DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 4. péntek

Minden eddiginél korábban megjelenik az F1 24-es videojáték – videó

Az EA Sports az új Formula-1-es szezon előestéjén bejelentette, hogy minden eddiginél korábban, már május 31-én érkezik majd a 2024-es hivatalos Formula-1-es videojáték, az F1 24. Túl sok részletet egyelőre nem árultak el róla, csupán annyit, hogy átalakították és kijavították benne a karriermódot. Egy rövid kedvcsináló viszont már érkezett is a játékhoz:

Legyőzni a Red Bull-juniort: Japán becsülete a tét

Az előző két szezon Super Formula-bajnoka, a 33 éves Tomoki Noijiri a fuji szezonnyitó dupla mindkét napján a pole-ból rajtolhatott, de az első futamon váratlan vereséget szenvedett újonc csapattársától, Liam Lawsontól, akit a Red Bull európai utánpótláséveket követően küldött Japánba, hogy a keleti félteke első számú formulaautós sorozatában pallérozódjon. Nojiri elmondta, másnap kulcskérdés volt számára a visszavágás, hiszen az egész szériára rossz fényt vetne, ha egy Európából érkező újonc azonnal a mezőny élére ugrik.

lawson-fuji

„Tudtam, hogy gyors lesz, hiszen Stoffel is azonnal gyors volt, amint megérkezett, és azt hittem, Liam is azon a szinten lesz” – utalt vissza Vandoorne 2016-os japán szereplésére, amikor Nojirit legyőzte csapattársként, de a bajnokságban végül szoros versenyben „csak” negyedik lett. „Az elmúlt években nem gondoltam valószínűnek, hogy gyakran a csapattársam mögé kerülök, de az idei év nehezebbnek tűnt. Ha kikapok tőle, az emberek elkezdik megkérdőjelezni a Super Formula színvonalát, szóval nem engedhetem meg magamnak, hogy veszítsek. És ez elég nagy teher, nem?”

A másnapi futamon sikerült is a visszavágás, amit Nojiri így nyugtázott: „A rajt előtt az járt a fejemben, hogy valahogyan nyernem kell, így nagy megkönnyebbülés, hogy sikerült. Tekintve, hogy én vagyok a címvédő, és mit gondolnának a rajongók, tudtam, hogy nem engedhetem meg magamnak, hogy ilyen könnyen legyőzzenek.” 

Elmaradt a szelfi: Egy újságíró beleállt Sergio Perezbe

Miközben Charles Leclerc arra kényszerült, hogy a közösségi médiában kérje meg a szurkolókat, hogy tartsák tiszteletben a privát szféráját – amiről hétfő esti Pitwall című műsorunkban is szó esik –, Sergio Perezt azért támadta meg az ESPN egyik újságírója, Miguel Gonzalez, mert a mexikói pilóta nemet mondott arra, hogy fotózkodjon a fiával – miközben a családjával töltötte idejét egy étteremben. Gonzalez a következőt írta a Twitteren:

perez

„Köszönöm, Checo Perez, hogy nem vettél tudomást a fiamról és hátat fordítottál neki, amikor elhagytad az éttermet. Hihetetlen, amikor odaléptem hozzád vele egy fotóért, nemet mondtál, mert a családoddal jöttél. Ezúttal nem örömkönnyeket fakasztottál! A gyerek megvárta, hogy végezzetek, és elinduljatok, hogy ne legyen tiszteletlen. Milyen szomorú, hogy zavar téged, hogy egy gyerek fotót kér tőled” – írta Gonzalez, aki egy csípős megjegyzést is tett arra, hogy a Perez-család milyen állapotban hagyta ott az asztalt.

Az újságíró később törölte posztját, és elnézést kért.

„Úristen, mit csináltam?” – Verstappen a legkínosabb F1-es pillanatáról

Max Verstappen az utóbbi másfél-két évben a szinte hibátlan vezetésével hívta fel magára a figyelmet, amelynek révén tavaly címet védett, s idén is jó esélye van ugyanerre. Pályafutása korai szakaszában azonban természetesen nála is becsúsztak olykor ciki megmozdulások – a Motorsport.com kérdésére egyértelműen fel tudta eleveníteni, melyik volt a legkínosabb pillanata eddig a Formula-1-ben:

„2016-ban, Austinban történt, amikor talán az ötödik helyen haladtam, de nem is számít, mert kicsik voltak a különbségek a harmadik-negyedik helyhez. A mérnököm mondta, hogy most nyomjam meg, amiből arra gondol egy versenyző, hogy annak a körnek a végén kiáll a bokszba, ezért is növeltem a tempómat. Teljesítettem azt a kört, az utolsó két gyors kanyarban is minden rendben ment, úgyhogy befordultam a bokszutcába. Befordultam, aztán rájöttem, hogy egyáltalán nem mondták, hogy álljak ki. Nem mondták, és akkor úgy éreztem, hogy ’úristen, mit csináltam?’. Szóltam, hogy ’srácok, a bokszutcában vagyok, jövök be’, és abban a pillanatban láttam, ahogy a szerelők rohannak ki a gumikkal, és persze nyolc-tíz másodperces lett a kerékcsere. Így is elég gyors csere volt szerintem!” – jegyezte meg Verstappen. Hozzátette: három körrel később váltóhiba miatt kiesett, így az egésznek végül nem lett jelentősége, ugyanakkor azt is elmondta, hogy a Red Bull mindig szigorú tanácsadója, Helmut Marko értékelte, hogy a futam után a holland egyből elismerte a hibáját és nem keresett kifogásokat.

f1-verstappen-aus

Cáfolja a Mercedes, hogy újra aktívabb F1-es szerepet vállalna Allison

James Allison a Mercedes Formula-1-es sikereinek egyik kulcsszereplője volt az előző évtized végén, ám 2021 nyarán távozott a technikai igazgatói posztról, amelyet Mike Elliott vett át tőle. Allison hivatalosan a technikai vezető pozícióját tölti be jelenleg, ám nem az F1-es projektre koncentrál, hanem például az Amerika Kupára. Ugyanakkor felröppentek olyan pletykák, hogy az újabb halovány szezonkezdet után a csapat esetleg újra nagyobb feladatokat szán Allisonnak a Formula-1-es alakulatnál, s ezeket a híreszteléseket erősíthette az is, hogy a Mercedes melbourne-i értékelő videójában a szakember elemezte a látottakat.

Toto Wolff csapatfőnök ugyanakkor cáfolta mindezt: „Nem érintett” – felelte arra a kérdésre, hogy növelték-e Allison szerepvállalását az F1-es istállónál. „Aktív szerepe van, amikor a hosszú távú stratégiákról egyeztetünk, de manapság más tevékenységeknek szenteli az idejét, mint például az Amerika Kupa-projekt és egyéb programok, amelyek az innovációt célozzák.”

Wolff hozzátette: Allison továbbra is fontos szerepet tölt be a vállalatnál, a jelenlegi problémáikat ugyanakkor nem oldaná meg egyetlen szakember jelenléte.

f1-james-allison

Amikor káoszt hozott a melbourne-i 1-es kanyar – videó

Az egy héttel ezelőtti Ausztrál Nagydíj utolsó újraindítása kaotikus jeleneteket eredményezett, de nem ez volt az első alkalom, hogy roncsderbi alakult ki az Albert Park első kanyarjában. Sőt, mint az az F1 összeállításából kiderül, kifejezetten sokszor történtek ütközések a melbourne-i pálya kritikus pontján, amelyek közül természetesen kiemelkedik a 2002-es rajtbaleset Ralf Schumacher repülésével és az összesen nyolc kiesővel. A válogatásvideó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

f1-aus-2002-ralf-schumacher

Hatalmas botránnyal és Bell győzelmével ért véget a NASCAR dirtfutama

Ahogyan az várható volt jelentős várakozás előzte meg a NASCAR Cup Series alapszakaszának következő futamát, amelynek az önmagában is különleges Bristol Motor Speedway adott otthont. Attól viszont csak még egyedibbé vált a hétvége, hogy az elmúlt két esztendőhöz hasonlóan ismét egy dirt-futamot rendeztek rajta, amelynek már a kvalifikációs rendszere sem volt szokványos. A pole-t végül Kyle Larson szerezte meg, mellőle Austin Dillon, míg mögülük egy meglepetésember, JJ Yelley, valamint Christopher Bell indulhattak.

