Komatsu: Magnussennek meg kell küzdenie a helyéért
https://formula.hu/parc-ferme/37938
Az már bizonyos, hogy Nico Hülkenberg távozik a Haas istállótól, hogy az Audivá alakuló Sauber (Stake, Kick…) versenyzője legyen, és az is igen valószínűnek tűnik, hogy a Ferrarinál Dzsiddában debütáló Oliver Bearman lesz az utóda. A másik ülés sorsa viszont erősen kérdéses, a paddockban elhangzó pletykák szerint Ocon, Tsunoda és Zhou is szóba jöhet Kevin Magnussen helyén – amellett persze, hogy a dán maga is esélyes lehet a helyének megtartására.

Amikor Ayao Komatsu csapatfőnöknek feltették a kérdést, hogy Magnussennek meg kell-e küzdenie a helyéért, a japán szakember aligha meglepő módon igennel felelt: „Nem tudok sokat mondani, de természetesen igen, teljesítenie kell. De ebben a helyzetben egy olyan teljesítmény, mint a mostani nagyon, nagyon jó. Viszomt Kevinnek az egész hétvégét össze kell raknia” – utalt Magnussen remek versenytempójára Komatsu, amihez viszont gyenge időmérő társult.
A csapatfőnök arról is beszélt, hogy a mostani teljesítményükkel adott a lehetőség arra, hogy a magasabb polcokról is válogathassanak a pilóták közül: „A legjobb esélyünk arra, hogy jó versenyzőket vonzzunk magunkhoz, a pályán nyújtott teljesítmény, szóval ez a célunk” – mondta, azt viszont nem árulta el, kikkel egyeztetett: „Nem tehetem, az nagyon tisztességtelen lenne azokkal szemben, akikkel tárgyalok! Te sem örülnél, ha bizalmasan beszélnénk, és én elárulnám, hogy beszélgettünk.”

Bemutatjuk a WTCR legújabb magyar pilótáját
https://formula.hu/parc-ferme/26367
Boldizs Bencét igazolta le a Túraautó-világkupa rajtrácsára visszatérő Zengő Motorsport egyik Cupra TCR-jébe. De kicsoda a fiatal pilóta, aki pályaversenyzésben, hegyi futamokon és ralikrosszban is megcsillogtatta már képességeit? Elmondta ő maga az AFM augusztusi adásában:
Fa Nándor-különdíjjal ismertük el Kimi Raikkönen munkásságát – Bottasnak susogós nacit küldünk
https://formula.hu/parc-ferme/26361
Legújabb podcastünkben többek között bizonyos díjakat is kiosztottunk - Kimi Raikkönen Fa Nándort kapott, Bottas pedig susogós nacit. Ha nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!
Az adás erről szóló része 58:10-től hallható.
Újra elmarad egy hazai raliverseny a koronavírus miatt
https://formula.hu/parc-ferme/26370
Oroszlány város polgármestere arról tájékoztatta az Oroszlány Rali rendezőjét, hogy a COVID19 terjedése miatt az augusztus legvégére kiírt verseny más rendezvényekkel együtt elmarad - a Rali3 újabb futama esik ki.

