Martin körrekorddal nyitott Le Mans-ban, Marquez csak a Q1-ben
https://formula.hu/parc-ferme/37886
A hétvégén a Francia Nagydíjjal folytatódik a MotoGP 2024-es idénye, pénteken pedig szokás szerint két edzés volt a menü. A délelőtti tét nélküli gyakorláson Jorge Martin volt a leggyorsabb Pedro Acosta és Maverick Vinales előtt, a lényeg azonban persze a délutáni egyórás tréning volt, amelyen eldőlt, melyik tíz versenyző jut automatikusan a szombati időmérő második felvonásába.

A legjobb időt ezúttal is Martin motorozta, 1:30,388-as eredménye ráadásul új körrekordot is jelent Le Mans-ban. A vb-éllovas mögött a címvédő Francesco Bagnaia lett a második, Acosta pedig ismét befért a top 3-ba. Vinales ezúttal negyedikként zárt, majd jött Fabio di Giannantonio, Jack Miller, Aleix Espargaro, Franco Morbidelli, Marco Bezzecchi és az egyik hazai hős, Fabio Quartararo – ők kvalifikálták magukat a Q2-be. Nem sikerült ez azonban az edzésen egyaránt bukó Enea Bastainininek, Marc Marquez és az esések terén duplázó (a nap egészét tekintve triplázó) Brad Bindernek sem – igaz, a mezőny annyira szoros, hogy a 17. helyet elcsípő dél-afrikai is még másodpercen belül volt Martinhoz képest.
A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):
| 1. | Jorge Martín | Pramac Ducati | 1'30.388 | |
| 2. | Francesco Bagnaia | Ducati | 1'30.533 | 0.145 |
| 3. | Pedro Acosta | Gas Gas Tech3 | 1'30.575 | 0.187 |
| 4. | Maverick Viñales | Aprilia | 1'30.657 | 0.269 |
| 5. | Fabio di Giannantonio | VR46 Ducati | 1'30.683 | 0.295 |
| 6. | Jack Miller | KTM | 1'30.699 | 0.311 |
| 7. | Aleix Espargaró | Aprilia | 1'30.714 | 0.326 |
| 8. | Franco Morbidelli | Pramac Ducati | 1'30.763 | 0.375 |
| 9. | Marco Bezzecchi | VR46 Ducati | 1'30.785 | 0.397 |
| 10. | Fabio Quartararo | Yamaha | 1'30.788 | 0.400 |
| 11. | Enea Bastianini | Ducati | 1'30.798 | 0.410 |
| 12. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 1'30.839 | 0.451 |
| 13. | Marc Márquez | Gresini Ducati | 1'31.067 | 0.679 |
| 14. | Alex Rins | Yamaha | 1'31.206 | 0.818 |
| 15. | Miguel Oliveira | Trackhouse Aprilia | 1'31.219 | 0.831 |
| 16. | Augusto Fernández | Gas Gas Tech3 | 1'31.243 | 0.855 |
| 17. | Brad Binder | KTM | 1'31.364 | 0.976 |
| 18. | Joan Mir | Repsol Honda | 1'31.521 | 1.133 |
| 19. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 1'31.530 | 1.142 |
| 20. | Johann Zarco | LCR Honda | 1'31.574 | 1.186 |
| 21. | Luca Marini | Repsol Honda | 1'31.860 | 1.472 |
| 22. | Takaaki Nakagami | LCR Honda | 1'32.131 | 1.743 |
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Összefoglaló videó a Kínai Nagydíj eseményeiről
https://formula.hu/parc-ferme/21733
Eseménydús első kör, Leclerc mizériája, Verstappen–Vettel csata, Mercedes-menetelés: megjött a sanghaji futam hivatalos összefoglalója.
(A videó a YouTube-ra átkattintás után indul.)
Ma 13 órakor AFM Motosporthíradó a FIX TV-n!
https://formula.hu/parc-ferme/21732
Kapcsoljatok a FIX TV-re, hogy képbe kerüljetek a hazai autósport legfontosabb eseményeivel: Szabó Krisztián eredményes debütálásával a ralikrossz-világbajnokságon, az országos bajnokság kezdetével, valamint az idei AMTS érdekességeivel, köztük a M1RA csapatbemutatójával.

Az 1000. verseny legnagyobb izgalmát az első kör hozta
https://formula.hu/parc-ferme/21731
A hármas ütközés Carlos Sainz, Danyiil Kvjat és a két kerékkel levegőbe emelkedő Lando Norris között. Mindhárman folytatták a futamot, a két McLarennek bokszba kellett hajtania, Kvjatot pedig áthajtással sújtották, sok vélemény szerint túl szigorúan.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A Formula-E római versenyének legjobb pillanatai
https://formula.hu/parc-ferme/21729
Nézzétek meg a Róma ePrix összefoglalóját, és lássátok, hogyan szerezte meg első győzelmét a Formula-E-ben a Jaguar.
Elkészült az F1-es gigacsoportkép
https://formula.hu/parc-ferme/21730
Alig egy hónapja állt össze az F1-es mezőny egy futam előtti csoportképre az Ausztrál Nagydíjon, amit normál esetben csak az idényzárón ismételnének meg, ám az 1000. világbajnoki futam alkalmából most a Kínai Nagydíj előtt egy speciális változat is elkészült, amire látszólag mindenkit meghívtak, akit az F1-es paddockban találtak és köze van az F1-hez: pilóták, csapatfőnökök, egykori versenyzők és néhányan még a médiában dolgozók is felkerültek rá. Így hát ez egy olyan kép, amin Lando Norris, Marc Gené, a Honda főnöke és Jean Todt felesége is nagyon jól megférnek egymás mellett.

Plenty of action even before the #ChineseGP begins...
— Formula 1 (@F1) April 14, 2019
Leclerc and Sainz battle for a chair
Binotto and Wolff grab a selfie
Everyone in position for #Race1000! pic.twitter.com/15jBWijJft
Name all the drivers and legends. Ready? GO! #ChineseGP #Race1000 pic.twitter.com/uI6VgIXnIz
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) April 14, 2019
Autóversenyző gyógyulását ilyen részletesen még nem láttuk
https://formula.hu/parc-ferme/21691
Robert Wickenst lebénult alsó végtagokkal emelték ki autójából az IndyCar tavalyi poconói futamán elszenvedett súlyos balesetét követően, azóta viszont intenzív, gyakran fájdalmas rehabilitációval lassan újra működésre bírta az idegeket a lábaiban, és kisebb segítséggel már bizonytalan lépések megtételére is képes. Ami pedig igazán különleges a gyógyulásában, hogy mindezt nem a világtól elzárkózva teszi, hanem rendszeresen megosztva a felépülés minden fontos, kellemes és kellemetlen pillanatát a követőivel. Az Autósport és Formula Magazin legújabb száma bemutatja, miképp használja Wickens a közösségi médiát úgy, ahogy előtte a sportban talán még senki.

Jövőre indul az elektromos formulaautós utánpótlás-bajnokság
https://formula.hu/parc-ferme/21722
Bár egyelőre nem közölték, hogy a Formula-E-vel vagy az FIA-val együttműködésben tennék-e, mindenesetre bejelentette 2020 júniusi indulási terveit egy új, belga központú formulaautós bajnokság, amely az Electric Racing Academy nyomán az ERA név alatt fut. A karosszériát a Dome tervezi, a motorok pedig 130 kW teljesítmény leadására lesznek képesek (ez nagyjából a fele az FE 250 kW-jának). A naptárat a tervek szerint 2019 utolsó negyedévében jelentik be, amely Belgiumban, Hollandiában és Nagy-Britanniában lévő versenypályákat fog tartalmazni - tényleges versenypályákat, tehát ők nem utcai helyszínekben gondolkodnak. Minden hétvégén két darab 23 perces versenyt rendeznének. A mezőnybe két különbönző kategóriába lehet majd nevezni: a Sports géposztály résztvevői a sorozat által szolgáltatott standard autókkal versenyeznek, míg az Innovation géposztály tagjai maguk által fejlesztett hajtásláncot és akkumulátort használhatnak.

