DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 5. vasárnap

Mégis a Ducati gyári csapatában köthet ki 2024-ben Jorge Martin a MotoGP-ben?

Mindössze 13 pont választja el egymástól a MotoGP világbajnoki összetettjében a címvédő Francesco Bagnaiát és a Pramac Ducatinál szereplő Jorge Martint három fordulóval az évad vége előtt. Martin a MotoGP-érában az első versenyző lehet, aki szatellit csapat versenyzőjeként ér fel a csúcsra: legutóbb ez 2001-ben még az 500 köbcentis kategóriában jött össze Valentino Rossinak, aki azonban komoly gyári támogatással rendelkezett a Honda irányából (ahogy egyébként Martinnál és a teljes Pramac Racingnél is hasonló a helyzet a Ducati részéről).

Éppen ezért felmerült, hogy a remek szezon után nem léptetné-e elő Martint a gyári csapatához a Ducati. Tavaly Enea Bastianinit választották helyette a bolognaiak, ám az olasz 2023-as idényét sérülések hátráltatták, de a visszatérése óta is elmarad a teljesítménye a várakozásoktól a tavalyi vb-bronzérem után. Bár eddig a Ducati számos alkalommal leszögezte, hogy Bastianini helye biztosított a gyári alakulatnál 2024-re is, nemrég a spanyol AS lap arról számolt be, hogy a vörösök mégis megfontolhatják a kérdéskört – főleg abban az esetben, ha Martin tényleg világbajnok lesz.

Egy ducatis forrás a Motorsport.com lapnak arról beszélt, hogy egyelőre nem egyeztettek erről a feltevésről. A pramacos motoros ügynöke, Alberto Valera pedig azt mondta, hogy nem siettetik a dolgot: „Jorge szándéka, hogy 2025-re és 2026-ra bebiztosítsa magának azt a vörös motort. Ha bekerül a gyári csapathoz 2024-ben, az a nagyszerű szezonjának lenne a következménye. De ez a Ducati kezében van, övék a döntés, és mostanáig nem mondtak nekünk semmit” – fogalmazott. Alighanem a világbajnokság kimenetelének szerepe lehet majd az esetleges döntésben, hiszen ha Martin nyer, valóban logikus lehet előléptetni az első számú gárdához – még ha Bastianinivel nem is lenne feltétlenül fair a visszafokozás (még ha technikai feltételek tekintetében gyakorlatilag nincs is különbség a két ülés között).

motogp-martin-bagnaia-ducati

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Legalább öccse miatt volt oka az örömre Charles Leclerc-nek

A monacói ugyan kiesett a német hétvége főeseményén, az F1-en, azonban nem sokkal korábban legalább a család másik versenyző tagja, az öcs Arthur hozott egy győzelmet, a német F4-es bajnokságban.

 

Csapattársak hozták minden idők harmadik legszorosabb nem oválpályás befutóját az IndyCarban

Az újonc csapattárs, Felix Rosenqvist a célegyenesben még megpróbálta legyorsulni a bajnoki címvédő, ötszörös győztes Scott Dixont, de végül 93 ezredmásodperc (0.0934, vagyis 934 tízezred!) ha további értékekeket is megnézünk) különbség az új-zélandi javára döntött.

 

Újra megdőlt a bokszutcai világrekord

A Brit Nagydíjat követően arról számoltunk be, hogy a Red Bull megdöntötte a leggyorsabb kerékcsere addigi rekordját: 1,91 másodperc alatt szolgálták ki a bokszban Pierre Gasly autóját, egyetlen századdal megverve a Williams 1,92 szekundumos idejét, amely a 2016-os bakui futam óta volt világcsúcs.

Az újabb rekordra két hetet kellett csak várni: a Német Nagydíjon a Red Bull újabb három századot lefaragott, és 1,88 másodperc alatt cserélt Max Verstappen autóján!

A különversenyben most hétvégén a Red Bull és a Williams dominált: előbbi első és harmadik, utóbbi második és negyedik helyet szerzett az értékelésben. Hozzátennénk, hogy ezen a listán az adott versenyző leggyorsabb kerékcseréje számít a versenyben, márpedig Hockenheimben bőven volt lehetőség próbálkozni: összesen 78 bokszkiállást láthattunk, Verstappen ötször jár csapatánál.