Ki szerezte eddig a legtöbb pontot a Formula-E-ben?
https://formula.hu/parc-ferme/26365
Múlt héten ért véget az elektromos sorozat hatodik szezonja, a korábbi bajnok Lucas di Grassi pedig megosztotta a szerzett pontok örökranglistáját, amelyet nem meglepő módon épp a brazil vezet Sebastien Buemi és az egyedüli kétszeres összetett győztes, Jean-Eric Vergne előtt – persze azért Di Grassi is hozzáteszi, hogy csupán ő, Sam Bird, Daniel Abt és Jerome d’Ambrosio vettek részt az eddigi összes versenyen, ezért is szerepelnek egytől egyig az élbolyban:
All time points in @FIAFormulaE - but only myself, Sam, Daniel and Jerome did all the races. pic.twitter.com/MB99e2cbN5
— Lucas di Grassi (@LucasdiGrassi) August 18, 2020
Motorsporthíradó: Ez történt augusztusban a versenypályákon
https://formula.hu/parc-ferme/26366
Tartalom:
- A Salgó Ralival elkezdődött az ORB-szezon
- Máriapócson folytatódott a ralikrossz magyar bajnoksága
- Lewis Hamilton találkozása világbajnoki autóival
- Hazai pilótával térnek vissza Zengőék a WTCR-be
Meghökkentő kijelentés Bereznay Danitól: „Így csalt a Ferrari... és az FIA?”
https://formula.hu/parc-ferme/26364
A magyar e-sportoló kifejtette a véleményét arról, hogy mi is történt.
„A mai videóban telemetriával mutatom meg mennyit jelentett a Ferrari "trükközése" a Forma-1 2019-es szezonja folyamán, és kicsit kérdőre vonom az FIA-t, akik nem tudom mi a fészkes fenét csinálnak odafenn a toronyban...” – olvasható a leírásban.
Te mire vagy képes szűk két másodperc alatt? A Red Bull kicserél négy kereket
https://formula.hu/parc-ferme/26363
1,9 másodperc. Ennyi idő a hétköznapi életben alig elég valamire, számos sportágban azonban ennyi dönt győzelemről és vereségről. A Red Bull F1-es szerelőcsapatának nem is volt szüksége többre négy kerék kicseréléséhez, így a Spanyol Nagydíjon megdőlt a szezon leggyorsabb bokszkiállásának rekordja.
— Formula 1 (@F1) August 17, 2020
1.90 seconds.
4 tyres.
Over to you, @redbullracing #SpanishGP #F1 @DHL_Motorsports pic.twitter.com/m7UtfoC1hV
Elindult a Formula Retro csoportunk
https://formula.hu/parc-ferme/26362
Szívesen olvasol Michael Schumacher rekorddöntő sikereiről, a hőskor hátborzongatóan nagy csatáiról vagy a múlt izgalmas technikai megoldásairól? Akkor csatlakozz folyamatosan növekvő Facebook-csoportunkhoz, ahol nap mint nap kitárgyaljuk az éppen évfordulós eseményeket!

Fotó: DPPI
A rali és ralikrossz specialistája az AFM stúdióvendége
https://formula.hu/parc-ferme/26359
Szokás szerint ebben a hónapban is megtartottuk az Autósport és Formula Magazin stúdiófelvételét, amelyen egy különleges pályafutást felvonultató versenyző volt egyik vendégünk: a Csucsuként ismert Lukács Kornél, aki dupla szezont fut 2020-ban a rali és ralikrossz magyar bajnokságában – utóbbiban már futamgyőzelmet is szerzett – pályafutása során azonban az Európa-bajnokságot, sőt a világbajnokságot is megjárta a két szakágban, emellett NASCAR-autót is tesztelt.

A másik vendég a Magyar Gokart Szövetség főtitkára, Horváth Péter volt, akivel a rendhagyó 2020-as szezon volt a beszélgetés témája.

