljon a Williams

Amikor az év elején bejelentették, hogy a Gulf a Williams F1-es szponzora lesz, egyből megkezdődtek a találgatások arról, vajon a grove-i alakulatnál is láthatunk-e majd hasonló ikonikus festést, mint amivel a McLaren állt elő a 2021-es Monacói Nagydíjon. Nos, igen, ráadásul a Williams a rajongókat is bevonja ebbe: az istálló ugyanis négy különböző Gulf-dizájnnal rukkolt elő, s a szurkolók szavazhatják meg, hogy a csapat melyiket használja a Szingapúri, a Japán és Katari Nagydíjakon ősszel. A négy festésből az egyik hasonlít a McLarenen látott verzióra, míg a másik három annak egy modernizált interpretációja. Alább mutatjuk a négy dizájnt, szavazni pedig a Williams honlapján lehet.

BOLDER THAN BOLD

Formula-3: Mini leiskolázta a mezőnyt az időmérőn

A juniorkategóriák is elkísérték a Formula-1-et ezen a hétvégén Monacóba, az F3 mezőnye az itt megszokottak szerint két csoportban gurult ki a pályára, hogy elkerüljék a 30 fős mezőny feltorlódását a versenynaptár legrövidebb aszfaltcsíkján.

A páros rajtszámú autókat felvonultató A-csoportban a Prema svéd pilótája, Dino Beganovic végzett az élen. Őt két Hitech-versenyző, Luke Browning és az autóját az időmérő végén összetörő Sebastian Montoya követte. A B-csoportban nem volt kérdés, ki viszi el az első helyet, hiszen Gabriele Mini a saját ligájában versenyzett, csaknem kilenc tizeddel verte a másodikként végző Paul Aront.

A két csoport időeredményeit összevetve Mini simán szerezte meg a pole-pozíciót a vasárnapi főfutamra Beganoviccsal szemben, mögülük Aron, Browning, Caio Collet és Montoya indulhatnak majd. A szombati fordított rajtrácsos sprintfutamot Gregoire Saucy kezdheti majd az élről.

Megműtötték a csigolyáját törő pilótát, már a jövő évi Indy 500 lebeg a szeme előtt

A hétfői edzésen történt az idei Indianapolisi 500 mérföldes két hetének eddigi egyetlen komolyabb balesete, amelyben Katherine Legge és Stefan Wilson volt érintett, s amelyben utóbbi eltörte az egyik hátcsigolyáját. A brit pilóta csapatának közleménye szerint Wilsont sikeresen megműtötték, az operáció után pedig maga a versenyző is bejelentkezett a közösségi oldalán a kórházból: „Előző éjjel megműtöttek, nagyon elégedett vagyok az eredményekkel. Ma már sokkal jobban érzem magam, lábra tudtam állni és képes voltam sétálni. Úgyhogy most indul a gyógyulási folyamat, és már most kezdődik a felkészülés a 2024-es Indy 500-ra!” – mondta el Wilson, aki természetesen a támogató üzenetekért is köszönetet mondott. Wilson helyét egyébként a vasárnap 18:30-kor startoló Indy 500-on a Dreyer & Reinbold Racing autójában az önjogon kvalifikálni nem tudó Graham Rahal veszi át.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Stefan Wilson (@stef_wilson) által megosztott bejegyzés

Kirakta csapata Villeneuve-öt Le Mans előtt

Jacques Villeneuve nem kis meglepetésre tűnt fel a Vanwall endurance-világbajnoki gárdájában a 2023-as idény elején, ám az 52 éves pilóta visszatérése a WEC-be eddig hemzseg az incidensektől: már a sebringi prológon ütközött egy GT-s Ferrarival, ahogy legutóbb a spái 6 óráson, míg Portimaóban fékprobléma után szenvedett balesetet. Alighanem ez is belejátszott abba, hogy a ByKolles úgy döntött, lecseréli az 1997-es F1-es világbajnokot a soron következő Le Mans-i 24 órásra:

„Az a helyzet, hogy úgy érezzük, nem áll készen Le Mans-ra. A felesége terhes, és mostanában, június elejére várják a gyereket. Le Mans egy nagy verseny, nem vállalhatjuk a kockázatot. Személyes okokból és abból kifolyólag, hogy hiányzik a megtett táv is, úgy döntöttünk, új versenyzőnk lesz Tristan Vautier személyében” – fogalmazott Kolles. Vautier jelenleg az ELMS-ben szerepel az LMP2-es kategóriában, ahogy tavaly ugyanebben a géposztályban már Le Mans-ban is indult. Az egyelőre nem világos, hogy Villeneuve a Le Mans-t követő versenyeken visszaülhet-e Tom Dillmann Esteban Guerrieri mellé a Hypercar-autóba.

