Olyan szorossá válik majd az F1, mint az IndyCar?
https://formula.hu/parc-ferme/37199
Max Verstappen és a Red Bull minden idők (egyik) legdominánsabb szezonját futotta 2023-ban a Formula-1-ben: a csapat a 22 futamból 21-et, a holland pilóta pedig 19-et nyert meg. Mögötte/mögöttük azonban igen változatosan alakult a küzdelem, ráadásul az üldöző csapatok között igen szoros időkülönbségeket láthattunk egyes kvalifikációkon. Mindezek alapján érzi úgy Zak Brown, a McLaren elnök-vezérigazgatója, hogy az F1 rövidesen hasonlóan kiélezetté válhat, mint az IndyCar:
„Ha megnézzük az időeredményeket, még a tabella kilencedik és tizedik helyezett csapata is fenyegetést jelent a Q3-ra. A bajnokságot illetően valószínűleg maradnak ugyanazok a szereplők, de úgy vélem, a Formula-1-ben szorosabbá fog válni a versengés” – idézi Brownt a Motorsport.com. „Szerintem jobban olyan lesz, mint az IndyCar, ahol sok versenyző nyerhet bármikor és ritkán fordul elő, hogy valaki meglóg a bajnoki címmel. Ha Max elcsúszott volna egy banánhéjon, a bajnokság egészen más képet festett volna az alapján, hányan állhattak dobogóra, hányan végeztek második helyeken. Arra számítok, hogy közeledni fogunk egymáshoz, ez pedig remek lesz a sportnak, hogy nem lesz ilyen szintű dominancia és hét-nyolc pilóta nyerhet majd mindegyik hétvégén. Lenyűgöző lenne ez a sport számára, és szerintem ebbe az irányba haladunk.”
A McLaren-vezér azért hozzátette: azt nem tudja, mennyire fogják tudni ledolgozni majd a Red Bull előnyét, hiszen nem tudhatják, mennyire korán kezdtek bele a 2024-es autójuk fejlesztésébe, de azt is megjegyezte, hogy az élcsapatoknak voltak azért olyan villanásai idén, amelyek alapján valójában annyira azért nincsenek rettenetesen messze az energiaitalosoktól.

Videó: nézd vissza a Mercedes idei festésének leleplezését
https://formula.hu/parc-ferme/24494
Ha valakinek van egy felesleges órája, tudunk programot ajánlani:
A Ferrari letiltotta a teszten készült fotókat
https://formula.hu/parc-ferme/24495
Nem véletlenül nem láthattunk normális képeket Charles Leclerc Pirelli-tesztjéről: a gumigyártó is csak a 18 colos abroncsokról közölhetett fotókat, az autóról pedig kémvideókon kívül semmi sem került elő. Nos, ez a Ferrari miatt történt: az Auto Bild információi szerint a maranellóiak letiltottak minden felvételt, amelyen látszik az új autó. A Ferrarinak lesz még egy ilyen alkalma, március 5-én, Fioranóban még szintén a szezon előtt körözhetnek egyet a Pirelli abroncsaival.

fotó: Pirelli Motorsport
Ennyi minden történt a magyar és külföldi autósportban az elmúlt hónapban
https://formula.hu/parc-ferme/24491
Kettő az egyben: visszanézhető az Autósport és Formula Magazin, valamint a Ralihíradó februári adása is. Africa Race, Monte-Carlo, Michelisz Norbert, interjúk és érdekességek a két műsorban.
A legjobb F1-es jelmez díját kapja...
https://formula.hu/parc-ferme/24489
Nem lőjjük le a poént, a videó elárulja. Vasárnap Mini Oscar-díjátadót rendezett az F1 Twitter-csatornája, amelyen a legjobb hangvágásért és a legjobb koreográfiáért is elismerést járt.
Best costume
— Formula 1 (@F1) February 9, 2020
From bow ties to bucket hats, some eye-catching attire hit the #F1 grid last season #Oscars pic.twitter.com/kivA34jfDB
Best sound editing
— Formula 1 (@F1) February 9, 2020
The airwaves were filled with joyous outbursts in 2019, but which message came out on top?#F1 #Oscars pic.twitter.com/GVjVoMOx3S
Best choreography
— Formula 1 (@F1) February 9, 2020
In a year full of moves, both on and off track, it was hard to narrow down the category to only four nominees #F1 #Oscars pic.twitter.com/RKL6eI5A7z
Nem érti az Instagram-generációt az F1-es öregfiú
https://formula.hu/parc-ferme/24490
Értetlenül áll a Formula-1-ben szereplő mai fiatalság viselkedése előtt az 1984 és 1996 közt versenyző, ma tévésként ténykedő Martin Brundle. Hogyan lehet az, hogy a pilóták, akik ádáz ellenfelek a pályán, a közösségi médiában egymás posztjait kommentálják és a riválisokat ugratják?
„Nem értem egyáltalán ezt a mai, Instagram-központú világot, hogy miért viccelődnek ennyit. Legjobb barátai egymásnak, de ez meddig tarthat ki? Hogy lehetnek így elvetemült ellenfelek?” – filozofált Brundle az Auto Motor und Sportnak adott interjúban. „Régen is volt köztünk barátság, ami aztán véget is ért, amikor ugyanazért a kanyarért küzdöttünk. Nem értem, hogyan tudnak egymással tréfálkozni az Instagramon. Úgy tűnik, működik náluk, és érdekes kívülállóként figyelni, de nem értem, hogyan lehetséges.”

