Alex Marquez további két évig a Gresini Ducatinál
https://formula.hu/parc-ferme/38114
Újabb hely kelt a MotoGP 2025-ös rajtrácsán: a várakozásoknak megfelelően a Gresini Racing hosszabbított – méghozzá egészen 2026 végéig – Alex Marquezzel. Az ifjabb Marqueznek ugyan futamgyőzelme még nincs a királykategóriában, sprinteket már nyert tavaly, az elmúlt másfél idénye határozottan erősebben alakult, mint a korábbiak. Ezzel ő jelenti majd a stabilitást Gresiniéknél, hiszen bátyja, Marc jövőre már a Ducati gyári csapatát fogja erősíteni.
Az még egyelőre kérdés, hogy ki lehet a csapattársa. Az utóbbi napokban felmerült Jack Miller neve, aki a KTM-től kénytelen távozni, s így két év után kerülne vissza a bolognai gyártó kötelékeibe. Ugyanakkor a Moto2-ben szereplő, de a Ducati által már az idény elején szerződtetett Fermin Aldeguer is befutó lehet, főleg annak fényében, hogy az olaszok másik megmaradó szatellit alakulatánál, a VR46-nál valószínűsíthető Fabio di Giannantonio hosszabbítása és a Pramac Yamahára váltása után akár Franco Morbidelli érkezése is. Azt sem lehet egyelőre tudni, hogy vajon a két istálló közül melyik örökli meg a gyári specifikációjú Desmosediciket, bár a sajtóértesülések szerint erre a VR46-nak van jobb esélye.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Marko „badarságnak” nevezte Schumacher elméletét Verstappenről
https://formula.hu/parc-ferme/39425
Max Verstappen a Spanyol Nagydíj után a Russell-lel történt ütközés következtében kapott büntetés miatt elvesztett pontokról azt mondta, hogy „egyébként is túl lassúak vagyunk ahhoz, hogy a bajnoki címért harcoljunk, ez ma ismét világosan látszott.” Verstappen jelenleg 49 pontos hátrányban van az összetettben, és a Red Bull egyelőre nem találja a megfelelő megoldást az autó fejlesztésére.
A helyzetet tovább eszkalálták azok a pletykák, amelyeket Ralf Schumacher vetett fel a Sky Germany egyik elemzésében. A korábbi F1-es pilóta szerint elképzelhető, hogy Verstappen szerződésében létezik egy olyan záradék, amely lehetővé tenné számára a Red Bull elhagyását, ha nem végez az idény végén a top háromban — emiatt akár szándékosan is „veszíthetne” pontokat.
Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója élesen reagált az elméletre: „Nem tudom, honnan vette ezt a badarságot” – vágott vissza az osztrák az OE24 kérdésére. „Legközelebb, ha találkozom vele, ezt meg is fogom mondani neki.”
Marko elismerte, hogy Verstappen mutathatott volna több önmérsékletet a pályán, de hangsúlyozta, hogy a szerződéses feltételek kapcsán minden efféle találgatás csupán „spekuláció”. A holland hangulata kapcsán ezt mondta: „Próbálom lelkesíteni őt, nem adjuk fel, de végre változtatni kell az autón.”

Hosszú Covid-szindrómával küzd Keke Rosberg
https://formula.hu/parc-ferme/39423
Az 1982-es F1-es világbajnok, Keke Rosberg nyíltan beszélt egészségi állapotáról egy finn magazinnak adott interjúban. A 76 éves expilóta, a 2016-os bajnok Nico Rosberg édesapja elárulta: hosszú ideje küzd a hosszú Covid következményeivel: „A koronavírus utáni időszak zavaros volt, nem tudtam, hogy a bezártság okozza-e, vagy valamilyen poszt-Covid betegség áll a háttérben, amikor teljesen elfogy az energia” – nyilatkozta az Apu című finn lapnak.
A fáradtság, a szellemi köd és az állandó kimerültség mára mindennapos küzdelmet okoz Rosberg számára, aki úgy fogalmazott, hogy az orvostudomány sem tud sokat a betegségről: „A hosszú Covid megértése továbbra is a nullán áll. Rengetegen súlyosan szenvednek tőle” – mondta Rosberg, aki a pályán hatalmas küzdő volt, ám az elmúlt években egészen más természetű kihívásokkal kell megbirkóznia:
„Régen volt egy listám a dolgokról, amiket még meg kell csinálnom. Most is van egy listám, de ezen már azok a dolgok szerepelnek, amiket többé nem tudok megcsinálni” – fogalmazott Rosberg, aki ráadásul nemrég szemproblémák miatt kényszerült speciális kezelésre.

Kobayashi több mint 10 év után újra F1-es autóban
https://formula.hu/parc-ferme/39422
Több mint egy évtized után ismét Formula–1-es autó volánja mögé ülhetett Kamui Kobayashi: az egykori japán közönségkedvenc a Haas csapatával tesztel Franciaországban, a Paul Ricard versenypályán.
Kobayashi, aki jelenleg a Toyota World Endurance Championship csapatfőnöke és versenyzője, 2009 és 2014 között 75 F1-es nagydíjon indult. Pályafutása a Toyota gyári csapatánál indult 2009 végén, ám a gyártó az év végén kivonult a szériából. Ezt követően a Sauber színeiben versenyzett, és 2012-ben Suzukában ő szerezte Japán legutóbbi F1-es dobogóját. 2013-ban kihagyott egy évet, majd 2014-ben a Caterham csapatával tért vissza – a gárda pénzügyi nehézségei miatt ez lett Kobayashi utolsó F1-es szezonja.

Azóta a WEC-sorozatban ért el sikereket: 2020-ban és 2021-ben Jose Maria Lopezzel és Mike Conway-jel az oldalán világbajnoki címet ünnepelhetett, ráadásul utóbbi évben a Le Mans-i 24 órást is megnyerték – s az előző hat évben mindig a bajnoki dobogón végeztek, ráadásul 2021 óta csapatfőnökként is kiveszi a részét a sikerekből.
A mostani teszt a Toyota és a Haas közötti technikai együttműködés eredménye, amely során a japán gyártó tervezési és gyártási szolgáltatásokat nyújt a csapatnak, cserébe pedig a Haas TPC-tesztlehetőséget biztosít a Toyota juniorversenyzőinek, valamint immár Kobayashinak is – emellett tartalékversenyzői szerepben a csapathoz került Ryo Hirakawa, aki idén már két szabadedzésen is részt vett a csapat színeiben.

Nem akarja a Racing Bullst másolni Pierre Waché, de...
https://formula.hu/parc-ferme/39421
A Red Bull technikai igazgatója, Pierre Waché kijelentette, hogy átvehetnek néhány dolgot a Racing Bulls autójából, mert azt könnyebb vezetni, mint az RB21-est, viszont összességében lassabb, mint az anyaistálló autója, így nem szabad túlságosan abba az irányba menniük.
Waché jelezte, hogy a Red Bull nem akarja csökkenteni az RB21-esben rejlő potenciált annak érdekében, hogy könnyebbé tegye a vezetését.
„Nem vagyok benne biztos, hogy egy VCARB-ot akarunk létrehozni” – jelentette ki.
„Tanulhatunk dolgokat, de ha ezt odaadnánk Maxnak, nem vagyok benne biztos, hogy boldog lenne. Ő a legfőbb értékünk a teljesítményt tekintve. Nem akarjuk csökkenteni az autó általános potenciálját, hogy megkönnyítsük a dolgát.”
A szakvezető hozzátette: figyelemmel kísérik a Racing Bullst, és amit lehet, azt megtanulják a második csapattól.
„Nekünk is fejlődni kell, és a VCARB autóinál előny a versenytempó és a gumikezelés.”

fotó: Red Bull Content Pool
Red Bull: Fontos lenne, hogy két jó pilótánk legyen...
https://formula.hu/parc-ferme/39420
Fontos lenne, hogy két jó pilótával állhasson ki a Red Bull – ezt mondta a Racingnews365.comnak Pierre Waché, a Red Bull technikai igazgatója.
A szakember szerint az autó fejlesztése és beállítása szempontjából kulcsfontosságú lenne, hogy mindkét versenyzőjük ott legyen az élmezőnyben, de ezt már évek óta nem tudják megcsinálni.
„Igen, ez nehéz” – mondta a francia.
„Egy csapat vagyunk, és a problémák is hozzátartoznak. A csapatbajnokságért jutalmaznak minket. Számunkra nagyon fontos, hogy a második versenyzőnk jól teljesítsen. Technikai vezetőként fontos, hogy két versenyző adjon visszajelzést és véleményt” – fogalmazott.
„Még inkább, ha egymáshoz közel működnek, az még jobb nekünk. Jelenleg nem ez van nálunk. Meg kell próbálnunk segíteni Yukit, amennyire csak lehet, ahogy a múltban is tettük. Nem boldogultunk Checóval, nem boldogultunk Liammel. Yukival megpróbáljuk.”