wec-villeneuve-vanwall

fotó: DPPI

Alonso, Aston, Hamilton: a Formula.hu csütörtöki bejelentkezése az F1-es Monacói Nagydíjról

Mészáros Sándor kollégánk a Monacói Nagydíj paddockjában gyűjtötte ma az információkat, a csütörtök esti videós bejelentkezése, helyzetjelentése erre a linkre, vagy a képre kattintva megtekinthető!

f1-monacogp-meszarossandor

Pac-Man ihletésű sisakkal készült Monacóra Bottas

Természetesen az F1-es naptár egyik ékkövének számító Monacói Nagydíjra is többen készülnek különleges dizájnnal, de alighanem Valtteri Bottas bukója lesz a legegyedibb a hétvégén. Barátnője, a kerékpáros Tiffany Cromwell ugyanis a Pac-Man videojáték által ihletett dizájnt álmodott meg: a finn pilóta némi szójátékkal konkrétan Bot-Mannak nevezte, s elmondása szerint az adta az ötletet, hogy Monte-Carlo olyan, mint egy labirintus – amelyben ezúttal nem Pac-Man, hanem egy F1-es autóval lehet közlekedni:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Valtteri Bottas (@valtteribottas) által megosztott bejegyzés

Pimasz reakciót adott a Hamilton–Ferrari pletykákra Alonso

Az elmúlt napok slágertémája a Formula-1-ben, hogy sajtóhírek szerint a Ferrari 40 milliós ajánlattal csábítaná át Lewis Hamiltont. A Monacói Nagydíj csütörtöki médianapján ezt Frederic Vasseur Ferrari-főnök és maga Hamilton is cáfolta, utóbbi hozzátéve azt is, hogy közel járnak a hosszabbításhoz a Mercedesszel. De természetesen nemcsak az érintettek kérdezték az ügyről, hanem például Fernando Alonsót is, aki annak idején maga is versenyzett a Scuderiánál, így feltették a kérdést, lenne-e bármilyen tanácsa a hétszeres világbajnok számára – amire a spanyol némileg pimaszul csípős választ adott: „Ötletem sincs. De mindig azt mondja, hogy ’együtt nyer és veszít a csapattal’. Szóval ha most nem nyer, akkor maradnia kellene” – utalt a Hamilton által sokszor hangoztatott hozzáállásra Alonso.

f1-hamilton-alonso

fotó: DPPI

Alonso 45 évesen az Aston Martin–Hondánál? „Nincs oka, hogy ne legyen”

Fernando Alonso és a Honda jól ismert közös múltra tekinthet vissza (valószínűleg nem csak a poszt szerzőjének ugrik be rögtön a „GP2-es motor” megjegyzés), a japán gyártó azonban már leszögezte, nem fogják megvétózni, hogy a spanyol legyen az Aston Martin pilótája az együttműködés kezdetén, 2026-ban. A csapatfőnök, Mike Krack ugyanígy vélekedik – annak ellenére, hogy abban a szezonban a kétszeres világbajnok a 45-öt fogja betölteni.

„Nem gondolom, hogy oka lenne azt feltételezni, nem lehet az autónkban 2026-ban. Nem tudnék egyetlen okot sem mondani, miért ne lenne” – idézi a RaceFans.net a csapatfőnököt. „Fernando nem folyt bele az egyeztetésbe, de mindig tájékoztattuk. Kíváncsiak voltunk a gondolataira, a véleményére, mint minden téma estében, mivel fontos tagja a csapatnak, akárcsak Lance.”

Fotó: ATP

Régi és új: Ennyit változott a Mercedes oldaldoboza

Lehullt a lepel a Mercedes nagy várakozással övezetett fejlesztéséről, az új oldaldobozról: az eredetileg Imolába szánt alkatrészről a monacói paddockban elkészültek az első fotók. Az alábbi képeken egymás mellé tették a régi és új elemet: egyértelműen látszik, hogy a Mercedes közel másfél év után búcsút mond a szűk kialakításnak, és a Red Bull, valamint Aston Martin megoldását idézi meg. A szemből készült fotón látszik igazán, mennyire széles az új oldaldoboz. Ehhez igazodva a W14 jóval nagyobb légbeömlőket is kapott. 

