NASCAR: Blaney 12 ezreddel nyert Harvick előtt, akit utólag kizártak a versenyből
https://formula.hu/parc-ferme/36618
A Talladega Superspeedway már sok emlékezetes futamot produkált és alighanem a legutóbbit sem fogjuk elfeledni egyhamar, pedig a valódi izgalmak az utolsó szakaszban jöttek. Az első két etapban mindössze egyszer került elő baleset miatt a sárga zászló, akkor is az első szakasz legvégén, miután Ricky Stenhouse Jr. autójából kifogyott az üzemanyag, Kyle Busch pedig megpróbálta kikerülni, de így összeért Ross Chastain autójával, aki ezáltal a falban kötött ki.
Ezt a szakaszt egyébként Ryan Blaney nyerte, aki később is főszereplővé vált, míg a másodiknál Brad Keselowskit intették le elsőként. A folytatásban aztán sokáig egészen rendezetten haladt a mezőny, de 27 körrel a vége előtt jött egy komolyabb baleset. Ekkor Keselowski ütközött Carson Hocevar versenygépével, ami elindította a lavinát, emiatt pedig Ty Gibbs, Austin Dillon és Harrison Burton versenye is véget ért. Az esetet követően piros zászlóra volt szükség, mivel megsérült és javításra szorult a SAFER-fal.
Az újraindítást követően összesen 20 kör volt még vissza, de kicsivel később törmelék miatt egy újabb sárgára volt szükség, végül a pilótáknak 13 körük maradt eldönteni a dolgokat. Az élmezőnyben komoly erőt képviselt a Hendrick Motorsports négyese, Alex Bowman, Chase Elliott, Kyle Larson és William Byron kifejezetten jó esélyekkel rendelkeztek a futamgyőzelemre, akárcsak Blaney, aki szintén ott tudott maradni az elejében, de jó tempóra volt képes Kevin Harvick, és a Front Row Motorsports 36-os autóját részidősként vezető Riley Herbst is.
Az utolsó két körre végül Blaney és Harvick kerültek az élre, akik óriási harcot vívtak az elsőségért, ebből a párharcból pedig mindössze 12 ezredes különbséggel Blaney jött ki győztesként, mögöttük azonban óriási káosz alakult ki. Kicsivel hátrébb Corey LaJoie ütközött neki Herbst autójának, aki így magával rántotta Eliottot, majd ebből egy tömegbaleset alakult ki a célvonalnál. Volt még azonban további csavar ebben a történetben, mivel a leintés után Harvickot kizárták a versenyből. Ennek oka, hogy a technikai ellenőrzés során megállapították, a 4-es autó szélvédője nem volt megfelelően rögzítve, ami súlyos vétségnek minősül, így a második helyet Byron örökölte meg, harmadikként pedig Denny Hamlint jegyezték.
A folytatás október 8-án következik, a Charlotte Motor Speedway roval kialakításán.
Amikor Carlos Sainz fölhív azzal, hogy te fogod lerántani a leplet az új McLarenről
https://formula.hu/parc-ferme/24518
Minden csapatnak vannak olyan elkötelezett rajongói, akiket a pilóták személyesen is ismernek, mert ezek a személyek szó szerint az istálló minden lépését figyelik, több eseményükön, versenyükön jelen vannak, és minden alkalmat megragadnak, hogy interakcióba is lépjenek kedvenceikkel. A McLaren számára Owen Davies egy ilyen figura, aki hivatalosan is a csapat szuperrajongójának nevezheti magát, és rajongásának elismeréséül a McLaren többször ajándékozta már meg különleges élményekkel. Ez a mostani azonban talán minden eddigin túltesz: Carlos Sainz felhívta Daviest, akiről tudta, hogy jelen lesz a McLaren 2020-as F1-es autójának február 13-i leleplezésén, és értesítette, hogy a tervezettnél is csinosabban öltözzön fel, merthogy ő is szerves része lesz a bemutatónak, és a pilótákkal együtt fogja lerántani a leplet az MCL35-ről. Nem csoda, hogy alig tudott megszólalni az ajánlat hallatán.
The ultimate F1 fan experience? Quite possibly. @F1McLarenFan received a call from @Carlossainz55 asking him to help us reveal the #MCL35 to the world tomorrow. pic.twitter.com/XDMSkrUkZ6
— McLaren (@McLarenF1) February 12, 2020
Mire készül ennyire Fernando Alonso?
https://formula.hu/parc-ferme/24512
Edzős képet posztolt a kétszeres F1-es világbajnok azzal, hogy "A harcos, akinek van célja, a legveszélyesebb mind közül."
A bejegyzés megtekintése az InstagramonA warrior with a cause is the most dangerous soldier of all. #samuraiquotes #training
Valaki egy közös reggeli során vehet át Michelisz Norbitól egy macit
https://formula.hu/parc-ferme/24513
"Csatlakoztam a @plusskommando akciójához, amelynek célja 100.000 koraszülött baba megmentése. Segítsünk újra együtt egy jó ügyet! A képen látható plüssömre licitálhattok a Plüss Kommandó Facebook-oldalán közzétett posztnál hozzászólásban február 21-ig. A nyertesnek egy közös reggeli alkalmával adom át a kis Gondos macit!" - írta közösségi oldalán Michelisz Norbert.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Hamilton is új sisakkal támad - íme az idei dizájn
https://formula.hu/parc-ferme/24515
Mit szóltok Lewis Hamilton idei sisakjához?
2020 Purple Dove! #StillIRise #TeamLH pic.twitter.com/tIr4HWAw57
— Lewis Hamilton (@LewisHamilton) February 12, 2020
Nézzétek meg Max Verstappen új sisakját
https://formula.hu/parc-ferme/24514
Ő is bemutatta egy videón:
Új tesztpilótát nevezett ki a Renault
https://formula.hu/parc-ferme/24511
A szerdai évindító rendezvényen a 2020-as autó kivételével jelen volt, aki csak számít a Renault-nál. A versenyzői akadémia többi tagjával egyetemben Guanyu Zhou is szerepet kapott, aki új pozícióba került a csapatnál: fejlesztőpilótából tesztpilótává vált. A 20 éves kínai versenyző korábban a Ferrarinál nevelkedett, de tavaly átállt a Renault pilótaprogramjába, már a franciák színeiben lett bajnoki hetedikként a Formula-2 legjobb újonca.
A Renault korábbi tartalékpilótája, Jack Aitken a Williamsre váltott. Zhou nem közvetlenül a megüresedett pozícióba került, de mivel nem jelentettek be új tartalékost, a jelek szerint a kínai lépett a fejlesztő/tesztpilóták hierarchiájának legelőkelőbb helyére.

