DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 5. csütörtök

Le Mans: Bourdais nem értette, miért ünnepelnek körülötte

Amikor 7 perc 40 másodperccel a Le Mans-i hyperpole előtt beintették a piros zászlót, a Cadillac garázsában elszabadult az ünneplés, hiszen Sebastien Bourdais körének köszönhetően a #3-as autó vezette az időmérőt, és a csapatnál úgy vélték, már nem lesz esélye a riválisoknak javítani. Azonban akik ünnepeltek, előre ittak a medve bőrére, hiszen az egyébként büntetés miatt hátrasorolt testvérautó, és a #6-os Porsche is megelőzte őket az utolsó pillanatokban.

cadillac-3

Amikor a „helyi fiút”, a Le Mans-i születésű Bourdais-t megkérdezték, ő is azt hitte-e, hogy megvan a rajtelsőség, a francia klasszis így felelt: „Nem! Sőt, én azt mondtam mindenkinek, hogy nem tudom, miért akartok fotózkodni, még van hátra hét perc és negyven másodperc. Mókás, mert amikor végül nem a miénk lett a pole, már senki nem volt itt. Vicces, de egészen tipikus a sajtó részéről.”

Bourdais azt is kifejtette, hogy azért nem tért vissza a pályára, mert a megnyújtott első menete és a piros zászló által megszakított második menete azt eredményezte, hogy nem maradt elég üzemanyaga, és a szabályok értelmében a hyperpole alatt nem lehet tankolni… A háromszoros Le Mans-i második helyezett pilóta Scott Dixon és Renger van der Zande partnereként a második helyről kezdheti meg a 2024-es Le Mans-i 24 órást.

A Le Mans-i 24 órás verseny szombaton 16 órakor rajtol, a futam eseményeit szokásainknak megfelelően élő szöveges tudósításban követjük majd, ráadásul egy kollégánk a helyszínről küldi majd a legfrissebb információkat!

Fotó: FIAWEC / DPPI

Bird büntetése után Mortara a Hong Kong ePrix győztese

Sam Bird a futam utolsó körében koccant neki a vezető André Lotterer autójának - a német pár kanyarral később defektett kapott és kiállni kényszerült. Néhány órás várakozás után a versenybíróság meghozta döntését: a brit öt másodperces időbüntetést kapott az incidensért, így egészen a hatodik helyig csúszott vissza. A Hong Kong ePrix győztese így Edoardo Mortara lett, aki saját maga és csapata első sikerét szerezte a sorozatban. A második helyen Lucas di Grassi, a harmadikon pedig Robin Frijns zárt.

A futam összefoglalója ide kattintva tekinthető meg.

Szerinted jogos a büntetés? 

Bukások, dráma, érzelmek - a Formula-E legizgalmasabb pillanatai

A széria Hongkongban rendezte története 50. futamát, mely drámai végjátékának köszönhetően remekül illett abba a sorba, melyet az elmúlt 49 alapján állítottak össze - íme top 10 pillanat az elmúlt öt évből!

Ma 13 órától AFM Ralihíradó a FIX TV műsorán!

Kapcsoljatok a FIX TV-re 13 órakor, a márciusi Autósport és Formula Magazin Ralihíradóért!

Wickens annyira népszerű, hogy belefájdult a háta

A tavaly augusztusi, horrorisztikus poconói balesetéből lábadozó Robert Wickens az elmúlt hetekben-hónapokban rengeteg részletet megosztott rehabilitációjáról, és mindenki nagy örömére nemrég bejelentette, hogy ott lesz a szezonnyitó IndyCar-futam helyszínén, St. Petersburgben.

A kanadait természetesen körberajongták a paddockban, hiszen több mint fél éve nem látta őt a mezőny, ám a 2018-as év újonca Twitteren hívta fel követői figyelmét egy nagyon fontos dologra. A háta még mindig érzékeny a műtéti hegek miatt, ezért annyit kért, hogy ne lapogassák azt, csak egyszerűen köszönjenek rá, vagy intsenek neki.

Persze a viccelődés is belefért: "Örülhetsz, hogy nem találtam meg a kulcsaidat" - üzente Wickens Alexander Rossinak, miután közelről megszemlézte az amerikai robogóját.

Nyitókép: IndyCar Media

Ezekkel a fejkamerás videókkal nem lehet betelni

Most hétvégén St. Petersburgbe látogatott az IndyCar mezőnye, ennek apropóján nézzük meg, milyen egy belső kamerás felvétel a pályáról. Ennél közelebb nehezen kerülhetünk a valódi élményhez.

Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt

 Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.

IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan

Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.

Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.

Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.

Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu