DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 2. csütörtök

NASCAR: Larson a falat is eltalálta, mégis győzni tudott Las Vegasban

Elindult a Cup Series rájátszásának következő fordulója, ahol a tét már a bajnoki döntő. A legjobb nyolc közötti csatározások végén már csak négy pilótának lesz esélye a bajnoki cím elhódítására, amiért a szezonzáró futamon küzdhetnek meg a Phoenix Racewayen. Az első jegyet ide a 2021-es bajnok, Kyle Larson váltotta meg, aki félelmetesen erős volt vasárnap a Las Vegas Motor Speedwayen.

Az 5-ös autó pilótája már az időmérőn is nagyszerűen szerepelt és az első sorba kvalifikált a pole-t megszerző Christopher Bell mellé, aki vele együtt szinte végig az élmezőnyben maradt, ám a futam történéseit látva nem volt egyértelmű, hogy pont ők vívnak majd hatalmas csatát az utolsó métereken. Larson ugyanis alapvetően dominálta a futamot, megnyerte az első és a második szakaszt is, egy ponton azonban majdnem elúszott a versenye. A South Point 400 középső etapjában eltalálta a falat, ugyanakkor egy hatalmas mentést mutatott be, ráadásul szerencséje is volt. Az eset után ugyanis még 21 kört biztosan kint kellett volna töltenie a kopott abroncsokon, hogy ne kerüljön stratégiai hátrányba, ám erre nem volt szükség csapattársa, Alex Bowman incidense miatt, aki hasonló helyzetbe került, igaz neki ez a futam végét jelentette.

Emiatt szinte mindenki kijött friss gumikért és üzemanyagért, Larson pedig az élmezőnyben maradt. Idővel újra átvette a vezetést, majd egy egészen tisztességes előnyt épített ki, ami viszont a futam vége felé elfogyni látszott. Bell ekkor rákapcsolt, az utolsó körben már többször is támadta az éllovas autóját, a célvonalnál pedig már mellette volt, de Larson megtartott 82 ezredet az előnyéből. Győzelmével tehát már biztosan ott van a legjobb négy között, a következő két futamon pedig az is kiderül, kik csatlakoznak majd hozzá. Larson és Bell mögött egyébként Kyle Busch, Brad Keselowski és Ross Chastain zártak még a legjobb öt között, a futam krónikájához pedig hozzátartozik Ryan Blaney kizárása is, akinek autóján a bal-első lengéscsillapító hossza nem felelt meg a szabályoknak. 

Frissítés: Ryan Blaney mégis megtarthatta a pályán megszerzett hatodik pozíciót, miután a NASCAR visszavonta kizárását. Mint utólag kiderült, a szervezet szakemberei hibás eszközzel dolgoztak a technikai ellenőrzés során.

A folytatás október 22-én következik a Homestead-Miami Speedwayen.

Hamilton 300. versenyére készül

A jövő heti Francia Nagydíjon 300. versenyét fogja teljesíteni Lewis Hamilton, aki az eddigi 299 futamán 103 győzelmet és pole-pozíciót szerzett, összesen 186-szor állhatott fel a dobogóra és hét vb-címet nyert. Idézzük fel ezen apropóból a brit legemlékezetesebb pillanatait. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Két dél-amerikai ország kerülhet a WTCR versenynaptárába

A Túraautó-világkupa, amely idén az előző két évhez hasonlóan kizárólag Európában szerepel, miután a tervezett ázsiai fordulókat a közelmúltban törölték, jövőre visszatérhet Dél-Amerikába, ahol utoljára 2017-ben volt verseny, ráadásul kapásból két országban.

A TouringCarTimes információi szerint az egyik verseny Argentínában lehet, Termas de Rio Hondóban, ahol öt évvel ezelőtt is szerepelt az akkor még WTCC-ként futó sorozat. A másik érdeklődő ország Uruguay: a helyi versenyzőszövetség elnöke, Julio Maglione elmondása szerint már egy éve dolgoznak a projekten. A bajnoki címért küzdő Santiago Urrutia hazájában két pálya jöhet szóba: Rivera vagy El Pinar, ahol jelentősebb átépítések szükségesek. A WTCR-t promótáló Discovery Sports Events részéről ugyancsak elismerték, egyeztetések zajlanak dél-amerikai országokkal, és jelenleg a lehetőségeket tanulmányozzák.

