Hatalmas tömegbaleset, piros zászló és két év után Herta-győzelem az IndyCarban
https://formula.hu/parc-ferme/38211
A szezon egyetlen Egyesült Államokon kívüli és idei utolsó utcai versenyére került sor a hétvégén az IndyCarban, amelynek mezőnye Torontóba látogatott. A vasárnapi futam több incidenst is hozott, közülük a legkomolyabb a 73. körben történt, amikor Pato O’Ward megpördült, autóját pedig Marcus Ericsson, Pietro Fittipaldi, Santino Ferrucci és Nolan Siegel is eltalálta – Ferrucci autója a levegőbe is repült és a tetején landolt, így jött a piros zászlós megszakítás.
Aki nem hibázott egész hétvégén és a versenyen sem, az Colton Herta volt, aki a pole-ból indulva szinte végig vezetett, és ezzel bő két idény után ünnepelt újra győzelmet az IndyCarban. Az Andretti Kyle Kirkwood révén kettős diadalnak örülhetett, míg a dobogót Scott Dixon tette teljessé, megelőzve a bajnoki címvédő és éllovas Alex Palout.
A Penske triójának pocsékul sikerült a versenye: Will Power a hajrában küldte a falba egy kemény előzési kísérlettel Scott McLaughlint, amiért büntetést kapott, míg Josef Newgarden a bokszban is időt veszített, defektet is kapott, így a top 10-ből is kiszorult. Mindössze 15 autó ért amúgy célba, közülük a 14. helyen az a Theo Pourchaire, akit a néhány héttel korábbi váratlan kirúgása után hívott vissza az Arrow McLaren az edzésen kézsérülést szenvedő Alexander Rossi helyére. Íme, a futam videós összefoglalója:
A futam végeredménye:
| 1. | Colton Herta | Andretti/Curb-Agajanian | Honda | |
| 2. | Kyle Kirkwood | Andretti | Honda | 0.3469 |
| 3. | Scott Dixon | Ganassi | Honda | 0.9680 |
| 4. | Alex Palou | Ganassi | Honda | 1.6911 |
| 5. | Marcus Armstrong | Ganassi | Honda | 2.7719 |
| 6. | David Malukas | Meyer Shank | Honda | 3.0853 |
| 7. | Christian Lundgaard | RLL | Honda | 3.8925 |
| 8. | Rinus VeeKay | Carpenter | Chevrolet | 4.6346 |
| 9. | Romain Grosjean | Juncos Hollinger | Chevrolet | 5.6537 |
| 10. | Graham Rahal | RLL | Honda | 6.1456 |
| 11. | Josef Newgarden | Penske | Chevrolet | 10.4924 |
| 12. | Will Power | Penske | Chevrolet | 11.5555 |
| 13. | Linus Lundqvist | Ganassi | Honda | 1 kör / 6.7013 |
| 14. | Theo Pourchaire | McLaren | Chevrolet | 1 kör /7.1210 |
| 15. | Toby Sowery | Coyne/WR | Honda | 1 kör /7.4747 |
| 16. | Scott McLaughlin | Penske | Chevrolet | |
| 17. | Pietro Fittipaldi | RLL | Honda | |
| 18. | Nolan Siegel | McLaren | Chevrolet | |
| 19. | Pato O’Ward | McLaren | Chevrolet | |
| 20. | Santino Ferrucci | Foyt | Chevrolet | |
| 21. | Marcus Ericsson | Andretti | Honda | |
| 22. | Kyffin Simpson | Ganassi | Honda | |
| 23. | Felix Rosenqvist | Meyer Shank | Honda | |
| 24. | Hunter McElrea | Coyne | Honda | |
| 25. | Sting Ray Robb | Foyt | Chevrolet | |
| 26. | Agustin Canapino | Juncos Hollinger | Chevrolet | |
| 27. | Christian Rasmussen | Carpenter | Chevrolet |
Megvan még, mikor Button autózott egyet Bathurstben?
https://formula.hu/parc-ferme/24416
Az idei bathursti 12 órás verseny több emlékezetes dolog is történt már, de vajon arra emlékeztek-e, mikor Jenson Button egy F1-es McLarennel járt körbe-körbe a legendás autóverseny helyszínén?