Ahogyan az elmúlt két alkalommal, úgy most sem láttunk egy nyugodt futamot az ideiglenes dirt kialakításon, mivel a szakaszok közti szüneteket leszámítva 12 alkalommal lengett a sárga zászló a 250 körös verseny ideje alatt. Az első szakaszt a pole-pozíciós nyerte meg, a második etapot Tyler Reddick zárta az élen, az utolsó szakasz pedig eleve izgalmasnak ígérkezett, de egy botrány is érdekessé tette.

A futam egy korábbi pontján ugyanis Larson majdnem balesetbe keveredett Ryan Preece autójával, amiért utóbbi már a csapatrádión is arról beszélt, hogy bosszút fog állni. Ezt végül később tényleg megtette, mivel az élről rajtoló Larson egy hiba után visszacsúszott a mezőny hátsó részébe, ott pedig Preece a 175. körben nemes egyszerűséggel a falnak lökte a Hendrick Motorsports pilótáját.

Az esetnek szinte biztosan lesz még folytatása, ugyanakkor az utolsó körök sem alakultak unalmasan, miután egy nagyobb balesetnek köszönhetően sárga alatt ért véget a futam. Ezt Chris Buescher és Daniel Suarez hozták össze, ebbe azonban belekeveredtek mások is. Mindez végül az ekkor élen álló Bellnek hozott szerencsét, aki az utolsó körre fordulva éppen Reddick elől menekült, így viszont megszerezte idei első győzelmét. A 28 éves pilóta ezzel nyolc futam után a hetedik győztes lett ebben a szezonban.

A folytatás hétvégén következik a Martinsville Speedwayen.

„A kib*szott bokszba bevezető körön történt!” – Steiner Schumacher 700 ezer dolláros autótöréséről

Rövidesen megjelenik a Haas Formula-1-es csapatfőnökének, Günther Steinernek az új könyve, amely angolul a Surviving to Drive (szabad fordításban: Túlélni a vezetésért) címet viseli, utalva és játszva a Netflix dokumentumfilm-sorozatának címével. Ebben a 2022-es évad nehézségeit és örömeit részletezi a tőle megszokott stílusban Steiner, aki a The Times szemléje szerint igencsak kifakadva írt Mick Schumacher suzukai szabadedzés végén történt autótöréséről:

„A kib*szott bokszba bevezető körön történt! A bevezető körön! Persze, nagyon vizes volt a pálya, de senki más nem írt le úgy autót, hogy visszafelé tartott a bokszba. Öt perc után elveszítettünk egy autót, most pedig egy újat kell építenünk. Nem lehet olyan versenyzőm, akinél nem vagyok biztos benne, hogy biztonságosan körbe tudja vinni az autót egy lassú körön. Ez egyszerűen kib*szott nevetséges. Hány embert tudnánk foglalkoztatni 700 ezer dollárból? És most elő kell kerítenem ezt a pénzt” – írta Steiner. A Haas-vezér szerint egyébként összesen 2 millió dollárba kerültek a csapatnak tavaly Schumacher balesetei, ez is közrejátszott abban, hogy az idény végén nem volt maradása az amerikai istállónál a németnek.

f1-schumacher-suzuka-crash-2022

fotó: DPPI

Minden ötödik futamot piros zászló szakít meg

Egyre gyakrabban látunk piros zászlót a Formula-1-ben, ezt pedig a statisztika is alátámasztja. Mióta az 1971-es Kanadai Nagydíjat köd miatt megszakították (az Indianapolis 500-at leszámítva elsőként az F1 történetében), 82 nagydíjat intettek le piros zászlóval, évtizedenként a következő megoszlásban:

70-es évek: 12

80-as évek: 20

90-es évek: 20

2000-es évek: 6

2010-es évek: 11

2020-tól: 13

Fotó: DPPI

Hamilton Bottas új stílusáról: „Még a zoknivonala is látszott!”

Mióta az Alfa Romeónál versenyez, Valtteri Bottas stílusa egyre többször téma: az Ausztrál Nagydíjon azzal keltett feltűnést, hogy frissen nyírt Bundesliga-hajjal, trikóban és kamionosbarna bőrrel jelent meg a paddockban. A finn azt az utat járja, amelyre korábbi csapattársa, Lewis Hamilton kirívó öltözködésével és frizuráival már jó pár éve rálépett – a hétszeres világbajnok támogatja Bottas önkifejezését:

„Ez nagyszerű! Épp most láttam Valtterit flipflop papucsban és a zokni vonalánál lebarnulva. A zoknivonalánál! Remek látni őt, ahogyan virul és egyre jobban magának érzi magát, tudja, hova tart. Vagány, amiket csinál, a legjobbakat kívánom neki” – idézi az F1i.com Hamilton melbourne-i megszólalását.

„Ez mindenki számára egy felfedezési folyamat. Fel kell osztani az időt és hagyni kell a boldogságra is a pályán kívül. Ez valószínűleg mindenkire érvényes itt: valamennyien nagyon keményen dolgozunk, rengeteget utazunk, annyit vagyunk távol a családtól és barátoktól, hogy sok minden hiányzik. Mit teszünk azért, hogy legyen időnk magunkra és mi tesz minket boldoggá? Ez fontos a mentális egészség szempontjából. Tegyél róla, hogy találsz valamit, amit szeretsz, legyen az egy nyelvtanfolyam, egy hangszer vagy a foci, legyen az bármi” – tért át általánosabb életvezetési tanácsra Hamilton.

A nagyszerű F1-es pályák közé sorolta a Hungaroringet Russell

Érdekes videóval rukkolt elő a Melbourne és Baku közötti többhetes szünetet kihasználva a Mercedes, amelyben George Russell négy kategória – legeslegjobbak, nagyszerűek, rendben lévők és „meh” – osztályozta az idei Formula-1-es naptár helyszíneit. Örömteli hír számunkra, hogy ha nem is a legjobbak közé, de így is a felsőbb polcok közé került a Hungaroring (amelynek a felújítási munkálatai épp nemrég vették kezdetüket): „Budapest. Ez egy nagyszerű pálya. Szeretem Budapestet: jó, gyors, lendületes, remek móka” – fogalmazott a brit pilóta a videóban.

Russell nemigen okozott meglepetéseket azzal, hogy többek között Spát és Suzukát is a legjobbak közé sorolta, míg a Red Bull Ring esetén egy poént is elejtett azzal, hogy „pusztán a neve miatt” a „meh” kategóriába rakta – íme, a teljes videó az összes 2023-as nagydíjhelyszínnel:

Márciusra kerülhet át jövőre az F1-es Japán Nagydíj?

Alaposan átrajzolhatja a ramadán a jövő évi Formula-1-es versenynaptárt. Arról már beszámoltunk, hogy minden bizonnyal a Szaúd-arábiai Nagydíj nyitja majd a szezont március 3-án, még épp a ramadán előtt, ám hiába rendeznék egy héttel előtte Bahreinben a téli tesztet, az ottani futamra csak a böjti időszak után, áprilisban kerülhetne sor. Így viszont a GrandPrix.com értesülései szerint az F1 azt tervezi, hogy Dzsidda után az idei menetrendhez hasonlóan Ausztráliába utazzon a mezőny, ám a déli kontinens futama után még két fordulót megrendeznének Ázsiában: a koronavírus-járvány miatt zsinórban négyszer törölt Kínai Nagydíj térhet vissza, majd pedig jöhet a Japán Nagydíj.