Verstappen hosszan magyarázza a helyzetet a csapatnak, Bottasnak melege van, Leclerc-nek ki van kapcsolva az öve - így szólt a rádió Barcelonában
https://formula.hu/parc-ferme/26358
A Formula-1-es hétvége legjobb rádióüzenetei ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthetők!
Vettel most odatette magát – de mi történik közte és a Ferrari-között?
https://formula.hu/parc-ferme/26360
Legújabb podcastünkben többek között Sebastian Vettel hétvégi teljesítményét és a Ferrarival való egyre rosszabbra forduló kapcsolatát is kielemeztük. Ha nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!
Az adás Vettelről szóló része 25:43-tól hallható.
Megható búcsú Felipe Massától... négy éven belül harmadszor
https://formula.hu/parc-ferme/26355
Hiszen a brazil 2016 novemberében elbúcsúzott a Formula-1-től, aztán váratlan maradása után 2017 végén ismét, most pedig két szezonig tartó együttműködése ért véget a Formula-E-ben a Venturival. A monacói csapat összeállított egy búcsúvideót Massa legjobb pillanataiból, a csapattársával való bolondozásokról, a pályán látott megmozdulásairól és persze a fénypontnak számító tavalyi monacói dobogóról.
Egyelőre nem tudni, hova vezet a 39 éves pilóta útja, de ígéri, hamarosan részleteket árul el erről.
Nincsenek szavak: ezt látta Rossi a felé repülő motorból
https://formula.hu/parc-ferme/26356
Csak egy másodperc töredéke a veszélyes pillanat, de mi nem tudjuk hátborzongás nélkül végignézni ezt a videót, amit Valentino Rossi fedélzeti kamerája rögzített a MotoGP Osztrák Nagydíján, Johann Zarco és Franco Morbidelli balesete után.
Előzmények:
- Rossi és Vinales a baleset megúszásáról
- Zarco és Morbidelli nyilatkozata
Absolutely terrifying!!!
— MotoGP™ (@MotoGP) August 17, 2020
Here was the view @ValeYellow46 had of the Turn 3 accident! #AustrianGP pic.twitter.com/oi770bBfgI
Schumacher már 2007-ben felismerte Hamilton egyik legnagyobb erősségét
https://formula.hu/parc-ferme/26354
Az F1 Youtube-oldala előásott egy 13 éves felvételt, amelyen Michael Schumacher az akkor újonc Lewis Hamiltonról nyilatkozott. A hétszeres világbajnok már akkor nagyon tehetségesnek tartotta a brit pilótát, és egyáltalán nem érte meglepetésként a fiatal pilóta teljesítménye. Amit viszont meglepőnek talált, hogy Hamilton a kora ellenére mennyire kiegyensúlyozott teljesítményre volt képes. Ez mai napig a brit egyik legnagyobb erőssége, és Schumacher már akkor kiszúrta.
Három korábbi világbajnok is lesz a WRX hétvégi dupla szezonnyitóján
https://formula.hu/parc-ferme/26353
Hétvégén Svédországban, Höljesben elkezdődik a ralikrossz-világbajnokság szezonja – szombaton és vasárnap két teljes értékű fordulót tartanak –, a rajtlistán pedig jól ismert név szerepel: Mattias Ekström, a 2016-os világbajnok, aki hazai pályán tér vissza beugróként. A DTM és WRX korábbi ásza utoljára tavaly, a spái versenyen szerepelt a mezőnyben – Szabó Krisztián ideiglenes csapattársaként –, 2018-ban hagyott fel állandó jelleggel a versenyzéssel.
Ez lesz viszont az első alkalom, hogy nem saját istállója, az EKS neve alatt versenyez a vb-n: a KYB Team JC Audi S1-esével indul, Robin Larsson csapattársaként. Ekströmmel együtt a sorozat három bajnoka lesz a rajtrácson Höljesben: visszatér a 2017-es és 2018-as szezont uraló Johan Kristoffersson, valamint címet véd Timmy Hansen. A nagy nevek tekintetében ez jelentős változás 2019-hez képest, amikor egy korábbi bajnok sem szerepelt a szériában.

Ekström váratlan szereplésének oka, hogy a Team JC 2020-ra leszerződött versenyzője, Janis Baumanis anyagi problémákkal szembesült a gazdasági világhelyzet miatt, ezért nem tud részt venni a WRX teljes szezonjában. Mivel a csapat az EKS által fejlesztett Audi Supercarral versenyez, Mattias Ekström jutott Joel Christoffersson eszébe.
Szabó Krisztián ugyancsak rajthoz áll a szezon első versenyhétvégéjén, a GRX harmadik számú Hyundai i20 versenygépével. A kétszeres Európa-bajnok a tervek szerint részleges szezont fut idén a WRX-ben.

Amikor egy sérülés befolyásolta a vb-küzdelmet
https://formula.hu/parc-ferme/26350
Marc Marquez az idénynyitón olyan bukást szenvedett, amely alapjaiban befolyásolja a 2020-as év végkimenetelét – ennek apropóján összeszedtünk néhány példát az elmúlt évtizedekből, amikor az egyik favorit esése teljesen átírta az adott szezon forgatókönyvét. Olvasható az Autósport és Formula Magazin legújabb számában.