Motort cserél Albonnál a Toro Rosso
https://formula.hu/parc-ferme/21728
A thai versenyző úgy összetörte a Toro Rossót a harmadik szabadedzés végén, hogy el sem tudott indulni az időmérőn, sőt a legfrissebb információk szerint arra jutottak a Hondánál, hogy elővigyázatosságból inkább kicserélik az erőforrást Alexander Albon autójában, a ma használt motort pedig visszaküldik Sakurába egy teljeskörű átvizsgálásra.
ICYMI: A heart-stopping moment for @alex_albon during FP3
— Formula 1 (@F1) April 13, 2019
Thankfully, he walked away unscathed #ChineseGP#Race1000 pic.twitter.com/Mmb9ScGD67
Bemutatkozik Kiss Norbert régi-új versenymérnöke
https://formula.hu/parc-ferme/21721
Az idei szezonra érkezett két magyar csapattag Kiss Norbert munkahelyére, a Tankpool24 Racing Teamhez a kamion-Európa-bajnokságban. Az igazolás érdekessége, hogy Bakó Csaba (a csapat versenymérnöke) és Széll Imre (főszerelő) 2015-ig az Oxxo Racing Team tagjai voltak, ahol akkoriban már dolgoztak együtt Kiss-sel, így most újraegyesültek a magyarok a német csapat színeiben. Az alábbi videóban a főszerelői poszton ténykedő Bakó Csaba mutatkozik be angolul a csapat követői számára, miközben ritkán látható felvételeket láthatunk a kamionszerelés pillanataiból.
Jó napot, itt épp föltorlódott a Formula-E fél mezőnye a rajt után
https://formula.hu/parc-ferme/21727
Vizes pályán kezdődött a Róma ePrix, és bár az első kanyarok incidens nélkül lezajlottak, még a második kör vége előtt tetőfokára hágott a káosz. A harmadik helyről visszaeső Jose Maria Lopez nem igazán találta a ritmust, és a falba csúszott. A mögötte érkező Gary Paffett ugyan kikerülni már nem tudta, de még be bírt állni előtte, Jean-Eric Vergne azonban már nem, és konkrétan bebújt Paffett HWA-ja alá. Megérkeztek a többiek is mögéjük, és mivel átjárhatatlanná vált az út, jöhetett a piros zászló - az ötödik szezon gyakori vendége.
A red flag on lap one after a multi-car traffic jam pic.twitter.com/oL8bSQdjwU
— ABB Formula E (@FIAFormulaE) April 13, 2019
Red flag due to a blocked track in Formula E - here's how it happened. https://t.co/oTtyOx1hqI#FE pic.twitter.com/t34O7i3oo1
— RaceFans (@racefansdotnet) April 13, 2019
Havazás miatt áll tétlenül a Superbike mezőnye Assenben
https://formula.hu/parc-ferme/21726
Köztudottan azért nem rendeznek még kora tavasszal motorsporteseményeket Európában, mert igencsak szeszélyes tud lenni az időjárás, de a Superbike-világbajnokság naptárának kialakításakor úgy ítélték meg, hogy április közepe Hollandiában már biztonságos a terep ilyen szempontból. Hát, az asseni pálya most jelezte, hogy nem. A hétvége első versenyének kezdete előtt előbb havaseső, majd igazi havazás bolondította meg a körülményeket, ezzel borítva is a menetrendet.
FRISSÍTÉS: Bár a havazás elállt, végül az időjárási körülményekre hivatkozva törölték a sorozat szombati versenyét, vasárnap folytatódik tovább a program.
There's no sign of when we can get the #NLDWorldSBK started as the snow continues to fall in Assen! pic.twitter.com/5PUT7CHLIW
— Eurosport UK (@Eurosport_UK) April 13, 2019
Yikes, wouldn't like to be the boys and girls racing at Assen this morning... Well, I would; but I'd be cold. And miserable. #NLDWorldSBK pic.twitter.com/ThjtxH0roD
— Nick Enghardt (@nick_enghardt) April 13, 2019
The first ever @WorldSBK rider snowball fight will begin on stage in 5 minutes #NLDWorldSBK @ttcircuitassen @motul pic.twitter.com/ssmwoUxzVI
— Michael Hill (@mhillofficial) April 13, 2019