Utóbbi különösen szokatlan lenne, hiszen Suzuka rendszerint ősszel, a naptár utolsó harmadában kap helyet, ám mivel Stefano Domenicaliék feltett szándéka regionálisan csoportosítani a helyszíneket, március 31-re kerülhet át a távol-keleti viadal egy tripla forduló részeként. Időjárás tekintetében nem feltétlenül lenne szerencsés a márciusi időpont sem Sanghajnak, sem Suzukának, hiszen ilyenkor rendre hűvösebb az idő és az esőnek is nagyobb az esélye. Logikusabb lehetne Szingapúr átcsoportosítása éghajlati szempontból, ám az említett lap úgy tudja, mivel az ottani promóter jóval többet fizet a rendezésért és ragaszkodik a jól megszokott szeptemberi dátumhoz, a szingapúri futamot nem mozdítják el.

f1-suzuka-start-2022

„Minden csapat egyetértett a sprintformátum megváltoztatásával”

Mi is beszámoltunk róla néhány napja, hogy a hírek szerint a Formula-1-es istállók elfogadták, hogy már a soron következő Azerbajdzsáni Nagydíjtól változzon a sprinthétvégék lebonyolítása. A terv szerint a szombat déli, a parc fermé-szabályok miatt eleve értelmetlen második szabadedzést egy második időmérő váltaná fel, amely a sprintre kvalifikálna, míg a pénteki időmérő határozná meg a vasárnapi rajtsorrendet – azaz a szombati rövid futam teljesen különálló eseménnyé válna. A változtatásra még a Motorsport Világtanácsnak is rá kell bólintania – s erre a Racer szerint csak néhány nappal a bakui hétvége előtt, április 25-én kerülhet sor az ülésükön –, mindenesetre Frederic Vasseur Ferrari-főnök a minap megerősítette, hogy valóban szokatlan egyetértés alakult ki az alakulatok között:

„Most az egyszer szerintem az összes csapat egyetértett. Nem túl gyakori ez, szóval le kellett csapnunk rá! Egyértelmű, hogy ez a formátum sokkal dinamikusabb, és persze beszélhetünk arról, hogy ilyen későn döntünk róla, de úgy vélem, ha mindenki egyetért, akkor erőltetnünk kell” – fogalmazott Vasseur. A Scuderia vezetője hozzátette: ő amúgy sem rajongója az FP2-nek, amely különösen a nézők számára lehetett unalmas. Ráadásul azt is megjegyezte, hogy a futballban sem szokás közvetíteni a csapatok edzéseit: „Talán mi vagyunk az egyetlen sport, aminek a tréningjeit adja a tv…” – mondta.

f1-baku-start_1

fotó: DPPI

Már az otthonában is zaklatják a rajongók Leclerc-t

Nyilvánvaló, hogy nem mindig egyszerű a népszerűséggel együttélniük a Formula-1-es versenyzőknek, hiszen lépten-nyomon rajongókba futhatnak akár egy egyszerű bevásárlás során. Charles Leclerc esetén azonban úgy fest, még ezt a határt is átlépték a szurkolók: a Ferrari monacói pilótája arról posztolt Instagram-sztoriban, hogy nemrég kitudódott a lakcíme, s azóta többen is felcsöngettek hozzá, hogy fotót vagy autogramot kérjenek.

„Üdv mindenkinek! Az elmúlt néhány hónapban valahogy nyilvánossá vált a lakcímem, ami ahhoz vezetett, hogy emberek gyülekeztek a házamnál, akik becsöngettek, hogy képeket és autogramokat kérjenek” – írta Leclerc. „Bár mindig örömmel találkozom veletek és tényleg értékelem a támogatásotokat, kérlek, tartsátok tiszteletben a privát szférámat és tartózkodjatok attól, hogy odajöttök a házamhoz. Biztosan mindenkinek meg fogok állni, ha láttok az utcán vagy a pályán, de nem fogok lemenni a ház elé, ha odajöttök. A támogatásotok személyesen és a közösségi médiában is a világot jelenti számomra, de van egy határ, amit nem kellene átlépni. Boldog húsvétot mindenkinek!”

