DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 25. péntek

Lehűtötte a kedélyeket az FIA az F1-es Madridi Nagydíj kapcsán

Mint arról Mészáros Sándor utazó tudósítónk is beszélt az Abu Dhabi Nagydíjat követő Formula Podcastban, illetve a napokban több más sajtótermék is beszámolt róla, a küszöbön lehet a bejelentés, hogy 2026-tól egy új utcai helyszínen – amely annak a komplexumnak a környezetében lenne kialakítva, ahol idén az F1 hivatalos kiállítását is tartották – rendezhetnek futamot Madridban. Most azonban az FIA szenátusának az elnöke Carmelo Sanz de Barros – aki egyúttal a Spanyol Automobil Szövetségnek is a feje – lehűtötte a kedélyeket, szerinte ugyanis még nagyon fontos és kezdeti lépések is hiányoznak a projekt megvalósulásához:

„A spanyol szövetségnél indul a folyamat, mert amikor egy új versenyt akarnak rendezni az országban, hozzájuk kell menni” – idézi szavait a Motorsport.com. „Szóval megkapta-e a spanyol szövetség mostanáig, hogy elemezze és tanulmányozza ezt a projektet? Nem, nem látták eddig, ezt a konkrét lépést még nem tették meg. Aztán ha a spanyol szövetség érvényesnek találja a projektet, hova küldik tovább? Az FIA-nak, mivel nekik kell homologizálniuk. Ha egy félig városi pályáról beszélünk, először homologizálni és hitelesíteni kell. Szóval ha a spanyol szövetség még nem kapott semmit, ezért nem is küldhettek semmit az FIA-nak, így ők nem is kaptak még semmit. Szóval az FIA-n belül még senki sem dolgozik azon a projekten, amiről a sajtóban szó esett a napokban.”

Carmelo Sanz de Barros hozzátette: a madridi tervek kiszivárgása mögött politikai manőverezések is állhatnak, főleg a Barcelonával való szembenállás miatt (amelynek a futamát kitúrhatná az F1-es naptárból a fővárosban rendezendő verseny). „Remélem, nem ez a helyzet, mert szeretnék egy versenyt Madridban. De ez az egyetlen projekt, amiről hallottam az F1 madridi érkezése kapcsán? Nem, legalább még két másik van.”

madrid-1

Színes társaság: Bemutatta idei DTM-festéseit az Audi

A német márka dizájnrészlege új külsőt kölcsönzött a Német Túraautó Bajnokságban szereplő hat gyári autónak, melyeket a címvédő René Rast, valamint Nico Müller, Mike Rockenfeller, Robin Frijns, Loic Duval és Jamie Green vezet. Többen teljesen új színeket kaptak, mivel Rockenfeller, Duval és Green autóját is másik főszponzor támogatja.

Még három Audi lesz a bajnokságban az ügyfélcsapat WRT-nél, melyeket Ferdinand Habsburg, Ed Jones és Fabio Scherer vezet, ezek festését most nem mutatták be. A szezonnyitó időpontjában és helyszínében – április 25-26, Zolder – jelen állás szerint nincs változás.

Futam híján a rajongók eljátszottak egy bokszkiállást

A Williams szurkolói voltak ennyire lelkesek.

Az AFM vendége volt az F1-es sztárokat legyőző Bereznay Dániel

Az F1-es e-sport széria élmezőnyének tagja – 2018-ban második, 2019-ben harmadik helyezett – volt a Motorsporthíradó legutóbbi adásának stúdióvendége. A szimulátoros most vasárnap jegyzett egy nagy sikert: ő győzött az Ausztrál Nagydíj helyett megrendezett virtuális viadalon, melyen jelenlegi és korábbi F1-esek, Lando Norris, Stoffel Vandoorne és Esteban Gutierrez is részt vettek.

bereznay

A Le Mans-i 24 órás sorsáért még izgulhatunk

Az utóbbi egy-másfél hét során nem telt el úgy nap, hogy ne töröltek vagy halasztottak volna el valamilyen autó- vagy motorsport-eseményt, de az év egyik legnagyobb viadala szerencsére még kitart. Az idei Le Mans-i 24 órás futamot - ami a WEC 2019-2020-as szezonzárója is egyben - június 13-14-ére írták ki, és a szervezők ma közölték, ehhez a dátumhoz egyelőre nem nyúlnak hozzá. Hogy mi lesz a sorsa a versenynek az április 15-én dől el, eddig várnak a járvány okozta helyzet rendeződésére.

Piere Fillon elnök leszögezte, a versenyt idén valamikor mindenképp megtartják, túl sokáig azonban nem halogathatják, szeptembertben ugyanis kezdődne az új autókat felvonultató 2020-2021-es idény.

lemans-2019-start1

Videó: Hamilton is szörfölt egyet

A világbajnok kiélvezte a Melbourne-ben töltött idejét. Charles Leclerc-rel ellentétben neki nem csak az úszásról szólt a szörf...

 

Látványos jelenetek a hétvégi WRC-futamról

A Mexikó Ralit még megrendezték, igaz, az utolsó versenynapot végül itt is törölték. Egy összefoglaló videó a futamról:

Leclerc megpróbált szörfözni egyet, de nem nagyon sikerült neki

"Ez a nap inkább az úszásról szólt és nem a szörfözésről, de jó móka volt! Amúgy senki se közelítsen rá az arcomra az első képen, köszi! Remélem, hogy ezekkel a fotókkal mosolyt csalok az arcotokra ezekben a nehéz időkben. Ma hazamegyek és ott is maradok, amíg nem javul a helyzet" - írta közösségi oldalán Charles Leclerc. A Ferrari pilótája érdekes fotókat osztott meg...

 

Gasly és Kvjat élete nem lett számottevően bonyolultabb a csapatnévváltással

Eddig is Red Bullt kellett kortyolniuk, ezután is azt kell. Eddig is lépten-nyomon fotózták őket, ami továbbra is így van. A különbség csak annyi, hogy most az overallokon túl az Alpha Tauri divatmárka cuccait is magukra kell venniük néhány kattintás erejéig.

Nincs az a mutálódott koronavírus, ami gátat szabhatna a Raikkönen iránti rajongásnak

Maga Kimi Raikkönen osztotta meg az alábbi képet Instagramon a következő szöveggel:

"Ő itt egy egészségügyi nővér Sanghajban.  Nehéz idők köszöntöttek a világra, vigyázzatok magatokra."

ETExzeOXgAA0J1u

Norrisnak talán föl se tűnt, hogy nem igazi versenyen van

Lando Norris volt az egyik színfoltja a Bereznay Dániel győzelmével véget ért vasárnapi F1-es virtuális versenynek. Nemcsak azért, mert a mezőny végéről zárkózott fel a 6. helyig, hanem azért, mert a futam közben elejtett megjegyzései által a hangulatfelelős is ő volt. Pont, mint egy valódi F1-es futamon.

Bottas szemlélteti, hogyan kell elkapni a „koronát”

Bár verseny nem volt, azért igyekezett vidáman tölteni a vasárnapot Valtteri Bottas, akinek Insta Storyjában hemzsegteg a képek és a videók arról, mi mindent csinált új barátnőjével, Tiffany Cromwell-lel. Bár már eléggé elkoptatott poén, nem bírta ki, hogy a koronavírus-őrület jegyében fényképezkedjen a Corona nevű sörrel. 

És bizony, az alsó képen az a furcsa mamusz is az ő lábán van.

90085960_575103189745631_1154822150200066754_n

 

Clipboard

Mindennapi versenytörlésünket add meg nekünk ma (is)

Lassan az összes autós-motoros bajnokság reagált a koronavírus terjedésére a versenynaptára módosításával, de azért még mindig lehet találni új híreket ebben a témában. Most a Rali-Európa-bajnokság is lépett azzal, hogy az azori-szigeteki szezonnyitót elmozdította a március 26-28-i időpontról, és biztos távolságba, szeptember 17-19-re helyezte át azt. A bajnokság így jelen állás szerint a május 7-9-i eseménnyel startol a Kanári-szigeteken. De persze sose lehet tudni... 

02-Chris-Ingram

Grosjean példát mutat: Így kell alaposan kezet mosni

Romain Grosjean járványvédelmet szemléltetett Instagramján, a teljes folyamat 40 másodpercen keresztül tartott.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Hand hygiene is key to protect all of us against and beat #COVID19 Advices from @who here

Romain Grosjean (@grosjeanromain) által megosztott bejegyzés,

Twitter-körkép: Csapatok posztjai az elmaradt versenynapon

Egy ideális világban most a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj eseményeit tárgyalnák ki a Formula-1 résztvevői. Helyette az autósport csendbe borult, a közösségi médiát görgetve a csapatok posztjai köszönnek szembe, melyekben sajnálkoznak az elmaradt futam miatt.

Mercedes: „A versenyzés a szenvedélyünk. Ez vagyunk mi. Ezt csináljuk. Sajnáljuk, hogy ma nem lehetünk kint a pályán. De egyes dolgok nagyobbak, mint a verseny… Vigyázzatok magatokra, figyeljetek egymásra, és hamarosan újra találkozunk.”

Ferrari: „Nehéz tudomásul venni, hogy nem versenyzünk ma értetek, tifosi. Ez nehéz időszak mindenki számára szerte a világon. Maradjatok erősek, maradjatok biztonságban.”

Red Bull: „Aznap, ami a versenynap lett volna Ausztráliában, csapatunk hazatért a bázisra. Habár a versenyzés az, amiben a legjobbak vagyunk, most a legfontosabb első helyre helyezni az egészséget és biztonságot.”

Alpha Tauri: „A várakozás az első fordulóra folytatódik… Kár, hogy nem tudtunk versenyezni ezen a hétvégén, ám dolgozóink egészségének és biztonságának kell fő prioritásunknak lennie. Reméljük, hogy hamarosan visszatérünk!”

Haas: „Szerettünk volna versenyezni a mai napon Melbourne-ben az F1-es szezon első fordulóján, mert ezért élünk, de egyes dolgok fontosabbak a versenyzésnél. Mindazokra gondolunk, akiket érint a jelenlegi helyzet.”

Williams: „Miután felébredtünk azon a napon, ami versenynap lett volna, furcsa érzés, hogy nem érezzük a várakozás miatti pillangókat. Az F1 azonban vissza fog térni, mi is vissza fogunk térni. Egyelőre azonban azt reméljük, hogy mindenki vigyáz magára, amennyire tud, és azokra gondolunk, akik érintettek.”

Videó: Öt elfeledett pillanat az Ausztrál Nagydíjról

Ha verseny nincs, legalább nézzük vissza, az F1 szerint milyen események történtek a múltban Melbourne-ben, amikről a többség megfeledkezett.

 

A versenyek elmaradhatnak, de a Motorsporthíradó nem: 13 óra, FIX TV

Az Autósport és Formula Magazin tv-műsora márciusban is jelentkezik. A tartalomban a MotoGP-vel foglalkozunk, bemutatjuk a felújított Zandvoortot és Bereznay Dániellel is beszélgetünk.

Lefújták a dél-afrikaiak Nagy Futamát is, melynek Bottas lett volna a sztárja

A Formula-1 az idei évre is rajongói fesztiválokat tervezett a világ nagyvárosaiba, köztük Johannesburgba, ahol március 29-én bemutatózott volna három csapat, a Mercedes, a Red Bull és a Renault. Húzónévként Valtteri Bottast és David Coulthardot ígérték a közösségnek.

Annak fényében, hogy Formula-1-es futamot legkorábban májusban rendeznek a koronavírus terjedése miatt, nem váratlan fejlemény, hogy erre az eseményre sem kerül sor. A szervezők egy későbbi időpontban meg akarják tartani az F1 Joburg Festivalt.

Ezt az őrült szerkezetet egy korábbi F1-es pilóta tervezte

Egy elképesztő felvételre bukkantunk az internet bugyraiban: a több szempontból is életveszélyesnek tűnő, tudományos fantasztikumba illő járgányról listázhatnánk a különböző jelzőket, de az alábbi videó mindennél többet elmond róla. A gép tervezője az a Tarso Marques, aki 1996 és 2001 között 26 F1-es futamon vett részt, és utolsó aktív évében Fernando Alonso csapattársa volt a Minardinál.

Tíz éve ezen a napon Alonso beült a Ferrariba és megnyerte a futamot

Fernando Alonso 2010. március 14-én állt először rajthoz a vörösökkel, ami egy emlékezetes nap lett mindkét fél számára. Erre mondhatná, hogy jött, látott és győzött.

Nem hiszed el, melyik cég támogatja a hétvége egyik talpon maradt sorozatát

Tudjuk, hogy a Corona sörgyárnak semmi köze a világot lázban tartó koronavírushoz, de a neve miatt érdekes információ, hogy a sok más szériával ellentétben kitartóan versenyző WRC aktuális fordulójának épp ez a cég az egyik támogatója. 

gwo6d80gydm41