DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. július 18. csütörtök
F1

A pénteki F1-es edzések dönthetnek Bearmanről

A Haas csapatfőnöke elmondta: többet fog nyomni a latba, hogy milyen hozzáállást tanúsít a velük teljesített szabadedzéseken a brit, mint az F2-es eredményei.

Oliver Bearman a Ferrari akadémistájaként idén már a Scuderia és a Haas tartalékversenyzője is a Formula-1-ben – amellett, hogy eközben a Formula-2-ben is versenyez. Ebben a minőségében ugrott be a vakbélműtéten átesett Carlos Sainz helyére is a Szaúd-arábiai Nagydíjon, ahol hetedik helyet szerzett a Ferrarival.

A 18 éves britet az egyik 2025-ös Haas-ülés fő esélyeseként emlegetik, ezt ráadásul tovább növeli a tény, hogy Nico Hülkenberg már biztosan a Stake-hez távozik a következő idényre. Ayao Komatsu, a Haas csapatvezetőjét Miamiban arról kérdezték, hogy a velük teljesítendő hat F1-es szabadedzés (ami amúgy feltűnően sok a tartalékosoknál megszokottakhoz képest) vagy az F2-es eredmények lesznek-e fontosabbak Bearman előléptetésének mérlegelésekor:

f1-bearman-haas-1



„Ez összetett kérdéskör. Teljesítenie kell az F2-ben, ez nyilvánvaló. De amikor közvetlenül dolgozunk vele, akkor meg kell értenie mindennek a csínját-bínját, bizonyos dolgok okait vagy kontextusát. Szóval igen, talán nagyobb hangsúlyt helyeznék arra, amit mi csinálunk vele, ahogy a mi környezetünkben teljesít. De persze teljesítenie kell az F2-ben is, ez világos” – idézi az Autosport Komatsut.

„Teljesen nyitott minden. Hat szabadedzést tervezünk vele, Imolában láthatjuk majd az elsőt ebből. Nagyon várjuk, hogy lássuk, hogyan tudjuk őt fejleszteni és mennyire jól tudunk együtt dolgozni” – fogalmazott a Haas-vezér, megjegyezve, hogy a tavalyi két alkalommal, Mexikóban és Abu Dhabiban lenyűgöző volt, amit a fiatal pilótától láttak.

 

Nem a tempó, a hozzáállás a lényeg

Komatsu azt is elmondta, hogy a nyers tempó mellett elsősorban arra lesznek kíváncsiak Bearman szabadedzései során, hogy mennyire látja át a teljes képet és hogyan tud segíteni a Haasnak: „Sokkal inkább arról szól ez, hogy a versenyző érti-e a célokat, és erős szerepet tud-e játszani azok elérésében. Ha egy fiatal versenyzőt csak az érdekel, hogy mindenhol teli gázzal menjen, hogy megmutassa a világnak mennyire gyors… ez nem igazán érett hozzáállás.”

f1-bearman-haas-2

„De Ollie nem is ilyen. Mexikóban és aztán Abu Dhabiban megmutatta, hogy megvan a sebessége, és emellett tényleg átlátja a nagyobb képet és pozitívan tud hozzájárulni a csapathoz. Ennek a folytatását szeretném látni. Aztán egy ponton lehet, hogy problémákkal szembesül, például autóhiba miatt elveszít egy fél edzést – erre hogyan reagál? Úgyhogy érdekes lesz ezt látni” – mondta el a csapatvezető, hozzátéve, hogy ha Bearman megfelel a kitételnek, akkor „természetesen” „logikus” döntés lesz neki adni az egyik 2025-ös ülésüket.

 

Magnussen is maradna a Haasnál

A másik 2025-ös Haas-ülésre főként Kevin Magnussen ácsingózik, és Hülkenberg távozása után neki is megnőtt az esélye a maradásra. A dán a Miami Nagydíj nulladik napján nyilatkozva elismerte: arra számított, hogy mindketten továbbra is a Haasnál fognak szerepelni, de a legjobbakat kívánja német kollégájának a Saubernél és az Audinál. Viszont saját maga szempontjából a legvalószínűbb esélyként tényleg a hosszabbítást látja:

„Továbbra is úgy érzem, befejezetlen ügyem van itt. Olyan sok éve versenyzem itt, és mindig volt bennünk potenciál, amit nem igazán láthattunk kiaknázni. Úgy érzem, most talán egy jobb alapot építünk ehhez” – mondta el Magnussen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: