DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 31. hétfő

Hatalmas tömegbaleset, piros zászló és két év után Herta-győzelem az IndyCarban

A szezon egyetlen Egyesült Államokon kívüli és idei utolsó utcai versenyére került sor a hétvégén az IndyCarban, amelynek mezőnye Torontóba látogatott. A vasárnapi futam több incidenst is hozott, közülük a legkomolyabb a 73. körben történt, amikor Pato O’Ward megpördült, autóját pedig Marcus Ericsson, Pietro Fittipaldi, Santino Ferrucci és Nolan Siegel is eltalálta – Ferrucci autója a levegőbe is repült és a tetején landolt, így jött a piros zászlós megszakítás.

Aki nem hibázott egész hétvégén és a versenyen sem, az Colton Herta volt, aki a pole-ból indulva szinte végig vezetett, és ezzel bő két idény után ünnepelt újra győzelmet az IndyCarban. Az Andretti Kyle Kirkwood révén kettős diadalnak örülhetett, míg a dobogót Scott Dixon tette teljessé, megelőzve a bajnoki címvédő és éllovas Alex Palout.

A Penske triójának pocsékul sikerült a versenye: Will Power a hajrában küldte a falba egy kemény előzési kísérlettel Scott McLaughlint, amiért büntetést kapott, míg Josef Newgarden a bokszban is időt veszített, defektet is kapott, így a top 10-ből is kiszorult. Mindössze 15 autó ért amúgy célba, közülük a 14. helyen az a Theo Pourchaire, akit a néhány héttel korábbi váratlan kirúgása után hívott vissza az Arrow McLaren az edzésen kézsérülést szenvedő Alexander Rossi helyére. Íme, a futam videós összefoglalója:

 

A futam végeredménye:

1. Colton Herta Andretti/Curb-Agajanian Honda  
2. Kyle Kirkwood Andretti Honda 0.3469
3. Scott Dixon Ganassi Honda 0.9680
4. Alex Palou Ganassi Honda 1.6911
5. Marcus Armstrong Ganassi Honda 2.7719
6. David Malukas Meyer Shank Honda 3.0853
7. Christian Lundgaard RLL Honda 3.8925
8. Rinus VeeKay Carpenter Chevrolet 4.6346
9. Romain Grosjean Juncos Hollinger Chevrolet 5.6537
10. Graham Rahal RLL Honda 6.1456
11. Josef Newgarden Penske Chevrolet 10.4924
12. Will Power Penske Chevrolet 11.5555
13. Linus Lundqvist Ganassi Honda 1 kör / 6.7013
14. Theo Pourchaire McLaren Chevrolet 1 kör /7.1210
15. Toby Sowery Coyne/WR Honda 1 kör /7.4747
16. Scott McLaughlin Penske Chevrolet  
17. Pietro Fittipaldi RLL Honda  
18. Nolan Siegel McLaren Chevrolet  
19. Pato O’Ward McLaren Chevrolet  
20. Santino Ferrucci Foyt Chevrolet  
21. Marcus Ericsson Andretti Honda  
22. Kyffin Simpson Ganassi Honda  
23. Felix Rosenqvist Meyer Shank Honda  
24. Hunter McElrea Coyne Honda  
25. Sting Ray Robb Foyt Chevrolet  
26. Agustin Canapino Juncos Hollinger Chevrolet  
27. Christian Rasmussen Carpenter Chevrolet  

Covidos lett a Formula-3 magyarja, nem versenyezhet

Rossz hír érkezett a Formula-3 háza tájáról: a Campos újonc pilótája, Tóth László nem áll rajthoz a bajnokság második fordulóján, a Francia Nagydíj hétvégéjén. A 21 éves pilóta több mint egy hónap szünetet követően készült az újabb versenyre, de kötelező koronavírustesztje pozitív lett, így nem utazhatott el Le Castellet-be. A Tóth László média közleménye:

„Pozitív lett az elutazás előtti koronavírustesztje Tóth Lászlónak, a Formula 3-as bajnokságban szereplő Campos Racing magyar versenyzőjének, ezért a 21 éves pilóta nem tud rajthoz állni a versenysorozat hétvégén sorra kerülő második fordulóján. Tóth László házi karanténba került, nem tud elutazni a versenyhétvége helyszínére, így nem lesz ott a rajtrácson a Formula 1-es Francia Nagydíj betétfutamaiként sorra kerülő viadalokon, a Paul Ricard versenypályán. A versenyző célja az, hogy a két és fél hét múlva, Ausztriában sorra kerülő következő versenyhétvégén rajthoz tudjon állni.”