Ha lemaradtál róla, itt visszanézheted a Ferrari drámai leleplezését
https://formula.hu/parc-ferme/24510
A maranellói F1-es csapat nem aprózta el az idei autó bemutatását: kedden egy 19. században épült olasz színházban, komolyzenei felvezetéssel rántotta le a leplet az SF1000-ről.
The SF1000 makes its world premiere!#F1 @ScuderiaFerrari pic.twitter.com/lWFIO8wnnm
— Formula 1 (@F1) February 11, 2020
A róla készült mémen nevet a Mercedes
https://formula.hu/parc-ferme/24505
A csapat hétfőn leleplezett festéséből szerkesztett valaki egy poénos képet, ami eljutott magához a Mercedeshez is.
Who made this! @nbcbrooklyn99 pic.twitter.com/iP07ruQMwA
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) February 11, 2020
Csütörtökön nagy hírt kapnak a Kubica-rajongók
https://formula.hu/parc-ferme/24509
Lengyel sajtóértesülés szerint holnap hivatalosan is megerősítik, Robert Kubica a 2020-as szezonban a DTM tíz fordulóján fog versenyezni egy BMW M4-gyel az Alfa Romeo Racing F1-es tartalékpilóta posztja mellett.
A SportoweFakty beszámol a csapatstruktúráról is: mivel a BMW hat gyári ülése elkelt, a lengyel a gyár által felkészített privát autót kap. Szponzora a PKN Orlen lesz, amely az Alfa Romeóhoz is névadó támogatóként csatlakozott. A holnapi sajtótájékoztatón a cég vezérigazgatója is részt vesz. Arról egyelőre nincsen információ, milyen stábbal és csapatnév alatt fog Kubica versenyezni, korábban csak arról érkeztek hírek konkrétumok nélkül, hogy az Audihoz hasonlóan a BMW is indíthat privát istállót.

Néhány szerencsés fiatal idén is felállhat a Magyar Nagydíj rajtrácsára
https://formula.hu/parc-ferme/24506
A tavalyi alkalomhoz hasonlóan az MNASZ idén is várja azok jelentkezését, akik a saját, vagy a szüleik sporttevékenysége alapján kapcsolódnak a hazai autósport életéhez, és részt vennének a 2020-as Magyar Nagydíj rajtceremóniáján. Húsz szerencsés fiatalnak lehetősége lesz felsorakoznia az F1-es mezőny elé a vasárnapi rajtot megelőzően. Részletek.

Fotó: Ollé Iván
Íme Bottas 3.0-s verziója
https://formula.hu/parc-ferme/24508
Még keményebb, még férfiasabb, még szőrösebb. A 2020-as téli szünet során (f)elkészült a finn legújabb változata.
@ValtteriBottas 3.0 pic.twitter.com/AVU34wKhXi
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) February 11, 2020
Magyar páros is teljesítette a Monte-Carlo Ralit
https://formula.hu/parc-ferme/24501
László Zoltán navigátora, Begala Tamás járt az AFM stúdiójában, ahol a WRC-nyitányon szerzettt különleges élményeiről beszélgettünk.
Ilyen lenne, ha hypercart építene Le Mans-ba a Ferrari, az Alfa, a BMW, a Bugatti, a Porsche és még jó pár gyártó
https://formula.hu/parc-ferme/24498
Egyelőre három autógyár, a Toyota, az Aston Martin és a Peugeot jelezte, hogy a WEC 2020/21-es szezonban induló új csúcskategóriája, a Hypercar szabályai szerint építenek versenygépet. Az átjárhatóság az amerikai IMSA új elsőosztályával, az LMDh-val azonban újabb érdeklődőket mozgathat meg. A koncepciórajzairól ismert dizájner, Sean Bull fantáziáját is megmozgatta a Hypercar osztály: egy rakás márka lehetséges Le Mans-i versenygépét megálmodta.
LMDh Concepts and Liveries: will we see more manufacturers and teams go this route for victory at Le Mans? #LeMans #Hypercar #LMDh #WEC #Livery pic.twitter.com/LAuH6B2m8S
— Sean Bull Design (@seanbulldesign) February 10, 2020
Egy Red Bull Rakétát vagy egy McLaren Mágiát gurítanál le szívesebben?
https://formula.hu/parc-ferme/24503
Cipruson, a páfoszi Pit Stop Pubban lehet belefutni ebbe az F1-es ihletésű koktéllapba, melynek szereplőit – Repülő Ferrari, Williams Varázsló, Red Bull Rakéta és így tovább – a királykategória csapatai és azok színei ihlettek. Ki melyiket próbálná ki?