Eközben az Autobahnon: Mogyoródra tart az F1

A Német Nagydíj forgataga után hétfőn kollégánk már Magyarország felé tart, de nemcsak ő tesz így azok közül, akik a hockenheimi pályán töltötték az elmúlt napokat, hanem szinte mindenki. A cirkusz erre a hétvégére a Hungaroringre teszi át a székhelyét, ahol a Magyar Nagydíjat rendezik, így Mészáros Sándor díszes kíséretben, a Ferrari, a Red Bull és a Haas kamionjainak társaságában találta magát.

67646394_1705512996260420_1639202847230787584_n

67369700_642438002833005_7304525320680374272_n

67354593_559142027954932_9076576239430402048_n

14 éves autóversenyző nyert a magyar Formula Renault bajnokságban

A túraautózás után idei szezonban formulaautókra váltó Szomszéd Lali első győzelmére nem kellett sokat várni: a magyar bajnokságba is beleszámító versenyhétvégén, a horvátországi Grobnikban újabb futamgyőzelmet szerzett a Formula Renault kategóriában, azután, hogy a Red Bull Ringen már nyerni tudott.

A rettegett utolsó előtti kanyar áldozatai (videó)

Sainz és Raikkönen megúszta, Leclerc, Hamilton és Hülkenberg azonban nem: a 16-os kanyar megtizedelte a mezőnyt az esős Német Nagydíjon. Leclerc a csúszós aszfalt miatt bosszankodott: a gyorsulási versenyeknek otthont adó egyenes itt bukótérként szolgált. A videón látható, hogy a hibázó versenyzők tényleg nem lassulnak ezen az aszfalton.

(A videó a Formula-1 hivatalos YouTube-csatornájára került fel, így átkattintás után indul.)

Ezt meg kell nézni: A fergeteges Német Nagydíj összefoglalója

Sok nagydíj után leírtuk már, elismerésünk a készítőknek, hogy sikerült megtölteni egy hét és fél perces videót a verseny történéseivel. Most azért kell gratulálni, hogy belefértek!

(A videó a Formula-1 hivatalos YouTube-csatornájára került fel, így átkattintás után indul.)

78 bokszkiállás volt a Német Nagydíjon

Első ránézésre színes katyvasz a Pirelli infografikája, másodikra kivehető, a pálya száradása, majd az újból érkező eső, valamint a biztonsági autós fázisok hogyan kényszerítették lépten-nyomon újabb és újabb bokszkiállásokra a mezőnyt.

Verstappen öt kiállással győzött, a második Vettel ugyanennyiszer járt a bokszban, a harmadik Kvjat viszont megspórolt egyet. A legtöbbször Hamilton és Magnussen járt kerékcserén, fejenként hatszor, a célba érők közül legkevesebbszer pedig Sainz, mindössze háromszor.

Ez nagyon nem Hamilton napja volt: Két vezetői hiba, bokszutcai káosz

Lewis Hamilton sokáig első volt, végül 11. helyen ért célba a Német Nagydíjon: kellett ehhez két kicsúszás és az elsőt követően egy rendkívül hosszúra nyúlt bokszkiállás, amely felkészületlenül érte csapatát.

 

Három órával a rajt előtt megérkezett a vihar Hockenheimbe

A motorhome-ból kitekintő renault-sok és a bemutatókörökre készülő Karun Chandhok felvételei szolgálnak ehhez bizonyítékul.

 

Ebben a fele-fele sisakban vezette a 2004-es Ferrarit Mick Schumacher

A saját, sárga szín által dominált sisakfestését pászította apja legendás piros dizájnja mellé, ezzel téve tökéletessé az összhangot a múltidézésre, amiről ide kattintva nézhető meg a videó.

Sainz elárulva érzi magát, amiért Norris új csapattársat választott

Régen volt már McLaren-pilóták között olyan felszabadult és baráti a viszony, mint idén Carlos Sainz és Lando Norris esetében. Amikor a Sky Sports által Hockenheimben rendezett közös beszélgetésen szóba került, hogy Norris az előző hétvégén Max Verstappennel közösen nyert meg egy szimulátorversenyt, a spanyol csalódottan - de persze viccelődve - fordult fiatal kollégájához: "Most már ő a csapattársad. Ez... hogy is mondják... árulás, haver. Másik csapattársat találtál."  

Íme, Hendrix Jonathan Button

Csütörtökön már beszámoltunk róla, hogy megszületett Jenson Button és Brittny Ward közös gyermeke és hogy mindenki jól van. Most megláthattuk az első képet is a 2009-es világbajnok fiáról, aki a Hendrix Jonathan Button névre hallgat.

Így csente el Hamilton a Ferrariktól az első rajtkockát

Valóságos dráma zajlott a Német Nagydíj időmérő edzésén Hockenheimben, de helyettünk inkább beszéljen a videó:

Alonso: Sosem volt még ilyen jó első fél évem

A háromszoros világbajnok spanyol ugyan hosszú idő után idén először nem versenyez az F1-ben, az Indy 500-ra pedig kvalifikálni sem tudta magát, eredményes volt azonban a hosszútávú versenyeken. A jelek szerint Alonso csap a pozitívumokra emlékszik vissza, hiszen sikereinek listázása mellé az alábbi kommentárt fűzte:

"Júliussal véget ért a 2019-es év első hét hónapja. Soha a karrieremben nem volt még ennyire eredményes egy szezonom első fele! Ki gondolta volna mindezt! Nagyon boldog és hálás vagyok.

- daytonai 24 órás
- sebringi 1000 mérföldes
- spái 6 órás
- Le Mans-i 24 órás
- világbajnoki cím"

Ilyen csellel nyeri meg Vettel a Német Nagydíjat

A The Circus néven alkotó F1-es karikaturista reflektált a pilóták péntek esti liftes incidensére. Íme a képregénye magyar felirattal.

cartoon

Megidézett közelmúlt: Mick Schumacher apja autóját, a Ferrari F2004-et vezeti

Szombaton már az F1-es időmérő előtt elérkezett a Német Nagydíj hétvégéjének egyik legjobban várt pillanata: Mick Schumacher a hockenheimi pályán bemutatózott a Ferrari 2004-es F1-es modelljével, amellyel apja, Michael Schumacher abban az évben világbajnok lett és a futamgyőzelmet is behúzta itt. A képek mellett hamar előkerült néhány, a lelátókról készült rajongói videó, majd megérkezett a hivatalos is.

Ez ráadásul még nem minden, Schumachernek lesz még egy menete, hiszen vasárnap, az F1-es rajt előtt ismét megjáratja majd a V10-es motort. A német azonban már szombaton beszélt a tapasztalatairól.

 

EasyCapture8

EasyCapture6_1

EasyCapture7

A Ferrari bemutatja: A világ legszerencsésebb madara

A hazai pályán versenyző Sebastian Vettel hajszál híján elütött egy madarat a harmadik szabadedzésen, de végül szerencsés végkimenetele lett az afférnak. Sem Vettel autója, sem a madár nem sérült meg. Nem ez az első eset, hogy az élővilág megzavar egy nagydíjhétvégét (vagy inkább fordítva?), hiszen például Kanadában is jól megszokott vendégek a mormoták.

 

Keszthelyi Vivien rátromfolt Leclerc-ék gyerekkori képére

A Német Nagydíj hétvégéje előtt került a közösségi média körforgásába az a régi fotó, amelyen Charles Leclerc és öccse, Arthur gyerekkorukban egy kisautóban ülnek. A legváratlanabb helyről érkezett válaszreakció a testvérpár képére: A W Seriesben versenyző Keszhelyi Vivientől, akiről a jelek szerint kiskorában szintén készült egy nagyon hasonló kép egy teljesen ugyanolyan autóban.

"Készen álltok egy versenyre?" - intézte a kérdést közösségi oldalán Vivien a monacói testvérpárhoz.

Időzavarban: a Mercedes egyszerre emlékezik 1894-re és 1954-re

Ilyen intenzív reklámtevékenység után már az is kívülről fújja, akit nem érdekel: ezen a hétvégén, hazai futamán ünnepli meg a Mercedes a motorsportprogramja fennállásának 125. évét. Emellett azonban egy másik mérföldkő is éppen a Német Nagydíjra esik, ez lesz ugyanis a Mercedes történetének 200. F1-es futama gyári csapatként. Ebből az első 12-t 1954 és 1955 során teljesítették, a többit pedig 2010-es visszatérésüket követően, így az első F1-es részvételüknek is emléket állítanak ezen a hétvégén. Emiatt állt elő az a furcsa kettősség, hogy a feliratokkal és az autó festésével 1894-et, az alábbi csapatfotózás öltözeteivel pedig 1954-et idézték meg.

EasyCapture2_1

EasyCapture1_3

EasyCapture4_1

EasyCapture3_2