Videó: Hakkinen felemelkedése

Az F1 tavaly indította útjára a Rise of the Rookie című videósorozatát, ezúttal pedig a finnek kétszeres világbajnokának, Mika Hakkinennek az útját kísérhetjük végig. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Így állnak a pilóták a büntetőpontokkal

A 2022-es szezon felénél így állnak a versenyzők a bentetőpontok tekintetében:

 

7 - Verstappen, Gasly, Stroll
6 - Alonso, Tsunoda, Albon
4 - Ocon
3 - Russell, Bottas
2 - Hamilton, Ricciardo, Zhou, Magnussen
1 - Perez, Norris, Vettel, Latifi
0 - Leclerc, Sainz, Schumacher

Fontos megjegyezni, hogy 12 büntetőpont begyűjtése után automatikus eltiltás jár az adott pilótának a következő versenyről, azonban a pontokat nem cipelik magukkal életük végéig, minden egység egy év után a begyűjtése után elévül.

Újabb lépcső Marquez rehabilitációjában: megkezdheti a fizioterápiát

Az Olasz Nagydíj hétvégéjén jelentették be, hogy Marc Marquez jobb felkarját ismét meg kell műteni: a felkarcsont még a 2020-as jerezi idénynyitón sérült meg, ám a három operáció ellenére sem gyógyult megfelelően. A nyolcszoros világbajnok motoros a friss beavatkozás után hat héttel újabb orvosi vizsgálaton esett át, amely a Repsol Honda közleménye szerint biztató eredménnyel zárult, így Marquez rehabilitációja a következő lépcsőfokhoz érkezik: a spanyol megkezdheti a fizioterápiát.

„Fontos lépést tettünk a gyógyulási folyamatban. A második ellenőrzés során az orvosok megerősítették, hogy a felkarcsont megfelelően erősödik, így elkezdhetjük a fizioterápiát a jobb karomon, valamint a kardióedzéseket. Izgatottan várom, hogy újra mozgathassam a karomat, hogy folytathassam a rehabilitációt, egyúttal szeretnék köszönetet mondani a teljes orvosi csapatnak a kezelésért és a figyelemért” – mondta el Marquez, aki tehát újra mozgathatja az eddig rögzített jobb karját. Arról továbbra sincs információ, mikor ülhet vissza a motorjára a 29 éves versenyző, mindenesetre hat héten belül újabb vizsgálatra kerül majd sor.

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Verstappen jótékonysági árverésen kínálja sisakját

Spielbergben, a Red Bull hazai versenyén különleges sisakfestést villantott a világbajnoki címvédő, amit most a VIPrize oldalán szeretne elárverezni. A holland a teljes bevételt a Wings for Life nevű alapítványnak adja majd, amely gerincsérülések gyógyításával foglalkozik. A cikk írásakor 132500 eurónál tartott a licit, ami a Holland Nagydíj vasárnapján, tehát szeptember 4-én ér véget. A legtöbbet ajánló licitáló nemcsak Verstappen sisakjával lesz gazdagabb és a tudattal, hogy jótékony célra megy a felajánlott pénze, de egy páros belépőt is kap a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjra, ahol a holland világbajnok személyesen adja majd át a bukót neki. A tervek szerint legalább 300000 euróig szeretnék feltornászni az aukciós összeget, hogy így háromévnyi tudományos kutatás anyagi terheit tudják állni.

Ha valaki szeretne licitálni Verstappen sisakjára, ide kattintva teheti meg.

Színpompás járművet mutatott be a Formula-E

Az elektromos világbajnokság a hétvégén duplafordulót tart az Egyesült Államokban, azon belül is New York városában. Ebből az alkalomból Brooklynban egy olyan autót állítottak ki, mely igazán látványos dizájnt kapott, ezzel pedig főszponzorával közösen szeretné a széria felhívni a figyelmet a fenntarthatóságra. „Egy ikonikus város élete elevenedik meg ezzel a látványos festéssel. A fenntarthatóság ilyesfajta lenyűgöző vizuális ábrázolása a pálya mellett látható ezen a hétvégén Brooklynban a New York City E-prix-n. Büszkén működünk együtt partnerünkkel az Allianzzal, hogy felgyorsítsuk a fenntarthatóságot az Egyesült Államokban” – áll a Formula-E Instagram-posztjában.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

ABB Formula E (@fiaformulae) által megosztott bejegyzés

Hamilton eddig annyi dobogót szerzett, mint Senna és Prost összesen

Bár eléggé szenvedett az idei szezon elején, Lewis Hamilton egyre jobb formába került, a Kanadai Nagydíjtól kezdve pedig egy kiváló sorozatot tudhat a magáénak, hiszen zsinórban háromszor is dobogóra állhatott. Silverstone-ban még a futamgyőzelemre is megvolt az esélye, a Red Bull Ringen szerzett pódiuma pedig már a 186. volt a karrierje során. Az Autosport ezzel kapcsolatban kiszúrt egy érdekességet, a brit versenyző ugyanis pont annyiszor állt dobogóra pályafutása során, mint Ayrton Senna, és Alain Prost együttvéve. A brazilok legendája összesen 80, míg a franciák négyszeres bajnoka 106 alkalommal ünnepelhetett.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Autosport (@autosport) által megosztott bejegyzés

Formula-E, WRC, Superbike és IndyCar a pénteki programban

Formula-1-es futam nem lesz a hétvégén, egyéb szériák viszont most is versenyeznek, íme a pénteki menetrend.

Július 14-e, péntek

6:45-19:00 WRC, Észt Rali, első nap (WRC+ online)

11:30-12:15 Superbike, első szabadedzés

16:00-16:45 Superbike, második szabadedzés

20:30-21:45 IndyCar, első szabadedzés

22:00-22:30 Formula-E, első szabadedzés

tanak_5

fotó: dppi

Új sorozat készülhet Enzo Ferrari életéről

Bár a Scuderia Ferrari alapítójáról készülő film már régóta tervben van, ezúttal az Apple TV+ platformján jelenhet meg egy új drámasorozat. Erről a Motorauthority számolt be nemrégiben, de az Apple részéről is megerősítették ezeket a híreket. A projektért ismert szakemberek felelnek, így például Steven Knight, a Peaky Blinders című brit krimisorozat alkotója, az Oscar-díjas Paolo Sorrentino, mint executive producer, a rendező pedig a számos olasz bűnügyi drámáért felelős Stefano Sollima lesz. Minderről a Deadline is beszámolt, a jól értesült portál pedig úgy tudja, hogy a sorozat a Ferrari címen futhat, és a Luca Dal Monte által írt Ferrari-életrajzon alapul majd.  

Leclerc egy jachton kapcsolt ki, Hamilton Roscoe társaságában gyúrt

Charles Leclerc kicsit kikapcsolt a spielbergi győzelme után, Lewis Hamilton viszont olyan videót posztolt, amelyen gyúr, miközben kutyája, Roscoe nézi.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Charles Leclerc (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

 

A Ferrari győztes hétvégéje a színfalak mögött – 16 percben

A csapat közzétett egy videót az Osztrák Nagydíj kulisszák mögött zajló jeleneteiről. Interjúk, autogramosztás, a pálya körbefutása, készülődés a bokszban, egy kis eső, és természetesen a végén a nagy ünneplés.

Újra F1-es autót vezetett egy régről ismert arc

Szerdán a McLaren 2021-es autójával körözött Will Stevens Portimaóban – ő fejezte be azt a tesztet, melynek első két napján Colton Herta vezetett. Az egykor, 2015-ben Manor Marussia színeiben teljes Formula-1-es szezont futó Stevensről kevésbé ismert, hogy már 2018 óta a McLaren kötelékébe tartozik fejlesztőversenyzőként. Szimulátorban végzett számos munkaóra után a tényleges versenygépet most először vezethette.

Így riszálta Ricciardo Ausztriában

A mostanában gyenge teljesítményt nyújtó Daniel Ricciardo nemrég tiszta vizet öntött a pohárba a McLarennel és jövőjével kapcsolatban, s bár a pályán nem megy neki, amikor nem épp az autóban ül, továbbra is a mezőny egyik leglazább figurája. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy így riszálta a fenekét a garázsban.

 

Az F2 és F3 legjobb pillanatai Spielbergben

Az F1 YouTube-csatornáján osztotta meg legújabb videóját, melyben megnézhetjük az F2 és az F3 legjobb pillanatait az ausztriai hétvégéről. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

 

Már izraeli zászló alatt körözött a Ferrari orosz tesztpilótája

A Formula-2 tavalyi második helyezettje, Robert Svarcman ebben a szezonban egy szériában sem versenyez, de a Ferrari tesztpilótájaként tovább ténykedik, és tervben van pénteki F1-es szabadedzésen való részvétel is. Az orosz versenyzőkre vonatkozó szankciók miatt erre csak semleges sportolóként vagy másik ország színeiben lesz lehetőség. Svarcman utóbbit választotta, mivel kettős állampolgár, Izraelben, Tel-Aviv mellett született.

Svarcman szerdán ült versenyautóba először izraeli zászló alatt: a 22 éves pilóta a 2020-as Toszkán Nagydíj helyszínén, a Ferrari tulajdonában álló Mugellóban vezette a tavalyi SF21-et, mellyel 130 kört tett meg. Az orosz idén másodszor tesztelt – januárban Fioranóban a 2018-as autót vezette –, összességében pedig nyolcadik gyakorlása volt a mostani a Scuderiával.

Az idei szabályok értelmében minden csapatnak két pénteki szabadedzésen kell átengednie az egyik autót újoncnak minősülő pilótának. Egyelőre nem tudni, Svarcman a nagycsapatnál, esetleg az Alfa Romeónál vagy a Haasnál kap lehetőséget.

Kvíz: Hány brit futamgyőztest tudsz megnevezni?

A Planet F1 oldalán rendre feltűnnek olyan kvízek, melyekkel még a legvérmesebb F1-rajongókat is khívás elé állítják. 10 perced van, te mennyi brit futamgyőztest tudsz fejből? A kvízt a képre kattintva tudod megnyitni!

Podcast, MotoGP, Rali, Retro, Aréna, Girls, Insta: itt még többet találsz a Formula tematikus tartalmaiból

Formula.hu több mint 150 ezer kedvelővel rendelkező Facebook-oldalát már sokan ismerik olvasóink közül, aki viszont a közösségi oldalon járva-kelve sohasem akar lemaradni az aktualitásokról, annak ajánljuk figyelmébe a Formula alá tartozó tematikus csoportjainkat is, ahol családiasabb körben beszélhetjük ki a témákat, és akár a tagok is megoszthatnak újabb tartalmakat.

Formula Aréna - Egy helyen csak a nap legfontosabb Formula-1-es és autósportos hírei, amiket biztosan nem fog elrejteni a titokzatos algoritmus.

Formula Podcast - A már több mint két éve futó podcastadásunk Facebook-csoportja, még több háttérinformációval és exkluzív tartalommal.

Formula MotoGP - A motorversenyzés igazi szerelmeseinek a weboldal tartalmánál is mélyebb részletességgel. 

Formula Retro - Évfordulók, visszaemlékezések a Formula-1 több mint 70 és az autóversenyzés több mint 100 éves történelméből.

Formula Girls - A csinos járművek és a csintalan hölgyek kéz a kézben járnak - ez ideális szemlegeltető terep mindkettőhöz!

Formula Instagram - A legjobb képek a motorsport világából, exkluzív tartalmakkal!

Formula.hu Rali - Legújabb csoportunk! Minden, ami rali - hírek, információk, pletykák, érdekességek, fotók, videók, háttéranyagok. Csatlakozzatok a Formula.hu ralis Facebook-csoportjához!

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Formula.hu (@formula.hu) által megosztott bejegyzés

 

Egy lista, melyet Russell vezet és Hamilton az utolsó

Az Osztrák Nagydíj után éppen a 22 fordulóból álló szezon féltávjánál tartunk, ennek kapcsán a RaceFans.net összevetette, az egyes versenyzők hány pontot szereztek az előző év megegyező szakaszához képest. A listán George Russell az első, aki 140 ponttal többet gyűjtött, mint egy évvel korábban, mikor féltávnál csupán 4 egysége volt a Williamsszel. A folytatás nem meglepő: a Ferrari formajavulásának hála Charles Leclerc (+90 pont) és Carlos Sainz (+50 pont), valamint a Red Bull-os első félévéhez képest sokkal stabilabban teljesítő Sergio Perez (+47 pont) vannak az első négy helyen, Max Verstappen pedig a szezon eleji műszaki hibái ellenére is az ötödik (+21 pont).

Éppen a legtöbbet javuló versenyző csapattársa áll a sor végén: Lewis Hamilton 86 ponttal kevesebbel rendelkezik, mint tavaly féltávnál. Russell-lel ellenkező előjelű csapatváltásából kifolyólag Valtteri Bottas áll előtte (-62 pont), és talán meglepő, de hátulról a harmadik Lando Norris (-49 pont). Pierre Gasly (-34 pont) és Daniel Ricciardo (-33 pont) estek még nagyot vissza tavalyhoz képest a bajnokságban.

A csapatokat tekintve nem meglepő módon a Ferrari javult a legtöbbet (+ 140 pont) az immár két autóval erős eredményeket gyűjtő Red Bull (+68 pont), valamint az erősorrendben nagyot ugró Alfa Romeo (+48 pont) és Haas (+34 pont) előtt. A sor végén áll a Mercedes (-66 pont), de náluk is több egységet veszített a McLaren (-82 pont) egy évvel korábbhoz képest.

Itt a spielbergi futam, legóból

A The Moving Bricks elkészítette az Osztrák Nagydíj összefolalóját is. Elég látványos lett.