fotó: Red Bull Content Pool
18 büntetőpont két hétvége alatt: eltiltották az Alpine akadémistáját
https://formula.hu/parc-ferme/39419
Max Verstappen még csak közelít az automatikus egyversenyes eltiltás felé azzal, hogy az elmúlt 12 hónapban 11 büntetőpontot gyűjtött össze az F1-ben, a Formula-3-ban azonban egy versenyző bő egy hét leforgása alatt összeszedte ennek a mennyiségnek a másfélszeresét! Az Alpine versenyzői akadémiáját erősítő Nicola Lacorte ugyanis egészen elképesztő ámokfutást produkált Monacóban és Barcelonában, összesítésben bezsebelt 18 büntetőpontja révén pedig ki kell hagynia az F3 soron következő spielbergi fordulóját.
A konkrét lista sem akármilyen a 18 éves olasz esetén: Monacóban két büntetőpontot kapott ütközés okozása és ötöt (!) fekete zászló, azaz kizárás figyelmen kívül hagyása miatt, ehhez gyűjtött még Spanyolországban további négyet ütközésért, kétszer is (!) hármat-hármat biztonsági autós fázis alatti gyorshajtásért, valamint még egyet egy további baleset okozásáért.

fotó: DPPI
Döntést hozott az FIA: maradnak a titán kopólemezek, de…
https://formula.hu/parc-ferme/39418
Mint arról mi is írtunk, a múlt hétvégi F1-es Spanyol Nagydíj péntekjén tesztelte az FIA az acélból készült kopólemezeket, amelyekkel a tavaly Kínában, idén pedig Japánban látott fűgyulladásoknak akarja elejét venni. A feltevés ugyanis az, hogy a titán kopóblokkokról lepattanó szikrák járultak hozzá a tüzekhez, acél kopólemez esetén azonban kisebb és gyorsabban kihűlő szikrák keletkeznének. Ennek kipróbálása okán múlt pénteken minden csapat egyik autójának aljára ilyen alkatrészt szereltek fel.
Most az FIA rövid kommünikében közölte, mire jutottak a teszt során. A Formula.hu részére is eljuttatott közlemény úgy fogalmaz, hogy a szezon további részében is maradnak a titánból készült kopólemezek, de arra kérik a csapatokat, hogy minden versenyen rendelkezzenek rozsdamentes acélból készült alkatrésszel is, mivel kötelezővé tehetik azok használatát, ha újból fűgyulladásra kerül sor. Hozzátették, hogy az acél kopóblokkokat további helyszíneken fogják még tesztelni majd.

Ikonikus amerikai divatmárkát hoz vissza az F1-be első szponzoraként a Cadillac
https://formula.hu/parc-ferme/39417
Folyamatosan zajlanak a háttérben a munkálatok a Cadillac F1 Teamnél, amelyről márciusban derült ki, hogy hivatalosan is elfogadta a nevezésüket az FIA és a FOM 2026-tól, hogy megérkezzenek a mezőnybe tizenegyedik csapatként. Most pedig újabb mérföldkőhöz érkeztek azzal, hogy bejelentették az első nagy szponzori megállapodásukat, méghozzá a Tommy Hilfigerrel, amellyel többéves szerződést kötöttek. Ennek értelmében amellett, hogy a csapat ruházatát a divatcég adja és saját kollekciókat adnak ki, a logójuk is feltűnik majd az új istálló autóin.
Aligha véletlen a választás, hiszen a Tommy Hilfiger révén még inkább hangsúlyozhatja a Cadillac, hogy egy teljesen amerikai projektről van szó: „Egy amerikai csapat vagyunk, amely minden idők egyik legikonikusabb amerikai márkáját fogja képviselni” – fogalmazott Graeme Lowdon csapatfőnök, míg Tommy Hilfiger annyit tett hozzá ehhez, hogy „Két ikon, egy vízió, az amerikai autósport merész új korszaka”. A Tommy Hilfiger számára amúgy nem ismeretlen az F1, a kilencvenes években a Lotusnak, majd a Ferrarinak is volt szponzora, legutóbb pedig a Mercedesszel működtek együtt a tavalyi idény végéig.

