DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 21. csütörtök

Vinales körrekorddal nyitott Martin előtt, Bagnaia csak a 15.

Pénteken szokás szerint két edzéssel vette kezdetét a MotoGP szezonzáró Valenciai Nagydíja, a délutáni egyórás körözés pedig téttel is bírt, hiszen ott dőlt el, melyik tíz motoros jut automatikusan a szombati időmérő második fázisába. Rengeteg bukás tarkította az edzést, elesett Aleix Espargaro, Marco Bezzecchi, Alex Rins és Jack Miller is – utóbbi óriási highside esését követően ráadásul törmelék maradt a pályán, ezért a piros zászlók is előkerültek. A gyors újraindítást követően Luca Marini és Raul Fernandez, valamint Pol Espargaro is feliratkozott a balesetet szenvedők listájára.

A leggyorsabb köridőt végül Maverick Vinales futotta meg, az 1:29,142-es eredmény ráadásul új pályarekordot is jelentett. Mögötte a 21 pontos hátrányban lévő vb-aspiráns, Jorge Martin lett a második, aki az utolsó percekben folyamatosan a bajnoki éllovas Francesco Bagnaiát követte árnyékként a pályán és a bokszban egyaránt – egy ponton még a Ducati-menedzser, Davide Tardozzi is próbálta blokkolni őt a bokszutcában! Viszont sikerrel járt Martin, Bagnaia ugyanis mindössze 15. lett, vagyis a címvédő olasz kénytelen lesz a Q1-ben is szerepelni szombaton.

tardozzi-martin

Ami az élbolyt illeti: Vinales és Martin mögött Johann Zarco lett a harmadik, megelőzve a MotoGP-s ülésért hajtó katari győztest, Fabio di Giannantoniót. Top 10-ben és ezáltal Q2-ben még Marco Bezzecchi, Brad Binder, Marc Marquez, Raul Fernandez, Jack Miller és Aleix Espargaro, miközben kiszorult onnan Bagnaia mellett többek között Alex Marquez és a két Yamaha is. Joan Mir pedig kihagyta az edzést, miután délelőtt bukott nagyot, de szerencsére a kórházi vizsgálatok nem találtak törést nála.

A péntek délutáni edzés végeredménye:

motogp-valencia-pentek

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Itt van még egy mutató, amiben Hamilton volt a legjobb

2010 és 2019 között tíz világbajnoki címet osztottak ki a Formula-1-ben, viszont ezek kilencven százaléka két pilótához, Lewis Hamiltonhoz és Sebastian Vettelhez került. Nem meglepő módon így ők lettek azok, akik a 2010-es évek során a legtöbb pontot szerezték. Az évtized harmadik világbajnokának jutott a lista harmadik helye, az előző évtized második legsikeresebbjének pedig a negyedik.

Daniel Ricciardo színpadra állt, aktívan vett részt egy rapkoncerten

Daniel Ricciardo a Thundamentals (ausztrál hip-hop együtteskoncertjén járt és ha már így tett, akkor a színpadra is felment...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Thunder thunder thunder @thundamentals letting me come up and butcher this verse

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés,

Amikor Ayrton Senna egy F1-es videójátékot reklámozott

1991-ből került elő egy japán reklám, amelyben Ayrton Senna a főszereplő - tudjátok, hogy mit reklámoz?

 

Egy újabb McRae kezdi meg ralis pályafutását - a család három generációja áll rajthoz egy futamon

A mindössze 15 éves Max McRae is raliautóba ülhet 2020-ban, a McRae Rally Challenge nevű eseményen. A sportág legendája, Colin McRae 1995-ben lett világbajnok, ennek 25. évfordulóját ünnepli majd meg a család - a pilóta sajnos már 12 éve, 2007 szeptemberében elhunyt egy helikopter-balesetben. A családja azonban azóta is benne van a raliban, testvére, Alister McRae is volt WRC-pilóta és az ő fia, Max is efelé tart - az eseményen mindketten rajthoz állnak, ahogy Alister (és Colin) édesapja, a korábbi brit bajnok, Jimmy McRae is.

Az utóbbi időben két korábbi nagy versenyző fia is előtérbe került Kalle Rovanpera, valamint Oliver Solberg személyében - Max McRae lehet majd a következő?

colinalister

fotó: dppi

Ha csak tíz jelenetet nézel meg az idei F3-as szezonból, ezek legyenek azok

A Formula-1 Youtube-csatornája összegyűjtötte a "harmadosztály" legnagyobb megmozdulásait ebből az évből - a videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Így fog kinézni az indonéz MotoGP-helyszín 2021-ben

Elkészült a versenynaptárba 2021-ben bekerülő indonéz pálya 3D-s rendervideója.

 

 

Az ötszörös IndyCar-bajnok duplán ünnepelhetett idén karácsonykor

Megszületett ugyanis Scott Dixon és felesége, Emma újabb közös gyermeke - két lány után az első fiú!

 

Kép forrása: Indianapolis Motor Speedway (Twitter)

Látványos csatákat produkált a 2019-es F1-es szezon

Az F1 összegyűjtötte a szerintük 10 legszebb párharcot.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Wheel-banging action followed us round the globe this year, here's our favourite duels as new rivalries were born

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

 

Melyik volt a legszebb Lewis Hamilton-sisakdizájn 2019-ben?

A hatszoros világbajnok azért virított jó néhány verziót idén. Ezt gyűjtötte össze a Mercedes Twitterén.

 

A 2019-es szezon is adott egy nevezőt „az évtized versenye”-kategóriába

Twitteroldaluk véleménye szerint komoly induló ebben a kategóriában a 2019-es német futam.

 

Még több kép arról, hogy nézett ki az F1 mezőnye az évtized elején

A mezőny fiatalabb generációjáról nyilván még hamvas gyerekkori képek kerültek elő.

 

Jacques Villeneuve csapatot indít

Tudtad, hogy Jacques Villeneuve-nek és gyerekkori barátjának, Patrick Lemarie-nak fiatal versenyzőkkel foglalkozó akadémiája van? Nos, ezt az akadémiát megtámogatandó most egy csapatot is indítanak, méghozzá a NASCAR Euro Series nevű betétsorozatában. A csapatot Villeneuve, Lemarie, illetve az újonc belga 17 éves Simon Pilate alkotja majd, közülük Villeneuve-é lesz az ötös rajtszámú autó, Lemarie, illetve Pilate pedig a #6-oson osztozik majd.

„Mivel Patrickkal nyolcéves korunk óta ismerjük egymást, még a BAR tesztversenyzője is volt annak idején, így ez egy magától értetődő lépés számunkra. Ráadásul lesz egy fiatal versenyzőnk, aki számára az Euro NASCAR gép egy nagyon jó alap lesz a tanuláshoz. Mivel pedig két autónk van, a versenyzőink között egy nagyon gyümölcsöző kapcsolat alakulhat majd ki” - fogalmazott 1997 F1-es világbajnoka.

Kép forrása: euronascar.com

Kik szerezték a legtöbb pontot 2010 és 2019 között?

Aligha lep meg sokakat, hogy a lista első két helyén Lewis Hamilton és Sebastian Vettel szerepel, hiszen ők ketten domináltak az utóbbi tíz évben (szerencsére épp 2010-től van érvényben a mostani pontrendszer – leszámítva az idén bevezetett leggyorsabb körös bónuszt –, így nem kell átszámolgatni semmit). A brit 315 egységgel előzi a németet, a Mercedes Red Bullénál hosszabb dominanciáját viszont az is jól jelzi emellett, hogy a harmadik helyen az a Nico Rosberg áll, aki három éve már nem is aktív – sőt, Valtteri Bottas is ötödik, épp csak elmaradva Fernando Alonsótól. 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

The decade belongs to... . #F1 #Formula1 #LewisHamilton

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Ezért ülhetett fel Norbi király a WTCR trónjára

A magyar autósport történetének legnagyobb sikerét érte el Michelisz Norbert azzal, hogy elsőként vált FIA világkupagyőztessé, így magazinunk legfrissebb számában természetesen erről is szót ejtettünk: alaposan körbejártuk, minek is köszönhetően ért fel épp most a csúcsra a bő egy évtizede még csak szimulátorokon versenyző himesházi pilóta.

afm-norbi

Kedved támadt egy kis autósportos kvízjátékhoz így a két ünnep között?

Akkor szerencséd van, hiszen nekünk nem is kis, hanem Nagy Autósport-kvízünk van! Ezt IDE vagy a képre kattintva érheted el, további tematikus kvízeinket pedig a felső menüsor megfelelő pontja alatt.

kviz-1

Hatalmas borulások a WRX 2019-es szezonjából

A ralikrossz-vb idénye is tartogatott néhány látványos balesetet – íme, egy tízes összeállítás belőlük:

 

Hamilton a legjobb európai sportoló 2019-ben

Lewis Hamilton végzett az élen az európai hírügynökségek – magyar részről az MTI – szokásos év végi szavazásán, amelyen a 2019-es év legjobb európai sportolóira lehetett voksolni. Az idén már hatodik Formula-1-es vb-címét szerző brit harmadszor lett első a szavazáson (korábban 2014-ben és 2017-ben nyert), ezúttal a két Grand Slam-győzelemig és év végi világelsőségig jutó teniszezőt, Rafael Nadalt, valamint az elmúlt télen zsinórban nyolcadik összetett világkupáját nyerő és azóta visszavonult alpesi sízőt, Marcel Hirschert előzte meg. A listának volt még egy technikai sportos vonatkozása is a MotoGP-t Hamiltonhoz hasonlóan domináló Marc Marquez révén, aki a norvég atlétával, Karsten Warholmmal holtversenyben hetedikként zárt. Végül ejtsünk szót Hosszú Katinkáról is, aki pedig 13. lett a listán, egyedüli magyarként beverekedve magát az élbolyba.

hamilton-mercedes-usa-1

SZAVAZZ: Melyik volt idén a legjobb verseny az F1-ben?

Szerkesztőségünk már megszavazta a 2019-es szezon legjobb futamát, most rajtad a sor, hogy véleményt nyilváníts:

 

Videó: A legvadabb ünneplések a MotoGP 2019-es idényében

Volt néhány verseny, amelynek végén igencsak elszabadultak az érzelmek… (A videó a YouTube-ra átkattintva indul!)

 

Magyarország is szerepel „Amerika kapitány” bakancslistáján

Többek között ez is kiderül az 1978-as Formula-1-es világbajnokkal, Mario Andrettivel készült interjúnkból, amelyet az AFM nemrég megjelent legfrissebb számában olvashattok – sok más érdekesség mellett.

afm-andretti-1