Legyőzi-e Leclerc gokarttal a gyorskorcsolyázót?
https://formula.hu/parc-ferme/21724
Úgy tartják, hogy azok a legjobb autóversenyzők, akik riválisaik felségterületén is képesek győzni. Bár ezt a mondást az autósportok különféle kategóriáira értik, Charles Leclerc kicsit továbbgondolta az elméletet, és elment a sanghaji jégcsarnokba, hogy gokarttal próbálja legyőzni az 1500 méter gyorskorcsolya-világbajnokát, Han Tian Yut.
.@Charles_Leclerc, a go-kart and an ice rink. Intrigued? You should be.
— Motorsport.com (@Motorsport) April 12, 2019
Find out what happens in the #ShellPursuit, sliding into your newsfeed tomorrow! @shellmotorsport #ad pic.twitter.com/LreiTvh79U
A Kínai Nagydíj időmérőjének összefoglalója
https://formula.hu/parc-ferme/21725
Érdemes megnézni, hiszen a két Mercedes sokáig emlékezetes csatát vívott az első rajtkockáért. Megszakadt Raikkönen 53 verseny óta tartó sorozata, Bottas pedig a tavalyi Orosz Nagydíj óta először győzte le Hamiltont. A videó a YouTube-on tekinthető meg:
Amikor a csapat a versenyzőket küldi el pizzáért Rómában
https://formula.hu/parc-ferme/21723
Szórakoztató, városbemutatóval egybekötött videó az Audi FE-csapatától a versenyhétvégére, amiben leginkább az az elgondolkodtató, hogy miért kell Rómában, a pizza fővárosában ilyen sokáig motorozni, hogy az ember megérkezzen egy pizzériába?!
To the rescue when the @audiformulae squad gets hungry: Race drivers turn delivery boys as @Daniel_Abt and @LucasdiGrassi race through Rome to deliver Pizzas to our @FIAFormulaE team. #OwnEverySecond #ABBFormulaE #FormulaE #RomeEPrix #etron #ProgressFeelsElectric pic.twitter.com/BxGnzXQWIs
— Audi Sport (@audisport) April 12, 2019
Ericsson mindent megtett, hogy megkedveltesse az autósportot Ibrahimovićtyal
https://formula.hu/parc-ferme/21719
Két svéd találkozik egy amerikai futballpályán. Azt mondja az egyik: "Te, kéred ezt az üres tejesüveget?" Mire a másik: "Hogyne!"
Valahogy így képzeljük el Marcus Ericsson és Zlatan Ibrahimović megrendezett összeborulását, ami bizonyára egy PR-munkatársnak jutott eszébe annak apropóján, hogy ezen a hétvégén mindkettőjüknek Kaliforniában van dolga: Ericsson az IndyCar Long Beach-i futamára készül, a bosnyák származású Ibra pedig a Los Angeles Galaxy futballcsapatának játékosa. Ericsson mindenféle tárgyakkal halmozta el honfitársát, például egy speciális bukósisakkal és egy olyan tejesüveggel, amilyenből az Indianapolis 500 győztese kortyolgathatja a fehér nedűt - és amely szokást a futballpályán egy ideig még aligha fogják bevezetni.