f1-leclerc

Visszagurult a pályára egy autó a GB3 szezonnyitóján

Szürreális jelenetek zajlottak le szombaton az Oulton Parkban, ahol a GB3 első futamát rendezték. A verseny hajrájában ugyanis Costa Toparis ütközés után magára hagyott versenygépe egyszer csak elkezdett visszagurulni a pályára, annak is az ideális ívére – a felvételek tanúsága szerint a szerencsének volt köszönhető, hogy a mezőny résen volt és mindenki elkerülte az üres autót. A versenyt némi késéssel ugyan, de végül megszakították.

Alonso olyat tett Ausztráliában, amire tíz éve nem volt példa

Bár sok éven át nem jött ki neki a lépés, idén egyértelműen úgy tűnik, hogy Fernando Alonso jól döntött, amikor az Aston Martin csapatát választotta. A spanyol ugyanis hosszú idő után ismételten az élmezőny tagjának mondható, miközben a kétszeres világbajnokon is látszik, hogy éhes a sikerre. A 41 éves versenyző ráadásul tényleg rég volt ilyen sikeres az F1-ben, amit jól mutat, hogy Melbourne-ben olyan szériát hozott össze, amire utoljára még a Ferrari színeiben volt képes 2013-ban. Alonso akkor tudott utoljára zsinórban háromszor is dobogóra állni, mégpedig Belgiumban, Olaszországban és Szingapúrban. Ezúttal ezt Bahreinben, Szaúd-Arábiában, valamint Ausztráliában tudta abszolválni, de könnyen lehet, hogy ebben az évben egy másik negatív sorozatot is lezárhat. A tapasztalt versenyző győzni szintén tíz éve tudott legutóbb, a 2013-as Spanyol Nagydíj óta ugyanis nem ünnepelhetett a pódium legfelső fokán.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

A NASCAR szezon közben változtat a szabályokon

A Hendrick Motorsports körül kialakult balhé miatt döntöttek úgy a szervezetnél, hogy módosítanak a szabálykönyvön. Ennek értelmében mostantól minden szabálytalannak talált alkatrészt megmutathatnak a rivális csapatoknak, valamint a döntéseik pontos indoklását is nyilvánosságra hozzák majd, de van, ami ennél is fontosabb. A döntésük értelmében a NASCAR három főt számláló döntéshozó testülete csak akkor törölheti a büntetéseket, amennyiben egy adott csapatnál egyértelműen bizonyítékkal rendelkeznek az ártatlanságukról, egyéb esetben csak egy meghatározott kereten belül csökkenthetik vagy növelhetik a szankciók mértékét.

Mindez nem tűnik túl súlyos változtatásnak, ám az elmúlt hetek fényében már más a helyzet. A Hendrick alakulatától ugyanis a helyettesként résztvevő Josh Berry kivételével autónként és pilótánként 100 pontot vontak le, továbbá 10 rájátszásba tovább vihető ponttól is megfosztották őket, valamint a crew chiefeket is eltiltották miután szabálytalan légbeömlőket alkalmaztak. Kicsivel később ugyanakkor a fellebbezést követően mégis visszakaphatták a pontjaikat, pár napja viszont megint elkövettek valamit, mivel William Byron és Alex Bowman esetében is szabálytalanságot véltek felfedezni, ám egyelőre nem tették közzé, pontosan miről van szó. Utóbbiért 60 pontot, továbbá 5 playoff-pontot vontak le, a hozzájuk tartozó két crew cheif pedig eltiltást kapott, de még 75 000 dollárt is be kell fizetniük büntetésképp. Az esetnek még biztosan lesz folytatása, de fontos, hogy utóbbi büntetésekre még nem vonatkozik a szabályváltoztatás, mivel az később került meghatározásra.