„Nem is beszéltünk Piquet-vel” – Briatore még mindig tagadja a Crashgate-et
https://formula.hu/parc-ferme/39416
Flavio Briatore továbbra is állítja: nem ő kérte meg anno Nelson Piquet Jr.-t a 2008-as Szingapúri Nagydíj előtt, hogy csapja szándékosan falnak az autóját, hogy a bokszkiállását éppen előtte teljesítő renault-s csapattárs, Fernando Alonso jól jöjjön ki a safety caros periódusból (amely alatt Felipe Massa elrántotta a tankolócsövet a bokszutcában, ami miatt másfél éve kvázi a 2008-as vb-címért perel az egykori ferraris). A spanyol annak idején megnyerte a futamot, de Piquet csak egy évvel később állt elő azzal, hogy a csapatfőnök Briatore utasítására idézte elő a saját balesetét. Briatorét és a technikai igazgató Pat Symondst eltiltotta az FIA – előbbit örökre, utóbbit öt évre –, ám ezt a döntést később felülírták.
A jelenleg Oliver Oakes távozása után az Alpine csapatvezetői teendőit ellátó Briatore a Corriere olasz lapnak adott friss interjújában épp erre hivatkozva tagadta ismét, amit ifjabb Piquet állított róla: „Ő és én soha nem beszéltünk, sőt a francia bíróság hatályon kívül is helyezte az FIA által kiszabott eltiltást, és még szimbolikus kártérítést is megítéltek nekem” – fogalmazott Briatore, aki azt is elmondta, hogy azóta sem beszélt a brazil pilótával: „Nem, nem érdekel. Akkor sem igazán beszéltem vele sokat, amikor nálam versenyzett.”
Briatore megjegyezte: „vicces”, hogy ugyanaz az FIA-elnök, nevezetesen Max Mosley tiltotta el a Crashgate-ként elhíresült incidens után, aki 1994-ben az ő értelmezése szerint keresztbe akart tenni neki, Michael Schumachernek és a Benettonnak. Hozzátette: az eltiltását követő távozásakor már eleve belefáradt az F1-be.

fotó: DPPI
Montoya: Hamiltonnak mérnökcserére van szüksége
https://formula.hu/parc-ferme/39415
Juan Pablo Montoya szerint Lewis Hamiltonnak ideje lenne keményebben fellépnie, és akár a versenymérnöke lecserélését is kérnie, ha új lendületet akar a Ferrarinál. A kolumbiai exversenyző nem kertelt: szerinte Hamiltonnak érdemes lenne elgondolkodnia azon, hogy változtat a közvetlen stábján.
„Sokszor hallani olyasmit a rádióban, hogy ‘A csapattársad meg tudja csinálni’ – ez a gond” – mondta Montoya. „Egy idő után Lewist ez fel fogja idegesíteni, és akár mérnökcserét is kérhet.”
Hamilton idén kezdett el együtt dolgozni a Ferrarinál Riccardo Adamival, aki korábban Sebastian Vettel és Carlos Sainz mérnöke is volt. A váltás különösen éles kontraszt, hiszen a brit korábban a Mercedesnél Peter Bonningtonnal kiváló és rendkívül sikeres kapcsolatot ápolt.
Montoya szerint Adami hozzáállása nem az elvárt szintet hozza: „A mérnök, aki nem válaszol a rádióra… ennél profibbnak kell lenni. Ez nem egészséges se Lewisnak, se a csapatnak.”
„Ha én lennék a Ferrari helyében, meghúznám a fülét, és azt mondanám: ‘Még egy ilyen húzás, és mehetsz az irodába papírokat tologatni!’” – tette hozzá.

Le Mans-t is kihagyná a Stroll helyetti beugrásért az Aston F1-es tartalékosa
https://formula.hu/parc-ferme/39414
Kész lenne akár a Le Mans-i 24 óráson való rajthoz állást is beáldozni Felipe Drugovich, ha a sors úgy hozza, hogy a jövő hétvégi F1-es Kanadai Nagydíjon helyettesíteni kell valakinek Lance Strollt. Az Aston Martin szombat este adott ki közleményt arról, hogy pilótájuk hetek óta kéz- és csuklófájdalmakkal küzd, amelyek valószínűleg a 2023-as kerékpárbalesetére vezethetők vissza és ami miatt nem tudott rajthoz állni a vasárnapi Spanyol Nagydíjon.
Mivel egyelőre nem tudni, meddig tarthat Stroll rehabilitációja – bár pletykák annak kapcsán is vannak, hogy más állhat a háttérben, mivel sajtóértesülések szerint a garázsban dühöngött a versenyző a szombati Q2-es kiesése után –, így felmerülhet, hogy Montrealban sem tud indulni. Az Aston Martin hivatalosan két tartalékversenyzővel rendelkezik Drugovich és Stoffel Vandoorne személyében, ám elvileg mindketten a Le Mans-i 24 óráson versenyeznének ugyanazon a hétvégén, így akár a Mercedes-partnerség révén Valtteri Bottas kölcsönkérése is szóba jöhet.
Drugovich ugyanakkor a Bandnek nyilatkozva arról beszélt, hogy kész akár lemondani a Le Mans-i szereplésről az F1 kedvéért: „Pillanatnyilag még azt sem tudom, pontosan hogyan fognak alakulni innentől kezdve a dolgok. Először is, a legjobbakat kell kívánnunk Lance-nak. Ami Le Mans-t illeti: mindig is a Formula-1 volt a prioritásom, szóval ezt kell fenntartanom addig” – mondta a brazil. Drugovich évek óta az Aston tartalékjaként figyeli a partvonalon kívülről az F1-es történéseket, Stroll említett két évvel korábbi incidense után sem adatott meg neki a debütálás a kanadai visszatérése miatt. Le Mans-ban a #311-es Whelen Cadillac színeiben versenyezne Jack Aitken és Frederik Vesti oldalán.