Az igazi rajongó az összes Hamilton-sapkát megveszi
https://formula.hu/parc-ferme/21718
A csapatok egyenruhája, a pilóták szerelése általában fix, a színvilág nem igazán ad mozgásteret: Sebastian Vettel piros, Daniel Ricciardo sárga, Max Verstappen pedig sötétkék sapkában fog a paddockban flangálni, amíg világ a világ, vagy legalábbis amíg ők csapatot vagy csapatuk identitást nem vált. Viszont biztosan olvasóink közül is sokan megfigyelték már, hogy Lewis Hamilton rendszeresen váltogatja sapkája színeit: díszelgett már többek között zöld, fehér, szürke és sárga színű fejfedőn is a Mercedes-logó. Ez pedig amellett, hogy a divatcentrikus brit pilóta színes személyiségét tükrözi, marketingcélokra sem utolsó, hiszen Hamilton legelhivatottabb rajongói nem igazán engedhetik meg maguknak, hogy ne szerezzenek be egy példányt az összes sapkaváltozatból, ha csak a legkisebb árnyalatbeli különbség is mutatkozik.
A kínai hétvége és az F1 1000. futama apropóján Hamilton és a Mercedes úgy érezték, itt az ideje egy újabb váltásnak, és ezúttal kicsit a Ferrari felségterületére lépve a piros színt húzták elő. Az újdonságtól néhány elhivatott rajongónak rögtön felcsillant a szeme, és ketten meg is mutatták Twitteren a mclarenes időkig visszanyúló kollekciójukat, bizonyítva, hogy a Mercedes sapkakampányának nagyon is van foganatja.



Láttad már az F1-es dokusorozatot? Elmondjuk, miért érdemes adni neki egy esélyt!
https://formula.hu/parc-ferme/21690
Drive to Survive címmel a 2019-es szezon kezdete előtt került fel a legismertebb streamszolgáltatóra, a Netflixre a tavalyi évad történéseit feldolgozó tízrészes F1-es sorozat. Megnéztünk, és az Autósport és Formula Magazin legfrissebb számában leírtuk, miért is ajánlott mindenkinek.

Felébredt késő őszi, téli és kora tavaszi álmából a Hungaroring
https://formula.hu/parc-ferme/21720
Ezen a hétvégén a mogyoródi versenypályán is megkezdődik a 2019-es szezon, elsőként az Autós Gyorsasági Országos Bajnokság nyitófordulójával, amelynek résztvevői már meg is töltötték a paddockot pénteken. Ezt követően pedig a Hungaroring nagyon gyorsan magasabb tempóra is kapcsol, hiszen két hét múlva már két komoly nemzetközi sorozat, a Túraautó-világkupa és a Túraautó-Európa-kupa érkezik a pályára.



Titkok a Brawn GP rövid életéből
https://formula.hu/parc-ferme/21686
Tíz évvel ezelőtt, 2009-ben született meg, tört azonnal a csúcsra, zsebelte be a világbajnoki címeket, majd alakult is ismét át Ross Brawn jobb híján létrehozott saját csapata. Az évforduló alkalmából maga a szakember mesél el több olyan háttérinformációt is a projekt indulásának körülményeiről, amelyekről eddig nem tudott a nyilvánosság. Az interjú megtalálható az Autósport és Formula Magazin legújabb számában.

Általános iskolai tankönyvbe került be Michelisz Norbert
https://formula.hu/parc-ferme/21715
A hvg.hu vette észre, hogy Michelisz Norbert fotója – még a Zengő Hondá-s évekből – bekerült a magyar általános iskolákban használt Beste Freunde 2 című némettankönyvbe.
„Michelisz Norbert tud a legjobban autót vezetni” – olvasható a fotó alatt. A magyar pilóta „A mi sztárjaink” oldalon szerepel Franck Ribery, Shakira és Robert Pattinson társaságában.