Egy brit versenyhelyszín ikonikus fáját is megrongálta a Ciara vihar
https://formula.hu/parc-ferme/24488
A Scary Tree (Ijesztő Fa) már kevésbé ijesztő: a Nagy-Britannián és Nyugat-Európán végigsöprő Ciara ciklon letörte a fa „karjait.” A több mint százéves Scary Tree a Snetterton pálya megnyitása óta emelkedett a norfolki aszfaltcsík fölé, ezalatt pedig a helyszín védjegyévé vált.
SNETTERTON 'SCARY TREE' REBRANDED AS 'TREE'
— Snetterton Circuit (@SnettertonMSV) February 10, 2020
It's with great sorrow that we have to inform you that Snetterton's most popular piece of topiary has been reprofiled during #StormCiara over the weekend when the remnants of it's arm-like branches fell victim to the high winds. pic.twitter.com/GJW4lcTaUI

Az utóbbi húsz év F1-es Ferrarijai egy képen
https://formula.hu/parc-ferme/24487
A Sky Sports készített egy összeállítást a vörösök XXI. századi versenygépeiről.

Gyorshajtáson kapták a Toyota WRC-csapatának vezetőjét, de nem akart fizetni
https://formula.hu/parc-ferme/24486
Az iltalehti.fi információi szerint a Toyota gyári WRC-csapatának vezetőjét, Tommi Makinent gyorshajtáson kapták - a pilótaként a sportág egyik legsikeresebb versenyzőjeként négy világbajnoki címet nyerő, majd két év alatt csapatvezetőként is a csúcsra jutó finn 149 km/h-val hajtott 100 km/h-s korlátozás mellett. Makinen ezt azzal indokolta, hogy megelőzött egy sor teherautót, de ennek ellenére (természetesen) összesen bő 37 ezer eurós bírságot kapott érte.
(A 12 millió forintnak megfelelő összeg csillagászatinak tűnhet gyorshajtásért: a finn törvények azonban a pénzbírság mértékét az elkövető fizetése alapján határozzák meg, azon analógia alapján, hogy azonos idejű börtönbüntetés is különböző bevételkiesést jelent egy szerényebben és egy magasabban kereső elítélt számára. Makkinen pénzbírsága 28 napos elzárással egyenértékű.)
Makinen azonban nem értett ezzel egyet: kevesebb pénzbírságot kért, mert hogy ő már nem keres olyan sokat, mint ami a tavalyi adóbevallásában szerepel. Ezt pedig az ügyész jóvá is hagyta, 37 ezer helyett alig több mint 2 ezer euróra csökkentette a bírságot. További érdekesség, hogy Makinen a nyilatkozata szerint 10 ezer eurót keres havonta, a 2017-es és 2018-as adóbevallása szerint viszont havi szinten több mint 100 ezer volt ez az összeg - vagy nagyon visszavágta a költségvetést a Toyota, vagy...

fotó: dppi
E-sportoló lesz David Schumacher csapattársa az F3-ban
https://formula.hu/parc-ferme/24485
A Charouz Racing David Schumacher és Nico Kari azt az Igor Fragát jelentette be 2020-as Formula-3-as pilótájaként, aki az e-sport világából nyergelt át a való világra. Fraga korábban harmadik lett az F1 Esports bajnokságban, több szériában is remek eredményeket ért el online, de "offline" is van már tapasztalata, versenyzett az F4-ben és egyéb formulaautós sorozatokban is, David Schumachert például korábban le is győzte.
Az F3-ban újonc lesz - így viszont ott lehet némely F1-es hétvégén is, arra pedig még sosem volt példa. hogy egy e-sportoló ténylegesen versenyezzen F1-es hétvégén, úgyhogy ez mindenképpen mérföldkő lesz majd.