Érdekes párosítás: Hamilton Verstappennel együtt ül be a sajtótájékoztatóra

Idén már nem csapatonként, hanem kitalált párosonként vesznek részt az F1-es pilóták a csütörtöki médianapon, a Francia Nagydíjra pedig érdekes párosításokat sorsoltak ki a felelősök: Lewis Hamilton és Max Verstappen például egyszerre lesz jelen, ők alkotnak majd egy párt. A vb-címért hajtó két pilóta idén először került egy párba - eddig "üzengettek" egymásnak csak a nyilatkozatokban, most egymás mellett ülve mondhatják el a véleményüket a csatájukról.

Szintén érdekes páros lehet majd Sergio Perez és Sebastian Vettel kettőse, hiszen a négyszeres világbajnok miatt rúgátk ki tavaly Perezt, a legutóbbi futamon pedig ők végeztek az első két helyen - Valtteri Bottast Kimi Raikkönennel, Pierre Gaslyt Lando Norrisszal, Yuki Tsunodát Daniel Ricciardóval, Mick Schumachert Nicholas Latifivel, Antonio Giovinazzit Lance Stroll-lal, Carlos Sainzot Nyikita Mazepinnel, Charles Leclerc-t George Russell-lel keverték össze, Fernando Alonso és Esteban Ocon viszont együtt kapja majd a kérdéseket.

00121007_260

fotó: dppi

Schumacher vb-címétől Verstappen bravúrján át Frentzen sikeréig - nagy pillanatok a Francia Nagydíjakról

2002-ben Michael Schumacher itt nyerte meg ötödik vb-címét, 2003-ban Jos Verstappen a változékony időjárási viszonyok miatt mindenkinél gyorsabb volt a Minardival, 2006-ban Schumacher és Fernando Alonso már a verseny előtt is versenyeztek, 1999-ben Heinz-Harald Frentzen futaot nyert a Jordannel, két éve pedig Kimi Raikkönen volt szemfüles. A videós összeállítás ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Így mutat egy vitrinben 15 F1-es nagydíj trófeája

Egy lelkes rajongónak hála egy grafikán látható több különböző F1-es futam győzelmi trófejának háromdimenziós mása. Egy virtuális vitrinbe került többek között a Magyar Nagydíj porcelánból készült díja, a Brit Nagydíj klasszikus kinézetű serlege és a Francia Nagydíj furcsa gorillája is. Összesen 15 darab trófeát szemlélhetünk meg közelről.

4jl3f2tg3d571

Forrás: Reddit, /r/Machine_Meza

35 éve ezen a napon nyitotta meg kapuit a Hungaroring

Június 15-én ünnepli 35. születésnapját a Magyar Nagydíjnak évről évre helyet adó Hungaroring. A Mogyoród mellett fekvő pálya 1986-ban készült el, és azon a nyáron rögtön fogadta is az F1 mezőnyét, benne olyan legendás pilótákkal, mint Aytron Senna, Nigel Mansell és Nelson Piquet. A pálya Facebook-oldalán az alábbi bejegyzéssel emlékeztek meg az alkalomról.

Russell autóját vezetheti Nissany a Francia Nagydíjon

Újabb hétvégén kap gyakorlási lehetőséget a Williams F1-es istállójánál Roy Nissany, a csapat tesztpilótája, aki a pénteki első szabadedzésen George Russell autójával hajthat pályára. Az izraeli származású pilóta második éve teljesít szolgálatot a grove-i csapatnál, ahol ez lesz az idei második beugrása. Legutóbb a Spanyol Nagydíjon kapott szerepet, szintén Russell helyett.

"Alig várom, hogy visszaüljek az autóba, ami nagyon addiktív! A Paul Ricard egy különleges pálya számomra, imádom a vonalvezetését, és sok jó emlékem fűződik hozzá. Az utolsó szektor különösen nehéz, alig várom, hogy kipróbáljam rajta az FW43B-t" - fogalmazott a pilóta, aki tesztpilótai kötelezettségei mellett a Formula-2-ben versenyez, ahol jelenleg a tabella 14. pozícióját foglalja el. A tervek szerint a fenti alkalmon kívül idén még egy tesztlehetőség vár rá a csapatnál.

E0tiIx6XEAgRZvK

Néhány F1-es versenyző csúnyán lebőgne egy földrajzvizsgán

Folytatódott az F1 YouTube-csatornájának kvízsorozata, a Grill the Grid, amelynek legújabb adásában a mezőny tagjainak azokat az országokat kellett megnevezni és egy térképen elhelyezni, ahol versenyzett már a Formula-1. Voltak néhányan, akik egész szépen helytálltak, mások viszont megmutatták, hogy eléggé hiányos a földrajztudásuk: mindenekelőtt Lando Norris, aki szépen összekeverte az európai országokat, és az is váratlanul érte, hogy nem az egész amerikai kontinens az Egyesült Államokhoz tartozik… (A videó átkattintás után nézhető!)

Lenyűgöző: Elkészült a videó a Red Bull cseh-szlovák turnéjáról

Néhány hete mi is beszámoltunk róla, hogy Csehországban és Szlovákiában járt a Red Bull F1-es csapata egy filmforgatás céljából – sőt, annak is utánajártunk, hogy Budapest nem szerepelt az úticéljaik között. Nos, most elkészült a videós anyag a rendhagyó túráról: David Coulthard egészen lélegzetelállító vidékeket járt be a Red Bull korábbi F1-es gépével, sőt a szlovákok Air Race-pilótájával, Martin Sonkával is találkozott.

A hegyi versenyek legendája nem szeret nosztalgiázni, de velünk kivételt tett

Cserkuti Józsefnek, akit sokan „Öcsiként” ismertek és ismernek, a hegyi versenyek kiválóságának biztos helye van a magyar autósport halhatatlanjainak csarnokában, melynek létrehozására megtettük az első lépéseket. A legenda nem szeret nosztalgiázni, de a kedvünkért felelevenítette a régi sztorikat, mint azt, miért választotta éppen hegyi versenyzés műfaját, vagy hogyan műtötte meg saját ujját egy baleset után. Az interjú a Spíler TV-n már látható volt az Autósport és Formula Magazinban, itt viszont teljes hosszában tekinthető meg:

Ilyen egy magyar mezbe öltözött F1-es autó

Olvasónk, Veres András álmodta meg a Team Hungary fényezését – azaz egy Formula-1-es autót a magyar válogatott hazai és idegenbeli mezének színeiben. Bár számunkra az első helyen az autósport áll, természetesen a ma esti Magyarország–Portugália meccsen mi is szurkolni fogunk!

A Zengő Motorsport is beszáll az elektromos túraautós bajnokságba

Az előttünk álló hétvégén az olaszországi Vallelungában startol el a Pure ETCR névre hallgató sorozat, s a keddi bejelentés alapján magyar érdekeltség is lesz az első nemzetközi, többmárkás elektromos túraautós bajnokságban. A Zengő Motorsport ugyanis a Cupra gyári támogatással rendelkező csapataként – akárcsak a WTCR-ben – ott lesz a rajtrácson.

Bár a Zengő Facebook-oldalán közzétett bejegyzés nem tér ki a versenyzőkre, korábban a spanyol márka Mikel Azconát, Jordi Genét és Matthias Ekströmöt nevezte meg pilótájaként – akik közül az első kettő eleve a magyar istállót erősíti a Túraautó-világkupában.

Mihez kezd a Mercedes a sapkával, amelyet Hamilton tervezett az elmaradt Kanadai Nagydíjra?

Elkezdi árulni a rajongóknak! A sztori a következő: maga Lewis Hamilton tervezett egy különleges sapkát a 2021-es Kanadai Nagydíjra, arra a versenyre, melyen 2007-ben első F1-es futamgyőzelmét szerezte. A montreali verseny azonban elmaradt – az elmúlt hétvégén tartották volna –, a csapat azonban úgy gondolta, a példányoknak nem szabad a raktárakban porosodnia. Ezért Hamilton a skótmintás sapkát fogja viselni a Francia Nagydíjon, a csapat pedig árulja a különleges kiadást a leglelkesebb rajongóknak „2021 Kanada sapka” néven.

Utoljára ez a kör ért pole-t a Paul Ricardon

Lewis Hamilton és a 2019-es Francia Nagydíj időmérője - a videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Bottas Korzikán töltődött fel a Francia Nagydíj előtt

Valtteri Bottas már egy héttel a Francia Nagydíj előtt megérkezett az országba "akklimatizálódni" - Korzikán töltötte a mögöttünk hagyott hétvégét kedvesével, Tiffany Cromwell-lel. A finn pilóta fotókat is posztolt - ilyen környezetben valóban ki lehet kapcsolódni...

 

Múltidézés: Káosz a Francia Nagydíj első körében

A Paul Ricard-i Francia Nagydíjakra az év kevésbé eseménydús F1-es futamaiként szoktunk visszaemlékezni, ennek ellenére a 2018-as futam rajtja tele volt drámával és feszültséggel. Már az indítást követő néhány másodpercben repkedtek a karosszériaelemek, amikor Sebastian Vettel kilökte Valtteri Bottast, Esteban Ocon elhagyta az egyik kerekét, Kevin Magnussen pedig néhány kanyar erejéig az első hatban vitézkedett a Haasszal. Múltidézés gyanánt most minden szögből újraélhetjük az eseményeket.