Végre megmutatta szerelmét Marquez

Nem sokat tudhattunk eddig Marc Marquez szerelmi életéről, a nyolcszoros világbajnok motoros azonban nemrég egy fotót posztolt az Instagram-oldalán, amelyen egy lánnyal látható a MotoGP négyhetes szünetében eltöltött marrakeshi nyaralása során. Természetesen nem sokáig tartott, mire kiderült, ki a Repsol Honda versenyzőjének párja: Gemma Pintóról van szó, aki 26 éves, és aki márka- és PR-menedzserként, valamint modellként dolgozik. Marquez posztjában a második képen látható együtt a pár, de Gemma Pinto is osztott meg közös fotókat:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Marc Márquez (@marcmarquez93) által megosztott bejegyzés

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Gemma Pinto (@gemmpinto) által megosztott bejegyzés

Helyszíni: Az FIA ugyanakkora motorhome-ot villant, mint az F1

Kollégánk, Mészáros Sándor Monacóból is hozza az információkat, híreket, pletykákat - íme az első, szerdai fényképes bejelentkezése.

 

Ezért szenved idén Nyck de Vries?

Az egykori F1-es pilóta, azóta pedig elsősorban az endurance-versenyzésben jeleskedő Giedo van der Garde érdekes véleményt fogalmazott meg honfitársa, a várakozásoktól messze elmaradó Nyck de Vries kapcsán. Mint az annak idején a Sauberrel emlékezetes pert folytató holland kifejtette, szerinte De Vries túlgondolja a dolgokat – ezért tudott sikeres lenni tavaly Monzában, ahol Alexander Albon helyére ugrott be, hiszen ott nem volt erre ideje:

„Úgy érzem, Nyck hozzáállása néha túlzottan analitikus. Biztos vagyok benne, hogy ha nem lenne ideje ennyit gondolkodni, jobban menne neki. Láthattuk tavaly Monzában, amikor hirtelen kellett beszállnia a Williamsbe: nem volt ideje gondolkodni, és bumm, azonnal a csapattársa előtt volt, sőt pontokat is szerzett. Ekkor mindenki láthatta, mennyire gyors” – mondta Van der Garde a holland Paddock Talk podcastben, majd hozzátette:

„Megvan a nyers tehetsége, érzi az autót, de néha túl görcsössé válik, és ezért nagy kár. Idő kell ahhoz, hogy kiismerj egy autót, és remélem, hogy ő meg is kapja majd ezt.”

devries-walk

Az első „kémfotó” az F1-es Mercedes új oldaldobozáról

Alighanem a Mercedes garázsát övezi majd a legnagyobb figyelem a Formula-1-es Monacói Nagydíj első napjaiban, hiszen ezen a hétvégén debütál a várva várt fejlesztési csomag, amelytől új alapok lehelyezését várja az istálló. Nagy kérdés volt, hogy az átalakítások érintik-e a W14-es tavalyról átörökített és leglátványosabbnak – bár az istálló elmondása szerint nem feltétlenül a legfontosabbnak – számító zéró oldaldobozos koncepciót.

Nos, az Albert Fabrega F1-es újságíró által már szerdán lőtt lesifotók alapján igen: az eddiginél szélesebb bemeneti nyílással rendelkező, s a Red Bulléra jobban hajazó oldaldoboz jelent meg Lewis Hamilton és George Russell autóján. Ezek az első kémfotók a fejlesztésről:

Sainz mindenkit megnyugtatott a „sérülésével” kapcsolatban

Mint arról mi is írtunk, a kedd esti hagyományos F1-es futballmérkőzésen le kellett cserélni Carlos Sainzt, akinek a jobb lábát a felvételek tanúsága szerint ápolni kellett. Bár az értesülések hamar csillapították a kedélyeket és szimpla zúzódásról szóltak, szerdán maga a Ferrari spanyolja posztolt egy rövid üzenetet Instagram-sztoriban, amelyben arról írt, hogy nem sérült a combja és készen áll az F1-es Monacói Nagydíjra:

„Üdv mindenkinek! Csak tudatni akartam, hogy jól vagyok és teljes mértékben készen állok a hétvégi versenyzésre Monacóban. Ami tegnap történt, csak egy szimpla kontakt volt a hagyományos jótékonysági mérkőzésen, de nem volt szó sérülésről. Élveztem a focit, mint mindig, most pedig már nagyon várom a hétvégét” – írta Sainz.

sainz-foci-f1

Az indianapolisi mezőny legnagyobb bukásai

Egy hátborzongató válogatással jelentkezett az MSVD YouTube-csatorna, benne az idei Indy 500 mezőnyének legnagyobb baleseteivel – egyelőre az első két rész készült el, a harmadik hamarosan érkezik.

Az első rész – figyelmeztetés: a válogatás utolsó balesete az a tömeges bukás, mely Dan Wheldon életét követelte.

A második rész a képre kattintva érhető el:

pf-indy-crash-2_1