Formula1.5 – Hadjar előretört, Sainz már a harmadik
https://formula.hu/parc-ferme/39413
Az F1 történetében egyetlenegy szezonban, 1987-ben rendeztek egy „másodosztályú” bajnokságot is – méghozzá a turbómotorok nélkül induló csapatok számára. Játsszunk el a gondolattal, hogy nézne ki a 2025-ös szezon, ha ezúttal is kiírnának egy alternatív bajnokságot, kiemelve a képletből a négy nagycsapatot.
Persze ez alapvetően nem más, mint játék a számokkal, de annyiban mégis tanulságos, hogy a középmezőny és az alsóház küzdelmeiről valamelyest árnyaltabb képet nyújt, ha kisebb a nagycsapatok esetenként botladozásának köszönhető kiugró eredmények torzító ereje.
Az európai triplán Isack Hadjar szerezte a legtöbb pontot, miután mindhárom dobogós helyezésből begyűjtött egyet-egyet, és mivel az utóbbi két versenyen a listavezető Albonnak csak egy negyedik hely és egy kiesés jutott, előnye 23 pontra olvadt az üldözővel szemben. A pocsék kezdés után Carlos Sainz felzárkózott a harmadik helyre, de szorosan követi őt a Monacóban remeklő Ocon, valamint a Barcelonában pole-t és dobogót jegyző Gasly.

A csapatok között óriási a Williams előnye, köszönhetően annak is, hogy miközben Hadjar parádézik, és a nagydíjakon sorozatban öt dobogónál jár, addig a másik Racing Bulls két versenyzője összeadva is alig múlja felül az év elején botladozó és igen peches Fernando Alonsót – aki mostanra megelőzte a Barcelonát kihagyó csapattársát az összetettben, de ez is csak a nyolcadik helyre elég.

Az F2 éllovasa könnyezve idézte fel az őt érő támadásokat
https://formula.hu/parc-ferme/39409
Alex Dunne nehéz időszakot él át a monacói Formula–2-es futamon történt baleset óta. A McLaren juniorja a barcelonai sprintversenyén fantasztikus teljesítménnyel a 19. helyről jött fel másodiknak, ám az örömét beárnyékolta a közösségi médiában kapott heves kritika. A Rodin pilóta őszintén beszélt az újságíróknak az átélt érzelmeiről:
„Monaco után rengeteg üzenetet kaptam. Általában nem olvasom az ilyesmit és nem foglalkozom velük, de a verseny után egy órával letöröltem az összes közösségimédia-alkalmazást a telefonomról, mert életemben nem kaptam még ennyire durva üzeneteket” – mondta az ír versenyző, aki alig tudta visszatartani a könnyeit, amikor arról kérdezték, hogyan élte meg a támadások hullámát:
„Sok üzenet tényleg nagyon-nagyon rossz volt, és őszintén szólva, elég felkavaró is. De nem, szerintem… elnézést…” – mondta könnyeit törölgetve. Ekkor a riportertársak megszakították a beszélgetést, hogy időt adjanak neki megnyugodni.