Több, mint 250 fővel gyarapszik az Aston Martin

Jelentős bővülésre készül az F1-es élmezőnybe vágyódó Aston Martin F1-es istálló. A gárda alig három évvel ezelőtt még Force Indiaként került csődeljárás alá, ami után Lawrence Stroll kezébe került. A kanadai üzletember azóta igazgatja a csapatot, aminek a tervek szerint jövő nyáron nyílik meg új, Silverstone-ban épülő gyára. Otmar Szafnauer csapatvezető elárulta, emiatt tervezik a bővítést.

Racing Point Factory Hero.jpg

"Jelenleg körülbelül 535-en vagyunk, és a 800-as nagyságrendet közelítjük meg attól függően, a költségplafon mellett mi a megfelelő méret. Jelenleg is ezen dolgozunk: hozzánk hasonló személyiségeket keresünk, akik az Aston Martin Racinghez akarnak csatlakozni, hogy a lehető legmagasabb szinten versenyezzenek. Jól halad a folyamat."

Szafnauerék tudják, az előttük áló feladatok nem lesznek könnyűek. Jelenleg a konstruktőri hatodik helyen állnak, de természetesen ennél feljebb szeretnének lenni. "Előttünk nagyobb rés van a csapatok között, mint mögöttünk. Még az ötödik hely megszerzése sem lesz könnyű, de mindent megteszünk érte" - idézte őt a Formula1.com.

1313100984

Ha lemaradtál az IndyCar detroiti futamairól, itt pótolhatod a lényeget!

Két igen mozgalmas versenyt teljesített az amerikai sorozat mezőnye a mögöttünk hagyott hétvégén – íme, ezek hivatalos videós összefoglalói:

MotoGP: Dupla Misano és dupla Austin a távol-keleti futamok helyett?

Míg az európai fordulók többé-kevésbé biztonságban vannak a gyorsaságimotoros-vb 2021-es szezonját illetően, a tengerentúli futamok sorsa továbbra is kérdéses a koronavírus-járvány alakulása miatt. A jelenlegi állás szerint októberben Japánba, Thaiföldre, Malajziába és Ausztráliába is ellátogatna a MotoGP, ám ez jó eséllyel változni fog. Ausztráliáról gyakorlatilag lemondhatunk, hiszen 2022-ig náluk biztosan nem lesz teljes határnyitás, így hacsak nem kap kivételt a mezőny, karantén várna a motorosokra. A Japán GP sorsa nagyban függhet az olimpia sikerességétől – kérdés, hogy van-e ideje augusztus közepéig várni a döntéssel a Dornának –, míg Malajziában és Thaiföldön egyaránt eléggé lassan halad az oltási program. Az biztos, hogy egynél több versenyre lenne szükség a Távol-Keleten, méghozzá nézők előtt, különben anyagi szempontból nem érné meg az utazás a paddock számára.

Sajtóhírek szerint ugyanakkor van már forgatókönyv arra az esetre, ha le kellene fújni néhány vagy az összes ázsiai és ausztrál nagydíjat. A Paddock-GP.com információi szerint ebben az esetben Austin lehetne a beugró: az Amerikai Nagydíjat ugyanis nem törölték, csupán elhalasztották az eredeti tavaszi időpontjáról. Ám az amerikai kiruccanással is az a helyzet, mint az ázsiaival, azaz egy futamért nem érné meg átcuccolni másik kontinensre, és mivel Argentínában nem túl jó a vírushelyzet, felmerült, hogy két fordulót rendezzenek a Circuit of the Americas versenypályán. Ez az opció egyébként az F1-ben is állítólag terítéken van, ami különösen érdekes, hiszen az ő USA-béli versenyeik is októberben esedékesek. Mindenesetre úgy hírlik, most jobb esély van egy amerikai, semmint egy ázsiai túrára – emellett pedig még arról is pletykálnak, hogy további pótlásként az európai idényt is meghosszabbítanák azzal, hogy Misanóban is dupla fordulót rendeznének szeptember végén.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

motogp-austin-1_1

Fotó: MotoGP Media

Így festenének az F1-es autók focimezes dizájnnal

Néhány napja elkezdődött a foci-Eb, ez pedig megihlette a Tim Holmes Design készítőit, akik megálmodták, hogyan néznének ki a Formula-1-es versenygépek, ha az egyes válogatottak mezének színeiben pompáznának. Alább egy válogatás, de továbbiak is fellelhetők az Instagram-oldalukon:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Tim Holmes Design (@timholmesdesign) által megosztott bejegyzés

Nyolc óra négy percbe sűrítve: ez történt Portimaóban

A hétvégén futották Portugáliában a WEC-szezon második fordulóját – ha esetleg lemaradtál a nyolcórás versenyről, az alábbiakban pótolhatod a legfontosabb történéseket: