DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 5. szombat

Olyan szorossá válik majd az F1, mint az IndyCar?

Max Verstappen és a Red Bull minden idők (egyik) legdominánsabb szezonját futotta 2023-ban a Formula-1-ben: a csapat a 22 futamból 21-et, a holland pilóta pedig 19-et nyert meg. Mögötte/mögöttük azonban igen változatosan alakult a küzdelem, ráadásul az üldöző csapatok között igen szoros időkülönbségeket láthattunk egyes kvalifikációkon. Mindezek alapján érzi úgy Zak Brown, a McLaren elnök-vezérigazgatója, hogy az F1 rövidesen hasonlóan kiélezetté válhat, mint az IndyCar:

„Ha megnézzük az időeredményeket, még a tabella kilencedik és tizedik helyezett csapata is fenyegetést jelent a Q3-ra. A bajnokságot illetően valószínűleg maradnak ugyanazok a szereplők, de úgy vélem, a Formula-1-ben szorosabbá fog válni a versengés” – idézi Brownt a Motorsport.com. „Szerintem jobban olyan lesz, mint az IndyCar, ahol sok versenyző nyerhet bármikor és ritkán fordul elő, hogy valaki meglóg a bajnoki címmel. Ha Max elcsúszott volna egy banánhéjon, a bajnokság egészen más képet festett volna az alapján, hányan állhattak dobogóra, hányan végeztek második helyeken. Arra számítok, hogy közeledni fogunk egymáshoz, ez pedig remek lesz a sportnak, hogy nem lesz ilyen szintű dominancia és hét-nyolc pilóta nyerhet majd mindegyik hétvégén. Lenyűgöző lenne ez a sport számára, és szerintem ebbe az irányba haladunk.”

A McLaren-vezér azért hozzátette: azt nem tudja, mennyire fogják tudni ledolgozni majd a Red Bull előnyét, hiszen nem tudhatják, mennyire korán kezdtek bele a 2024-es autójuk fejlesztésébe, de azt is megjegyezte, hogy az élcsapatoknak voltak azért olyan villanásai idén, amelyek alapján valójában annyira azért nincsenek rettenetesen messze az energiaitalosoktól.

f1-verstappen-norris-alonso-hamilton

A Haas is szabadságolásokkal igyekszik túlélni a krízist

A legtöbb kis- és középcsapathoz hasonlóan az amerikai tulajdonosú Haas is kötelező szabadságra küldi dolgozóinak egy jó részét, legalábbis azokat, akik a nagy-britanniai bázison tevékenykednek. Az ottani kormány ugyanis átvállalja a dolgozók bérének 80%-át, így az istálló jelentős anyagi terhektől szabadul meg ebben a nehéz időszakban. Korábban többek között a McLaren, a Renault, a Raing Point és a Williams is hasonló segítséget vett igénybe, igaz utóbbi csapat ettől drasztikusabb lépésre is kényszerült.

haas-20201

Egy elfeledett újítás: Sisakkamera az F1-ben

A Formula-1 még az Ecclestone-érában kísérletezett a pilóták sisakjára erősített kamerák alkalmazásával, de sajnos a megoldás nem vetette meg a lábát a sorozatban. Ellentétben például az IndyCarral, ahol az utóbbi években rendszeresítették a megoldást. Az F1-ben így nézett ki egy rajt az eszközzel:

Hamilton hajának jót tett a bezártság

Talán sosem volt még olyan dús hajkoronája Lewis Hamiltonnak, mint manapság. A brit pilóta régebben sokat küzdött haja épségéért, aminek legutóbbi Instagram-bejegyzése alapján megvan az eredménye.

Felbontotta az operatőrök szerződéseit az F1

Sajtóértesülések szerint a Formula-1 az idei évre felbontotta a közvetítésekben kulcsszerepet játszó operatőrök szerződéseit, ám ez nem azt jelenti, hogy feladta a versenyrendezések reményét. A döntésre azért volt szükség, mert mostanra a versenynaptár közel 50%-a parkolópályára került, és egy kamerakezelő személy kontraktusában az is szerepel, egy szezonban hány versenyen, és pontosan mely helyszíneken kell részt vennie. Egyszerűbb tehát felbontani, és a szezonkezdet előtt újat kötni, mint folyton módosításokkal lekövetni a változásokat - közölte a Racefans.

Ráadásul könnyen előfordulhat, hogy az idény bizonyos versenyei zárt kapuk mögött kerülnek megrendezésre, ebben az esetben pedig a közvetítőcsapat is kevesebb emberrel vonulna a helyszínre. 

cameracrew-2020

Fotó: DPPI

Összehasonlítás: Melyik versenygép a leggyorsabb az austini F1-es pályán?

Mindig is érdekelt, a különböző versenyautók és -motorok hogyan teljesítenének egymás ellen ugyanazon a pályán? Az alábbi összehasonlítás segít képet adni arról, nagyjából milyen erőviszonyok uralkodnak a különböző sorozatok között.

d8h1s2uzw5s41

Leclerc elborzadt, amikor véletlenül egy Red Bull-lal csatlakozott a versenyhez

Csúnyát bakizott a Ferrari F1-es pilótája egy tegnapi virtuális versenyen, amelyen figyelmetlenségből egy Red Bull-lal nevezett be. A hibát felismerve, sűrű bocsánatkérések közepette arról győzködte versenytársait, indítsák újra a futamot.

Kezdődhet a darálás, ingyenes lett az F1 TV

Harminc napra ingyenessé tette havidíjas online szolgáltatását a Liberty Media. Az F1 TV-n több mint hatszáz korábbi verseny mellett szezon- és futamösszefoglalók, valamint exkluzív dokumentumfilmek is megtekinthetők. Ezen a linken kapsz egy hozzáférési kódot, majd útmutatót a folytatáshoz. Figyelmeztetés: mivel alapvetően ez egy fizetős szolgáltatás, a regisztrációhoz meg kell adnod a bankkártyád adatait, de az első harminc nap során nem fogják levonni a havidíjat, csak ha májusban a folytatás mellett döntesz.

f1tv

A Ferrari-szurkolók számára kedves 2019-es futamot ismétel ma az F1

Azok után, hogy a minap még a Michael Schumacher és Jacques Villeneuve ütközését hozó 1997-es jerezi viadalt tűzte műsorára, ma 16 órától a 2019-es Olasz Nagydíj lesz terítéken, amelyet Charles Leclerc nyert a maranellóiak hazai pályáján, Monzában, többek között Lewis Hamilton ellen is parádésan védekezve.

A futam az alábbi videóban (vagy az F1 Facebook-oldalán) nézhető majd 16 órai kezdettel (a videó a YouTube-ra átkattintva fog indulni!), de egyébként az F1 TV is 30 napra ingyenesen elérhetővé vált a koronavírus-járványra való tekintettel, ahol 1400 órányi tartalom várja az érdeklődőket:

 

A Formula-E is elhalasztotta az új autójának bevetését

Akárcsak a Formula-1, az elektromos sorozat is úgy döntött a csapatok, az FIA és a széria vezetői között történt megbeszélésen, hogy a koronavírus-járványra való tekintettel költségcsökkentési célzattal elhalasztják a Gen2 EVO névre keresztelt új karosszéria bemutatkozását. A jelenlegi Gen2-es verzió továbbfejlesztett változatán többek között módosított első szárny, hajlított hátsó légterelő és cápauszony található, de ezt csak a 2021/2022-es idényben láthatjuk élesben – pedig eredetileg egybeesett volna a Formula-E világbajnoki rangra emelkedésével.

A jelenleg egyébként a világjárvány miatt két hónapos szüneten lévő bajnokság szereplőinek e-voksolása során arról is döntés született, hogy a csapatok a következő két évad során csupán egyszer módosíthatnak a hajtáslánc-elemeken: vagy megtartják a mostani rendszert a következő szezonra is és akkor nyúlnak hozzá, vagy már most újítanak és akkor azt a verziót használják két évig.

gen2-evo-fe

A Renault is csatlakozott a személyzetét szabadságra küldő csapatok táborához

A McLaren, a Williams és a Racing Point után negyedikként a Renault is bejelentette, hogy az enstone-i gyárában dolgozók „jelentős részét” szabadságra küldi május 31-ig. Köszönhetően a brit kormány intézkedéseinek, a dolgozók – beleértve a menedzsment tagjait is – a fizetésük 80 százalékát így is megkapják. Ami a motorrészleget illeti Viry-Chatillon-ban, ott részmunkaidőt vezetnek be első körben 12 hétig, de ezt persze a koronavírus-helyzet alakulásától függően felülvizsgálhatják.

renault-f1-dppi

Hat F1-es versenyzővel indul jótékonysági virtuális bajnokság

Összesen 19 versenyző – köztük hat Formula-1-es – fogott össze, hogy létrehozzon egy virtuális minibajnokságot, amely segít adományokat gyűjteni a koronavírus elleni harchoz a WHO-nak. A három fordulóra szombaton, kedden és pénteken este 19 órától kerül sor, a versenyt a pilóták Twitch-csatornáin lehet majd követni.

A résztvevők névsora igencsak veretes: az F1-ből Charles Leclerc, Alexander Albon, Lando Norris, George Russell, Antonio Giovinazzi és Nicholas Latifi fogja képviseli magát, de indul még többek között Antonio Felix da Costa, Giuliano Alesi, Arthur Leclerc, Pietro Fittipaldi és a labdarúgókapus Thibaut Courtois. További szereplők és részletek Latifi videós posztjában:

 

Leclerc is beállt az Olasz Vöröskeresztet támogató adománygyűjtés mögé

A Ferrari fiatal pilótája is megosztotta azt az oldalt, ahol bárki adományokkal segítheti az olaszországi Vöröskereszt munkáját a koronavírus elleni harcban. A kezdeményezés mögé Leclerc mellett olyan sportolók álltak be többek között, mint Cristiano Ronaldo vagy épp Gianluigi Buffon.

 

Videó: A tíz legnagyszerűbb hazai győzelem az F1-ben

Alain Prost első diadala, Fernando Alonso valenciai csodája, Lewis Hamilton silverstone-i esőtánca és Ayrton Senna brazíliai átoktörése – többek között ezek is szerepelnek az alábbi válogatásban (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):

 

Kevesebb futam, több Ecclestone! Minden, ami a héten történt az F1-ben!

Formula-1-es elemzőműsorunk legújabb adásában kitárgyaljuk a kényszernaptár kapcsán felmerült legújabb ötleteket, a legnagyobb bajba jutott csapatok jövőjét, Daniel Ricciardo fizetését és Bernie Ecclestone fizikumát is.

 

 

A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – íratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

yt

buzz3

google-pc

rp 

deezer

sc

Hogyan készül a versenyzői ülés?

Az alábbi videóban a Jaguar Racing jóvoltából nyerhetünk bepillantást ebbe:

 

Villeneuve is beszáll a virtuálisan versenyzők sorába

Az 1997-es Formula-1-es világbajnok, aki épp a minap ünnepelte 49. születésnapját, is ott lesz a The Race által szervezett Legends Trophy elnevezésű szimulátorversenyen a hétvégén. A sorozatban már többek között Jenson Button, Rubens Barrichello és Juan Pablo Montoya is kipróbálta magát. Azt még nem tudni, ezen a hétvégén melyik pálya virtuális változatán csapnak össze, de az biztos, hogy minden induló egyforma McLaren M23-assal fog körözni.

villeneuve-dppi

A szezonzáró, amelyen Schumacher szándékosan ütközött a vb-cím reményében

Az F1 hivatalos Youtube-csatornáján szerdán nézhettük vissza az 1997-es Európai Nagydíjat, amelynek furcsa időmérő edzése csak a kezdet volt az emlékezetes versenyhétvége történetében. A futam - amelyen Michael Schumacher és Jacques Villeneuve csapott össze a világbajnoki címért - egy olyan mozzanatról vált híressé, amit egyesek Schumacher egyik legnagyobb baklövésének tartanak. Nézzétek csak:

Előkerült egy 25 évvel ezelőtti kép Hamiltonról

Testvére, Nicolas Hamilton osztotta meg:

 

Fernando Alonso egy erdei tesztjéről osztott meg videót

A videó tavaly ősszel készült, amikor a spanyol pilóta a Dakarra készült a Toyotával.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Septiembre 2019. Test. #toyota #gazooracing

Fernando Alonso (@fernandoalo_oficial) által megosztott bejegyzés,

Hiányzik Hamilton? Most kivághatod papírból

Ha már nagyon nem tudsz mit kezdeni a végtelennek tűnő szabadidőddel, akkor elkészítheted a Mercedes két pilótájának és a csapatfőnökének szögletes másolatát papírból. Csak egy nyomtatóra, egy ollóra és némi türelemre van szükséged. A mintákat innen tudod letölteni.