Sergio Perez édesapja is versenyezni fog Mexikóban

Meglepő bejelentést tett hivatalos Instagram-oldalán Antonio Perez Garibay. A büszke édesapa ugyanis nemrégiben tett ki egy bejegyzést, amelyben leírta, hogy az F1 Mexikóvárosi Nagydíjának hétvégéjén a Supercopa MX bajnokságban fog elindulni, mégpedig az Alpha Racing színeiben. Az Autodromo Hermanos Rodriquez versenypályán tehát az idősebbik Perez is versenyezni fog, aki így elég hosszú idő után térhet vissza. A Marca cikke szerint még autószerelőként került a versenyzés közelébe, majd a 80-as évek végén már a Marlboro Cup országos bajnoka lett, ám egy későbbi sérülés meggátolta a folytatásban, így menedzserként maradt a sport világában.

„Checo és az apja október 27-én, 28-án és 29-én a Mexikóvárosi Nagydíjon fognak versenyezni. Köszönöm a barátom, Jeronimo De Yturbe és az Alpha Racing csapata által megadott lehetőséget a Supercopa MX bajnokságban. Alig várom, hogy találkozzunk, és a java még hátravan” – írta közösségi oldalán.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Antonio Pérez Garibay (@aperezgaribay) által megosztott bejegyzés

Lawson olyat tett, amit utoljára Gasly

Jelesül, hogy Super Formula-futamot nyert Japánban Red Bull Juniorként. Pierre Gasly 2017-ben tudta ezt összehozni, Liam Lawson, az energiaitalosok következőnek szánt fiatal tehetsége pedig magyar idő szerint ma hajnalban hajtotta ezt végre: a harmadik helyről rajtolt, majd előzött egyet, a bokszban még egyet, így rögtön a debütálása futamgyőzelmet hozott. 

Lawson idén több pénteki szabadedzésen is beülhet az AlphaTauriba, és sokak szerint ő jelenthet veszélyt a Tsunoda-DeVries párosa a faenzaiaknál.

f1-liamlawson-redbull

fotó: dppi

Hat tizedmásodperces javulással számol az Alpine

Otmar Szafnauer csapatfőnököt meglepte, hogy Melbourne-ben a futamon viszonylag versenyképesek voltak az Alpine autói, és természetesen azt cárja, hogy a folytatásban közeledni fognak a jelenleg még messze előttük lévő top négyre. A senki földjén lévő istállónál Imolára érkezik már egy jelentősebb fejlesztési csomag, ami az Auto Motor und Sport szerint három tizedmásodperces javulást eredményezhet, a következő lépcsőre pedig majd Montrelban vagy Silverstone-ban kerülhet sor, és a szélcsatorna-adatok alapján az újabb három tizedet hozhat majd körönként.

Persze Szafnauer hozzátette, hogy a számok szépek, de a lényeg úgyis az lesz, hogy a többiekhez képest hogyan állnak majd, bár abban bízik, hogy ezzel az ütemtervvel legalább nem szakadnak le jobban a topcsapatoktól..

Rd_3ÂAustralian_Grand_Prix_Friday_31st_March_2023_Albert_Park_Melbourne_Australia (1)_resize

fotó: Alpine

Már tavaly is nehéz éve volt a McLarennek

A McLaren első embere, Zak Brown egy interjúban felidézte, hogy bár tavaly alapvetően sikeres évet futottak, és csak Daniel Ricciardo várakozáson aluli produkciója miatt bukták el a konstruktőri negyedik helyezést, meglehetősen komoly problémáik voltak egész évben – mikor milyenek…

„Az év elején a fékcsatornákkal adódtak problémáink, de egyébként az autó rendben volt. Aztán persze jöttek a gondok versenyzőfronton, amivel meg kellett küzdenünk, és ami elvonta a figyelmet, ami a szalagcímekre került. Mindeközben, úgyszólván a felszín alatt az autó fejlesztésével voltam elégedetlen. Ez már az év második felében volt, elég csak összehasonlítani a fejlesztéseink ütemét másokkal: nézzük meg, mások honnan hová jutottak, és mi honnan hová jutottunk” – mondta Brown, aki ettől függetlenül könnyen lehet, hogy visszasírja a tavalyi nehézségeket...

brown-mclaren