Tudod, hány néven futott eddig a jövőre Aston Martinná alakuló Racing Point?
https://formula.hu/parc-ferme/24415
Alighanem jó eséllyel pályázhat a névváltoztatási rekordra az 1991-ben alapított istálló, amely első másfél évtizedét Jordan név alatt teljesítette, a legendás alapító-csapatfőnök Eddie Jordan irányításával. 2006-ra aztán a Midland Group megvette a csapatot, amely így egy évig a Midland MF1 Racing nevet viselte, mielőtt 2007-re már a Spyker tulajdonába került. Ezután Vijay Mallya vette meg az alakulatot és nevezte át Force Indiává, amely név egészen a 2018 közepi újabb tulajdonosváltásig meg is maradt.
Lawrence Strollék megjelenésével került be a Racing Point a csapat nevébe, ahonnan 2019-re teljesen el is tűnt a Force India megnevezés. 2021-ben aztán a legfrissebb bejelentés értelmében már az Aston Martin gyári csapataként folytatja a működését a gárda, amely a legszűkebb számítások szerint (nem figyelve az esetleges névadószponzori változásokat) is a hatodik különböző neve lesz a 30 éves alakulatnak.

Csak érdekességképp: a másik, hasonlóan sok különböző néven futott jelenlegi istálló épp a Mercedes. Ők ugyanis még Tyrrellként indultak, utána váltak BAR-rá, majd a Honda gyári csapatává, egy évre Brawn GP-vé, végül pedig a Mercedes mostani gyári csapatává.
Nico Hülkenberg, a majdnem-ember
https://formula.hu/parc-ferme/24414
Tavaly év végén távozott az F1-ből a fantasztikus tehetségként beharangozott, ám végül egyetlen dobogóig sem jutó német – az Autósport és Formula Magazin frissen megjelent legújabb számában több sorra vettük Hülkenberg elszalasztott lehetőségeit (és persze sok más érdekes témával is foglalkoztunk!).

Nézd itt élőben a bathursti 12 órást!
https://formula.hu/parc-ferme/24413
Ezen a hétvégén rendezik a déli félteke egyik legikonikusabb autóversenyét, a bathursti 12 órást, amelyen már az edzéseken is voltak látványos jelenetek, de a java még csak most jön. Helyi idő szerint vasárnap hajnali 5:45-kor startol maga a félnapos viadal, ami magyar idő szerint szombat este 19:45-ös kezdést jelent. Az alábbi videóban elvileg végig élőben lehet nézni a GT-versenyt, ha esetleg az éjszaka folyamán valaki nem bírna majd aludni (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):
A Renault is beindította a motorját
https://formula.hu/parc-ferme/24412
A bemutatók és a tesztek közeledtének csalhatatlan jele, hogy egymás után az összes csapat beröffenti az autóját: most a Renault-n volt a sor, szóval hangerőt fel!
+-+-+-+-+-+-+-+-+
— Renault F1 Team (@RenaultF1Team) January 31, 2020
|R|.|S|.|2|0|
+-+-+-+-+-+-+-+-+
LOADING...
]99% #RSspirit pic.twitter.com/IqNXwh7nFu
Grosjean kisfia megtervezte a 2020-as Haast
https://formula.hu/parc-ferme/24411
„Bréking! Bemutatkozik a VF20, tervezte Sacha. Mit gondoltok?” – posztolta az Instagramon sírva nevető emojik kíséretében Romain Grosjean. Ez alapján úgy tűnik, marad a fekete-arany festés…
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Egy újabb látványos grafika 2010-ből
https://formula.hu/parc-ferme/24410
A pontok alakulását már megmutattuk az emlékezes szezonból, amikor hatan is vezették a világbajnoki tabellát: most az élen töltött köröket mutatjuk, melyek alapján a Red Bull kiemelkedett a mezőnyből.
Videón az F1 legkeményebb borulásai
https://formula.hu/parc-ferme/24404
Újabb válogatással jelentkezett a Formula-1 Youtube-csatornája, ami ezúttal bizonyos baleseteket állított látványossági sorrendbe.
Most már bánja a GP2-es kijelentést Fernando Alonso
https://formula.hu/parc-ferme/24408
„GP2-es motor! GP2-es!” – emlékezhetünk 2015-ből Fernando Alonso kifakadására a McLarent hajtó Honda-motorra, pont a japánok hazai versenyén, Suzukában. Azóta, hogy a márka futamokat nyert a Red Bull-lal, a kijelentést sokan Alonso orra alá dörgölik: a spanyol szíve szerint visszaszívná a szavakat.
„A frusztráció szülte őket, talán nem kellett volna azt mondanom. De nem is a tévének nyilatkozva vagy sajtótájékoztatón hangzott el. A mérnökömmel beszéltem, privát csatornán (a csapatrádión). Nem a nyilvánosságnak szólt” – mondta Alonso az F1 Racingnek adott, mostanság gyakran idézett nagyinterjúban.
„Az a motor tényleg gyenge volt. Az első évben Jerezben, a teszten négy nap alatt hét kört tudtunk megtenni vele. Ha most a Honda nyer egy futamot, mindig sok üzenetet kapok azzal a szöveggel, hogy ’győzött a GP2-es motor, biztosan szomorú vagy’. Nem, nagyon örülök neki. De az a motor, ami akkor az autóban volt, nem ugyanaz, mint amelyik most Brazíliában nyert.”
Észrevétlenül Stroll a mezőny egyik legjobb rajtolója
https://formula.hu/parc-ferme/24403
Ráadásul egyenletesen erős ezen a fronton, hiszen eddigi három F1-es szezonjában sorrendben 37, 36 és 39 helyet javított összesen az első körökben a rajtpozíciójához képest. Persze általában van is honnan előrelépnie, hiszen a Racing Point kanadaija egyelőre az időmérőkön kevésbé brillírozik, ami főleg tavaly, a Sergio Perezzel való összevetésben tűnt ki. Íme egy videó Stroll néhány látványos rajtjával.
Position gagnés au 1er tour par Lance Stroll #F1
— Burgrid (@Burgrid7) January 29, 2020
2017 : 37
2018 : 36
2019 : 39
ou comment rattraper son déficit de performance en Qualification pic.twitter.com/et3T6hdqI0
Három hatalmas baleset és kenguruinvázió Bathurstben
https://formula.hu/parc-ferme/24409
A hétvégén zajló ausztrál GT-viadal, a bathursti 12 órás időmérőjén háromszor is piros zászló került elő nagy balesetek miatt. Cameron McConville és Sam Shanin ütközése után utóbbi Mercedese a pálya mindkét oldalán falnak csapódott és totálkárosra tört.
Marvin Kirchhöfer egy fallal történt kisebb kontakt után vesztette el az irányítást, Aston Martinja porfelhő kíséretében, pörögve hullott darabokra, de a németnek nem esett baja. Utoljára az első incidens helyszínén Dean Canto bukott kevésbé súlyos, de bizarr módon: a Lamborghini felugratott a gumifalra és a mögötte levő partoldalra, ahol egy sportbírói állás is volt, melyet szerencsére nem ért el.
Ezt a bukást követően az időmérőt már nem folytatták, a 2019-es győztes, Matt Campbell (Porsche) szerezte az előzetes pole-pozíciót Maro Engel (Mercedes) előtt. Az első tíz rajtkockáról egykörös szétlövés döntött, amely szintén Campbell sikerét hozta Alvaro Parente (McLaren) és Raffaele Marciello (Mercedes) előtt.
A bukásokkal teli időmérő előtt az utolsó szabadedzést azért függesztették fel, mert a pályára egy kengurukból álló népes csapat tolakodott be.
Button pusztán arra is kapott egy díjat a Super GT-től, hogy ott volt
https://formula.hu/parc-ferme/24405
Jenson Button Naoki Yamamoto oldalán 2018-ban meg is nyerte a japán Super GT sorozatot, amelyben az F1 után két éven át versenyzett, de emellett már pusztán a részvételért is kitűntette őt a bajnokság. A 2019-es szezon végén neki ítélték oda a Shinichi Yamaji emlékdíjat, mert világbajnok státuszával segített emelni a Super GT színvonalát és ismertebbé tenni azt a világban.
"A célom mindig is az volt, hogy megmutassam az embereknek, milyen nagyszerű versenyzés is folyik Japánban, rengeteg gyártó részvételével, a legjobb pályákon, amelyeken valaha megfordultam, izgalmas autókkal és nagyszerű pilóták ellen. A Super GT egy nagyon különleges bajnokság."
Shinichi Yamaji, akiről a díjat elnevezték, maga is autóversenyző volt, és azóta hősként tekintenek rá, hogy egy 1998-as GT-versenyen Fujiban megmentette balesetet szenvedő társa, Tetsuya Ota életét, eloltva lángoló autóját.