IndyCar: Kirkwood nyert, Palout falba rakták a balesetekkel tűzdelt detroiti futamon (videó!)
https://formula.hu/parc-ferme/39412
Kyle Kirkwood ismét bebizonyította, hogy ő az utcák királya az IndyCarban: Long Beach után idei második győzelmét aratta az Indy 500-at követő első versenyen Detroitban. Ezzel továbbra is az Andretti pilótája az egyetlen, aki futamot tudott nyerni 2025-ben Alex Palou mellett. Kirkwood mellé Santino Ferrucci és Colton Herta állhatott még fel a dobogóra, miután egy kései piros zászlós megszakítást követően mindketten megelőzték Will Powert.
A piros zászlók akkor kerültek elő, amikor Louis Foster felfüggesztése eltört és emiatt beleszáguldott hátulról Felix Rosenqvistbe, így mindketten nagy tempóval a falba csapódtak. Balesetekből ezen kívül sem volt hiány Detroit utcáin, ütközött például Scott McLaughlin és Callum Ilott is, de a legfontosabb kétségkívül az volt, amikor Palounak ment neki hátulról David Malukas, így megszakadt a Ganassi spanyoljának szinte hibátlan idei sorozata és kiesett. Persze a bajnoki tabellán így is tetemes maradt a fórja: 90 ponttal vezet a vasárnap hetedik Pato O’Ward előtt, aki csak 12 és 16 ponttal előzi Kirkwoodot és Christian Lundgaard-t.
A verseny videós összefoglalója:
A futam végeredménye:
| 1. | Kyle Kirkwood | Andretti | |
| 2. | Santino Ferrucci | A. J. Foyt Enterprises | 3.5931 |
| 3. | Colton Herta | Andretti | 4.9427 |
| 4. | Will Power | Team Penske | 5.4488 |
| 5. | Kyffin Simpson | Chip Ganassi Racing | 6.2189 |
| 6. | Marcus Armstrong | Meyer Shank Racing | 8.5237 |
| 7. | Patricio O'Ward | Arrow McLaren | 9.1683 |
| 8. | Christian Lundgaard | Arrow McLaren | 9.7823 |
| 9. | Josef Newgarden | Team Penske | 18.7691 |
| 10. | Alexander Rossi | Ed Carpenter Racing | 19.4492 |
| 11. | Scott Dixon | Chip Ganassi Racing | 19.9431 |
| 12. | Scott McLaughlin | Team Penske | 20.4172 |
| 13. | Marcus Ericsson | Andretti | 20.7988 |
| 14. | David Malukas | A. J. Foyt Enterprises | 21.5169 |
| 15. | Sting Ray Robb | Juncos Hollinger Racing | 22.1711 |
| 16. | Robert Shwartzman | Prema | 29.0575 |
| 17. | Conor Daly | Juncos Hollinger Racing | 33.6641 |
| 18. | Jacob Abel | Dale Coyne Racing | 48.9180 |
| 19. | Nolan Siegel | Arrow McLaren | 2 kör /43.4463 |
| 20. | Graham Rahal | Rahal Letterman Lanigan Racing | 3 kör /39.3127 |
| 21. | Felix Rosenqvist | Meyer Shank Racing | Kiesett |
| 22. | Louis Foster | Rahal Letterman Lanigan Racing | Kiesett |
| 23. | Devlin Defrancesco | Rahal Letterman Lanigan Racing | Kiesett |
| 24. | Christian Rasmussen | Ed Carpenter Racing | Kiesett |
| 25. | Alex Palou | Chip Ganassi Racing | Kiesett |
| 26. | Callum Ilott | Prema | Kiesett |
| 27. | Rinus VeeKay | Dale Coyne Racing | Kiesett |
Leclerc megúszta a büntetést Barcelonában
https://formula.hu/parc-ferme/39411
Charles Leclerc nem kapott büntetést azt követően, hogy az F1-es Spanyol Nagydíj biztonsági autós újraindítását követően összekoccant Max Verstappennel, miközben a célegyenesben megelőzte a hollandot. A monacói a futam után elmondta, hogy szándékosan kerülte az ideális ívet, hogy szélárnyékot foghasson az előtte haladó autóról. Ennek következtében került egymás mellé a két versenyző, ahol enyhe koccanás történt.
A felügyelők az eset vizsgálata után így fogalmaztak: „Az 1-es autó (Verstappen) elveszítette a tapadást a 14-es kanyarban, ezért védekeznie kellett a 16-os autó (Leclerc) ellen. Leclerc megkezdte az előzést a célegyenesben, mindkét autó kissé egymás felé mozdult a pálya közepén, és ennek következtében kisebb ütközés történt.”
Hozzátették: „Mindkét pilóta úgy vélte, hogy az ütközés elkerülhető lett volna, és akár súlyosabb balesethez is vezethetett volna, de egyikük sem volt teljes mértékben vagy túlnyomórészt hibás. Ezért nem tettünk további lépéseket.”

BMW: Szándékosan maradunk távol az F1-től
https://formula.hu/parc-ferme/39410
A BMW továbbra sem tervezi, hogy visszatérjen a Formula–1-be, ahol legutóbb a Sauber partenerként versenyzett 2009-ig. A német gyártó motorsport-vezetője, Frank van Meel egy a Comói-tó mellett tartott autós eseményen részletezte az álláspontjuk hátterét. „Nem hagyjuk figyelmen kívül az F1-et, egyszerűen szándékosan nem veszünk részt benn. Számunkra a hosszútávú világbajnokság (WEC) volt a megfelelő irány” – mondta Van Meel.
A német gyártó tért vissza a Le Mans-i Hypercar-kategóriába, és már két dobogót is szereztek. Van Meel szerint a WEC-ben használt autók közelebb állnak a sorozatgyártású modellekhez, így valós technikai tapasztalatokat tudnak hasznosítani: „A WEC-ben tanulhatunk és átültethetünk dolgokat a szériagyártásba. A Formula–1-ben ez szinte lehetetlen, túl nagy a távolság” – magyarázta.
Arra is rámutatott, hogy azok a gyártók, akik az F1-re fókuszálnak, előnyben részesítik a marketingszempontokat, és bár elismerte, hogy a marketing szerepe a motorsportban mindenhol jelentős, a BMW számára ennél többről van szó: „Természetesen marketingre is használjuk, de nem csak arra. Számunkra fontos, hogy legyen köze a valósághoz, azokhoz az autókhoz, amelyeket az emberek megvásárolhatnak.”