Vettel mérföldkőhöz érkezett abban a statisztikában, ami már semmire sem jó
https://formula.hu/parc-ferme/26349
Az F1 hivatalos patformjainak tartalomgyártói mégis eléggé rá voltak pörögve a Spanyol Nagydíj hétvégéjén a témára, hogy a német elérheti a karrierje során megszerzett 3000 pontot. A verseny végén jegyzett 7. helyezése éppen elég volt ehhez, és Lewis Hamilton után ő a második, aki elért ehhez a mérföldkőhöz. Persze a pontok statisztikája az, amit a legkevésbé érdemes alapul venni bármiféle összehasonlításhoz, hiszen a pontrendszer számos alkalommal változott már 1950 óta - a legnagyobbat akkor, amikor 2010-től, Vettel első világbajnoki évétől kezdve 10 helyett már 25 pont járt a győzelemért, legutóbb pedig tavaly, amikor újra pontot kezdtek osztani a leggyorsabb körért.
Vannak weboldalak, amelyek kifejezetten azért jöttek létre, hogy tegyenek valamit a pontranglista használhatatlansága érdekében: például a Formula1points.com, amely az összes eddigi pontrendszer szerint képes átalakítani a múlt és a jelen F1-es pilótáinak eredményeit, így összevethetővé téve őket. Ebből derül ki, hogy Lewis Hamilton megszerzett pontok terén is éppen mostanság éri be Michael Schumachert - egyes rendszerekben kicsivel kevesebb, másokban már kicsivel több pontja van nála. Ha például mindkettőjük összes eredményét a 2019 óta érvényben lévő rendszerre vetítjük le, akkor az jön ki, hogy Hamiltonnak már csak kilenc pont a hátránya a némettel szemben.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Marquez még a Stájer Nagydíjat is csak a tv-ből nézheti
https://formula.hu/parc-ferme/26352
Ezt csapata, a Repsol Honda erősítette meg az első spielbergi futam után, így az idénynyitón jobb felkartörést szenvedő, majd a második jerezi versenyen indulni próbáló, de végül visszalépő Marc Marquez sorozatban már a negyedik nagydíjat lesz kénytelen kihagyni. A spanyolt ezúttal is a HRC tesztversenyzője, Stefan Bradl fogja helyettesíteni.
Marquez így leghamarabb a szeptember 13-i San Marinó-i Nagydíjon ülhet motorra. A címvédésre egyre haloványabb az esély, mert bár Fabio Quartararo spanyolországi duplája után igencsak megkavarodtak az erőviszonyok a MotoGP-ben, s a francia „csak” 67 ponttal vezet a tabellán (a repsolos még egyetlen egységet sem gyűjtött), a koronavírus-járvány miatt lerövidített naptár csak legfeljebb kilenc forduló áll majd a hondás rendelkezésére, hogy ezt a hátrányt ledolgozza – noha a Spanyol GP-n látott tempója alapján még esély is lehetne erre, de azt sem tudhatjuk, hogy Marquez milyen állapotban fog majd visszatérni.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A hétvége hőstette, hogy még a Spanyol Nagydíjból is sikerült hatperces összefoglalót készíteni
https://formula.hu/parc-ferme/26351
Merthogy megérkezett a barcelonai futam hivatalos videós összefoglalója is – ha valaki esetleg lemaradt volna a versenyről, pörgesse át ezt gyorsan (miután átkattintott a YouTube-ra):
Portugália a legnagyobb autósportos sikerét ünnepli – át tudjuk érezni, hogy ez milyen!
https://formula.hu/parc-ferme/26348
Antonio Felix da Costa megérkezett Portugáliába a Formula-E bajnoki címének berlini bezsebelése után, a repülőtéren pedig éljenző és a himnuszt éneklő nagyobbfajta tömeg várta őt babérkoszorúval. Elég ismerős felvételek, hiszen Michelisz Norbert is valami nagyon hasonló fogadtatásban részesült, miután tavaly decemberben bajnok lett a WTCR-ben.
Nao tenho palavras. Muito obrigado Portugal. pic.twitter.com/tfTe7Bpw0A
— Antonio Felix da Costa (@afelixdacosta) August 16, 2020