fotó: f1esports.com
Alonso megmutatta a gokartiskoláját belülről
https://formula.hu/parc-ferme/24480
Nemes egyszerűséggel a legjobb helynek nevezte az impozáns gépparkkal rendelkező versenyzőneveldét.
Best place . @CircuitoMuseoFA #FAkartingSchool #FAkart #alonsokart pic.twitter.com/celC0MA2nO
— Fernando Alonso (@alo_oficial) February 8, 2020
Az Alpha Tauri is megcsinálta a kötelező röffentést
https://formula.hu/parc-ferme/24484
A Red Bull második csapata sem akart lemaradni a sorban, ők is tettek fel egy felvételt arról, hogy beindították az új motort.
Visszaemlékezett a dicső 2000-es évekre a Ferrari
https://formula.hu/parc-ferme/24481
Hat pilóta, hét konstruktőri világbajnoki cím, 101 futamgyőzelem: számokba foglalta a csapat a legnagyobb F1-es sikerekkel járó évtizedét.
The glory years
— Scuderia Ferrari (@ScuderiaFerrari) February 9, 2020
Drivers’
Constructors’ titles
race wins
sensational decade #essereFerrari pic.twitter.com/VaxmF3xnak
Leclerc már tudja, milyenek a Pirelli 2021-es kerekei
https://formula.hu/parc-ferme/24483
A Formula-1-es mezőnyből a Ferrari és Charles Leclerc próbálhatta ki először a Pirelli 18 colos kerekeit, amelyek a 2021-es szezonban debütálnak a királykategóriában. A szombati teszttel egy 25 napos sorozat kezdődött el, amely során minden csapatnak lehetősége lesz megtapasztalni a változásokat az új szezon előtt.
Miután a köd feloszlott, Leclerc pályára hajtott Jerezben, ahol 130 kört teljesített az átalakított SF90-es volánja mögött, amit felkészítettek a nagyobb kerekek használatára. Kép sajnos nem került nyilvánosságra, a csapat ezt megtiltotta a Pirellinek.
A teszt egész éves menetrendjét a gumigyártó osztotta meg:
Now that #Fit4F1 18-inch testing is done @circuitodejerez, here’s the schedule for our private #F1testing with all the teams for the rest of 2020, using mule cars with 18-inch 2021 prototype tyres @F1 pic.twitter.com/xFLh7zejtm
— Pirelli Motorsport (@pirellisport) February 9, 2020
Ne maradj le, ma 13 órától AFM Ralihíradó a FIX TV-n
https://formula.hu/parc-ferme/24482
Legfrissebb adásunkban látható lesz az Africa Eco Race-en győzelmet arató Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Ács László fedélzeti szerelő alkotta hármas, de rajtuk kívül még ott lesz a WRC szezonját nyitó Monte-Carlo Ralin részt vevő Begala Tamás is, aki László Zoltánnak navigált. Ma 13:00, FIX TV, tartsatok velünk!

Hamilton új frizurát villantott
https://formula.hu/parc-ferme/24479
Ősember frizurának titulálja a hatszoros világbajnok. Hogy tetszik?
Így kell felkészülni egy F1-es szezonra
https://formula.hu/parc-ferme/24474
Aki bemutatja, az pedig nem más, mint Carlos Sainz. A McLaren pilótájának egy napját követhetitek figyelemmel az alábbi videóban, amibe belefér egy kis FIFA-zás, illetve nagyon-nagyon sok bokszolás.
A legviccesebb F1-es reklámok
https://formula.hu/parc-ferme/24476
Megvan még, mikor a terhes hölgy és férje azon vitatkoztak, hogy Nico Rosberg, vagy Michael Schumacher vigye be őket a kórházba?
Az Alfa Romeo is felcsigázza kicsit a rajongókat
https://formula.hu/parc-ferme/24477
Már tűkön ülünk, hogy végre megláthassuk az első 2020-as autókat, de addig is itt egy kis ízelítő videó arról, hogyan készíti el egy csapat több száz munkása a két Formula-1-es járgányt.
Videó: A 10 legemlékezetesebb autóbemutató
https://formula.hu/parc-ferme/24475
Jövő héten elkezdődnek a hivatalos autóbemutatók, bár a Haas már egy renderelt képsorozattal bemutatta idei festését, de az első valódi 2020-as autóra még keddig várnunk kell, ugyanis a Ferrari ekkor leplezi le új versenygépét. Lássuk, melyik volt a 10 legmegdöbbentőbb autóbemutató az F1 történetében. (A videó a YouTube-on tekinthető meg.)
Ha vasárnap, akkor AFM Ralihíradó a FIX TV-n
https://formula.hu/parc-ferme/24478
Az Africa Eco Race-en győzelmet arató Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Ács László fedélzeti szerelő alkotta hármas látható az AFM Ralihíradó legfrissebb adásában, de rajtuk kívül még ott lesz a WRC szezonját nyitó Monte-Carlo Ralin részt vevő Begala Tamás is – aki László Zoltánnak navigált. Az AFM Ralihíradó most vasárnap 13 órakor, az AFM Motorsporthíradó egy héttel később kerül adásba. Ne feledjétek, 13:00, FIX TV!