„Bronzban reménykedtem!” – Verstappen máris megkapta a platina licenszet az FIA-tól
https://formula.hu/parc-ferme/39408
Néhány héttel a „titkos”, Franz Hermann álnéven teljesített nürburgringi GT3-as tesztje után Max Verstappen Barcelonában elárulta: beadta az endurance-versenyzéshez szükséges licenszkérelmét az FIA-hoz, amit már meg is kapott. „Azért adtam be, mert valamikor úgyis meg kellett volna csinálnom, szóval jobb túl lenni rajta. Nagyon egyszerű a dolog, csak egy űrlap, amit kitöltesz, fizetsz, és egy hét múlva választ kapsz” – árulta el a négyszeres F1-es világbajnok, aki nem meglepő módon egyből a legmagasabb, azaz platina besorolást kapta: „Valójában reménykedtem a bronz licenszben! Talán fellebbezek a platina ellen, hogy legalább ezüstöt kapjak, de nem számítok erre” – viccelődött a 27 éves pilóta.
A sportautózásban, az endurance-versenyzésben minden pilótának besorolással kell rendelkeznie ahhoz, hogy rajthoz állhasson: azzal, hogy Verstappen rendelkezik most már ilyen FIA-licensszel, az elméleti akadálya elhárult annak, hogy például a WEC vagy az IMSA fordulóin, így akár a Le Mans-i vagy a Daytonai 24 óráson induljon – sőt, ugyanez igaz akár az olyan nagy GT-versenyekre, mint a spái 24 órás. A Nordschleife és a nürburgringi 24 órás kicsit más eset, a Zöld Pokolban való versenyzéshez még egy külön licensz és engedély szükséges, még egy Verstappen-kaliberű pilótának is.
Helmut Marko, a Red Bull F1-es sportszakmai tanácsadója amúgy elmondta: jelenleg az F1-en van a fő fókusz Verstappennél, és persze az endurance-futamok többsége ütközik a száguldó cirkusz menetrendjével, de ha esetleg ősszel adódna a lehetőség és a hollandnak kedve lenne GT-futamokon indulni, az energiaitalosoktól megkapja erre az engedélyt.

Tsunoda csak a bokszból rajtol az F1-es Spanyol Nagydíjon
https://formula.hu/parc-ferme/39407
Az utolsó helyre kvalifikálta magát szombaton Yuki Tsunoda Barcelonában, ezek után pedig nem meglepő, hogy a Red Bull úgy döntött, hozzányúl az autójához. Az FIA közlése szerint másik specifikációjúra cserélték a hátsó szárnyat, emellett a beállításokon is módosítottak – mindez pedig a parc fermé-szabály megszegését jelenti, ami azt jelenti, hogy Tsunoda csak a bokszutcából startolhat az F1-es Spanyol Nagydíjon.
Ezzel egyébként nem egy 20., hanem egy 19. rajthelyet adott fel a Red Bull, hiszen Lance Stroll csuklófájdalmak miatt visszalépett a futamtól – a teljes rajtsorrend ide kattintva található.

Formula-E: Szárazon a DS Penske, esőben Cassidy tarolt Sanghajban
https://formula.hu/parc-ferme/39406
Maximilian Günther és Nick Cassidy győzelmeit hozta a Formula-E sanghaji dupla fordulója a hétvégén. A szombati első futamon még száraz pályán rendezték az F1-ből is ismert pályán (bár nem a teljes nyomvonalat használta az elektromos világbajnokság), Günther vezetésével pedig a DS Penske aratott váratlan kettős diadalt, miután Jean-Eric Vergne a kaotikus utolsó körben kapaszkodott fel a második helyre. A dobogót Taylor Barnard tette teljessé a McLarennel.
Vasárnapra aztán szakadó eső érkezett meg Kínába, a csuromvizes pályán pedig Cassidy előbb a pole-t zsebelte be a piros zászlós időmérőn, majd fölényesen megnyerte a futamot is. Mellé a Porsche gyári duója, Pascal Wehrlein és Antonio Felix da Costa állhatott még fel a pódiumra. A szombati győztes Günther műszaki hiba miatt kiesett, ami pedig a világbajnoki összetettet toronymagasan vezető Oliver Rowlandet illeti: a Nissan pilótája előbb egy ötödik helyet, majd idei második nullázását könyvelhette el, de így is tetemesnek mondható 68 pontos fórral vezet Wehrlein előtt úgy, hogy már csak öt futam van hátra az idényből.
A szombati futam végeredménye:
| 1. | Maximilian Günther | DS Penske | |
| 2. | Jean-Éric Vergne | DS Penske | 7.016 |
| 3. | Taylor Barnard | McLaren | 7.488 |
| 4. | Dan Ticktum | Cupra Kiro | 7.866 |
| 5. | Oliver Rowland | Nissan | 8.140 |
| 6. | Norman Nato | Nissan | 8.242 |
| 7. | Sam Bird | McLaren | 8.458 |
| 8. | Nyck de Vries | Mahindra | 8.875 |
| 9. | Sébastien Buemi | Envision | 9.369 |
| 10. | Robin Frijns | Envision | 9.677 |
| 11. | Stoffel Vandoorne | Maserati | 10.972 |
| 12. | Pascal Wehrlein | Porsche | 11.326 |
| 13. | Antonio Felix da Costa | Porsche | 11.873 |
| 14. | David Beckmann | Cupra Kiro | 12.123 |
| 15. | Nico Mueller | Andretti | 13.343 |
| 16. | Jake Hughes | Maserati | 13.695 |
| 17. | Jake Dennis | Andretti | 13.810 |
| 18. | Lucas di Grassi | Lola | 16.559 |
| 19. | Zane Maloney | Lola | 19.327 |
| 20. | Mitch Evans | Jaguar | 43.437 |
| 21. | Nick Cassidy | Jaguar | 50.858 |
| Edoardo Mortara | Mahindra | Kiesett |
A vasárnapi futam végeredménye:
| 1. | Nick Cassidy | Jaguar | |
| 2. | Pascal Wehrlein | Porsche | 7.126 |
| 3. | Antonio Felix da Costa | Porsche | 19.444 |
| 4. | Jake Hughes | Maserati | 21.034 |
| 5. | Jean-Éric Vergne | DS Penske | 27.705 |
| 6. | Nico Mueller | Andretti | 40.675 |
| 7. | Stoffel Vandoorne | Maserati | 42.242 |
| 8. | Robin Frijns | Envision | 47.642 |
| 9. | Lucas di Grassi | Lola | 52.170 |
| 10. | Taylor Barnard | McLaren | 52.965 |
| 11. | Zane Maloney | Lola | 58.578 |
| 12. | Nyck de Vries | Mahindra | 1'00.357 |
| 13. | Oliver Rowland | Nissan | 1'01.595 |
| 14. | Mitch Evans | Jaguar | 1'03.205 |
| 15. | Sam Bird | McLaren | 1'04.363 |
| 16. | Dan Ticktum | Cupra Kiro | 1'05.259 |
| 17. | Jake Dennis | Andretti | 1'07.093 |
| 18. | Sébastien Buemi | Envision | 1'07.892 |
| 19. | Edoardo Mortara | Mahindra | 1'09.668 |
| 20. | David Beckmann | Cupra Kiro | 1'11.727 |
| 21. | Norman Nato | Nissan | 1'12.814 |
| Maximilian Günther | DS Penske | Kiesett |

„Yuki nem egy palacsinta” – Verstappen
https://formula.hu/parc-ferme/39405
Miközben Max Verstappen a harmadik helyre kvalifikálta magát az F1-es Spanyol Nagydíjra, a csapattárs Yuki Tsunoda utolsó lett a másik Red Bullban. A japán elismerte, hogy egyszerűen nem érti, miért volt ennyire lassú, úgy érezte, nem hibázott a körén. Tsunodát a Racing Bullsszal Q3-ba jutó Isack Hadjar is megvédte, de Verstappen is kiállt mellette a holland médiának nyilatkozva:
„Nem egy palacsinta, nem igaz?” – kezdte egy elsőre furcsának ható kifejezéssel Verstappen, a holland szlengben viszont szokták ezt a szót használni arra, ha valaki reménytelen vagy teljesen inkompetens. „Amikor a Racing Bullsban szerepelt, mindig jónak tűnt Hadjarral és Lawsonnal összevetve. De ez van.”
„Nyilván hosszú ideje megy már ez. Talán ez egy jel is” – utalt arra a négyszeres F1-es világbajnok, hogy évek óta nehezen boldogulnak a Red Bull-lal a csapattársai. Amikor rákérdeztek, milyen jelre céloz, Verstappen csak ennyit felelt: „Ezt magatok is meg tudjátok válaszolni.”
A holland később hozzátette, hogy összességében egész évben hátrányban vannak eddig a McLarennel szemben, és azt is elmondta, mi a fő gond az RB21-essel, ami Tsunoda életét is megnehezítheti: „Ha nincs elég tapadásod, akkor annyi. Az egyensúly jó volt, de egyszerűen csak nincs elég tapadásunk, szóval nem sok mindent tudtunk tenni.”