11:30-kor a Spíler TV-re kapcsolj, ha autósportra vágysz!
https://formula.hu/parc-ferme/24407

Ekkor kezdődik az Autósport és Formula Magazin februári adása, benne:
- Magyar győzelem az Africa Eco Race-en
- Több mint egymilliót fizettek Michelisz Norbert sisakjáért
- A rali szakág díjátadó rendezvényén jártunk
- Beszélgetés Topp Zoltán csapattulajdonossal
- Forma-1-es tesztpilóta lett Roy Nissany
- Interjú a safety car pilótájával, Bernd Mayländerrel
Vettel ült be elsőként a 2020-as Ferrariba
https://formula.hu/parc-ferme/24406
Pénteken, 11 nappal az új autó bemutatóját megelőzően megtörtént Sebastian Vettel üléspróbája – adta hírül az alábbi fotó társaságában a Ferrari.com. Vettel délelőtt érkezett a Maranellóba, és előbb Mattia Binotto csapatfőnökökkel, majd a mérnökökkel vett részt megbeszélésen.
Kicsivel 12 óra előtt, az összeszerelés részlegén Vettel először ült idei versenygépébe, melyet követően közölte első benyomásait a szerelőkkel. A közönség február 11-én láthatja a 671 kódjelű Ferrarit. A Maranello helyett Reggio Emiliában, a Romolo Valli színházban tartott rendezvényt 18:30-tól a Ferrari.com és a csapat Facebookja is élőben mutatja.

Ez lehet Verstappen idei sisakfestése
https://formula.hu/parc-ferme/24401
A Zandvoortban forgatott videókon egy új festésű sisakot hordott Max Verstappen, az innen látott fotók/videók alapján tette közzé a Bink Design, hogy milyen is lehet ez a sisak - hogy tetszik?
Here it is! The updated version of Verstappen's helmet of 2020, based on the Red Bull Zandvoort promotion video.
— Bink Design (@Binkdjong) January 30, 2020
- Accurate Colors
- Accurate Decals
- and more. #max #verstappen #f1 #zandvoort #dutchGP #f1 #formula1 #helmet #verstappenhelmet #helmetdesign #redbullracing https://t.co/iMaJMGy2me pic.twitter.com/8Q7JNbgxWA
Így várja a szezont a korábbi Playboy-modellből lett autóversenyző
https://formula.hu/parc-ferme/24400
Doreen Seidel korábban a Playboynál modellkedett, az utóbbi szűk egy évtizedben viszont már autóversenyzéssel foglalkozik - közzétett magáról egy olyan videót, ami erősen hajaz a Mercedestől megszokott "holtszezonos" szüleményekre.
Hasonlítsuk össze az eddig beindított idei F1-es motorok hangjait
https://formula.hu/parc-ferme/24399
A Honda még adós a "beröffentéssel", addig is itt van a többi három.
Oszvald Marikával felvértezve indul az idei Budapest-Bamako
https://formula.hu/parc-ferme/24397
Nem tereprali-versenynek, sokkal inkább kalandtúrának nevezhető a kétévente megrendezett Budapest-Bamako, ami idén január 31-én rajtol a magyar fővárosban található Lurdy Ház mellől. A start előtt az esemény szervezője, Szabó Gál András, szakmabeli nevén Villám Géza mesélt a 2020-as kihívásokról az ATV reggeli műsorában. Az idei útvonal közel 10 000 kilométeren át vezet majd, tíz ország érintésével jut el Magyarországból Sierra Leonéig, ahol a szervezők többezer gyümölcsfa elültetésével segítik majd a helyi lakosságot. A beszélgetésből az is kiderült, hogy az idei menet legfiatalabb résztvevője egy 18 éves fiú, a legidősebb pedig Oszvald Marika színésznő, akinek az életkorát mindenki megkeresheti Google-ben!
Minden további a videóban, amely az alábbi képre való kattintás után, az ATV oldalán megnézhető.
Így bulizik az autóban Hamilton és az édesapja
https://formula.hu/parc-ferme/24394
Lewis Hamilton osztotta meg az alábbi videót azzal, hogy így tölti az idejét az édesapjával.
Digitális autóbemutatót tart a Williams
https://formula.hu/parc-ferme/24402
Két nappal a téli tesztsorozat kezdete előtt, február 17-én bemutatja idei autóját a grove-i istálló - virtuálisan. A csapat aznap reggel 8 órakor számítógéppel renderelt képeket fog nyilvánosságra hozni az FW43-ra keresztelt idei versenygépről, amelynek így elsősorban a festése lesz érdekes számunkra, az alkatrészeket várhatóan leegyszerűsítve fogják ábrázolni.
A Williams a tavalyi baki után minden erejével azon dolgozik, hogy idén elkészüljön a teszt kezdetére, így ne kerüljön rögtön az első napokban lépéshárányba. A csapatvezető szerint jók a kilátásaik.