M1RA-változat is készült az Az aszfalt királyai plakátjából
https://formula.hu/parc-ferme/24493
A magyar csapat is elkészítette a sajátját az Oscar-díjas filmhez:
Így élték meg a sivatagi show-t az Africa Race-en taroló magyar kamionosok
https://formula.hu/parc-ferme/24500
Az AFM Ralihíradó összefoglalója a szaharai viadalról, ahol fényes magyar siker született: a Qualisport hármasa, Kovács Miklós, Czeglédi Péter és Ács László a kamion kategória első, az autó-kamion értékelés második; a Fazekas Motorsport egysége, Fazekas Károly, Csákány Péter és Horn Albert pedig a kamionosok második, az összetett dobogó harmadik helyezését érték el.
Legalább hét futamot tervez az Európa-bajnokságon Herczig Norbert
https://formula.hu/parc-ferme/24504
Sorozatban harmadik évét kezdi meg az Európa-bajnokságon Herczig Norbert és Ferencz Ramón és a MOL Racing Team továbbra is a Baumschlager Rally Racingtől bérli az autót - a tavalyi szezonhoz hasonlóan ismét egy Volkswagen Polót. Herczig Norbert az Autósport és Formula Magazinnak azt mondta, hogy annyi változás van, hogy ez már egy másik Polo lesz, amely megkapja az új fejlesztéseket és murván minden bizonnyal jobb lesz majd, mint az előző verzió.
Herczigék előzetesen hét futamon állnának rajthoz a nyolcból, jelen állás szerint erre biztosított a költségvetés, de dolgoznak azon, hogy ne maradjon ki verseny - ha mégis kimarad, akkor a tervek szerint az a Liepaja Rali lesz. Ami pedig a célkitűzéseket illeti, a pilóta óvatosan fogalmazott: szerinte két év tapasztalat már elég lehet ahhoz, hogy jó eredményt érjenek el az Európa-bajnoki mezőnyben...

fotó: MRTH
Itt nézd a Ferrari bemutatóját 18:30-tól!
https://formula.hu/parc-ferme/24499
Ma leplezi le 2020-as versenygépét – melyet a szóbeszéd szerint SF1000-re keresztelnek – a Ferrari, előzetesen pedig válaszolunk a legfontosabb kérdésekre.
Hol és mikor mutatják be?
A helyszín Reggio Emilia, a Romolo Valli színház, a bemutató időpontja közép-európai idő szerint 18:30.
Hol lesz nézhető?
A bemutatót streameli a Scuderia Ferrari hivatalos oldala, valamint Facebookja.

Visszatér régi autójához és kategóriájához a kétszeres Európa-bajnok magyar raliversenyző
https://formula.hu/parc-ferme/24502
Eladta a tavalyi R5-ös Skodát az Érdi Rally Team, azzal Csomós Miklósék mennek idén a hazai bajnokságban, a terv viszont az volt, hogy a csapat egy másik R5-ös Skodát vesz és azzal áll rajthoz 2020-ban az Európa-bajnokságon. Ez azonban nem jött össze, nem sikerült autót szerezni, úgyhogy egyelőre mégsem R5-össel indulnak: visszatérnek a jól bevált Mitshubishihez és ahhoz az ERC2-es kategóriához, ahol már két Európa-bajnoki címet is szereztek.
Ifj. Érdi Tibor elmondta, hogy bár a szezont a Mitsuval kezdik, de nem ez a hosszabb távú terv és már az idény második felére is szeretnék beszerezni azt a bizonyos R5-ös Skodát. A tervek szerint az Azori-szigeteken, a Kanári-szigeteken, a Liepaja Ralin és a Lengyel Ralin indulnak június végéig, majd terveznek még két futamot, köztük a Rally Hungaryt, de azt már R5-össel.

F1-es képet is díjaztak a Magyar Sajtófotó Pályázaton
https://formula.hu/parc-ferme/24497
„Csodálkozó szem” – ez a címe annak a pályaműnek, mellyel az MTI/MTVA fotóriportere, Czeglédi Zsolt nevezett a 38. Magyar Sajtófotó Pályázatra. A kép az idei Magyar Nagydíj első szabadedzésén készült Daniel Ricciardóról.
A fotót az ítészek díjazták: a Sport (egyedi) kategória 3. helyezését kapta meg. A pályázat legjobb képeiből itt lehet szemezni.
