DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 4. szombat

Távozással fenyeget a Formula-E kétszeres bajnoka, ha maradnak a „mezőnyversenyek”

Az utóbbi időben egyre többször láthatunk olyan típusú futamokat a Formula-E-ben, ahol a versenyek legvégéig szinte teljesen egyben marad a mezőny. A pilóták ugyanis extrém módon spórolnak az energiával, így előfordulnak olyan jelenetek, hogy három-négy autó érkezik meg spórolósan egy féktávra, egy negyedik-ötödik társuk pedig könnyedén megelőzi mindannyiukat. Ez a fajta versenyzés pedig amellett, hogy látványra nyilván izgalmas, rengeteg ütközést is hoz, és bár eleinte egyedinek számított az elektromos széria tavalyi szezonjában, mostanában egyre több pilóta fejezte ki nemtetszését ezzel kapcsolatban. A Berlin ePrix-n, ahol szintén mindkét futam hasonló őrületet hozott, a sorozat kétszeres bajnoka, Jean-Eric Vergne vázolta a problémát és annak okát:

fe-berlin-1

„Változtatniuk kell az aerodinamikai csomagon, olyan az autó, mint egy ejtőernyő, túlságosan nagy a légellenállása. És ha kisebb a légellenállása a mögötted haladónak, akkor nagyobb tempóval fognak megérkezni, így több energiát tudnak visszanyerni. Szóval kisebb légellenállású autókra van szükségünk, különben ilyen marad a versenyzés” – idézi a DS Penske franciáját a RacingNews365.com. „Tudják ezt, de láttam a Gen3 Evót, és pontosan ugyanekkora leszorítóerővel rendelkezik, vagyis nem változtat semmin. Szóval tényleg megoldást kell találniuk, mert nem tudom, kibírok-e még két évet ilyen versenyzéssel. Nem élvezetes, senkinek sem tetszik, ráadásul veszélyes is: rengeteg a kéztörés.”

A korábban az F1-et is megjárt, a Formula-E-ben annak tíz évvel ezelőtti indulása óta jelenlévő Vergne pedig egyértelművé tette, hogy ha nem változik a futamok jellege, többen is hátat fordíthatnak a világbajnokságnak: „Megtörténhet, megtörténhet. A jó hír, hogy jön a Gen4-es autó, de ha az is ugyanilyen lesz, én abbahagyom, ez biztos” – jelentette ki Vergne. A jelenségről a Pitwall hétfői adásában is beszélgettünk:

Tanuljunk életbölcsességet Alonsótól

"Hisszük, hogy ha valami megrémít, de ugyanakkor boldoggá tesz, akkor azt meg kell ragadni. Ez a lényege a kalandnak, az élet pedig egy nagy kaland" - posztolta az alábbi képhez Fernando Alonso a közösségi oldalán.

kimoa_2

Te milyen gyorsan tudnál elrajtolni?

A Renault egy Twitter-posztban "méri" a reakcióidőnket a piros lámpák kialvása után.

 

Di Grassi szerint elektromos autóval valósítható meg a tökéletes fánk

A Formula-E 2016/17-es bajnoka, az elektromos autózás szószólója „ez a világ legtökéletesebb fánkja?” címmel osztotta meg az alább videót: így driftel egy helyben egy négy elektromotorral felszerelt, összesen 1280 lóerő teljesítményre képest autó, a Schaeffler 4e Performance névre hallgató koncepciója.

A megosztott videó egyébként nem új, hanem egy évvel ezelőtti: a volán mögött Di Grassi Formula-E-s csapattársa, Daniel Abt ült.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Is this the World most perfect

Harminc éve hunyt el, de valamennyi ferraris szívében tovább él

Enzo Ferrari emlékezik a Scuderia. A legendás alapító 90 éves korában, 1988. augusztus 14-én hunyt el.

Vettel és Leclerc egymást interjúvolták meg

A Volán mögött elnevezésű videósorozat második részét osztotta meg a Ferrari a Twitteren, melyből kiderül, hogy Vettel igazából elég jól beszél olaszul, csak titkolja, de az is, melyikük próbálta már ki az F2004-est, Schumacher utolsó világbajnok autóját.

 

AFM ralihíradó: Finn Rali

A Finn Ralival tért vissza a nyári szünetről a Rali-világbajnokság mezőnye, és úgy fest, hogy a pihenő alatt semmi sem változott: ahogy az egész szezonban, úgy most is Ott Tanak száguldott a leggyorsabban, és ezúttal a technika sem köpött bele a levesébe.

Bottas raliautót tesztelt Németországban

Valtteri Bottas tesztelhette a minap az M-Sport Ford Fiesta WRC-járművét, mellyel jól elszórakozott, miközben megcsúszások és egyéb hibák is tarkították a finn Formula-1-es pilóta szárnypróbálgatásait.

Így tegyünk tönkre egy gyönyörű tájképet

Bemutatja: Lando Norris.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Hi there, just ruining a nice pic...

Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés,

 

Minimum tekintélyt parancsoló az IndyCar háromszög-pályája belső kamerából nézve

James Hinchcliffe autójába ülhetünk be Poconóban az IndyCar Twitter-bejegyzésében. Tavaly egyébként itt szenvedett súlyos balesetet Hinchcliffe csapattársa, Robert Wickens.

 

Robert Wickens műtétje után visszatért a rehabilitációhoz, és továbbra is lenyűgöző, amit művel

Azok után, hogy egy fertőzés miatt egy hónapja újra műteni kellett a tavaly Poconóban súlyos gerincsérülést szenvedő kanadai IndyCar-versenyzőt, a baleset után lábadozó versenyző visszatért a rehabilitációhoz, most először végigcsinálva legutóbbi műtétje után a 30 perces munkát az AlterG nevű eszközzel, és jó látni, hogy egyre magabiztosabban tud járni.

 

Ha már balkezesek világnapja van... melyik a legmenőbb balos kanyar az F1-es versenynaptárban?

Az F1 Twitterén a török nyolcas kanyar, illetve Suzukából a 130R merült fel két opciónak. Ezek közül lenne valamelyik?

Esetleg a belgiumi Pouhon vagy az orosz hármas kanyar lenne az?

 

George Russell még a nyári szünetben is gyötri magát

A Williams újonc F1-es pilótája annyit írt az alábbi videójához, hogy "Reggel"...

 

Videó: Hamilton kosarazással kapcsol ki

Az F1-es címvédő egyik haverjával kosarazott a nyári szünetben, amiről közzé is tett egy videót:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Summer jam @fencer #hypeman

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

Korábbi holland futballsztárral golfozik, teniszezik, kosárlabdázik Max Verstappen

Legalábbis az alábbi reklámvideóban, ahol Ruud Gullittal csapnak össze:

 

Bukás, mentőhelikopter, tüdőzúzódás: hazaengedték a sérült motorost

Mirt hazaengedték a kórházból: Joan Mir múlt hétfőn a brnói teszten bukott hatalmasat, amely után előbb a pálya orvosi központjából kezelték, majd helikopterrel a közeli kórházba szállították. A suzukisnál tüdőzúzódást diagnosztizáltak, ezt leszámítva viszont a közlemények szerint megúszta súlyos sérülés nélkül az incidenst. Mirt pénteken szállították át Barcelonába, ahol a kezelését a MotoGP orvosa, Dr. Angel Charte felügyelte. A vizsgálatok során megállapították, hogy a spanyol versenyző tüdeje továbbra is be van gyulladva a zúzódások miatt, ezért a hétvégére is bent tartották a kórházban. Hétfőn azonban az orvosi csapat végre hazaengedte Mirt, aki így otthon folytatja a rehabilitációt a jövő heti újabb vizsgálatig, amelyen eldőlhet, hogy indulhat-e a motoros a Brit Nagydíjon.

666px_1797_1163

forrás: P1Race.hu
fotó: Suzuki Racing

Videó: Albon eddigi legszebb F1-es megmozdulásai

Még csak pár versenyt futott a királykategóriában, máris beülhet egy topautóba. Az eddigiekről az F1 készített egy rövid videót, ami ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Kisfiával égette a gumit győzelme után a NASCAR-sztár

Kevin Harvick tavaly is fiával, Keelannel ünnepelt, idén erre még rátett egy lapáttal, és a győzelem utáni szokásos gumiégetésre, a Burnoutra őt is beültette maga mellé az autóba. A fiú arckifejezését látva nem volt ez rossz döntés. Pláne, hogy a győztes által begyűjtött kockás zászló is az övé lett...

 

Ha egy kérésünk lehet, akkor Albon és Leclerc innentől az F1-ben is vívjon ilyen csatákat

Ezt az F2-es pengeváltást 2017-ből élmény nézni.

 

Honnan került elő a magyar rali legújabb tehetsége?

Dudás Gergő nemrég került bele a rali vérkeringésébe, idén viszont vezeti az ORC értékelését és abszolútban is ott van az élmezőnyben. Ő volt az AFM legutóbbi stúdióvendége:

Kevés ember tudja így felvenni a kesztyűt Marc Marquezzel a jelenlegi ellenfelek közül

Ha odakerült mellé, mögé vagy éppen elé, Andrea Dovizioso a kerék-kerék elleni csatákban az eddigi hatból ötször győztesen jött ki a spanyol ellen a MotoGP éppen aktuális versenyén.